HÍREK

2024
2023
2022
2021
2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014

A legnépesebb Diákolimpia® országos döntő zajlott Gödöllőn

Huszonötödjére látta vendégül Gödöllő a mezei futókat idén a Diákolimpia® országos döntőjében. A reptéren közel 2500 diák futott az öt...

Ismét startol a „Millió lépés az iskoládért” program!

Március 25-én ismét nekivághatnak szülők és gyermekek, hogy minél többen bekapcsolódjanak a programba, melyben tavaly több mint 340 ezer résztvevő...

Keressük az ország kedvenc tesitanárait!

A Magyar Diáksport Szövetség szavazást indít, hogy kiderüljön, országszerte kik a legnépszerűbb testnevelőtanárok. A szavazás a K&H Bank támogatásával és...

„Magyarország tehetsége – 2023” és „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2023 pályázat

Utazás a télbe – szakmai látogatás svéd sportszervezeteknél  

Az ERASMUS+ Sport területen dolgozó szakemberek mobilitása programnak köszönhetően négy kollégánk szakmai látogatásra utazott Svédországba. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló...

Elhunyt Sárdi Judit

Életének 87. évében elhunyt Sárdi Judit, akit az uszodákban mindenki csak „Jutka néni”-ként ismert, szólított, szeretett. Évtizedeken át dolgozott a...

Javul az országos átlagos fittségi index

Összefoglaló a 2022/2023-as tanév NETFIT® jelentésének eredményiről Az elmúlt tanévből 3732 iskola 655 596 tanulójának adatai állnak rendelkezésünkre, melyekből az...

Elhunyt Németh Csaba, a Veszprém Megyei Diáksport Szövetség egykori elnöke.

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Németh Csaba veszprémi testnevelő tanár, kézilabda- és kosárlabdaedző, a megyei diáksport szövetség egykori elnöke. A tanítás mellett Németh...

Újabb négy évre Balogh Gábor az MDSZ elnöke

A Magyar Diáksport Szövetség küldöttgyűlése egyhangú szavazással újabb négyéves időtartamra bizalmat szavazott Balogh Gábornak, valamint az MDSZ elnökségének. A köszöntőt...

A Diákolimpia® legjobbjai kaptak díjakat

A 2022/2023. tanévi Diákolimpia® versenyeken elért kimagasló eredményeikért vehettek át díjakat pedagógusok, iskolák és rendező szervezetek képviselői a Magyar Diáksport...

MEGJELENT A MOB 2023-AS ÉVRE VONATKOZÓ HAZAI FAIR PLAY-FELHÍVÁSA

A MOB Fair Play Bizottsága pályázatot hirdet fair play-díjak elnyerésére. 2024. február 15-ig várják a javaslatokat arra, hogy cselekedeteik alapján...

Az ország legidősebb testnevelőjétől, Németi Tibortól búcsúzunk

Németi Tibor Tapolcán született 1937. október 21-én. Már az általános iskolai évek alatt is aktívan részt vett az iskolai sportéletben,...

Pályázatot hirdettünk mozgásösztönző programok szervezésére

A Magyar Diáksport Szövetség pályázatot hirdet „DO60 ISKOLAI MOZGÁSÖSZTÖNZŐ PROGRAMOK SZERVEZÉSE” címmel testnevelést tanító vagy bármely szakos pedagógus részére. A...

Dr. Csányi Tamás az Európai Testnevelőtanári Szövetség (EUPEA) vezető testületének tagjai között

Idén is kisorsoltuk az ESSD díjakat

Az idei Európai Diáksport Napjához is értékes ajándékokat sikerült az iskoláknak felajánlanunk, amelyeknek a mai napon megtörtént a sorsolása. Az...

A MAGYAR DIÁKSPORT NAPJÁN ELINDULT AZ AKTÍV ISKOLA PROGRAM

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) szervezésében a mai napon idén is országszerte több mint 1 300 iskolában mintegy 320 000...

Idén is megmozgatjuk Európát!

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 18 éve indította útjára a Magyar Diáksport Napját, amelyet immár 8 éve nemzetközi színtéren is...

TEMPUS – MOVEX projekt

Útjára indult az MDSZ MOVEX – Mozgásban az iskolai sport szakértők – szakmai látogatások Írországban, Dániában és Svédországban grassroots filozófiát...

Diákolimpikonok futottak az Atlétikai VB-n

Hatalmas élményben részesülhetett az a 80 fiatal atléta, akik Budapesti Atlétikai Világbajnokság szervezőbizottsága és az MDSZ együttműködése jóvoltából augusztus 26-án...

Sportösztöndíjas pótfelvételit hirdet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 22. § (2)-(3) bekezdései, alapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem államtudományi, katonai...

Az MDSZ induló programját mutattuk be a WHO konferenciáján

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régiója tagországainak miniszterei és képviselői találkoztak a Hetedik Környezet és Egészség Miniszteri Konferencián 2023. július...

Pedagógusokat és iskolákat díjazott a Magyar Diáksport Szövetség

A 2021/2022. tanévi Diákolimpia® országos döntőin elért kimagasló eredményeikért vehettek át díjakat pedagógusok, iskolák és rendező szervezetek képviselői a Magyar...

A Magyar Sport Napja alkalmából díjakat adtak át

A Magyar Sport Napja alkalmából sportolókat, edzőket, sportvezetőket és a sport területén dolgozókat díjaztak a Puskás Arénában. A rangos elismeréseket...

Sportolj hulladékmentesen! 

Edukációs programot indított a Magyar Diáksport Szövetség  A Sport #WithoutWaste (SWW, Hulladékmentes Sport) projekt az Európai Unió ERASMUS+ programja támogatásával...

Csökkentsd az adminisztrációt a NETFIT-applikáció segítségével!

Zajlik a NETFIT® mérési időszak, amely testnevelést tanító pedagógusként nagy segítségedre lehet a tanulók fittségfejlesztésében. A munkád hatékony segítésére az...

Újra teljes a Diákolimpia®

A szeptemberi 1-i tájékoztatásunkat követően – mely szerint az idei tanév Diákolimpia® versenyeit szűkebb körben, egyes sportági versenykiírások átmeneti mellőzésével...

Balogh Gábor nyílt levele a Diákolimpiáról

Kedves Diákok! Tisztelt Testnevelők, Intézményvezetők! Kedves Szülők! Az idei tanévet egy szomorú és kellemetlen hírrel indítottuk, mely szerint az idei...

MATE élsportolói ösztöndíj felhívás

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) „Élsportolók egyetemi tanulmányait támogató ösztöndíja”-ra hirdet pályázatot. Ezúton szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az alábbi...

Sportösztöndíjat hirdet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem pályázatot ír ki olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló felvételi jelentkezők számára a 2023. évi felsőoktatási felvételi eljárásban államilag...

ÚSZÁS I., II. KORCSOPORT és III., IV., V-VI. KORCSOPORT „B” KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA®

A Magyar Diáksport Szövetséggel kötött védjegyhasználati szerződés alapján a Magyar Úszó Szövetség rendezi meg a 2022/2023. tanévben az Úszás I.,...

Sor került a GEM projekt záró találkozójára

A 24 hónapos projekt zárásaként 2022. november 28-án online került sor a partner szervezetek utolsó találkozójára. Bár a Covid-19 világjárvány...

Megváltozik az ügyfélszolgálat telefonszáma

Kedves Kollégák! Az MDSZ ügyfélszolgálata a jövőben a +36 1/296-2577 normál díjas telefonszámon érhető el. Az email cím (ugyfelszolgalat@mdsz.hu) változatlan,...

500 pár gyermek sportcipőt ajánlott fel jótékony célra a NESTLÉ, a SPAR és a HERVIS

A Magyar Diáksport Szövetség idén ősszel szakmai partnerként vett részt egy jótékonysági gyermek sportcipő adományozási programban. A felajánlás a vásárlók...

Kisorsoltuk az idei ESSD díjakat

Az idei Európai Diáksport Napjához is értékes ajándékokat sikerült az iskoláknak felajánlanunk, amelyeknek a mai napon megtörtént a sorsolása. Az...

Idén is megmozgatjuk egész Európát

Az Európai Diáksport Napján 38 országban zajlanak iskolai sportprogramok A magyar hagyományokból a #BEACTIVE Európai Sporthét legnagyobb létszámú eseményévé fejlődő...

Jó gyakorlatok a tanulók fizikai aktivitásának fokozása érdekében – Budapest és Ráckeve, Magyarország

School Games National Finals – Loughborough, Egyesület Királyság

A GEM (Grassroots Exchange and Mobility – Empowering Youth Sport Professionals) program keretein belül szeptember hónapban két személyes találkozóra is...

Nemzetközi Fair Play Világnap

„A Nemzetközi Fair Play Bizottság 3 évvel ezelőtti kezdeményezésére, minden év szeptember 7-e lett a Nemzetközi Fair Play Világnap, melyet...

Nyílt levél a Diákolimpia® idei tanévi változásairól

Kedves Diákok! Tisztelt Testnevelők, Intézményvezetők! Kedves Szülők! A mai nappal, a tanévvel együtt kezdetét veszi a Diákolimpia® versenyidénye is, ami...

Már elérhető a 2022/2023. tanévi Diákolimpia® Versenykiírása

Szeptemberben a tanévvel együtt elkezdődnek a Diákolimpia® versenyek is, amelyek sportági szabályai és részletes tudnivalói mostantól elérhetők az aktuális Versenykiírásban....

Hulladékvadászat és nyereménykavalkád az idei Európai Diáksport Napján

„Irány a zöld!” – ezzel a szlogennel indul az idei Európai Diáksport Napja kampánya, amely a testmozgáson túl idén a...

Az MDSZ a szakmai partnere a jövő héten induló CIB Focitábornak

Júniusban olasz trénerek edzik és tesztelik a gyerekeket Budapesten Két évnyi, a világjárvány okozta kényszerű kihagyás után ismét folytatódik a...

GEM projekt – a második találkozónak Madrid adott otthont

A GEM projekt második személyes találkozójára 2022. 05.23-tól 2022. 05.26-ig Spanyolországban, Madrid városában került sor a DES (Deporte para la...

GEM projekt – találkozó Boszniában

2022. 04. 29-től 2022. 05. 02-ig Bosznia Hercegovinában, Mostar városában került sor az első személyes találkozóra a GEM project (Grassroots...

Balogh Gábornak egy találatot sikerült bevinnie Szilágyi Áron öt tusával szemben

A Magyar Diáksport Szövetség és a Vasas Sport Club közös vívás pedagógus-továbbképzése alkalmából bemutató vívást tartott a két bajnok A...

A diáksport megújítása volt a fő témája a Magyar Diáksport Szövetség küldöttgyűlésének

NETFIT® közvéleménykutatás a pedagógusok körében

Az elmúlt NETFIT® mérési időszakok pedagógusi tapasztalatára építve szeretnénk a NETFIT® rendszer mérésével kapcsolatos gyakorlatokat és problémákat feltérképezni, hogy ezek...

Szédületes eredménnyel zártuk az ISF Gymnasiadét

54 érmet szereztek fiataljaink a középiskolások világjátékán Tegnap zárult a tizenkilencedik ISF Gymnasiade, a középiskolások legrangosabb multisport világversenye a franciaországi...

‘Gyermek-, ifjúság- és szakembervédelem a sportban’ konferencia

A Magyar Sporttudományi Társaság és annak Gyermek- és családvédelmi, valamint Sportszociológiai Szakbizottsága ‘Gyermek-, ifjúság- és szakembervédelem a sportban’ címmmel 2022....

A Magyar Sport Napja alkalmából 15 díjat és két miniszteri elismerő oklevelet adtak át

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Magyar Sport Napja alkalmából pénteken tartott ünnepségen díjakat...

Minden eddiginél nagyobb magyar sportoló delegáció utazik a Gymnasiadéra

Franciaország rendezi a középiskolások világjátékát Idén május 14-22. között Franciaországban versenyeznek húsz sportág legkiválóbb középiskolás sportolói az ISF Gymnasiade nemzetközi...

Lezárult a Magyar Diáksport Szövetség 5 éves, „Tehetséggondozás sport által” című projektje

Hozzuk újra mozgásba az iskolákat! – Interaktív webináriumot szervezünk!

Idén tavasszal lezárásra kerül a Magyar Diáksport Szövetség „EFOP 3.2.10-16-2016-00001 Tehetséggondozás sport által” című projektje. Az elmúlt öt év során...

NEMECSEK SPORT – új gyermekvédelmi program

A Hintalovon Alapítvány a sportélet kiválóságaival és a Magyar Olimpiai Bizottság Esélyegyenlőségi Bizottságával karöltve új gyermekvédelmi programot indít útjára NEMECSEK Sport néven,...

Elindult a vívás pedagógus-továbbképzésünk

A Magyar Diáksport Szövetség a Vasas Sport Clubbal együttműködésben elindította „Az iskolai vívásoktatás megalapozása 2021-2022 között (első ütem)” című továbbképzését....

Csatlakozási felhívás a Híd Kárpátaljáért Programhoz

A Magyar Diáksport Szöveség, mint a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagszervezete ezúton megosztja az alábbi felhívást: Tisztelt Sportbarátaink!...

Dr. Csányi Tamás könyvbemutatója a Testnevelési Egyetemen

Szép számmal képviseltették magukat azok a minőségi testnevelés iránt elkötelezett pedagógusok és szakemberek, akik munkatársunk, dr. Csányi Tamás könyvbemutatójára voltak...

Neves nemzetközi szaklapban jelent meg az MDSZ által vezetett kutatás

A European Journal of Public Health című neves, európai népegészségügyi szaklap foglalkozott a Magyar Diáksport Szövetség által kezdeményezett és levezényelt...

Digitálisan támogatott testnevelés

A Digitális Jólét NKft. részeként működő Digitális Sport Tudásközpont a testnevelés digitális átállását feltérképező nemzetközi műhelymunkát szervez a V4 országok...

Már elérhető a Diákolimpia® applikációja!

Az elmúlt 5 év – a nevezési rendszer bevezetését követő – legnagyobb Diákolimpia® fejlesztésében egy olyan eszköz létrehozása volt a...

Sportoljatok és nyerjetek élménytábort az osztállyal!

Október 19-én elindult a FITMESS, az Erzsébet Ifjúsági Alap országos akciója, melynek keretén belül játékos módon ismerkedhetnek meg a gyermekek...

Bácsborsódi, tótszerdahelyi és karancsaljai iskolák nyerték az Európai Diáksport Napja kiemelt díjakat

Újjáéledt a Diákolimpia®, a tanév első országos döntőjét Kecskemét rendezte, Bács-Kiskun megye uralta a mezőnyt

Antidopping edukáció

Az MDSZ alapvető fontosságúnak tartja a sportversenyek tisztaságának, a fair play szellemiségének megőrzését az MDSZ által szervezett Diákolimpia® tehetséggondozó versenyrendszer...

Ismét FitBack találkozón vett részt a Magyar Diáksport Szövetség !

2021 Szeptember 23-25-én tartották az ERASMUS+ támogatásával megvalósuló FitBack projekt soron következő partner találkozóját Ljubljanában és Bledben félig hibrid formában,...

„Aqua Challenge” – idén is lesz vízivás kihívás

A megfelelő folyadékfogyasztás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet októberi közösségi média kampányával az OGYÉI (Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet) az...

Élménysport több millió európai fiatalnak – itthon ismét rekordot döntöttünk az Európai Diáksport Napján

Élménysport programokkal avatjuk az új Puskás Parkot

A Magyar Diáksport Szövetség által biztosított élménysport programok is helyet kapnak a Puskás Aréna Parkot avató családi napon. Az új...

Mozgassuk meg a gyermekeket az új tanév első élménysport programján!

Sajtóközlemény, 2021. szeptember 7. A Magyar Diáksport Szövetség a hosszú COVID-időszak után mozgásra hívja az iskolákat az Európai Diáksport Napján,...

Elhunyt Rácz László (1965 – 2021)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú betegséget követően elhunyt Rácz László, a Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola testnevelő...

Kiemelt díjazás az idei Európai Diáksport Napján résztvevő iskoláknak

Közel húszmillió forint értékű kiemelt díj jár az idei Európai Diáksport Napján (ESSD) résztvevő iskoláknak. A rendezvényt támogató, sport- és...

Mélyről indul a fittségfejlesztés az új tanévben

Másfél év mozgásszegény időszak után hatalmas az elmaradás a gyerekek fizikai állapotában, applikáció segíti a testnevelőket a fittségfelmérésben Két hosszú...

MEGJELENT A 2021/2022. TANÉVI DIÁKOLIMPIA® VERSENYKIÍRÁSA

Örömmel tájékoztatjuk a testnevelőket és diákokat, hogy elkészült a 2021/2022. tanévi Diákolimpia® versenykiírása. Idén 12 sportágban, továbbá a Játékos Sportverseny...

Meg sem állunk: DO60 Diáksportfesztivál a Millenáris Bajnokok Parkjában is!

Tovább folytatódik a Magyar Diáksport Szövetség nyári fesztivál-sorozata, ugyanis a következő hétvégén a budapesti Millenárison ( II. kerület, Kis Rókus...

Strandfesztivállal ünnepeljük a nyarat

A Magyar Diáksport Szövetség egy különleges programmal is hozzájárul az idei nyárhoz: július 29. – augusztus 2. között rendezi meg...

Miniszteri elismerésben részesült Balogh Gábor, az MDSZ elnöke

A családok nemzetközi napja alkalmából adományozható miniszteri elismeréseket adtak át. Nagy örömünkre szolgál, hogy az ifjúságügy területén – a gyermekek...

Nyíregyházán is pörög a Diákolimpia® Tábor

Szabó Tünde és Balogh Gábor is megmozgatta a táborozó gyerekeket Szabolcs-Szatmár Bereg megyében is több helyszínen zajlanak a nyári Diákolimpia®...

Puskás Aréna: a világ élvonalában

A Puskás Aréna immár teltház előtt is bizonyította: a legmagasabb színvonalon képes otthont adni a világ legnézettebb, legfontosabb labdarúgó-mérkőzéseinek. A...

Új nemzetközi fittségmérési rendszer része lett a NETFIT®, elindult a FitBack, a gyermekek és serdülők fittségi állapotának európai platformja!

Összefogás a küzdősport szakszövetségekkel

Közös sajtótájékoztató keretében fejezte ki összefogását a Magyar Birkózó Szövetség, a Magyar Judo Szövetség, a Magyar Karate Szakszövetség, a Magyar...

A 200 fő alatti iskolák atlétika Diákolimpia® Országos Döntője zajlott

Mindössze néhány sportágban kerültek megrendezésre Diákolimpia® versenyek a 2020/2021. tanévben, a pandémia miatt ugyanis a Magyar Diáksport Szövetség kénytelen volt...

Kedves Kollégák!

A Magyar Diáksport Szövetség, mint a testnevelés és diáksport területén kiterjedt képzési portfólióval rendelkező piacvezető szervezet, a 2021-2027 közötti időszakra...

Lendületben az iskolai karate oktatás – Palkovics László miniszter átadta az első eszközcsomagokat a sportág iskolai oktatásához

Az Országos Sporttudományi Kongresszuson jártunk

Június 2-4 között zajlott a 18. Országos Sporttudományos Kongresszus Pécsen, ahol Dr. Csányi Tamás és Farkas Szilárd kollégáink képviselték szervezetünket....

Online formában zajlott az idei Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® Országos Döntője

Mindössze néhány sportágban kerültek megrendezésre Diákolimpia® versenyek a 2020/2021. tanévben, a pandémia miatt ugyanis a Magyar Diáksport Szövetség kénytelen volt...

Webinárium-sorozattal zárult a Magyar Diáksport Szövetség 4 éves projektje

A szakmai eredményekről szóló, négyrészes online szeminárium-sorozat keretében zárta le a 2016-ban induló, EFOP-3.2.8-16-2016-00001 T.E.S.I.-2.0 – Beavatkozások a minőségi (inkluzív)...

European Mile – újabb mozgásos aktivitásra invitálunk

A European Mile egy olyan kezdeményezés, amelyet az ISCA (Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség) koordinál a NowWeMOVE kampány részeként. A...

Pandémia sokk

Rendszeres testmozgás, jó levegő, társas kapcsolatok –ez kell most az eddig bezárt kamaszok testének és lelkének Bezártság, kiégés, krónikus mozgáshiány,...

Balogh Gábor nyílt levele

Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Testnevelők, Tisztelt Intézményvezetők! Kedves Szülők! Nehéz és fájó döntés meghozatalára kényszerültünk ismét a járványhelyzet következményeit mérlegelve: ahogy...

Új lendületben a TESI – Interaktív webinárium sorozatot szervezünk

Idén tavasszal befejeződik a Magyar Diáksport Szövetség „EFOP 3.2.8 – T.E.S.I.-2.0 – Beavatkozások a minőségi (inkluzív) testnevelés oktatás és képzés...

Díjat kaptak a tavalyi Diákolimpia® szezon legeredményesebb iskolái

Szőnyi Bozsik József Általános Iskola Budapest, 2021. április 16. A 2019/2020. tanévi Diákolimpia® versenyek sajnos nem fejeződhettek be, az országos...

Félbeszakadnak az idei tanévi NETFIT® mérések

Mivel a 2021. április 14-i kormánydöntés alapján a 2020/2021. tanévi NETFIT® mérések befejezése is ellehetetlenült, a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ)...

Áprilisban is felfüggesztve marad a Diákolimpia®

A Magyar Diáksport Szövetség április 30-ig meghosszabbította a Diákolimpia® versenyek felfüggesztését. A pontos közlemény ezen a linken érhető el. A...

Gyászol a magyar kosárlabda – Elhunyt Váradiné Szarka Ildikó

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegsége után elhunyt Váradiné Szarka Ildikó, testnevelő tanár, utánpótlás kosárlabda edző. Gyerekkorától kezdve meghatározó szerepet töltött be...

Állami kitüntetést kapott elnökségi tagunk, Thaisz Miklós

Március 15-én magas állami kitüntetést kapott Thaisz Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványának ügyvezető igazgatója. Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére...

Diákolimpia®: továbbra is felfüggesztve

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) a Diákolimpia® versenyek általános jellegű felfüggesztését 2021. április 10-ig meghosszabbította, ugyanakkor továbbra is fenntartja egyes...

„HAPPY HÉT” MÁRCIUSBAN AZ ISKOLÁKBAN

Az OGYÉI (Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet)immár tizenegyedik alkalommal hirdeti meg országos vízfogyasztást népszerűsítő HAPPY-hét (Hungaryan Aqua Promoting Program in...

Megújult a weboldalunk! – íme az új mdsz.hu

Idén tavasszal nemcsak a természet újul meg, hanem az MDSZ weboldala is, amelyet a mai napon indítottunk el. Mivel az...

MOZGÁSLEHETŐSÉG ÉS ONLINE SPORTKIHÍVÁSOK DIÁKOKNAK – INDUL A DIÁKOLIMPIA GAMETIME2!

Az iskoláskorú gyerekek aktivizálására újra elindítja online játékát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ). A nyolc sportágban, egyenként tizenkét kihívással induló...

PÁLYÁZAT A „MAGYARORSZÁG JÓ TANULÓJA, JÓ SPORTOLÓJA – 2020” CÍM ELNYERÉSÉRE

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2020” cím elnyerésére.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma...

ELINDULHATNAK A SZABADTÉRI DIÁKOLIMPIA® VERSENYEK

A Magyar Diáksport Szövetség minden hónap 10. napjáig rendelkezik a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszer felfüggesztésének aktuális helyzetéről. Ennek értelmében a...

ELKEZDŐDÖTT A NETFIT® MÉRÉSI IDŐSZAK AZ ISKOLÁKBAN

Az iskolákban a tanév rendjéről szóló rendeletnek megfelelően hétfőn elkezdődött az aktuális fittségmérési időszak, amelynek eredményei alapján pontos képet kapnak...

FEBRUÁR 10-IG MEGHOSSZABBÍTJUK A DIÁKOLIMPIA VERSENYEK FELFÜGGESZTÉSÉT

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Országos Központja összhangban a védelmi intézkedésekről szóló Kormányrendeletben foglaltakkal a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban...

SPORTÖSZTÖNDÍJ PROGRAMOT HIRDET A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

Az idei tanévben érettségiző és kiemelkedő sportteljesítménnyel rendelkező tanulóknak ajánljuk az alábbi felhívást: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem pályázatot ír ki...

JANUÁR 11-IG MEGHOSSZABBÍTJUK A DIÁKOLIMPIA VERSENYEK FELFÜGGESZTÉSÉT

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Országos Központja összhangban a védelmi intézkedésekről szóló Kormányrendeletben foglaltakkal a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban...

ÚJABB NÉGY ÉVRE BALOGH GÁBOR AZ NDHSZ ELNÖKE

Megtartotta esedékes tisztújító küldöttgyűlését a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) – amelynek az MDSZ is alapító tagszervezete és 2017. óta...

MINDEN MOZGÁS SZÁMÍT! – A MOZGÁSSZEGÉNY ÉLETMÓD ÉS AZ ELÉGTELEN FIZIKAI AKTIVITÁS VESZÉLYEIRE HÍVJA FEL A FIGYELMET AZ EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGSZERVEZET (WHO)

MEGTARTHATÓK KÖZTÉREN A TESTNEVELÉS ÓRÁK

Az elmúlt hetek járványügyi korlátozó intézkedései alapján a Magyar Diáksport Szövetség levélben kért állásfoglalást az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős...

TÖBB MINT 500-AN KÖVETTÉK A HIPE 2020 ÉS CEREPS+ NEMZETKÖZI, MINŐSÉGI TESTNEVELÉS TÉMÁJÚ ONLINE KONFERENCIÁNKAT

Közlemény A 2020/2021. tanévi Diákolimpia® felfüggesztéséről és egyes sportági versenykiírásaiban meghatározott lebonyolítási és nevezési határidők törléséről

HIPE 2020 – megújult keretek között szervezünk nemzetközi konferenciát a minőségi testnevelésről

Bonyhádi és kiskunfélegyházi iskolák lettek a hétvégi Diákolimpia® országos döntő legeredményesebb csapatai

Változások a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® lebonyolítási határidőkben

Az MDSZ Országos Központja – a Diákolimpia Bizottság javaslatával egyetértve – a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban az alábbi döntést...

„Aqua Challenge” vízivás kihívás októberben

A megfelelő minőségű és mennyiségű folyadékfogyasztás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet októberi közösségi média kampányával az OGYÉI (Országos Gyógyszerészeti és...

Az elhivatott testnevelőknek köszönhetően résztvevői csúcsot döntött a Magyar Diáksport Nap

A diáksportért végzett kiemelkedő munkáért adott át elismeréseket idén is küldöttgyűlésén az MDSZ

A szabadtéri testmozgás az egyik legjobb immunerősítő – Az iskolák országszerte köztéri sportolással ünnepelték az Open Streets Day eseményt

Díjaztuk a 2019. évi ESSD legaktívabb szervezőit

Az MDSZ kiemelt díjazási rendszert honosított meg az Európai Diáksport Napja alkalmából, minden évben külön jutalomban részesíti azokat az iskolákat,...

Átadták a Magyar Sport Napja alkalmából odaítélt miniszteri elismeréseket és díjakat

Az ünnepségre eredetileg május 6-án került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az eseményt. Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter...

Idén testnevelés órai keretek között ünnepeljük az Európai Diáksport Napját

A vírusfertőzés elleni védekezésben kiemelt szerepet kap az immunrendszer-erősítő testmozgás A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) kezdeményezésére indított Európai Diáksport Napját...

Nemzetközi pályázati siker

A Magyar Diáksport Szövetség sikeresen pályázott a 2020-as évre kiírt nemzetközi „Mobilitási és csereprogramok a sport területén” pályázati felhívásra.  Az...

Élő webinárium az iskolai testnevelésről és diáksportról a COVID-19 járványügyi készültség időszakában

A Magyar Diáksport Szövetség iránymutatásai és ajánlásai a rendezvények megvalósítására a COVID-19 pandémiával összefüggő járványügyi készültség időszakában

A Magyar Diáksport Szövetség állásfoglalása és iránymutatásai az iskolai testnevelés és diáksport megvalósítására a COVID-19 pandémiával összefüggő járványügyi készültség időszakában

A rendszeres sportolás az egyik legjobb immunerősítő, mégis keveset mozogtak a gyerekek az új típusú koronavírus járvány tavaszi hulláma alatt

Megjelent a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenykiírása

Örömmel tájékoztatjuk a testnevelőket és diákokat, hogy elkészült a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenykiírása. Az idei immáron a 34. tanév lesz, amikor ősszel kezdetét veszi a...

Az EMMI járványügyi eljárásrendje alapján megrendezhetők a diáksport napi események

A COVID-19 világjárvány miatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma a napokban hivatalos iránymutatást juttatott el a köznevelési intézményeknek, amelyben megfogalmazta az...

HIVATALOSAN IS TÉMANAP A MAGYAR DIÁKSPORT NAPJA

A 2020/2021. tanév rendjéről szóló, a napokban megjelent EMMI rendeletben immár hivatalosan is témanapként jelenik meg a Magyar Diáksport Napja....

Sikeresen megvalósított projekt

A Magyar Diáksport Szövetség sikerrel pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program...

Nemzetközi fórum a TE IS projekt számára

A sport általi nevelést népszerűsítő európia projektben kerül bemutatásra többek között a TE IS programunk, mint kiválasztott jógyakorlat. A throughsport.eu...

A WHO jógyakorlatként emelte ki az MDSZ karantén időszak alatti kampányát

Az Egészségügyi Világszervezet nemzetközi összesítésében Magyarországról kiemelte, és jógyakorlatként mutatta be az MDSZ közösségi médiában folytatott kampányát. A „Mozogj Otthon”...

Nemzetközi felmérést indít az MDSZ

Hogyan változott a gyermekek fizikai aktivitása a járvány és a korlátozó intézkedések hatására? Többet mozog az a gyermek, akinek van...

Startol a Diákolimpia GameTime – A félbeszakadt Diákolimpia® szezonban online játékot indít az MDSZ

Kitüntetések a Magyar Sport Napja alkalmából

A Magyar Sport Napja alkalmából minden évben hivatalos ünnepségen tüntetik ki a magyar sportért aktívan tevékenykedő szakembereket, ilyen eseményre a...

Mozgásélmény szenioroknak

Talán soha ennyire nem volt fontos a rendszeres testmozgás, mint most. A Magyar Diáksport Szövetséghez (MDSZ) hasonlóan a Magyar Szabadidősport...

Online pedagógus-továbbképzéseket indít a Magyar Diáksport Szövetség

A világjárvány okozta helyzetre reagálva a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) digitális felületen elvégezhető továbbképzéseket indít pedagógusok számára. A távoktatási formában...

Nyílt levél a Diákolimpia® versenyzőihez és felkészítőikhez

Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Testnevelők, Tisztelt Intézményvezetők! Kedves Szülők!   Alig egy hónap telt el a koronavírus járványhelyzet kritikussá válása óta,...

KÖZLEMÉNY a 2019/2020. tanévi Diákolimpia® versenysorozat félbeszakadásáról

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnökségének 4/2020 (III.11.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján az MDSZ vezetése a Diákolimpia® 2019/2020. tanévi...

DO60 – #mozogjotthon #moveathome – Napi online mozgáskampányt indított a Magyar Diáksport Szövetség

KÖZLEMÉNY a 2019/2020. tanévi NETFIT® mérési időszak félbeszakítása és pedagógus-továbbképzéseink felfüggesztése tárgyában

KÖZLEMÉNY – A 2019/2020. tanévi Diákolimpia® versenysorozat felfüggesztéséről

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnökségének 4/2020 (III.11.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján az MDSZ vezetése a Diákolimpia® 2019/2020. tanévi...

Koronavírussal kapcsolatos óvintézkedések a Diákolimpia® versenyeken és a pedagógus-továbbképzéseken

Elkezdődik az iskolai karate oktatás az MDSZ közreműködésével

A tegnapi napon ünnepélyes keretek között írta alá az iskolai karate oktatással kapcsolatos együttműködési megállapodását a Magyar Karate Szövetség (MKSZ),...

ELÉRHETŐVÉ VÁLT A 2018/2019. TANÉVBEN MÉRT NETFIT® EREDMÉNYEK TUDOMÁNYOS ELEMZÉSE

Kedves Látogató! Elérhetővé vált a 2018/2019. tanévben mért NETFIT® eredmények tudományos elemzése. A Magyar Diáksport Szövetség munkatársai (dr. Kaj Mónika...

Pályázat a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2019” cím elnyerésére

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2019” cím elnyerésére. Az Emberi Erőforrások...

Lezajlottak AZ MDSZ ÉS AZ OKTATÁSI HIVATAL közös TESTNEVELÉS ÉS SPORT TÉMÁJÚ szakmai szemináriumai

Újraválasztotta Balogh Gábort az MDSZ tisztújító küldöttgyűlése

A Magyar Diáksport Szövetség küldöttgyűlése egyhangú szavazással újabb négyéves időtartamra Balogh Gábort választotta meg az MDSZ elnökének, valamint tisztségében megújította...

A világ legidősebb élő olimpiai bajnoka gratulált a Diákolimpia® legeredményesebb pedagógusainak, iskoláinak

Az új kézilabda akadémiai rendszert a Magyar Diáksport Szövetség is támogatja 

A Magyar Kézilabda Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség együttműködési megállapodása szerint az MDSZ fontos szerepet kapott az újonnan felállított...

Elkezdődött a mérési időszak az iskolákban

Elkezdődött a mérési időszak az iskolákban, így a tanév végére pontos képet kapnak majd a pedagógusok, a szülők és a...

Felfedezettjeink pályázat 2020 – Matehetsz

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT), „Felfedezettjeink” néven, az idei évben is pályázatot hirdet kimagasló teljesítményt elérő tanulók jutalmazására. Az NTT...

Hogyan teremtsünk mozgásra inspiráló iskolai környezetet? – Lezárult a Magyar Diáksport Szövetség kísérleti programja a gyerekek mozgásgazdag iskolai környezetének megteremtéséért

Testnevelés és sport témájú workshop sorozat indul országszerte a Magyar Diáksport Szövetség és az Oktatási Hivatal együttműködésében

A diáksport lenne az egyik legnagyobb nyertese az atlétikai világbajnokság hazai rendezésének

A Magyar Diáksport Szövetség elnöke, Balogh Gábor is kiáll a 2023-as atlétikai világbajnokság hazai megrendezése mellett. A Baji Balázs VB-bronzérmes...

Századik születésnapján köszöntötték a gránitdiplomás testnevelőtanárnőt Balatonfüreden

Mindent eldöntő másodpercek a célért a Duatlon Diákolimpia® Országos Döntőjén

A 2019/2020. tanévi Duatlon Diákolimpia® Országos Döntője 2019. október 26-án került megrendezésre Marcaliban. A küzdelem a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért...

A kecskemétiek új diákolimpiai csúcsot értek el leány magasugrásban az Ügyességi Váltófutó Csapatbajnokság Diákolimpia® Országos Döntőjén

Arany- és bronzérem strandröpiseink mérlege a középiskolai vb-n

Befejeződött Szicíliában a középiskolai strandröplabda világbajnokság, amelyen ugyan először vett részt a magyar küldöttség a Magyar Röplabda Szövetség szervezésében, ám...

Közösségi sportünnep egy legendás olimpikon emlékére

Emlékfutás és sárkányhajófutam Kolonics György tiszteletére 11 éve, tragikus hirtelenséggel ment el világklasszis kenusunk, a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György....

Sulifloorball – Floorball az iskolában

Új, 30 órás, ingyenes pedagógus-továbbképzést indítunk Floorball sportágban „Sulifloorball – Floorball az iskolában” címen. A továbbképzés célja, hogy a résztvevők...

Több millió diák sportolt egyszerre – ismét rekordot döntöttünk az Európai Diáksport Napján

A gyermekek egészséges énképének fejlesztését célzó programhoz csatlakozott az MDSZ

A Magyar Diáksport Szövetség számára kiemelten fontos a fiatalok testi-lelki egészségének fejlesztése, ezért idén ősszel együttműködésre léptünk egy világszerte működő,...

Idén ismét Európai Diáksport Napja – Magyar kezdeményezésből európai sikertörténet

33 országból közel 3 millió iskolást várunk az Európai Diáksport Napjára. Idén is szeptember utolsó péntekén, a hónap 27. napján kerül...

Megjelent a 2019/2020. tanévi Diákolimpia® versenykiírása!

Örömmel tájékoztatjuk a testnevelőket és diákokat, hogy elkészült és a Magyar Diáksport Szövetség honlapján is elérhető a 2019/2020. tanévi Diákolimpia®...

Szabadtéren folytatódtak a DO60 fesztiválok

Májusban további 4 vidéki helyszínen (négy régióban) került megrendezésre az MDSZ sportrendezvénye, a DO60 Diáksportfesztivál. Május 8-án Martonvásár, május 21-én...

Hivatalosan is az MDSZ a NETFIT® rendszer működtetője

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2019. július 26. napján hatályba lépő módosítása értelmében immár hivatalosan is a...

Sikeresen megvalósított projekt

A Magyar Diáksport Szövetség sikerrel pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program...

Csapatsportok hétvégéje Gyöngyösön és Egerben

A IV. korcsoportban kosár-, kézi-, röplabda és labdarúgó csapatok küzdöttek meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért Június 21. és 24....

Kisiskolák versenyeztek Debrecenben

Atlétikában, labdarúgásban és kézilabdában mérték össze tudásukat a 200 tanuló alatti általános iskolák fiataljai 2019. június 17. és 20. között...

Harminchat magyar érem született az ISF World Schools Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokságon

Tizennégy érem az ISF World Schools Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokság első versenynapján

Nem napozni mentek a strandra a jövő kézilabdabajnokai

Bár Salgótarján festői Tó-strandján a kikapcsolódás sem utolsó élmény, a pünkösdi hosszú hétvége nem a lustálkodásról szólt a sportoló diákoknak:...

Átadták a Jó tanuló, jó sportoló díjakat

Több mint 650 fiatal érdemelte ki a Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2018 díjat, közülük mintegy ötvenen hétfőn a Testnevelési...

Megmutatták oroszlánkörmeiket a jövő bajnok labdakergetői

Közel 1 hónappal a szombathelyi középiskolás Fiú Labdarúgó Diákolimpia® Országos Döntője után, ismét Vas megye székhelye adott otthont a rangos...

400 ifjú küzdősportoló érkezik Budapestre az ISF World Schools Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokságra

Csapatsportok hétvégéje Békéscsabán, Gyulán és Mezőberényben

Három Békés megyei város adott otthont 2019. május 30 – június 2. között a 2018/2019. tanévi III. korcsoportos Összevont Labdajátékok...

Május utolsó hetében került megrendezésre Székesfehérváron a „Diákatlétika Ünnepe”

Május 25 – 31. között Székesfehérváron zajlott a 2018/2019. tanévi Atlétika Diákolimpia® Országos Döntője. Az eseményen, a II, III, IV,...

A diáksportért végzett kiemelkedő munkáért adott át elismeréseket az MDSZ

A Magyar Diáksport Szövetség ma tartotta küldöttgyűlését, amelyen a hagyományoknak megfelelően elismerte azon diáksport vezetők, diáksportot segítők munkáját, akik az...

Hétvégén Szekszárdon mutatták meg a lányok, hogy a labdarúgás nem csak a fiúk sportja

Május 17-19. között Szekszárdon rendeztük meg a 2018/2019. tanévi Leány Labdarúgás Diákolimpia® Országos Döntőjét. A háromnapos versenyen az V-VI. korcsoport...

Díjátadó ünnepség a Magyar Sport Napján

A  Magyar Sport Napja alkalmából hétfőn tartott ünnepségen 15 díjat és 10 miniszteri elismerő oklevelet adtak át. A diáksport területéről a...

A NETFIT® Class Challenge pályázat nyertesei

Hosszas értékelő munka, egyeztetések, véleményütközések, viták után a zsűri kiválasztotta a NETFIT® Class Challenge pályázat nyerteseit. Országszerte 80 osztály küldte...

Múlt hétvégén Szombathelyen rúgták a legtöbb gólt hazánkban

Május 10-12. között Szombathelyen rendeztük meg a 2018/2019. tanévi Labdarúgás Diákolimpia® Országos Döntőjét. A háromnapos versenyen az V-VI. korcsoport versenyzői...

FOLYTATÓDNAK A DO60 DIÁKSPORTFESZTIVÁLOK

2019 májusában további négy vidéki helyszínen kerül megrendezésre a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) sportrendezvénye, a DO60 Diáksportfesztivál. Május 8-án Martonvásár,...

Franco Baresivel nyit a CIB Italia Focitábor – Júniusban olasz trénerek edzik és tesztelik a gyerekeket Budapesten

Kézilabda „B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntő – Miskolc

A 2018/2019. tanévi Kézilabda „B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntőjét április 25-28. között Miskolcon rendezték meg. A négynapos versenyen az V-VI....

Torna „A” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntő

Április 27-28-án a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban került megrendezésre a 2018/2019. tanév Torna „A” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntője.  A kétnapos...

Meghosszabbítottuk a NETFIT® Class Challenge pályázat beküldési határidejét!

A Magyar Diáksport Szövetség NETFIT® Class Challenge címmel pályázatot hirdetett 5-12. évfolyamos tanulók számára, amelynek tárgya egy fittségi challenge program megvalósítása....

Sikeresen zárultak a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség grassroots labdarúgás témájú pedagógus-továbbképzései

Idén Debrecenben került megrendezésre az Amatőr Röplabda Diákolimpia® Országos Döntője

Április 11-14. között Debrecenben rendeztük meg a 2018/2019. tanévi Röplabda „B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntőjét. A négynapos versenyen az V-VI....

Hétvégén került megrendezésre a Torna „B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntője

Április 13-14-én a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban került megrendezésre a 2018/2019. tanév Torna „B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntője. A kétnapos...

Idén 22. alkalommal került megrendezésre az Atlétika Mezei Futás Diákolimpia® Országos Döntője

Pécsett rendeztük meg a Kosárlabda “B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntőjét

2019. április 04-07. között Pécsett, az ország legjobb amatőr kosárlabdázói mérték össze tudásukat a Kosárlabda “B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntőjében....

Teqball az MDSZ-től – 50%-os tavaszi akció az iskolák részére

A Teqball és az MDSZ együttműködésének eredményeképpen a tavaszi időszakban ismét kedvezményes vásárlási feltételeket tudunk biztosítani az oktatási intézmények részére...

Tatán rendezték meg a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® Országos Döntőjét

Március 23-24-én a Komárom-Esztergom megyei város adott otthont a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® Országos Döntőjének. A tatai versenyen az V-VI....

Idén a folyók városa adott otthont az Úszás Diákolimpia® Országos Döntőjének

Március 9-10. között került megrendezésre a 2018/2019. tanévi Úszás Diákolimpia® Országos Döntője Győrben. Az eseményen az I., II., korcsoport nyílt...

Mezőtúron került megrendezésre a Játékos Sportverseny Diákolimpia® Országos Döntője

Március 2-án rendeztük meg a 2018/2019. tanévi Játékos Sportverseny Diákolimpia® Országos Döntőjét. Az eseményen az I-II. korcsoport versenyzői mérték össze...

Pályázat „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2018” cím elnyerésére

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2018” cím elnyerésére. Az Emberi Erőforrások...

NETFIT® Class Challenge címmel pályázatot hirdetünk

A Magyar Diáksport Szövetség pályázatot hirdet 5-12. évfolyamos osztályok számára. A pályázat tárgya: fittségi challenge program megvalósítása. A program során...

Ifjú birkózók megmérettetése zajlott Pesterzsébeten

Február 23-24-én került megrendezésre a 2018/2019. tanévi Grundbirkózás Diákolimpia® Országos Döntője. A kétnapos versenyen az I., és II. korcsoport versenyzői...

Futsal csapatok hétvégéje Zalaegerszegen

Február 15-17. között rendezték meg a 2018/2019. tanévi Futsal Diákolimpia® Országos Döntőjét. A két napos versenyen az V-VI. korcsoport versenyzői...

Idén is Karcag adott otthon az Asztalitenisz Diákolimpia® Országos Döntőjének

Február 14-17. között rendezték meg a 2018/2019. tanévi Asztalitenisz Diákolimpia® Országos Döntőjét. A négynapos versenyen az I-VI. korcsoport versenyzői csapatban...

Idén Békéscsabán került megrendezésre az V-VI. korcsoport Röplabda Diákolimpia® Országos Döntője

ENSZ ifjúsági küldött pályázat

Érdekel a diplomácia és az ENSZ? Képviselnéd a kortársaid érdekeit a legmagasabb szintű nemzetközi egyeztetéseken? Szeretnél tenni a magyar fiatalokért...

Debrecenben került megrendezésre a Futsal Diákolimpia® IV. kcs. Országos Döntője

Február 1-3. között rendeztük meg a 2018/2019. tanévi Futsal Diákolimpia® Országos Döntőjét. A három napos versenyen a IV. korcsoportba tartozó...

NAGY SIKERŰ REGIONÁLIS KONFERENCIASOROZATOT ZÁRT A MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

A Magyar Diáksport Szövetség 2018. november és 2019. január között országos konferenciasorozatot szervezett, melynek keretein belül a NETFIT®-tel kapcsolatos fejlesztések...

Kecskeméten küzdöttek meg egymással az ország legjobb kosaras diákjai

Január 24-27. között rendezték meg a 2018/2019. tanévi Kosárlabda Diákolimpia® Országos Döntőjét. A négy napos versenyen a legnagyobbak, az V-VI....

Idén Szegeden mérkőztek meg az ország legjobb leány-, és fiú kézilabda csapatai a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért

Új, ingyenes, akkreditált pedagógus továbbképzést indítunk „A pozitív motivációs környezet kialakítása és a mozgástanítás korszerű megközelítése az iskolai testnevelésben: elmélettől a gyakorlatig” – címmel

Húsz pedagógust és tizenhat iskolát jutalmaztunk a Diákolimpia® eredményességi díjátadón  

Kazincbarcikán mérkőztek meg egymással az ország legjobb iskolai floorball csapatai

Január 19-20-án hihetetlen hangulat és példamutató sportszellem költözött a kazincbarcikai Don Bosco sportközpontba. Itt rendezték meg ugyanis a 2018/2019. tanévi...

ÁTTÖRÉS A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK FITTSÉGMÉRÉSÉBEN

Az egészségközpontú fittség vizsgálata kiemelt jelentőséggel bír a sajátos nevelési igényű gyermekeknél, akik átlagosan kevesebb fizikai aktivitást végeznek, mint tipikus...

INKLUZÍV SPORTOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS INDUL

2019. februárjában új szakirányú továbbképzés indul a Testnevelési Egyetem és a Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestületének együttműködésében. A prominens oktatókkal kialakított,...

Mérföldkőhöz érkezett a Magyar DIáksport Szövetség „TESI 2.0 Beavatkozások a minőségi testnevelés oktatás és képzés megvalósítása érdekében” című programja

2 HÓNAP ALATT 573 PÁR SPORTCIPŐ GYŰLT ÖSSZE AZ „EGY CIPŐBEN JÁRUNK” PROGRAM KERETÉBEN

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) az idei Európai Diáksport Napján indította el az „Egy cipőben járunk” névre keresztelt társadalmi felelősségvállalási...

2019-ben Budapest ad otthont a MOVE Congress-nek

A Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (International Sport and Culture Association, ISCA) és magyar partnere, a Nemzeti Diák- Hallgatói és...

HIVATALOSAN IS ELSTARTOLT A DO60 MOZGALOM A HIPE 2018 – NEMZETKÖZI TESTNEVELÉSI KONFERENCIÁN #Társak #Játék

Duatlon Diákolimpia® Országos Döntő – Marcali

A Duatlon Diákolimpia® Országos Döntő idén újra Marcaliban kerül megrendezésre, ahol egy időpontban négy korcsoportban (III., IV., V., VI.) egyéni...

ELÉRHETŐVÉ VÁLT A 2017/2018. TANÉVBEN MÉRT NETFIT® EREDMÉNYEK TUDOMÁNYOS ELEMZÉSE

Kedves Látogató! Elérhetővé vált a 2017/2018. tanévben mért NETFIT® eredmények tudományos elemzése. A Magyar Diáksport Szövetség munkatársai dr. Csányi Tamás...

A 2018/2019. tanévtől kezdve új sztenderdek alapján értékeljük a NETFIT® kézi szorítóerő mérésének eredményeit!

Együttműködési megállapodást kötött a Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Diáksport Szövetség 

Hétvégén rajtol a Diákolimpia® 2018/2019-es szezonja az Atlétika ÜCSB-vel

Október 20-21-én kerül megrendezésre Budapest XVI. kerületében a 2018/2019. tanév Atlétika – Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Diákolimpia® Országos Döntője. A...

European School Sport Day® received funding in the Erasmus+ Sport Program for the fourth time this year

Az Európai Diáksport Napja negyedszerre is támogatást nyert az Erasmus+ Sport Programban

A beküldött 509 pályázat közül 196 nyertest hirdettek most szeptemberben, ebből az MDSZ által előkészített pályázat a „Nonprofit európai sportesemények”...

Elindult a regisztráció – HIPE 2018 konferencia

A Magyar Diáksport Szövetség az elmúlt időszak hagyományait követve, 2014 és 2016 után idén is megszervezi a HIPE (Hungarian International...

Minden 30 középiskolásból 1 súlyosan elhízott

Október 11-e az Elhízás Világnapja – World Obesity Day  A gyermekkori elhízás előfordulása 2010 óta hazánkban stabilizálódni látszik, de átlagosan...

Országos konferenciasorozat indul pedagógusoknak és iskolaegészségügyi szereplőknek a NETFIT® fejlesztési irányainak bemutatásáról!

TÖBB SZÁZ SPORTCIPŐ GYŰLIK A NEHÉZ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT ÉLŐ GYEREKEKNEK

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) az Európai Diáksport Napján elindította az „Egy cipőben járunk” társadalmi felelősségvállalás programját. A kezdeményezés arra...

Hivatalosan megjelentek a 2018-as HEPA országjelentések

A Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség mint sportköztestület – melynek egyik alapító tagja a Magyar Diáksport Szövetség – technikai...

Több millió diák sportolt egyszerre – rekordot döntöttünk az Európai Diáksport Napján

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 28-án rendezte meg az Európai Diáksport Napját, amely hazánkban idén ezerkétszáz iskolát és...

FOLYTATÓDNAK AZ INGYENES PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSEK

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) a 2018/2019. tanévben is folytatja ingyenes pedagógus-továbbképzéseinek megvalósítását. A tréningek az EFOP-3.2.10-16-2016-0001 azonosítószámú ,,Tehetséggondozás sport...

Több millió résztvevőre számítanak a kontinensen az Európai Diáksport Napja rendezvényeken

Idén is szeptember utolsó péntekén, a hónap 28. napján kerül megrendezésre az Európai Diáksport Napja. A program a Magyar Diáksport...

Az Európai Bizottság sikertörténetté választotta a 2016. évi Európai Diáksport Napját

Az Európai Bizottság (EB) Oktatásügyi, Ifjúságpolitikai, Sportügyi és Kulturális Főigazgatósága által felkért szakértői testület sikertörténetnek minősítette az MDSZ egyik projektjét,...

Diagnózis: iskolakezdési stressz – Hogyan segítsük kisiskolás gyermekünket a kezdeti nehézségek leküzdésében?

Sikeresen megvalósított projekt

A Magyar Diáksport Szövetség sikerrel pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program...

ÚJABB ZENÉS KÖZÖSSÉGI AKTIVITÁS REKORD SZÜLETETT A HAJDÚDOROGI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

XIII. Nemzetközi Gyermek Atlétika Játékok, Lowitz – 2018. június 20–22.

Az idén 13. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Gyermek Atlétikai Játékok, Lowitzban. A Magyar Diáksport Szövetség diákválogatottja minden alkalommal részt...

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA MAGYAR KEZDEMÉNYEZÉSRE A KULCSKOMPETENCIA CÉLOK KÖZÉ EMELTE AZ EGÉSZSÉGTUDATOS, JÖVŐORIENTÁLT ÉLETVEZETÉST

Több mint félezren érdemelték ki a jó tanuló, jó sportoló díjat

Több mint félezer fiatal érdemelte ki a Magyarország Jó tanulója-Jó sportolója 2017-díjat, közülük a legjobbak kedden vették át oklevelüket az...

Legyen mindenki győztes! – Forradalmi változások zajlanak a gyermeksportban

Első olvasatra szinte érthetetlen a címben megfogalmazott elvárás, hiszen úgy tudtuk, hogy a sportban – főként az él- és versenysportban...

Ezen a nyáron Gianluca Zambrotta-val nyit a CIB Italia Focitábor

Olasz toptrénerek érkeznek Magyarországra június végén, hogy oktassák és felmérjék a kiskamasz magyar focistákat a CIB Italia Focitábor keretében –...

Megtartotta éves közgyűlését az MDSZ, újabb testnevelők vehették át a „Diáksportért” díjakat

Elkészültek a NETFIT® sajátos nevelési igényű gyermekekre adaptált fejlesztéséhez kapcsolódó oktatóvideók

Tehetségfesztivál – az Új Nemzedék Központ szervezésében

Az Új Nemzedék Központ Tehetségfejlesztési Igazgatósága Tehetségfesztivált szervez Budakeszin. A rendezvény célja egy gyermekeket, szülőket, pedagógusokat egyaránt inspiráló és a...

Gymnasiade 2018 – Marrakesh

Remek szerepléssel (6 arany, 13 ezüst és 8 bronzérem) zárult a marokkói Marrakeshben rendezett Gymnasiade, a nemzetközi iskolasport legnagyobb sporteseménye,...

Elismerések a Magyar Sport Napja alkalmából

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Fazekas Attila Erik helyettes államtitkár adott át díjakat a Magyar Tudományos Akadémián megtartott pénteki...

Gymnasiade 2018 – csapatgyűlés

Megtartotta verseny előtti operatív csapatmegbeszélését a nyolcnapos Gymnasiadéra utazó magyar delegáció szerdán, a Magyar Sport Házában. A Magyar Diáksport Szövetség...

Jelentősen javult a magyar iskolások állóképessége, viszont egyre több gyermeket érint a túlsúly és az elhízás

Magyar győzelem az Iskolai Mezei Futó Világbajnokságon!

Hatalmas fölénnyel (13mp!) nyerte Palkovits István, a kecskeméti Bolyai János Gimnázium tanulója az ISF Mezei Futó Világbajnokság iskolai versenyét. Az...

Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2017 Pályázat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2017” cím elnyerésére.  Az Emberi Erőforrások...

Felhívás – HAPPY-HÉT (Hungarian Aqua Promoting Program in the Young) 2018. március 19-23.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet idén kilencedik alkalommal hirdeti meg a magyarországi vízfogyasztást népszerűsítő programját, a HAPPY- Hetet (Hungarian...

HÉT ÉRV A MULTISPORT MELLETT

(kép forrása: multisport.dojeunes-sport.fr)   Testi, szellemi és lelki fejlődését is segíti a fiatalnak, ha több sportágat kipróbál – Mit tehet...

Világbajnokok a bercsényis lányok!

ISF Kézilabda Világbajnokság Katar, Doha 2018.02.21-03.01. Fantasztikus meneteléssel, veretlenül nyerte meg az ISF (Nemzetközi Iskolasport Szövetség) égisze alatt rendezett Iskolai...

2018-ban is folytatódnak pedagógus-továbbképzéseink!

Az elmúlt év végéig több mint 5000 pedagógus vett részt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) EFOP-3.2.10-16-2016-0001 kódszámú, „Tehetséggondozás sport által” elnevezésű...

Szurkoljunk együtt a téli olimpián a korábbi Diákolimpia® bajnokoknak!

A napokban versenyeznek korábbi Diákolimpia® bajnokaink és dobogósaink, szurkoljunk együtt sikereikért! Név Születési év Sportág/versenyszám Tanév Helyezés Maróty Mariann 1998...

Magyar aranyérmeket hozott az ISF Schools Winter Games

Az 1968-as téli olimpiai játékok 50. évfordulója alkalmából az ISF (International School Sport Federation, Nemzetközi Iskolasport Szövetség) február 5-10. között...

ÚJ MEGOLDÁS A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYEREKEK EGÉSZSÉGTUDATOSABB, FITTEBB ÉLETÉÉRT

Több, mint egy éves kutatási és felmérési időszakot követően elkészült a NETFIT® egészségközpontú fittségi mérési tesztrendszer sajátos nevelési igényű (SNI)...

Húsz pedagógust és 16 iskolát jutalmazott az MDSZ a Diákolimpia® eredményességi díjátadón

Pedagógusok, iskolák és egyesületek képviselői vehették át a Magyar Diáksport Szövetség elismerését a Diákolimpia® elmúlt tanévének (2016/2017.) országos döntőin elért kimagasló...

Workshop a NETFIT® sajátos nevelési igényű gyermekekre történő adaptációjának bemutatásáról

Parlamenti határozat született a Magyar Diáksport Napjáról

Az Országgyűlés kedden 177 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el azt az ötpárti határozati javaslatot, amely szeptember utolsó péntekét a Magyar...

Program indul a fiatalok mozgásban gazdag életmódjáért

Foci-, kézi- és kosárlabdákat, ugrálóköteleket, futballkapukat és pulzusmérő órákat is tartalmaz az a sportszercsomag, amit a Magyar Diáksport Szövetség a...

Lakossági fórum az MDSZ-nél

A Magyar Diáksport Szövetség lakossági fórumot szervez a szervezet által működtett Európai Uniós projektekről:   EFOP-3.2.8-16-2016-00001, T.E.S.I. -2.0 Beavatkozások a...

Közösen a közös ügyért – 2017-ben országszerte több, mint 2200 önkéntes segítette a Magyar Diáksport Szövetség rendezvényeit

A TE IS program a #BeInclusive Sport Award legjobbjai között

Az Európai Bizottság által idén első alkalommal hagyományteremtő céllal alapította meg a #BeInclusive EU Sport Award díjat, mellyel olyan kezdeményezéseket...

Válaszúton: minden harmadik tizenéves abbahagyja a rendszeres sportolást

fotó: Szalmás Péter Stressz, a remélt siker elmaradása, korosztályváltás, a tanulás és a sport összeegyeztethetőségének problémája, szülői nyomás, kiégés. Ezek...

„KATIKA 75”

Alaxai Józsefné, Katika, a Magyar Diáksport Szövetség Heves megyei tagszervezetének titkára október 10-én töltötte be 75. életévét. Születésnapja és aktív...

Sikeres együttműködés a Lakatos Menyhért Általános Iskolával

A Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium 2016 őszén azzal fordult a Magyar Diáksport Szövetséghez, hogy amennyiben módunkban áll, támogassuk...

#Beinclusive EU sport awards: a TE IS program a legjobbak között

A TE IS program a Be Inclusive EU sport awards pályázatán 297 induló közül bejutott a kiemelt első 9 közé....

Több millió diák sportolt egyszerre – rekord az Európai Diáksport Napján

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 29-én rendezte meg az Európai Diáksport Napját, amely hazánkban idén közel ezer iskolát...

Baji Balázs, Biros Péter és Cseh László a fitt, egészséges gyerekekért

Három élsportoló csatlakozott a mozgás örömét hirdető Európai Diáksport Napja eseményhez. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által szeptember 29-re szervezett...

Elindult a diáksport új monitoring és Diákolimpia® nevezési rendszere

Elindult a diáksport új monitoring és Diákolimpia® nevezési rendszere, amely egyrészt a Magyar Diáksport Szövetség „Tehetséggondozás sport által” című, EFOP-3.2.10-16...

Tavaly már másfél millió gyerek sportolt egyszerre

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 29-én rendezi meg az Európai Diáksport Napja Magyarország című programot, amely hazánkban tavaly...

Folytatódnak a Magyar Diáksport Szövetség ingyenes pedagógus továbbképzései

Az elmúlt tanév végéig közel 3500 pedagógus vett részt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) EFOP-3.2.10-16-2016-0001 kódszámú, „Tehetséggondozás sport által” elnevezésű...

Közel 50%-kal több gyermek a sikersportágakban

A hazai példaképek, világsikerek és sportesemények hatására az elmúlt években jelentősen nő az utánpótlás létszáma  Az idei nyarat sport szempontjából...

Nemzetközi elismerés övezte az MDSZ fejlesztéseit a testnevelésben

Nagy múltú nemzetközi konferencián adott elő idén nyáron a Magyar Diáksport Szövetség szakértője, Pignitzky Dorottya. A Global Coach Conference elnevezésű...

Újabb sikeres nemzetközi pályázatok és elismerések

A közelmúltban a Magyar Diáksport Szövetség három projekttel kapcsolatban is pozitív visszajelzést kapott az Európai Bizottságtól: egy lezárt projektünk „Sikersztori”...

Gratulálunk a korábbi diákolimpikonoknak!

A Magyar Diáksport Szövetség szívből gratulál a korábbi diákolimpikonoknak az EYOF-on és a FINA VB-n való kitűnő szereplésükért, közülük is...

Több a túlsúlyos gyerek a nyári szünet végére

Javában tart a nyári vakáció, a gyerekek számára a tanulás okozta fáradtság és stressz kipihenésének időszaka. Fontos azonban, hogy a...

XII. Nemzetközi Gyermek Atlétikai Verseny, Lowicz

Az elmúlt héten került megrendezésre a XII. Nemzetközi Gyermek Atlétikai Verseny Lowicz-ban. A 2004/2005/2006-os korosztályból összeállított, hagyományosan 36 fős (18...

A TE IS Program első tanéve a Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnáziumban

A Magyar Diáksport Szövetség TE IS Programja 2014 óta országszerte több mint 140 általános- és középiskolában került bevezetésre. Budapesten a...

Aszfaltbetyárok lepték el Debrecen belvárosát

Rendhagyó eseménynek lehettek tanúi a Debrecen belvárosában sétálók. A Fórum Bevásárlóközpont Csapó utcai bejáratánál egy futballpálya, kosárpálya és egy cápás...

USZONYOSÚSZÓ DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ

A 2017-es évi uszonyosúszó diákolimpia országos döntője pünkösd vasárnapra, június 4-re esett. Az idei tanévi döntőt, a tavalyi versennyel ellentétben,...

A Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2016 pályázat eredményhirdetése

A Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2016 pályázat értékelése lezárult, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jóváhagyta a díjazottak...

A FELHŐSZAKADÁS SEM ZAVARTA MEG A STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIÁT

Május 23-án, kedden reggel megkezdődtek az idei strandröplabda diákolimpia küzdelmei a Kispesti Uszoda napozókertjében. Az első nap a VI. korcsoport...

Június 24-én Debrecenben mindenkit vár a Diákolimpia® Fesztivál!

Június 24-én Debrecenben mindenkit vár a Diákolimpia® Fesztivál! A Magyar Diáksport Szövetség, a Diákolimpia® versenysorozat 30 éves jubileumát ünnepli. Ebből...

A „Diákatlétika ünnepe” rendezvénysorozat – Székesfehérvár

A „Diákatlétika Ünnepe” Székesfehérváron – 2017. május 24–28. Helyszín: Székesfehérváron, Regionális Atlétikai Központ Az ötnapos versenysorozat programja: május 24.: II....

Jubileumi küldöttgyűlést tartott az MDSZ

Az MDSZ megalakulásának 30. évfordulója alkalmából ünnepséggel egybekötött küldöttgyűlést tartott a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-termében. A...

STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA® – CSOPORTBEOSZTÁS

Elkészült a strandröplabda diákolimpia sorsolása. A csoportbeosztás és a tervezett program az alább megtekinthetők. 220 csapat nevezett a döntőre, három...

Miniszteri elismerések megyei tagszervezeteink munkatársainak

A Magyar Sport Napja alkalmából a Pesti Vigadóban rendezett csütörtöki ünnepségen sportszakmai területen végzett kiemelkedő munkája elismeréseként miniszteri elismerő oklevelet...

Labdarúgás Diákolimpia® – országos döntők

V-VI. korcsoport, fiú: Vép, 2017. május 13–14. Nevező csapatok: 249 Rendező: Vas Megyei Diáksport Egyesület V-VI. korcsoport, leány: Szekszárd, 2017....

REKORDSZÁMÚ NEVEZÉS STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIÁN

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Magyar Röplabda Szövetség által szervezett XVIII. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA® ORSZÁGOS DÖNTŐ versenyre nagy érdeklődés mutatkozott és összesen...

A Magyar Sport Napján nincs okunk ünnepelni – Mit tehetnek a szülők a fiatalok tragikus fittségi állapotának javításáért?

Atlétika Diákolimpia® Versenykiírás változások

A Magyar Diáksport Szövetség Atlétika Albizottságának javaslatára a Diákolimpia Bizottság a 2016/2017. tanévi atlétika pályaversenyek versenykiírásában az alábbi változásokat hagyta...

Gyorsasági görkorcsolya diákolimpia®

A Gyorsasági Görkorcsolya Diákolimpia® 2016/2017. évi országos Döntőjét, Szegeden 2017.május 2-án rendezi a Magyar Országos Görkorcsolyázó Sportági Szakszövetség és a...

Ismét Európai Liftmentes Nap

Az idei évben április 26-án szerdán Európa számos országában ismét megrendezésre kerül a Liftmentes Nap (No Elevators Day). A kezdeményezés...

Magyar sikerek a hazai rendezésű Iskolai Úszó Világbajnokságon

17 ország mintegy 300 diákja küzdött meg a dobogós helyekért a Nemzetközi Iskolasport Szövetség úszó világbajnokságán. A budapesti Tüske Uszodakomplexumban...

Rajzpályázat debreceni általános iskoláknak

  Pályázati felhívás a Magyar Diáksport Szövetség pályázatára Pályázati felhívás A Magyar Diáksport Szövetség által meghirdetett rajzpályázat célja, hogy felhívja...

Elhunyt Szaniszló Sándor

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 69. évében, méltósággal viselt hosszú betegséget követően elhunyt Szaniszló Sándor, a magyar kosárlabda sportélet meghatározó...

„B” kategóriás Röplabda Diákolimpia® Országos Döntő a röplabdázás egyik fellegvárában

Strandröplabda Diákolimpia®

Ha szerettek az iskolában röplabdázni vagy strandröplabdázni, és szeretnétek a tudásotokat másokkal is összemérni, akkor ne habozzatok! Jelentkezzetek a Strandröplabda...

17 ország mintegy 300 fiatal sportolója méri össze tudását az iskolások úszó világbajnokságán Budapesten

Futók lepték el a gödöllői reptér kifutópályáját – Mezei Futás Diákolimpia® Országos Döntő

Zenés közösségi aktivitás – rekordállítás a Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskolában

Röplabda „B” kategória Diákolimpia® – nyilvános sorsolás

A „B” kategóriás Röplabda Diákolimpia® országos döntője 2017. április 21–23. között Kecskeméten kerül megrendezésre. A verseny rendezője a Bács-Kiskun Megyei...

Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2016 pályázat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2016” cím elnyerésére. Az Emberi Erőforrások...

Közlemény – Szivacskézilabda továbbképzések!

Tájékoztatjuk A szivacskézilabdázás oktatásmódszertani alapjai az iskolai testnevelésben c., akkreditált pedagógus-továbbképzésre jelentkező pedagógusokat és az intézményvezetőket, hogy a továbbképzést tanúsítvánnyal...

TáncSport Diákolimpia® Országos Döntő

TáncSport Diákolimpia® Országos Döntő A 2016/2017. tanévben újra megrendezésre került a TáncSport Diákolimpia®, amelynek a szentesi Dr. Papp László Városi...

Lezajlott a Diákolimpia® Játékos Sportverseny döntő Egerben

2017 március 25-én rendezték meg a 2016/2017. tanévi Diákolimpia® Játékos sportversenyének országos döntőjét, amelynek idén Eger adott otthont. A verseny...

Úszás Diákolimpia® Országos Döntő – Debrecen

Az idei évben Debrecen városa ad otthont az I., II. korcsoportos és a „B” kategória III., IV. és VI. korcsoportos...

Fittebb vagy, mint egy iskolás? – rendhagyó NETFIT® mérést tartott az MDSZ

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) rendhagyó módon mutatta be a NETFIT® legutóbbi tanévi országos méréseinek eredményeit. Húsz iskolás mellett az...

Így lehet játék- és élményközpontú a mindennapos testnevelés

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) ismét országos szintű, ingyenes pedagógus-továbbképzéseket indított, amelyek segítségével a testnevelő tanárok és a tanítók színesebbé,...

Újabb ingyenes pedagógus-továbbképzéseket indít az MDSZ

  Az aktuális továbbképzések helyszínei és időpontjai erre a linkre kattintva érhetőek el.

Ötödik Breki Kids terematlétika Miskolcon

Február 23-án Miskolcon, a Generali Arénában immár ötödik alkalommal szervezték meg a Breki Kids elnevezésű teremversenyt a diáksportosok, melyen az...

Kézilabda az iskolában – tovább bővül a program!

Az MDSZ partnere, a Magyar Kézilabda Szövetség a Kézilabda az iskolában c. program bővítése mellett döntött. Az általános iskolák részére...

Egészségközpontú testnevelésre van szükség – az MDSZ megkerülhetetlen szereplő a hazai és nemzetközi fejlesztésekben

Diákolimpia® Eredményességi Díjátadó 2017

Összesen 5 millió forintot osztott szét a Magyar Diáksport Szövetség a diákolimpikonok pártfogóinak: 15 iskolát, 20 testnevelő tanárt és 3...

Program indul a sportos és egészséges iskolákért

Tehetséggondozás sport által – ez a címe az MDSZ most induló, EFOP 3.2.10-16 jelű európai uniós projektjének. A négy évet...

Indul a T.E.S.I. 2.0 program

Átfogó fejlesztési programot indított a Magyar Diáksport Szövetség a minőségi testnevelés megvalósítására. A Magyar Diáksport Szövetség elindította az EFOP-3.2.8-16 jelű,...

Sportújságíró Diákolimpia® győztesek a Nemzeti Sportnál és a Sport TV–nél

A 2015/2016 év Sportújságíró Diákolimpia® győztesei, Tomka Joel és Duli Dániel múlt év végén tettek látogatást a Nemzeti Sport szerkesztőségében, illetve...

Grassroots labdarúgás és szivacskézilabdázás továbbképzések 2017–ben

Az alábbi videóból kiderül milyen élményekkel gazdagodtak az eddigi résztvevők. A közeljövő képzési helyszínei itt, a képzésekkel kapcsolatban eddig érkezett...

A Sport Legyen a Tied! – kisfilm 2016

Elkészült a Sport Legyen a Tied! program 2016. évi eseménysorozatának összefoglaló kisfilmje. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden közreműködőnek. Mozgásban...

Januárban kibővített helyszínekkel folytatódnak az MDSZ nagysikerű pedagógus-továbbképzései

Adományátadás Tarnabodon

2016. december 19-én a karácsonyi ünnepséget követően került átadásra a tarnabodi Máltai Óvoda és Általános Iskolában a Magyar Diáksport Szövetség...

Nehéz a sportoló gyereknek, ha egyedül van

Dávid Kornél szerint kitartóbbak a gyerekek, ha az egész osztály sportol. Dávid Kornél válogatott kosárlabdázó szerint a sportoló gyereknek jót...

Szabó Tünde is beszállt a kézilabdás dobóversenybe

Székesfehérváron folytatódott a Sport Legyen a Tied! program A végéhez közelednek az idei iskolai sportági bemutatók a Sport Legyen a...

Az MDSZ Európában is kulcsszereplő a mozgás népszerűsítésében

A Magyar Diáksport Szövetség ismét megrendezte Európa egyik legrangosabb, minőségi testnevelésről szóló konferenciáját. Az MDSZ Európában is kulcsszereplő az egészségfejlesztő...

KERETTANTERV RÖPLABDÁHOZ

Alternatív kerettanterv létrehozása, és akkreditált pedagógus-továbbképzés elindítása is szerepel abban a programban, melyről szerdán kötött megállapodást a Fatum Nyíregyháza-Békéscsaba találkozó...

Risztov Éváról és Cseh Lászlóról neveztek el tornatermet

Összesen több mint kétmillió forintból újult meg három iskola tornacsarnoka iskolakezdésre a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint...

Még többen jelentkezhetnek pedagógus-továbbképzéseinkre!

Ezúton tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség által közösen szervezett Az alsó tagozatos...

Ezer iskolát céloz meg a magyar judo

Alternatív kerettanterv részeként a tervek szerint három év múlva már ezer iskolában oktathatják a judo alapjait, avagy hódító útjára indul a...

MDSZ adomány a gyermekotthonnak

  Szeptember 30-án Farkas Anikó főszervező adta át a Fonyód-alsóbélatelepi II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthonnak a badacsonyi „Dűlőre futunk” elnevezésű jótékonysági...

Együttműködési megállapodás Nyíregyházán

Együttműködési megállapodást kötött Nyíregyháza MJV Önkormányzata és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szeptember 30-án Dr. Kovács Ferenc polgármester és...

Európa velünk futott – Idén már 20 ország diákjai sportoltak egy időben a magyar kezdeményezésű Európai Diáksport Napján

Székesfehérváron, majd Zalaegerszegen folytatódott a sportágak népszerűsítése

A Videoton Oktatási Központ adott otthont az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság jóvoltából létrejött és a Magyar Diáksport Szövetség...

A Sport Legyen a Tied! – Vácon járt a program

Vác városába látogatott el A Sport Legyen a Tied! programsorozat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága által létrehozott és...

Salgótarján fogadta az őszi programsorozat második rendezvényét

A salgótarjáni Városi Sportcsarnok – a tavalyi évet követően immár második alkalommal − adott otthont az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért...

Ősszel újabb 7 eseményre várja a gyermekeket „A Sport Legyen a Tied!” program

A Program keretein belül 2016 tavaszán már 13 megyei esemény került megrendezésre nagyvárosok sportcsarnokaiban. A Sport Legyen a Tied! program...

Budapestre érkezett a NowWeBike csapat

Budapestre érkezett a NowWeBike – JourneyOfHope elnevezésű, Európát átszelő kerékpáros túra, amelynek keretében egy ötfős kerékpáros csapat Koppenhágából indulva bringázik...

Flashmove-ot szervezett az MDSZ a Hősök terén

  A Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (International Sport and Culture Association – ISCA) NowWeMove elnevezésű, testmozgást népszerűsítő kampánya keretében...

Európai Uniós védjegy lett az Európai Diáksport Napja

A Magyar Diáksport Szövetség vezette konzorcium – amelynek további tagjai: az egyesült királyságbeli Youth Sport Trust, a lengyel Fundacja V4...

Indul a Grassroots – iskolai labdarúgás kerettantervhez illeszkedő ingyenes továbbképzés

Az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet legújabb módosítása értelmében az iskolai labdarúgás kerettanterve bekerült az egyes iskolatípusra, pedagógiai szakaszra, tantárgyra...

Egymillió gyermeket várnak az Európai Diáksport Napjára

Európa legnagyobb sporteseménye lehet a 10 éves magyar kezdeményezés Tizenhét ország egymillió diákja sportol egyszerre Európa-szerte – ez a Magyar...

Új pedagógus-továbbképzések indulnak tanítók és testnevelő tanárok számára

A Magyar Diáksport Szövetség – egyrészt a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, másrészt a Magyar Kézilabda Szövetséggel együttműködésben − 30 órás, akkreditált...

Nagy sikerrel zárult az első TE IS tábor  

Gazdag élmények közepette zajlott a Magyar Diáksport Szövetség első TE IS tábora, amelyet Szövetségünk az Erzsébet Tábor keretében Zánkán valósított...

SZIVACSKÉZI AZ ISKOLÁKBAN

Hatályba lép az szivacskézilabdázás alternatív kerettanterve 2016 . szeptember 1-én hatályba lép az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet legújabb módosítása,...

Megjelent a 2016/2017. tanévi Diákolimpia® versenykiírása

Örömmel tájékoztatjuk a testnevelőket és diákokat, hogy elkészült és elérhető a Diákolimpia® 2016/2017. tanévi versenykiírása. A Magyar Diáksport Szövetség által...

Magyar-Marokkói ifjúsági- és sporttábor  

A Marokkói Királyság Ifjúsági és Sportminisztériuma, valamint Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma  által 2014 októberében megkötött, az ifjúságügy és a sport...

Journey of hope – Európát átszelő kerékpáros túra indult

A mai napon indul útjára az ISCA által koordinált NowWeBike #JourneyOfHope elnevezésű, Európát átszelő kerékpáros túra, amelynek keretében egy ötfős...

Elérhető a Magyar Diáksport Szövetség által készített T.E.S.I. 2020 stratégia

Miután nemrégiben a Kormány 1376/2016. (VII. 21.) Korm. határozatával elfogadta a T.E.S.I. 2020 – Testnevelés az Egészségfejlesztésben Stratégiai Intézkedések című stratégiát, a...

Gymnasiade Trabzon 2016 – beszámoló

  Idén a törökországi Trabzonban rendezték a középiskolások legnagyobb nemzetközi versenyét a 16. Gymnasiadet. A 25 országból érkezett közel 3000...

Tanévzáró értekezletet tartott az MDSZ

A Magyar Diáksport Szövetség megyei szervezeteinek részvételével évzáró értekezlet keretei között új székhelyén értékelte az elmúlt tanévet. Az MDSZ vezetői  megköszönték a...

Épségben hazaértek a Gymnasiade magyar résztvevői  

A tegnapi és a mai napon két turnusban, épségben hazaértek a törökországi Trabzonból a Gymnasiade magyar delegációjának tagjai. A magyar...

Rendkívüli hír – GYMNASIADE 2016

A Magyar Diáksport Szövetség ezúton tájékoztatja a közvéleményt és az érdeklődőket, hogy a tegnap esti törökországi események a Trabzonban zajló...

Megkezdődött a Gymnasiadé

A törökországi Trabzonban ezen a héten zajlik a Gymnasiadé, a középiskolás korosztály legkiemelkedőbb nemzetközi versenye, amely az ISF (Nemzetközi Iskolasport...

Befejeződött a brüsszeli grassroots sport munkacsoport munkája

  A magas szintű tanácsadói munkacsoport, amelyet Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa hozott létre...

Európai Diáksport Nap 2016: Budapesti tréning a nemzeti koordinátoroknak

A Magyar Diáksport Szövetség 2016. június 30. és július 1. között tartotta az “Európai Diáksport Nap 2016” elnevezésű Erasmus+ program...

XI. Nemzetközi Gyermek Atlétikai Verseny

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a XI. Nemzetközi Gyermek Atlétikai Verseny Lowicz-ban. A 18 fiúból és 18 leányból álló magyar...

Pénteken megkezdődött a 2017-es FINA Világbajnokság önkénteseinek toborzása

Az előzetesen kijelölt időpontnak megfelelően pénteken megkezdődött a 2017-es FINA Világbajnokság önkénteseinek toborzása. Amint arról Szántó Éva, a megvalósításért felelős...

Eb-láz újratöltve: tanulj focizni az iskolában is!

 Hatályba lépett az iskolai (grassroots) labdarúgás alternatív kerettanterve A magyar labdarúgó-válogatott minden várokozást felülmúló eddigi Európa-bajnoki szereplése mellett reméljük a...

Sportújságíró Diákolimpia® 2015/2016. tanévi eredményhirdetés

  A Sport TV és a Nemzeti Sport felajánlásával a Magyar Diáksport Szövetség a 2015/2016. tanévben meghirdette Sportújságíró Diákolimpia® pályázatát. A pályázatra...

Európai gyakorlattá válhat a Magyar Diáksport Napja  

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Erasmus+ projektje által elnyert közvetlen brüsszeli, európai uniós támogatás eredményeként az idén az európai sporthét...

AZ MDSZ IDÉN IS CSATLAKOZOTT A MOVE WEEK-HEZ

A Magyar Diáksport Szövetség idén immár negyedik alkalommal csatlakozott az International Sport and Culture Association (ISCA) által útjára indított Move...

Atlétika eredmények folymatosan!

A mai napon a II. korcsoportos összetett versenyekkel elkezdődött az „Atlétika ünnepe” 6 napos diákolimpiai versenysorozat Székesfehérváron. A mai nap...

Küldöttgyűlést tartott az MDSZ

A Magyar Diáksport Szövetség megtartotta évi rendes küldöttgyűlését, amelyen immár hagyományosan átadásra kerültek a „Diáksportért” díjak a diáksportban hosszú évek óta lelkiismeretesen dolgozó testnevelők,...

Játssz TE IS! díjátadó nap Kisnánán, a „Szentimrésekkel”

Az International Sport and Culture Association (ISCA) támogatásával a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 2015-ben az ország összes, a TE IS...

ISMÉT LIFTMENTES NAP VOLT EURÓPÁBAN  

Az Európai Unió támogatásával és a Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (International Sport and Culture Association – ISCA) koordinálásával megvalósuló...

Az MDSZ vezetői a Nemzetközi Iskolasport Szövetség döntéshozó testületeiben

A Nemzetközi Iskolasport Szövetség (International School Sport Federation – ISF) 2016. május 11. és 14. között, a törökországi Marmarisban tartotta tisztújító...

Iskolai könyvtár bővítésére könyveket adományozott az MDSZ

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola kiemelten fontosnak tartja az olvasóvá nevelést, népszerűsíti a könyvtárlátogatást, értékeli és jutalmazza az olvasó...

Átadásra kerültek a Gondold újra a TE IS Kuckót! pályázat első helyezettjének díjai

A Magyar Diáksport Szövetség Gondold újra a TE IS Kuckót! néven indított pályázatot 2015 végén a TE IS Programot megvalósító...

Balog Zoltán szakmai díjakat és sportösztöndíjakat adott át – Daragó Lászlóné és Jaczó Jenő is a díjazottak között

Játssz TE IS! díjátadó napok Kalocsán és Dunakeszin

Az International Sport and Culture Association (ISCA) támogatásával a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 2015-ben az ország összes, a TE IS...

Az ausztrálok gyűjtötték a legtöbb érmet az Iskolai Mezei Futó VB-n

A magyar lány válogatott a 6., a fiú csapat a 7., míg egyéniben Pavuk Tíra a 10. helyet  szerezte meg...

Szombaton rajtol az Iskolai Mezei Futó Világbajnokság

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) április 23-án tartja Iskolai Mezei Futó Világbajnokságát a Margitszigeten, amelyen 25 ország több mint 400...

ISKOLAI MEZEI FUTÓ VILÁGBAJNOKSÁG –  NYÚL A Diákolimpia® Döntőn  

2016. április 5-én Gödöllőn került megrendezésre a Mezei Futás Diákolimpia® Országos Döntője. A Pest Megyei Diáksport Szövetség immár 19. alkalommal...

Mit üzen az iskolai kultúra?

  A Magyar Diáksport Szövetség munkatársai a Testmozgás az Iskolában (TE IS) Program fejlesztésének, illetve fenntartásának kapcsán egy olyan kutatási projektet valósítottak...

Mezei Futás Diákolimpia® Országos Döntő

2016. április 05-én Gödöllőn kerül megrendezésre a Mezei Futás Diákolimpia® Országos Döntője. Ha Mezei Futás Diákolimpia, akkor Gödöllő! A Pest...

Amatőr röplabda diákolimpia® V-VI. korcsoport – nyilvános sorsolás

2016. április 15 és 17. között Debrecen látja vendégül az amatőr röplabdázók országos döntőbe jutott csapatait. Mind a fiúknál, mind...

Győri középiskolás lányok nyerték a kézilabda VB-t Rouen-ben!

Aranyéremmel tértek haza a győri középiskolás lányok az Iskolai Kézilabda Világbajnokságáról, míg a balatonfüredi fiúk az 5. helyen végeztek. A...

Úszás Diákolimpia® Országos Döntő I., I. kcs. nyílt és III., IV. és V-VI. KCS. „B” kategória

Iskolai Mezei Futó Világbajnokság –  Nyúl a verseny helyszínén

Az elmúlt napokban a nyúl, bejárta a verseny helyszínét, illetve megtekintette Budapest néhány nevezetességét is. Ezeket a helyszíneket a versenyzőknek...

Idén is „A Sport Legyen a Tied!” – 1500 diák 17 sportággal ismerkedett meg az MDSZ nyitórendezvényén

Kritikusan gyenge a magyar gyerekek állóképessége!

Elérhetővé vált a NETFIT® első mérésének tudományos elemzése Megszülettek a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT®) 2014/2015. tanévének eredményei: a...

Iskolai Mezei Futó Világbajnokság –  Nyúl az Iskolában

Megkezdődött a visszaszámlálás, hiszen alig több mint egy hónap múlva, 2016. április 21-26. között 26 országból közel 700 vendég érkezik Budapestre,...

Eredményességi díjátadó ünnepséget tartott az MDSZ

A Magyar Diáksport Szövetség államtitkárok és élsportolók jelenlétében díjazta azt a 15 általános- és középiskolát, amelyek a 2014/2015. tanévben a...

Veszprém megyében is diáksport elismerésekre került sor

A Veszprém Megyei Diáksport Egyesület is megtartotta évzáró ünnepségét. A bajnokok és felkészítőik elismerésére ismét a Simonyi Zsigmond Ének Zenei-...

Budapesti díjátadó ünnepségek a diáksportban

A Budapesti Diáksport Szövetség (BDSZ) és a Főváros közösen tüntette ki azt a 20-20 fővárosi közép- és általános iskolát, amely...

Diáksportolók díjátadó ünnepsége Tolnában

A Tolna Megyei Diáksport Tanács december 15-én Szekszárdon, a Garay János Gimnázium dísztermében tartotta díjátadó ünnepségét, ahol azon diáksportolók teljesítménye...

Kormos Mihály a Békés Megyei Diáksport Egyesület élén

A Békés Megyei Diáksport Egyesület a napokban tartotta tisztújító közgyűlését. A küldöttek a megyei szervezet élére új elnököt választottak Kormos...

Gondold újra a TE IS Kuckót! Pályázat

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) „Gondold újra a TE IS Kuckót!” címmel hirdetett pályázatot azoknak az iskoláknak a körében, amelyek...

Nyíregyháza – A legjobbakat díjazta a megyei diáksport és szabadidő egyesület

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület is megtartotta idei évzáró eseményét. Ezen alkalommal adták át a megyei „Jó tanuló,...

Díjátadó ünnepség Heves megyében

A Heves Megye Diák- és Szabadidősport Egyesület 2015. december 2-án rendezte immár hagyományos Díjátadó Ünnepségét. A rendezvényen köszöntőt mondott Szabó...

Megyei díjátadót tartottak Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2015. november 27-én tartotta díjátadó ünnepségét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat dísztermében. Az ünnepi...

Kosárlabda B33 Diákolimpia®

Megkezdődtek a 2015/2016. tanév B33 Diákolimpia® megyei döntői. Az alábbi linken elérhetőek az események pontos helyszínei, időpontjai és hasznos információk...

Két újabb nemzetközi projektben vesz részt az MDSZ

Az Európai Bizottság a közelmúltban hozta nyilvánosságra a 2016. január elsején kezdődő programidőszakban támogatott Erasmus + programok listáját. A Magyar...

Magyar Diáksport Napja – 700 iskola kap ajándék sportszercsomagot

A Magyar Diáksport Szövetség az idei évben is jutalmazza a Magyar Diáksport Napja eseménysorozaton a legtöbb résztvevőt megmozgató, valamint a...

Ünnepélyes projektzárót tartott Szécsényben az MDSZ

     Új fejezet kezdődött az iskolai testnevelésben, 8000 testnevelőt és minden iskolát elért az MDSZ testmozgásprogramja A Magyar Diáksport...

Játssz TE IS! az ISCA kongresszusának Move Transfer programjában

A Magyar Diáksport Szövetség által kidolgozott TE IS Programot az ISCA (Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség) 2015 nyarán az általa...

FIATALOK MOZGÁSBAN – KÉPZÉSI PROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

  Az International Sport and Culture Association (ISCA) és a „Fiatalok mozgásban” elnevezésű pályázat partnerei pályázatot hirdetettek olyan, 18 és...

A Magyar Diáksport Napja az ISCA éves kongresszusán

A megalapításának 20. évfordulóját ünneplő Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (International Sport and Culture Association – ISCA) 2015. november 5-7....

Kész a Zöld könyv, hamarosan kezdődik a T.E.S.I. 2020 közigazgatási egyeztetése és társadalmi véleményezése

Iskolákban folytatódnak a sportágbemutatók

Az EMMI Sportért Felelős Államtitkársága által életre hívott, az MDSZ koordinációjával zajló „A Sport Legyen a Tied!” program az iskolai...

Sikerrel zárult a TE IS program első tanéve!

  Az elmúlt hetekben, két TE IS iskolában tartotta meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a TE IS Program projektzáró...

Szegeden zárult A Sport Legyen a Tied! program első pillére

  Balogh Gábor élsportolók kinevelését reméli a kedvcsináló bemutatóktól Szegeden rendezték meg A Sport Legyen a Tied! Program első pillérének...

Projektzáró workshop a We Move We Share – Visegrád projekt keretében

   Az EUPEA Forum Meetingje keretében került megrendezésre 2015. október 2-án a Magyar Diáksport Szövetség Nemzetközi Visegrád Alap által támogatott...

Egerbe érkezett a Sport Legyen a Tied! programsorozat

   Iskolásokkal telt meg Eger sportcsarnoka. Több száz diák látogatott el a városból és a környező településekről A Sport Legyen...

Stratégiai megállapodást kötött az egri főiskola és a Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a jövő évben egyetemi rangra emelkedő Eszterházy Károly Főiskola (EKF) együttműködési megállapodást kötött. Ünnepélyes...

Európai tanácsadó testület tagja lett az MDSZ elnöke

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságügyért és sportért felelős biztosa kettő magas szintű tanácsadó munkacsoportot hozott létre a...

Az MDSZ rendezte az Európai Testnevelési Szövetség négy napos találkozóját

A 200.000 testnevelőt képviselő EUPEA a Margitszigeten tanácskozott Budapesten rendezték meg az Európai Testnevelési Szövetség négy napos találkozóját (EUPEA Board...

Őszi Sportesemények az MDSZ szervezésében

   A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI) megbízásából a „Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú...

Székesfehérvárra érkezett A Sport Legyen a Tied! program

Székesfehérvár adott helyet A Sport Legyen a Tied! Program 18. állomásának, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága megbízásából...

Testnevelők kitüntetése Szabolcsban

díjazott testnevelők és a díjátadók – © Fotó: Racskó Tibor Nyíregyháza – A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat és a Magyar Diáksport...

Több mint 200 ezren sportoltak a Magyar Diáksport Napján

Több mint 200 ezer általános- és középiskolás diák sportolt két órát pénteken, a kilencedik alkalommal megtartott Magyar Diáksport Napján. A...

„Sport for all” kongresszus – Varsó

2015. szeptember 17-én került megrendezésre a „Sport for all” (Sport mindenkinek) kongresszus a lengyel fővárosban. Az esemény célja az volt,...

Törökszentmiklós sportból jelest kapott

Törökszentmiklós adott helyet a Sport Legyen a Tied! Program 17. állomásának, amelyet a Magyar Diáksport Szövetség és az Emberi Erőforrások...

Gyerekekkel telt meg Kaposvár sportcsarnoka

Gyerekzsivajtól lett hangos Kaposvár sportcsarnoka A Sport Legyen a Tied! programnak köszönhetően, ahol a Magyar Diáksport Szövetség által szervezett eseményen több...

Győrbe érkezett A Sport Legyen a Tied! program

  Pars Krisztián népszerűsítette az atlétikát Az iskolai nyári szünet leteltével Győrben folytatódott A Sport Legyen a Tied! elnevezésű programsorozat,...

FlashMOVE Budapesten is – A Magyar Diáksport Napját beharangozó táncos flashmobot szervezett az MDSZ

Navracsics Tibor meglátogatta az MDSZ standját a brüsszeli sportkiállításon

Navracsics Tibor személyesen is köszöntötte a Magyar Diáksport Szövetséget a brüsszeli sportkiállításon, ahol mintegy 20 nemzetközi szervezet jelent meg. A...

Újabb három tornacsarnok újult meg – folytatódik „A Mi iskolánk bajnoka” program

Közel 2,5 millió forintból újult meg három oktatási intézmény tornacsarnoka, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Diáksport Szövetség, illetve a...

Elindult a tanév – titkári értekezletet tartott az MDSZ

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megtartotta szokásos országos tanévnyitó titkári értekezletét Budapesten. Balogh Gábor, az MDSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket majd tájékoztatatást adott...

Mozgásba hozzuk Európát

„Ha valamilyen területen hiba lenne ziccert kihagynia az uniós forrásokért versengő magyar pályázóknak, akkor az a sport. A Magyar Diáksport...

Modern sportpályát adott át az MDSZ Bükkösdön

Id. Dárdai Pál, korábbi magyar bajnoki ezüstérmes labdarúgó és sikeres edző végezte el az első kezdőrúgást Magyarország egyik legkorszerűbb sportpályáján,...

X. Nemzetközi Gyermek Atlétikai Játékok, Varsó 2015. szeptember 05-07.

Az idén 10. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Gyermek Atlétikai Játékok, Varsóban. A Magyar Diáksport Szövetség válogatottja minden alkalommal részt...

13 kisiskola 124 tanulója nyaralhatott Balatonon az MDSZ táborában

A mozgásé volt a főszerep az MDSZ által rendezett táborban, melynek tematikus programjai a T.E.S.I.  projekt szakmai elemeire épültek. Mint...

Ha nyár, akkor T.E.S.I. tábor – idén is visz Zánkára gyermekeket az MDSZ

A tavalyi évhez hasonlóan gyermekeket üdültet Zánkán a Magyar Diáksport Szövetség az Erzsébet program keretében. Az MDSZ célja – a...

„NowWeBike” – Magyarországra érkezett az Európai Kerékpáros Túra

Európa legnagyobb fizikai aktivitást népszerűsítő kampánya, a NowWeMOVE keretei között idén először kerül megszervezésre a „NowWeBike” elnevezésű határokon átívelő Európai...

Diákolimpikon atléták fantasztikus sikerei a junior EB-n

Az elmúlt tanév diákolimpiai versenysorozatában is remekül szereplő atléták újabb kimagasló sikereket értek el korosztályuk kontinensviadalán. A junior EB második...

MDSZ képviselet az EU egészségfejlesztő testmozgás munkacsoportjának ülésén

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) képviselője is közreműködött az Európai Bizottság „Egészségfejlesztő testmozgás (HEPA)” munkacsoportjának Lisszaboni ülésén június 24-27 között....

Évzáró értekezletet tartott az MDSZ

A Magyar Diáksport Szövetség megyei szervezeteinek részvételevél évzáró értekezlet keretei között értekelte az elmúlt tanévet a Magyar Sport Házában. Az...

Olimpiai kvótát szerzett a többszörös diákolimpiai bajnok

A hétpróbázó Krizsán Xénia (Szabó Dezső és Bakai József  tanítványa) olimpiai kvótát szerzett, miután 6303 ponttal aranyérmes lett a tallinni...

Ünnepélyes könyvbemutató és képzésértékelés a TESI projektben

Az MDSZ június  30-án tartotta meg a TESIM Módszertani kiadványok szerzői bemutatóját, és „Az Iskolai testnevelés az egészségfejlesztésben: módszertani megújulás...

TE IS program az ISCA Move Transfer programjában

  2015. június 12-14-ig, Ljubljanában zajlott az ISCA (International Sport and Culture Association) Move Transfer programjának nyitó workshopja, amelyen a...

Történelmi megállapodás a Magyar Kézilabda Szövetség, a Magyar Diáksport Szövetség és a Testnevelési Egyetem között  

Átadták a Jó tanuló, jó sportoló díjakat

Mintegy 340 fiatal érdemelte ki idén a „Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója” díjat, s közülük 96-an szerdán a Földművelésügyi...

Kiemelkedő tudományos közlemények jelentek meg a NETFIT® létrehozását megalapozó kutatás eredményeiről

NETFIT® publikációk az Amerikai Sportorvosi Kollégium világkongresszusán

  Május 26-30. között zajlott San Diego-ban az Amerikai Sportorvosi Kollégium 62. találkozója, amely a világ egyik legnagyobb sporttudománnyal foglalkozó...

PEDAGÓGUSNAP ALKALMÁBÓL

Ismét eljött június első vasárnapja, a pedagógusnap. A Magyar Diáksport Szövetség idén egy különleges ajándékkal szeretné megköszönni a munkáját azoknak...

Magyarország is csatlakozott az európai Liftmentes Nap kezdeményezéshez

   Az Európai Unió támogatásával és a Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (International Sport and Culture Association – ISCA) koordinálásával...

Veszprémben zárt a Sport Legyen a Tied! első sorozata

Alig néhány nap telt el a veszprémi kézilabda csapat sikere és a teremsport szezon zárása óta, a hazai kézilabda fellegvárának...

Panna Tour – Budapesten a Hősök terén zajlott az utcai futball

  A Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (International Sport and Culture Association – ISCA) által útjára indított NowWeMOVE kampány keretében...

NETFIT® – Lezárultak a mérések, tájékoztató kampányt indított az MDSZ

„Tegyünk együtt gyermekeink egészségéért!” címmel sajtótájékoztató keretében vette kezdetét a Magyar Diáksport Szövetség elsősorban a szülőknek szóló médiakampánya. A sajtótájékoztatón...

Küldöttgyűlést tartott az MDSZ

  A Magyar Diáksport Szövetség megtartotta évi rendes küldöttgyűlését, amelyen immár hagyományosan átadásra kerültek a „Diáksportért” díjak a diáksportban hosszú...

Erasmus+ nyitó workshopot tartott az MDSZ

  A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) május 28-án tartotta második Erasmus + projektjének nyitó workshopját. A program célja, hogy az MDSZ...

Hívd meg te is a helyi közösséget, iskolákat az Európai Diáksport Napjára!

Ha te is szeretnéd meghívni a helyi közösséget és iskolákat az Európai Diáksport Napján történő részvételre, közös mozgásra, akkor itt...

A Cívis Városban is gyermekektől zengett a csarnok

A Sport Legyen a Tied! program 13. állomásához érkezett, a debreceni Oláh Gábor úti csarnokban megrendezett eseményen ismét több száz...

Európai legjobb gyakorlat a TE IS programja!

Az International Sport and Culture Association (ISCA) évről évre meghirdeti MOVE Transfer elnevezésű programját, amelynek elsődleges célja, hogy minél több,...

Érden jártak a sportágak

Érd Megyei jogú város új büszkesége, az Érd Aréna adott otthont a Sport Legyen a Tied! program 12. állomásának. Már...

A Hírös városba látogatott A Sport Legyen a Tied! program

A Sport Legyen a Tied! programsorozat május 21-én a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokba érkezett, ahol 11. alkalommal ismét megtelt egy...

Ezer négyzetméternyi sport Békéscsabán

A Sport Legyen a Tied! programsorozat a 2015-ös esztendőben minden megyét érint, ennek megfelelően a tegnapi nap folyamán Békés megyébe,...

Tegyünk együtt gyermekeink egészségéért! – nyílt napot tart az MDSZ

A Magyar Diáksport Szövetség 2013. január 1-én útnak indította az „A testnevelés új stratégiájának és a fizikai állapot új mérési...

Zsúfolásig telt a Városi Sportcsarnok küzdőtere Zalaegerszegen

A Sport Legyen a Tied! programmal a szervezők és a közreműködők Zala megye székhelyére látogattak el tegnap. A 20 állomásos...

Ismét megtöltöttek egy csarnokot a sport iránt érdeklődő diákok

Vas megyébe látogatott a Sport Legyen a Tied! program, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága hívott életre idén...

TE IS programmal a felzárkóztatásért Pákán

Együtt a TE IS csapat: (elől balról) Kovács Bianka, Melles Ramóna, Czigány Kinga, Landi Márton, Kovács Virág, Orsós Adrián, Hogenbuch...

Együttműködési megállapodást kötött az Oktatási Hivatal és az MDSZ

  A kölcsönös szakmai segítségnyújtás folyamatos biztosítása érdekében együttműködési megállapodást kötött egymással az Oktatási Hivatal (OH) és a Magyar Diáksport...

Szakmai értekezlet a Magyar Sport Napján

A Magyar Sport Napja alkalmából 2015. május 6-án a Belügyminisztérium “A fizikai aktivitás és az egészség” címmel szakmai értekezletet rendezett....

Több száz gyermek vehette birtokba a váci sportcsarnokot

Hat rendkívül sikeres rendezvény után Pest megyébe, a váci sportcsarnokba látogatott el A Sport Legyen a Tied! programsorozat. A 12...

Tatabányára látogattak a sportágak!

A Sport Legyen a Tied! programsorozat megyei rendezvényeinek sorában a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok következett. Hasonlóan az előző 5 rendezvényhez...

Erasmus+ SHA P.E. – megtartottuk a projekt első szakmai találkozóját

2015. április 22-23-án tartotta a Magyar Diáksport Szövetség első szakmai műhelyét a 2015. január 1-jén indult ERASMUS+ projektje keretében. A...

Fiatal sporttudósokat díjazott a Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetség kiemelten fontos területnek tartja a mindennapos iskolai testnevelés és sport, a tehetséggondozás és a szabadidős fizikai...

A Sport Legyen a Tied! – Eseménybeszámolók

  Több száz gyermek vehette birtokba a váci sportcsarnokot Hat rendkívül sikeres rendezvény után Pest megyébe, a váci sportcsarnokba látogatott...

TE IS – Pool tagok találkozója

2015. április 21-én, a budapesti Spinoza Házban zajlott a TE IS Program Módszertanában már önkéntes – írói – szerepet vállaló...

Ezúttal Salgótarjánba látogatott A Sport Legyen a Tied! programsorozat

A salgótarjáni Városi Sportcsarnokban rendezett, ismét vidám hangulatban zajló eseményen az öt helyi és megyei tankerületből érkezett több mint hatszáz...

Az MDSZ a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsában

  A Kormány – a tegnapi napon a Magyar Közlönyben megjelent – döntése alapján a Magyar Diáksport Szövetség is tagja...

Miskolcra érkezett a Sport Legyen A Tied! program

Negyedik, rendkívül népszerű állomásán van túl az Emberi Erőforrások Minisztréiuma Sportért Felelős Államtitkárságának támogatásával életre keltett programsorozat, mely része a...

A Sport legyen a Tied! – Nyíregyháza volt a következő állomás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által életre hívott, sportágakat népszerűsítő programsorozatnak Nyíregyházán a Bujtosi Szabadidő Csarnok adott otthont. A rendezvényt...

2016-os Mezei Futó Iskolai Világbajnokság – előzetes helyszínbejárásra érkezik az ISF delegációja

PÉCSETT DEBÜTÁLT A SPORT LEGYEN A TIED! PROGRAM

Az esemény megnyitóján Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár, Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Nagy Csaba, a Baranya megyei közgyűlés elnöke, valamint...

Szekszárdra érkezett A Sport Legyen A Tied!

Tolna megye székhelyén, Szekszárdon folytatódott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által életre hívott, sportágakat népszerűsítő programsorozat. A rendezvény fő célja, hogy...

Pécsett debütált A Sport Legyen a Tied! program

Az esemény megnyitóján Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár, Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Nagy Csaba, a Baranya megyei közgyűlés elnöke, valamint...

Elindult A Sport Legyen a Tied! program

A Nemzeti Sportfejlesztés program keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságának kezdeményezésére és finanszírozásával a Magyar Diáksport Szövetség koordinálásával...

Együttműködési megállapodást kötött az MDSZ és a SIOSZ

A Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) Budapesten, a Magyar Sport Házában tartotta meg a VI. SIOSZ Gála díjkiosztó ünnepséget, ahol ünnepélyes...

Az MDSZ delegációja a Nemzetközi Iskolasport Szövetség konventjén

2015. március 16. és 20. között Dohában, Katar fővárosában tartotta első alkalommal megrendezett konventjét a Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF). A...

Előadás Norvégiában a NETFIT-ről

2015. március 11-13-a között került megrendezésre Oslóban, Norvégiában a 8. European Youth Heart Study (EYHS) Scientific Simposium (Európában élő fiatalok...

Nem áprilisi tréfa: nem egy, hanem két Erasmus + projektet valósíthat meg a Magyar Diáksport Szövetség!

A NETFIT® Spanyolországban

  A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére egyeztető tárgyalások zajlottak a múlt héten Madridban. Az előzetes terveknek megfelelően a spanyol oktatásért,...

Folytatódik az MDSZ akkreditált pedagógus továbbképzése

A Magyar Diáksport Szövetség a TÁMOP-3.1.13-12-2013-0001 számú kiemelt projekt részeként korszerű testnevelés témában több mint 7000 testnevelést tanító pedagógus 30...

32 ország Move Week nemzeti koordinátora előtt került bemutatásra a Magyar Diáksport Napja

Az International Sport and Culture Association (ISCA) találkozót rendezett a 2015-ben megszervezésre kerülő NowWeMove – Move Week program nemzeti koordinátorai...

TÁJÉKOZTATÓ A DIÁKOLIMPIA® EREDMÉNYEK FELVÉTELI PONTOKBA TÖRTÉNŐ BESZÁMÍTÁSÁRÓL

Tisztelt Testnevelők, Szülők, Diákok! Mivel az elmúlt napokban számtalan hívás érkezett az MDSZ Országos Központjába, miszerint többen nem találják a...

Egészségfejlesztő testmozgás szakértői csoport találkozó, Budapest

  2015. február 9-10 között rendezték meg Budapesten az Európai Bizottság Sport Osztályának hivatalos tanácskozását az iskolai testnevelés és sport...

Szlovén-magyar együttműködési tárgyalások

Február 5-én az MDSZ és a Ljubljanai Egyetem Sporttudományi Karának munkatársai közös workshopot tartottak a Vas megyei, kilencven százalékban szlovének...

A legsportosabb iskolákat díjazta az MDSZ

Január 20-án a Magyar Tudományos Akadémia épületében az MDSZ azon intézmények képviselőinek adott át jutalmakat, amelyek az elmúlt évadban a...

Országszerte megkezdődött a diákok fittségi felmérése

Elkezdődött a mérési időszak az iskolákban, így a pedagógusok már a gyakorlatban használják az idén bevezetett, a Magyar Diáksport Szövetség...

Legyél Te a győztes! – Bajnokok a gyermekekért

Összehozta a bajnokokat és a Winner labdákat gyártó Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft-t a Magyar Diáksport Szövetség, s az összefogásnak a...

Veszprém megye diáksportolóit ünnepelték

Több tucat díjat adtak át Veszprém megye legsikeresebb diáksportolóinak hétfőn a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskolában. Az idén megrendezett...

232 iskolát díjazott az MDSZ az idei Magyar Diáksport Napja alkalmából

A Magyar Diáksport Szövetség az idei évben is sportszervásárlási utalvánnyal jutalmazta a Magyar Diáksport Napja 2014 eseménysorozaton a legtöbb résztvevőt...

Diáksport ünnep Szabolcs megyében

A diáksport megyei ünnepe volt 2014. december 11-én Nyíregyházán, a Megyeháza Dísztermében. A hagyományos diáksport aktívaülés szervezője a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport...

A magyar diáksport kiemelkedő nemzetközi sikere – Európai Uniós pályázat nyertese az MDSZ

Kárpát-medencei diáksportolók találkozója

  Nagyszabású labdarúgó tornát szerveztek immár ötödik alkalommal Sárospatakon a hétvégén, melynek egyik védnöke idén is Balogh Gábor, a Magyar...

A 100. magyar olimpiai arany birtokosa pécsi iskolásokhoz látogatott el

Tapsviharral ünnepelték a Bártfai Utcai Általános Iskola diákjai Hegedűs Csabát, mikor megtudták, hogy a birkózó müncheni olimpián kötöttfogásban szerzett aranya...

Diáksport elismerések Hevesben

Múlt pénteken tartotta hagyományos díjátadó ünnepségét a Heves Megyei Önkormányzat, a Heves Megyei Pedagógiai Intézet, és a Heves Megyei Diák-...

A TE IS első sikerei

Hamarosan befejeződik a TE IS Program trénereit felkészítő képzéssorozat, melyeken eddig összesen 50 trénernek és 288 iskolai mentorpedagógusnak adtuk át...

Jutalom út testnevelőknek a pozsonyi Jégpalotában

A 2013/14. tanévi Diákolimpián elért kiváló eredményeiknek köszönhetően a Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola és tagintézménye, a Dózsa György Sportiskolai...

Immár a NETFIT-tel mérnek az iskolákban – új, országos rendszer a gyerekek egészségéért

Budapest, 2014. november 3. – Immár hivatalosan is a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által kifejlesztett NETFIT-tel mérik a tanulók fittségét...

Újabb sikeres nemzetközi pályázat

Sikeresen pályáztunk a 2017. évi ISF Úszó Iskolai Világbajnokság rendezési jogára. Ezen a héten Rómában az ISF (International School Sport...

Tájékoztatás: Módosul a B33 Kosárlabda Diákolimpia® rendezője!

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) megállapodása értelmében a 2014/15. tanévi B33 Kosárlabda Diákolimpia®...

Rendkívüli küldöttgyűlést tartott az MDSZ

2014. október 29-én rendkívüli küldöttgyűlést tartott az MDSZ, amelyen sor került az alapszabály módosítására is. Balogh Gábor elnök bevezetőjében tájékoztatta...

NETFIT® rendszerrel mér az ország

Újabb mérföldkőhöz érkezett a NETFIT® (Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt) program bevezetése Magyarországon. A Magyar Közlöny 2014. október 27-én tette...

24 óra szabadidősport Salgótarjánban

A Nógrád Megyei Diáksport Tanács beszámolója: 2014. október 4-én rendeztük meg a „Mozogjunk együtt 24 órát” című programunkat, melyet az...

Móri Bornapi Diák- szabadidős sportprogramok

A Fejér Megyei Diáksport Egyesület beszámolója: Október 2-án bonyolították le 6 lány és 6 fiú csapattal a Bornapi 3X200 m-es...

EUPEA Forum Meeting, Milánó, október 16–18.

Az iskolai testnevelés vezető európai szervezete, a több mint 30 nemzeti tagot számláló EUPEA október 16. és 18. között rendezte...

XtremTen Kalandnap Pécsett

A Magyar Diáksport Szövetség a helyi/területi diák szabadidős programokat patronáló pályázata keretében a Baranya Megyei Diáksport Tanács azon rendezvényét támogatta,...

Megújult az MDSZ honlapja!

Elindult a Magyar Diáksport Szövetség új weboldala. Az új honlap kialakításánál arra törekedtünk, hogy egy modern, felhasználóbarát és könnyen áttekinthető...

DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA® Gyakorló fordulók

Gyakorló, felkészítő fordulók 2014. október 21-től A Magyar Diáksport Szövetség (a továbbiakban MDSZ) és a Magyar Olimpiai Akadémia (a továbbiakban...

„Herman Ottó Bükk hegységi kötődései” – Pisztrángtelepi túra

Az MDSZ szabadidős pályázatának Borsod-Abaúj-Zemplén megyei programja Minden várakozást felülmúló részvétel mellett rendezte meg a B.-A.-Z. Megyei Diáksport és Szabadidő...

Duatlon Diákolimpia® Országos Döntő

Az elmúlt hétvégén rendezte meg az MDSZ licensze alapján a Balatoni Úszósikola Kft. a Duatlon Diákolimpia® Országos Döntőit az I-VI....

Kováts Tibor Kerékpáros Emléktúra és Gyulai Kolbászváltó

Az MDSZ szabadidős pályázatának Békés megyei programja A Békés Megyei Diáksport Egyesület immár 3. alkalommal rendezi meg természetjáró, gasztrokulturális szabadidős...

Védjegyoltalom alá került a NETFIT®, a TE IS® és a TESI®

A Diákolimpia® logója után az MDSZ legfőbb „termékei” is kizárólagos joggal védettek A Magyar Diáksport Szövetség által megvalósított „A testnevelés...

Atlétika Diákolimpia® Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság országos döntő

2014. október 08-án az V-VI. korcsoportos középiskolások versenyével folytatódott az Atlétika Diákolimpia Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnoksága. A Budapesti Diáksport Szövetség...

Elismerés a fővárosi intézményeknek

A BDSZ megtartotta 2013/2014. tanév díjátadó ünnepségét A Budapesti Diáksport Szövetség (BDSZ) kedden tartotta az Újvárosháza dísztermében a 2013/2014. tanév...

XtrémTen Kalandnap Baranyában

Az MDSZ szabadidős pályázatának Baranya megyei programja Kedves Kalandor! Játssz, vetélkedj, versenyezz! A 10 éveseké a világ 2014. október 10-én...

Elindult a Diákolimpia® 2014/2015. évi versenysorozata

Diákolimpikonokkal búcsúztatták a Puskás-stadiont Búcsúztatással kezdődött a Diákolimpia® döntők 2014/15-ös sorozata. Ebben a tanévben a Budapesti Diáksport Szövetség szervezésében az...

Sikeresen megvalósított projekt

A Magyar Diáksport Szövetség 2014. januárjában sikerrel pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (a továbbiakban:...

Rekordszámú résztvevő a Magyar Diáksport Napján

Világklasszis sportolók és közéleti szereplők együtt a mozgásért A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) október 3-án rendezte meg immár nyolcadik alkalommal...

Középiskolásoknak tartott előadást Faragó Tamás

Az MDSZ és a HMSE együttműködése A Magyar Diáksport Szövetség és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének együttműködése nyomán a magyar...

Testnevelő tanárokat jutalmazott az MDSZ Nyíregyházán

Elismeréseket adtunk át eredményességért és a tehetséggondozásért A mai napon adta át Nyíregyházán Balogh Gábor az MDSZ elnöke valamint Seszták...

Deák Sportnap 1. – Váltófutás

Az MDSZ szabadidős pályázatának Somogy megyei programja A Magyar Diáksport Szövetség támogatásával a barcsi Deák Ferenc Általános Iskolában három fordulós...

Schmitt Pál a Magyar Diáksport Napja fővédnöke

Az esemény idén október 3-án lesz A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 2014. október 3-án, pénteken rendezi meg a NowWeMove –...

Folytatódtak a tanévnyitó értekezletek

Újabb öt megyében vett részt évnyitókon az MDSZ Baranya, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, és Zala megyében vett részt tanévnyitó értekezleten az...

Diákturisztika Bükk-túra, Szentlélek

Beszámoló Szent Péter a túra délelőttjén igencsak nagyon mélyen aludhatott, mert „nem vette fel a telefont”, nem hallgatta meg kérésünket...

Sportújságíró Diákolimpia® nyertesek jutalomlátogatása

Az Év Diákolimpia® Videoújságírója Horváth Dániel, valamint Az Év Diákolimpia® Sportújságírója kategória különdíjasa, Molnár Kristóf múlt héten tettek látogatást a...

Nagy sikerrel ért véget a HIPE 2014

Jövőre újra találkozunk Budapesten Két napig Budapest volt a testnevelés világának fővárosa. A Magyar Diáksport Szövetség első alkalommal rendezte meg...

A TESTNEVELÉS VILÁGA BUDAPESTRE FIGYEL

Megkezdődött a HIPE 2014 nemzetközi konferencia A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) hívására a testnevelés szakma legjelesebb hazai és nemzetközi szakértői érkeztek a...

BALOG ZOLTÁN MINISZTER HIVATALÁBAN FOGADTA DR. KENNETH H. COOPERT

Az egyeztetésen részt vett Balogh Gábor, az MDSZ elnöke is Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hivatalában fogadta Dr. Kenneth H. Coopert, a...

AZ MDSZ MEGHÍVÁSÁRA MAGYARORSZÁGRA ÉRKEZETT DR. KENNETH H. COOPER

Dr Cooper kötetlen sajtóbeszélgetésen vett részt a nap folyamán A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) meghívására Magyarországra érkezett Dr. Kenneth H. Cooper, a Cooper intézet...

Atlétika – Összefoglaló és beharangozó

A Magyar Diáksport Szövetség a 2013/2014. tanévben atlétika sportágban összesen nyolc felmenő rendszerű országos bajnokságot rendezett, a magyar csapat pedig...

II. MIKEPÉRCS PEDÁLTAPOSÓ KUPA

A Hajdú-Bihar megyei nyertes szabadidős pályázat beszámolója A tavalyi esztendőben törtük a fejünket, mivel lehetne megmozgatni a település apraját-nagyját, mivel...

DIÁKOKKAL ÉS SPORTTAL INDÍTOTTA A TANÉVET AZ MDSZ

A NETFIT®-tel is ismerkedhettek az érdeklődők Az Őszköszöntő és Diákcsemege Családi Fesztivál keretében a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által kifejlesztett Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt NETFIT®...

MEGKEZDŐDTEK A MEGYEI TANÉVNYITÓK

Öt megyében indította útjára az új tanévet az MDSZ Borsod, Győr-Moson-Sopron, Heves, Szabolcs és Tolna megyében tartotta meg első tanévnyitó...

IX. Nemzetközi Gyermek Atlétikai Verseny

2014. szeptember 5. Az idei évben 2014. szeptember 6–8. között kerül megrendezésre Varsóban a IX. Nemzetközi Gyermek Atlétikai Verseny. A...

Az idei tanévben is Magyarország köztársasági elnöke a Diákolimpia® fővédnöke

2014. szeptember 4. Hazánk legnépesebb diáksport eseménysorozatának, a Diákolimpiának fővédnöki tisztségére kérte fel Balogh Gábor az MDSZ elnöke Magyarország köztársasági...

DIÁKOLIMPIAI VERSENYEK 2014/2015. TANÉV

2014. augusztus 25. Ezúton tájékoztatjuk a testnevelő, edzők kollégákat, a diákokat és az érdeklődőket, hogy elkészült a 2014/2015. tanévi Versenykiírás,...

Országos tanévnyitó titkári értekezlet

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) országos tanévnyitó titkári értekezletet tartott Budapesten. Molnár László, az MDSZ szakmai igazgatójának köszöntőjét követően Rádics...

AZ IDEI TANÉVBEN IS MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE A DIÁKOLIMPIA® FŐVÉDNÖKE

Áder János elfogadta az MDSZ felkérését Hazánk legnépesebb diáksport eseménysorozatának, a Diákolimpiának fővédnöki tisztségére kérte fel Balogh Gábor az MDSZ elnöke Magyarország...

„MI ISKOLÁNK BAJNOKA”

Olimpikonok és az MDSZ megújult tornacsarnokokat avattak fel Mintegy 2,5 millió forintból szépült meg három oktatási intézmény tornacsarnoka, a Magyar Olimpiai...

HEPA KONFERENCIA 2014

Dr. Csányi Tamás beszámolója Zürich-ből A Magyar Diáksport Szövetség mint HEPA focalpoint, részese azon kezdeményezésnek, amely az EU tagállamok egészségfejlesztő testmozgással kapcsolatos...

HEVESBEN IS TÁMOGATÁST KAP A DIÁKSPORT

Heves megye önkormányzatával is együttműködési megállapodást kötött a Magyar Diáksport Szövetség Eger, 2014. augusztus 27. A Heves megyében élő és...

ORSZÁGOS TANÉVNYITÓ TITKÁRI ÉRTEKEZLET

Indul az új diákolimpiai évad A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) országos tanévnyitó titkári értekezletet tartott Budapesten. Molnár László, az MDSZ szakmai igazgatójának köszöntőjét...

MAGYAR DIÁKSPORT NAPJA 2014 FELHÍVÁS

Mozogjunk együtt 2 órát! Az MDSZ az idei évben is megrendezi a Magyar Diáksport Napját! A tavalyi év kimagasló sikerein felbuzdulva idén 2014. október...

ÖRÖK ÉLMÉNY MARAD A TESI TÁBOR

A köztársasági elnök felesége és világhírű sportolók látogatták meg a gyerekeket Az MDSZ a Balaton partján tart tábort augusztus 10. és 15....

Diákolimpikonok a kosárvilág élvonalában

fotó: fiba.com A Diákolimpia® csatározásaiban is kiemelkedően szereplő lányok bronzérmet nyertek a csehországi korosztályos világbajnokságon az U17-es magyar női kosárlabda-válogatott...

Iskolai Kézilabda Világbajnokság – bronzérmes a lánycsapat

Tóth Krisztina beszámolója: Isztambuli átszállást követően megérkeztünk a napsütötte törökországi Trabzonba, az ISF Iskolai Kézilabda Világbajnokságra. A kezdeti nehézségek után...

Közel háromszázezer tanuló indult a Diákolimpián

Immár 27. alkalommal rendeztük meg a Diákolimpiát, így most a sorozat végéhez érve tekintünk vissza, mi is történt a 2013-2014-es...

Kis Iskolák Sportversenye Diákolimpia® Országos Döntő

„Kováts Tibor Emlékverseny” Debrecen, 2014. június 19-22. Kováts Tibor, a Békés Megyei Diáksport Tanács titkára, és édesapja kezdeményezésére indult útjára...

Sportújságíró Diákolimpia® Pályázat – Eredményhirdetés

A képeken ifj. Rudisch Ferenc (felül) és Horváth Dániel (alul) veszi át az Emléklapot Balogh Gábortól, az MDSZ elnökétől A...

Négy napra Pécs volt a Diákolimpia® fővárosa

Június 15-18. között, négy sportágban 68 csapat összesen csaknem 800 fiatalja méri össze erejét Pécsett a Diákolimpia® Összevont Labdajátékok III....

Fonyódfoci – Telekom Labdarúgó Diákolimpia® Országos Döntők

  Fonyódliget, Erzsébet-gyermektábor 2014. május 26-27. – Ahol a legkisebbek a legnagyobbak… Egyszer volt, hol nem volt Balatonon innen és...

Röplabda Diákolimpia® IV. Korcsoportos Országos Döntő

Dunaújváros, 2014. május 30 – június 01. A röplabdázók fellegvárában, Dunaújvárosban rendezte meg a Fejér Megyei Diáksport Egyesület a Röplabda...

Strandlabdajátékok Diákolimpia® Országos Döntő

Marcali – Siófok – Zánka, 2014. június 19–22. Első alkalommal került megrendezésre a Strandlabdajátékok Diákolimpia® néven három népszerű, homokban űzött...

Védjegyoltalom alá került a Diákolimpia® logója

A Diákolimpia® megújításának folyamatában újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Diáksport Szövetség. A 2013/2014. tanév elején bemutatott, új, fiatalos, dinamikus megjelenés...

Atlétika Diákolimpia® Országos Döntő, 2014

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által szervezett Diákolimpia® legnagyobb nevezőszámú döntői zajlanak a hónap végén, hiszen 100 ezernél is több...

Kosárlabda Diákolimpia® IV. korcsoportos Országos Döntő, Debrecen

A Kosárlabda Diákolimpia® IV. korcsoportos Országos Döntőnek Debrecen ad otthont. A pénteki rendezvényt Daragó Lászlóné, az MDSZ  tiszteletbeli alelnöke nyitotta...

ISF ISKOLAI KOSÁRLABDA B33 VILÁGBAJNOKSÁG KÍNA

  Kína – Peking, 2014. május 21-26. A Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF) kínai tagszervezete Pekingben, 2014. május 21-26. között rendezi...

TESI tábor a kis iskolák győzteseinek

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és az MDSZ együttműködésének köszönhetően, az  Erzsébet program keretében a 2013/2014. tanévi Kis iskolák sportversenye...

Makra Noémi az Év Talentuma

Immár második alkalommal adták át az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által alapított Az Év Talentuma Díjakat. Az öttagú bírálóbizottság...

Az ország legjobb kézisei randevúztak Miskolcon

Kézilabda Diákolimpia® Országos Döntőt bonyolítottak le Miskolcon a IV. korcsoportos, 7-8. osztályos tanulók részvételével. A rendezést ezúttal is a Borsod-Abaúj-Zemplén...

Telekom Labdarúgó Diákolimpia® Pest megyei Döntő

A Telekom Labdarúgó Diákolimpia® Pest megyei Döntőjét május 10-én rendezte meg a Pest Megyei Diáksport Szövetség. Gyönyörű tavaszi időben izgalmas...

TelekomFoci Budapesti Döntő

Esős, hűvös időben került megrendezésre a Telekom Labdarúgó Diákolimpia® Budapesti Döntője. A kellemetlen idő ellenére közel 60 csapat részvételével 7...

ISF Iskolai Futsal Világbajnokság 2014 – Szardínia

  Olaszországban, Szardínia szigetén, Sinnai, Maracalagonis and Settimo San Pietro településeken, 2014 április 26 – május 03. között zajlott a Nemzetközi...

Bajnokok a lelátón

A Telekom Labdarúgó Diákolimpia® Győr-Moson-Sopron megyei győztesei, a Mihályi Mikroközpontú Általános Iskola és Óvoda leánycsapata (III.-IV. korcsoport) és a  Kapuvár...

Kézilabda Diákolimpia® Amatőr V-VI. korcsoportos Országos Döntő

Békéscsaba, 2014. április 25-27. A Magyar Diáksport Szövetség több mint egy évtizede életre hívta az un. amatőr labdajátékok versenyrendszerét, melyben...

Kosárlabda Diákolimpia® V. korcsoportos Országos Döntő

  Győr, 2014. április 24-27.  A 2013/2014. tanév diákolimpiai kosaras versenyrendszerében a középiskolások záró eseményére kerül sor Győrben, ahol az...

Röplabda Diákolimpia® V. korcsoportos Országos Döntő

2014. április 25-én kezdetét vette a Röplabda Diákolimpia® V. korcsoportos Országos Döntője Miskolcon. A csapatok folyamatosan érkeztek a szálláshelyre, ahol...

Vena Cross 2014 – Nemzetközi Utcai Futóverseny

  Lengyelország – Lodz, 2014. április 25-27. A Lodzi Iskola Sport Szövetség és a Vena Sport Alapítvány meghívására kelt útra...

Röplabdázók országos döntője lesz Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület, valamint a Miskolc Városi Diáksport Szövetség jóvoltából ismét diákolimpiai országos döntőnek lehetnek szemtanúi...

Válogatott focisták ajánlják a hétvégi eseményeket

A játékosok nevére kattintva láthatjátok személyes videóüzeneteiket! Dombi Tibor Torghelle Sándor  

AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA® V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ

  Az iskolai sportkörökben felkészülő diákok legnagyobb megmérettetését, a Röplabda Diákolimpia® Amatőr V-VI. korcsoportos országos döntőt Debrecenben, 2014. április 11-13....

Mezei Futó Diákolimpia® Országos Döntő

Több mint 1500 versenyző ért célba a Diákolimpia® legnépesebb eseményén. A nagy magyar sikerrel zárult ISF Iskolai Világbajnokság után ismét...

SULI PÓLÓ DIÁKOLIMPIA ELSŐ FORDULÓ

A Fehérvár Póló SE és Fehérvár Önkormányzata közös szervezésben rendezte meg szombaton délután a Suli Póló Diákolimpia III. korcsoportos versenyét....

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK