„B” kategóriás Röplabda Diákolimpia® Országos Döntő a röplabdázás egyik fellegvárában

„B” kategóriás Röplabda Diákolimpia® Országos Döntő – Kecskemét

Helyszín: Kecskemét

Időpont: 2017. április 21–23. (péntek–vasárnap)

Rendező: Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület

Résztvevők: 20 fiú és 20 leány csapat

Összesen nevezett: 155 fiú és 175 leány csapat

 

A kézilabda majd a kosárlabda után a röplabda „B” kategóriás versenysorozata is elérkezett az országos döntőjéhez. Minden megye bajnok csapata képviselteti magát a megmérettetésen, bizonyítva ezzel, hogy a röplabda fontos tagja a Diákolimpia® versenyein megjelenő sportágaknak. Az Alföld közepén a röplabdázás töretlenül népszerű a tanulók körében. A Bács-Kiskun megyei röplabdacsapatok Jellemzően jól szerepelnek a nyílt országos döntőkön, ám ez a szereplés a „B” kategóriában az elmúlt években elmaradt a várakozásoktól. Talán a hazai pálya és a sikerre éhes közönség meghozhatja a várt változást.

 

Mind a leány, mind a fiú címvédő eljutott idén is a fináléba, így esélyük lesz megvédeni címüket és újabb sorokat vésetni a vándorserlegre. A döntőbe jutott csapatok névsora a tavalyi évhez képest mutat ugyan eltérést, de a legesélyesebbeknek idén is a tavalyi dobogósok tűnnek. A leányoknál a tavalyi bajnok budapesti Nikola Tesla, valamint a döntőt 2:3 arányban elvesztő Nyíregyházi Arany, valamint a bronzmérkőzést 3:0-ra megnyerő pécsi csapat. A fiúk mezőnyében a tavalyi döntőt 3:0-ra besöprő Nyíregyházi Vasvári, valamint a bronzmérkőzést játszó Esztergomi Dobó és Debreceni Fazekas tűnhet a befutónak. Az, hogy a hazaiak mennyire tudnak beleszólni és hogy a csapatok összetétele mennyire változott, ki mennyit fejlődött, pár nap múlva kiderül.

A pénteki napon a beérkezést követően a 11 órás megnyitóval veszi kezdetét a program. Az eseményt a helyi média is figyelemmel kíséri. Az ünnepélyes eredményhirdetés vasárnap 14:15-kor veszi kezdetét a fiú mérkőzések helyszínén.

A rendezők minden résztvevőnek ajándékkal kedveskednek, remélik, a hosszú évek óta Debrecenben rendezett röplabdaverseny az új helyszínen is jól vizsgázik majd.

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK