Torna „A” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntő

Április 27-28-án a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban került megrendezésre a 2018/2019. tanév Torna „A” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntője.  A kétnapos rendezvényen az I., II., III-IV. és V-VI. korcsoport egyéni. versenyzői, valamint leány, és fiú csapatai mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. 

A verseny a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Budapesti Diáksport Szövetség (BDSZ) közös szervezésében került megrendezésre. Az eredményekben gazdag múltnak, a lelkes testnevelőknek, edzőknek és a jelenkori példaképeknek köszönhetően a torna ma is a legkedveltebb sportágak egyike.  A hétvégi eseményre az idei tanévben országosan 27 fiú és 43 leány csapat, 73 fiú és 144 leány egyéni versenyző nevezett.

A szombati megnyitó ünnepségen részt vett, illetve beszédet mondott Dr. Erdős Dániel, a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója és Jordanov Zoltán, a Magyar Torna Szövetség Női Utánpótlás szakmai igazgatója.

A sport élménye mellett a fiatalokra a sportpéldaképek is nagy hatással vannak. Hazánk több sportág mellett a torna területén is nagyszerű bajnokokkal büszkélkedhet. A történelem során olyan nagy nevek tették népszerűvé ezt a mozgásformát, mint a magyar tornasport legeredményesebbjének számító, ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes, az ugrásban olimpiai aranyérmes Ónodi Henrietta, a gyűrűn olimpiai bajnok Csollány Szilveszter, vagy a lólengés kiválóságai: a kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán, a szintén olimpiai bajnok Borkai Zsolt, valamint 2012 olimpiai bajnoka, Berki Krisztián.

A hétvégi Torna „A” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntője nagyszerű hangulatban telt, a legizgalmasabb pillanatokról készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® facebook oldalán, az eredmények pedig a https://doeredmenyek.hu/torna oldalon.

A fantasztikus hétvégén az alábbi versenyzők és csapatok szerezték meg a korcsoportok érmeit:

Egyéni összetett verseny győztes diákjai
Korcsoport Fiúk Lányok
I. Körmendi Zerind (Bonifert Domonkos Ált. Isk. – Szeged) T. Király Borka (Arany János Ált. Isk. – Szeged)
II. Pálfi Gábor (Vasvári Pál Ált. Isk. – Dunaújváros) Rajnai Regina (Zrínyi Ilona Ált. Isk. – Szombathely)
III-IV. Diokno Dennis Andrew (Németvölgyi Ált. Isk. és AMI – Budapest) Mayer Gréta (Vasvári Pál Ált. Isk. – Dunaújváros)
V-VI. Márkus Sebestyén (Szent József Katolikus Óvoda, Ált. Isk. és Gimn. – Budapest) Székely Zója (Dózsa György Gimn. – Budapest XV.)
Összetett csapatverseny győztes iskolái
I. Svetits Katolikus Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Koll. – Debrecen Arany János Ált. Isk. – Szeged
II. Arany János Ált. Isk. – Szeged Zrínyi Ilona Ált. Isk. – Szombathely
III-IV. Győri Szolg. SZC Móra Ferenc Sportisk. Ált. Isk. és Szakgimn. – Győr Debreceni Református Koll. Ált. Isk. – Debrecen
V-VI. Bessenyei György Gimn. és Koll. – Kisvárda ELTE Bolyai János Gyak. Ált. Isk. és Gimn. – Szombathely

 

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: (+36-1) 273-3570 fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: ingyenesen hívható telefonszám: (+36-80) 402-402 (H-P: 8h-16h) fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK