Sportújságíró Diákolimpia® nyertesek jutalomlátogatása

20140916_141926

Az Év Diákolimpia® Videoújságírója Horváth Dániel, valamint Az Év Diákolimpia® Sportújságírója kategória különdíjasa, Molnár Kristóf múlt héten tettek látogatást a Nemzeti Sport szerkesztőségében, illetve a Sport TV stúdiójában ahol betekintést nyerhettek a szerkesztőség életébe, valamint a televízióból jól ismert műsorok és díszletek kulisszái mögé.

A Magyar Diáksport Szövetség által szervezett Diákolimpia® versenyrendszer az elmúlt tanévben egy új megmérettetéssel bővült, melynek célja, hogy azok a diákok is résztvevői lehessenek, akik a sporteseményeken való tudósításhoz éreznek magukban leginkább késztetést.

A pályázaton 5-12. évfolyamos, köznevelési intézményben tanulói jogviszonnyal rendelkező tanulók indulhattak. Pályázni kizárólag saját munkával lehetett 3 kategóriában, melyek közül a nevezési határidő lejárta és az értékeléseket követően kettőben hirdettünk eredményt.

Az ifjú győztesek felejthetetlen élményben részesültek, ezért ezúton is köszönjük partnereink, a Chello Europe és a Nemzeti Sport együttműködését.

További képek az alábbi linkre kattintva érhetőek el.

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK