DIÁKOKKAL ÉS SPORTTAL INDÍTOTTA A TANÉVET AZ MDSZ

A NETFIT®-tel is ismerkedhettek az érdeklődők

diakok3 diakok2

Az Őszköszöntő és Diákcsemege Családi Fesztivál keretében a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által kifejlesztett Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt NETFIT® gyakorlatait is volt alkalma kipróbálnia szülőnek és diáknak egyaránt. Még Simicskó István, sportért felelős államtitkár is megmérettette magát a NETFIT® feladatsorával a vasárnapi eseményen. A Nemzeti Tanévnyitónak is otthont adó Ádám Jenő Általános Iskola volt a házigazdája a rendezvénynek, amelyen azzal a céllal jelent meg az MDSZ, hogy felhívja a gyerekek és szüleik figyelmét a mozgás fontosságára. Emellett bemutattuk a Diákolimpia® (felmenő rendszerű iskolai versenyprogram) új versenykiírását és debütáló sportágait és volt lehetőség a judo, a korfball és különböző gyermekatlétikai számok kipróbálására is.

Az érdeklődők a felmérés eredményei alapján megtudhatták, hogy mely egészség zónába tartoznak, melyek a fejlesztendő területek, ahol saját fittségi állapotukért tehetnek. A NETFIT® bemutatót nagy érdeklődés övezte, a rendezvény során több százan végezték el a feladatokat.

Az MDSZ sátránál Balogh Gábor elnök invitálására tiszteletét tette Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere,Simicskó István sportért felelős államtitkár, illetve Dr. Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere is.

A budapesti Bikás Parkban megrendezett esemény célja ezúttal sem volt más, minthogy a diákok ügyességi vetélkedőkkel, játékos bemutatókkal fűszerezett kellemes programokkal hangolódjanak rá a tanévre. A rendezvényen felállított nagy-színpadon bábelőadás, különböző zenés programok és koncertek szórakoztatták a kilátogató közönséget, a közkedvelt Alma együttesen kívül a 2012-es Megasztár győztes Radics Gigi és a Bon-Bon együttes lépett színpadra.

A programok azonban nem csak a színpadon zajlottak, hanem a parkban felállított sátrakban is számos különlegesség várta az érdeklődőket. A fesztiválon részt vett a Felelős Szülők Iskolája, pedagógiai, pszichológiai és mentálhigiénés szakemberek közreműködésével. Táncaikkal, ételeikkel, irodalmukkal képviselték magukat a nemzetiségi csoportok, de a Diákcsemegére előadóművészek és olimpikonok is kilátogattak. Bemutatkoztak az Emberi Erőforrások Minisztériuma szakterületei, háttérintézményei, akik színes programokat kínáltak a nap folyamán: bemutatót tartott többek között Győrfi Pál, az Országos Menőszolgálat szóvivője az elsősegélynyújtásról. Kézbe adható preparátumok, makettek, interaktív eszközök, segítségével pedig a szórakozva tanulásban segített a Magyar Természettudományi Múzeum.

Az eseményen a különböző feladatokat teljesítők értékes ajándékokat nyerhettek, az egész napos pontgyűjtő játék fődíja az Emberi Erőforrások Minisztériumának 100 ezer forintos osztálykirándulása volt. A díjat átadta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: (+36-1) 273-3570 fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: ingyenesen hívható telefonszám: (+36-80) 402-402 (H-P: 8h-16h) fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK