Ha nyár, akkor T.E.S.I. tábor – idén is visz Zánkára gyermekeket az MDSZ

image[2] image[1]

A tavalyi évhez hasonlóan gyermekeket üdültet Zánkán a Magyar Diáksport Szövetség az Erzsébet program keretében. Az MDSZ célja – a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal együttműködve – ingyenes táborozási lehetőség biztosítása a 2014/2015 tanévi Kis iskolák Sportversenye – Kováts Tibor Emlékverseny* országos döntőjén eredményesen szerepelt csapatok tagjai részére. A hét folyamán az Erzsébet tábor hivatalos programján kívül tematikus foglalkozáson vesznek részt a T.E.S.I. tábor lakói, melyek közt szerepelnek csapatépítő, kooperációs és bizalmi játékok, de természetesen lesznek vízparti játékok, és lehetőség nyílik a strandsportokra is. A diákoknak és kísérőiknek alkalmuk lesz jobban megismerkedniük a NETFIT®-tel, illetve a tesztek értékelésével. A T.E.S.I. tábor egyik legnépszerűbb programja várhatóan idén is a közönségtalálkozó lesz, melynek keretében kimagasló eredményeket elért hazai sportolókkal találkozhatnak a gyermekek.

* Ezen a versenyen azon iskolák diákjai vehetnek részt, ahol a tanulói létszám nem haladja meg a 200 főt. Ezen iskoláknak – amelyek jellemzően hátrányos helyzetű térségben helyezkednek el – és az ott tanuló gyermekeknek más versenyeken kevés esélyük van a legjobbak közé kerülésre a lényegesen jobb anyagi, sok esetben sportszervezeti háttérrel, együttműködésekkel rendelkező nagy köznevelési intézményekkel szemben.

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: (+36-1) 273-3570 fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: ingyenesen hívható telefonszám: (+36-80) 402-402 (H-P: 8h-16h) fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK