Futók lepték el a gödöllői reptér kifutópályáját – Mezei Futás Diákolimpia® Országos Döntő

A Diákolimpia® mezei futás országos döntőjének résztvevői ismét Gödöllőn gyűltek össze, ahol 2017. április 11-én rendezték meg a 2016/2017. tanévi versenyt.  A diákok a II-VI. korcsoport döntőiben futották le az előírt távokat, immár huszadik alkalommal. A Diákolimpia® pedig idén már 30 éves jubileumát ünnepli.

A mezei futás olyan klasszikus sportág, mely alkalmas arra, hogy tömegeket mozgasson meg. Nem véletlen, hogy immár 20. alkalommal rendezték meg a Diákolimpia® mezei futás országos döntőt Gödöllőn, hiszen a gödöllői repülőtér földrajzi adottságai, gyepszőnyege ideális terepet nyújtanak a versenyzők számára.

A Diákolimpia® mezei futás versenyén összesen 45 000 diák indult el idén, a döntőbe közel 2 500 diák jutott be az öt különböző korcsoportban. A mezőny az egész országot lefedi, hiszen minden megye képviselteti magát a legjobb versenyzőivel. A futóknak nemtől és korcsoporttól függően 1,5-5 km közötti távokat kellett megtenniük a versenyek során: a legfiatalabb, 9-10 éves lányoknak 1,5 km-t, a legidősebb, 18-20 éves fiúknak pedig 5 km-t.  A megnyitó ünnepségen részt vett Dr. Gémesi György Gödöllő polgármestere, Egri Gyula, a Magyar Diáksport Szövetség elnökségi tagja és a Pest Megyei Diáksport Szövetség elnöke, továbbá Rádics Balázs, a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója. A versenyen az alábbi végeredmény született:

II. korcsoport:

Csapatverseny (lányok):

  1. helyezett: Dombóvár, Szent Orsolya Iskolaközpont
  2. helyezett: Kaposvár, Kaposvári Általános Iskola
  3. helyezett: Veszprém, Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola és Alapfokú Művokt.

Csapatverseny (fiúk):

  1. helyezett: Dombóvár, Szent Orsolya Iskolaközpont
  2. helyezett: Kőszeg, Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
  3. helyezett: Agárd, Chernel István Általános Iskola és Gimnázium

Egyéni verseny (lányok):

  1. helyezett: Barna Bianka Dorottya, Nyíregyháza, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
  2. helyezett: Hajdú Barbara, Hajdúböszörmény, Középkerti Általános Iskola
  3. helyezett: Kis Petra Sára, Gyula, Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

Egyéni verseny (fiúk):

  1. helyezett: Mayer Zsombor, Szárliget, Tima Endre Általános Iskola
  2. helyezett: Trungel-Nagy Zalán, Kiskunfélegyháza, Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola
  3. helyezett: Sipeki László, Mezőkövesd, Szent István Katolikus Általános Iskola

III. korcsoport:

Csapatverseny (lányok):

  1. helyezett: Kaposvár, Kaposvári Általános Iskola
  2. helyezett: Kőszeg, Béri Balog Ádám Általános Iskola
  3. helyezett: Kaposvár, Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimn., Ált. Isk.

Csapatverseny (fiúk):

  1. helyezett: Kiskunfélegyháza, Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola
  2. helyezett: Tatabánya, Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola
  3. helyezett: Mór, Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola

Egyéni verseny (lányok):

  1. helyezett: Csuta Dorottya, Budapest, Szilágyi Erzsébet Gimnázium
  2. helyezett: Babinyecz Anna, Budapest, Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
  3. helyezett: Szabó Alexa, Miskolc, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium

Egyéni verseny (fiúk):

  1. helyezett: KOVÁCS Ferenc Soma Budapest, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium
  2. helyezett: PÁCZAI Dávid Budapest, Vermes Miklós Általános Iskola
  3. helyezett: TRUNGEL-NAGY Kolos Kiskunfélegyháza, Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola

IV. korcsoport:

Egyéni verseny (lányok):

  1. helyezett HORVÁTH Karolina Budapest, Jedlik Ányos Gimnázium
  2. helyezett: URBÁN Zita Budapest, Eötvös József Gimnázium
  3. helyezett: VARGA Gréta Barbara Balatonkenese, Pilinszky János Általános Iskola

Csapatverseny (lányok):

  1. helyezett: Salgótarján, Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium
  2. helyezett: Budapest, Eötvös József Gimnázium
  3. helyezett: Kőszeg, Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Egyéni verseny (fiúk):

  1. helyezett: MARX Balázs Győr, Szabadhegyi Közoktatási Központ
  2. helyezett: SZABÓ Ádám Békéscsaba, Szeberényi G. A. Evang. Gimn., Szakg., Ált. Isk.
  3. helyezett: EDVY András Veszprém, Padányi Katolikus Iskola

Csapatverseny (fiúk):

  1. helyezett: Kaposvár, Kaposvári Általános Iskola
  2. helyezett: Orosháza, Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
  3. helyezett: Pécs, Mecsekaljai Általános Iskola

V. korcsoport:

Egyéni verseny (lányok):

  1. helyezett: LENDVAI Luca Győr, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium
  2. helyezett: HORNYÁK Anna Budapest, Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
  3. helyezett: ERDÉLYI Katinka Győr, Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola

Csapatverseny (lányok):

  1. helyezett: Kaposvár, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
  2. helyezett: Kecskemét, Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája
  3. helyezett: Bonyhád, Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium

Egyéni verseny (fiúk):

  1. helyezett: APÁTI Bence Békéscsaba, Szeberényi G. A. Evang. Gimn., Szakg.,
  2. helyezett: KANYIK András Dabas, Táncsics Mihály Gimnázium
  3. helyezett: PALKOVITS István Kecskemét, Bolyai János Gimnázium

Csapatverseny (fiúk):

  1. helyezett: Kecskemét, Bolyai János Gimnázium
  2. helyezett: Budapest, Szent István Gimnázium
  3. helyezett: Salgótarján, Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola

VI. korcsoport:

Egyéni verseny (lányok):

  1. helyezett: TÓTH Lili Anna Dombóvár, Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
  2. helyezett: PAVUK Tíra Békéscsaba, Szeberényi G. A. Evang. Gimn., Szakg., Á
  3. helyezett: SOÓS Fanni Kinga Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium

Csapatverseny (lányok):

  1. helyezett: Tiszaújváros, Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium
  2. helyezett: Miskolc, Miskolci Hermann Ottó Gimnázium
  3. helyezett: Veszprém, Vetési Albert Gimnázium

Egyéni verseny (fiúk):

  1. helyezett: LEHMANN Csongor Tiszaújváros, Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium
  2. helyezett: TYUKODI Dániel Miskolc, Miskolci SZC Andrássy Gyula Szakközépiskolája
  3. helyezett: BERTALAN Renátó Várpalota, Thuri György Gimnázium

Csapatverseny (fiúk):

  1. helyezett: Gyula, Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
  2. helyezett: Vác, Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
  3. helyezett: Tiszaújváros, Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

További képek a versenyről a Diákolimpia® facebook oldalán találhatóak, erre a linkre kattintva.

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK