Diákturisztika Bükk-túra, Szentlélek

Beszámoló

140924115904932Szent Péter a túra délelőttjén igencsak nagyon mélyen aludhatott, mert „nem vette fel a telefont”, nem hallgatta meg kérésünket a „napocskaigénnyel” kapcsolatosan. A csepegő eső ellenére két nagy busz indult el a kora reggeli órákban Mikepércsről, – később a debreceniekkel kiegészülve – hogy a „mini” és felsős utasokkal Ómassa felé vegye az útirányt, a Magyar Diáksport Szövetség egyik diákturisztikai programjának megvalósítására. Útközben a gyerekek a Muhi-csata emlékmű mellett elhaladva IV. Béla király, a tatárjárás és a Templomos lovagok történetét felidézve kaptak ízelítőt a csata lefolyásáról, majd Diósgyőrben a vár történetéről hallhattak előadást. Sajnos a megérkezéskor is esett szépen, így a túraútvonalat módosítva – szét ne ázzon a kis csapat jeligére – Bánkút helyett a Szentléleki Turistaház lett a célpont. Tibi bácsi, a túra vezetője negyven éve nem tapasztalt ilyen „őserdőt”, a gyerekek liliputinak érezték magukat a magasra nőtt, csalántengerrel dúsított aljnövényzetben. Csurom vizesen érkeztünk meg a Petőfi forráshoz, ahol egy foltos szalamandra várt minket, a gyerekek nagy örömére. Innen már a szélesebb szerpentinen folytathattuk utunkat a természet tépázta ős-bükkösben, ahol közel ötszáz méteres részen a szélvihar döntötte, csavarta ki a fákat, mintegy űrbéli tájat formázva.

140924115904770A rossz idő ellenére a gyerekek mentek-mentek rendületlenül, s gyönyörködnek az erdő „albioni” ködös színpompájában. Lassan feltűntek itt a Bükk rejtekében, 710 m magasságban, a világtól elzárt ősvadonban épült pálos szerzetesek kolostorának gótikus romjai, majd mögötte a turistaház meleget sejtető falai. A fogadós becsületére váljék, gyorsan elkészült a „kötelező meginni” jutalom tea, a falánkabbak pedig kiették a vendéglőst a sült krumplijából. Bő egy órás szárítkozás után, mikor már a nap is kisütni készült, megtekintettük a kolostor romjait, meghallgattuk a hozzá fűződő történeteket.
A csoportunk ezt követően visszaindult az erdei ösvényen, hogy az újabb 2,5 km-es gyalogtúra után tovább ismerkedjen a Bükk látnivalóival. Először az Ómassai Őskohó történetével, majd a Lillafüred nevezetességeivel ismerkedtünk. /Hámori-tó, Palota Szálló, Vízesés, Függőkert/
A parkoló büféjében nagyon fogyott a lángos, a hot dog és a bambi, a pocakok telítődtek. „Szuvenírhegyek” a család otthon maradt tagjainak felvásárolva, mindenki megelégedve.

A kellemetlen időjárás ellenére, kellemes programot és egy újabb sikeres rendezvényt bonyolítottunk le a diákturisztikai programsorozatban, amit mi sem igazol jobban, hogy a hétfői suli kezdésnél szinte minden nebuló azt kérdezte: „mikor megyünk legközelebb?”. A Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség szervezésében 90 ifjú természetjáró küzdte le a Bükk-hegység emelkedőit.

Ezúton is köszönjük a Magyar Diáksport Szövetség pályázati támogatását.

Rozsondai Tibor
titkár
Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség

További képek az alábbi linkre kattintva érhetőek el.

 

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK