A FELHŐSZAKADÁS SEM ZAVARTA MEG A STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIÁT

Május 23-án, kedden reggel megkezdődtek az idei strandröplabda diákolimpia küzdelmei a Kispesti Uszoda napozókertjében. Az első nap a VI. korcsoport amatőr négyesek küzdelmeit rendezték meg, ami rekordlétszámot hozott: több mint 60 csapat lépett pályára, azaz háromszáz fölötti induló volt a viadalon, s ilyen sokan még soha nem versenyetek Magyarországon, egy versenyen.

A magas létszám ellenére a szervezők – a Magyar Röplabda Szövetség és a Kispest SE – gond nélkül lebonyolította a versenyt, amelyet még a késő délután leszakadó eső sem tudott megzavarni.

A fiúknál 35 induló közül a győzelmet végül a budapesti Kossuth Lajos gimnázium csapata szerezte meg, a döntőben a Vajda Péter gimnázium csapatát legyőzve 21:17-re. Utóbbiak a lányok versenyében vigasztalódhattak, miután a hármas döntőben a Lovassy László és az Eötvös József gimnázium csapatát is megelőzték. Ebben a kategóriában 28 csapat indult. Szerdán ugyancsak a VI. korcsoport versenyzett, több mint ötven páros mérte össze erejét a fiú és leány nyílt kategóriában. Mindkét versenyszámban fővárosi siker született: előbbieknél a Városmajori gimnázium növendékei, Erőss Áron és a tavalyi U18-as MEVZA-győztes Oláh Botond diadalmaskodott, míg utóbbiaknál a papírformának megfelelően a XVIII. kerületi Vörösmarty gimnázium tavalyi U18-as bajnok ikerpárosa, Kemencei Fanni és Flóra nyer.

Csütörtökön reggeltől megint a párosok következtek, de ezúttal már az V. korcsoportban. A fiúknál a 12 duó közül a székesfehérvári Kodolányi János gimnáziumot képviselő Szőke, Takács páros lett az első, a döntőben a dunaújvárosi Hild József szakközépiskola kettősét legyőzve. A lányoknál 21 párosból a gödöllői Református Líceum U18-as teremválogatott diákjai, Kalmár Viktória és Tettamanti Virág nem talált legyőzőre, a fináléban az egri Szilágyi Erzsébet gimnázium párosa fölött diadalmaskodva.

A délutáni programban, a négyesek versenyében a fiúknál nyolc csapatból a Piarista gimnázium csapata, a lányoknál pedig tizennégyből a Vajda Péter gimnázium gárdája végzett az első helyen.

A pénteki zárónapon a IV. korcsoport küzdelmeivel folytatódott az olimpia 31 páros és 16 amatőr csapattal. A lányoknál két fővárosi iskola párosai küzdöttek az első helyért, amit Bánki Hanna Dorka és Kömpf Gréta az Aquinkum diákja nyertek Monteiro-Németh Vivien és Olcsváry Dóra Talento-Ház diákjai ellen. A fiúknál a sümegi Ramassetter iskola házi döntőjében Iván Gergő és Péter Benedek diadalmaskodott Sümegi Norbert és Fekete Szabolcs felett.

Az amatőr kategóriában a lányoknál Dunakeszi Radnóti gimnázium csapata végzett az első helyen a Prohászka Ottokár gimnázium előtt. A Fiúknál a döntőt a Ferences gimnázium csapata nyerte meg a Kecskeméti Arany János iskola ellen.

A XVIII. Strandröplabda Diák Olimpia Országos Döntőjén összesen 109 iskola 213 csapata vett részt, 729 gyerek nevezett, amely minden idők legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát. Területi megosztás szerint 53 fővárosi és 160 vidéki iskola vett részt az országos döntőn.

A szervezők valamennyi kísérő pedagógusnak ajándékkal köszönték meg, hogy népszerűsíti a strandröplabda sportágat iskolájában és részt vett az olimpián.

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK