Átadták a Jó tanuló, jó sportoló díjakat

jo-tanulo-mti

Mintegy 340 fiatal érdemelte ki idén a “Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója” díjat, s közülük 96-an szerdán a Földművelésügyi Minisztériumban vették át oklevelüket Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért és Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkártól.

Czunyiné Bertalan Judit hangsúlyozta, a tehetséges diákokat és tanáraikat több díj átadásával is elismeri a kormány – utalva a közelmúltban átadott Bonis Bona-díjakra, valamint az OKTV díjaira, a Nemzeti Tehetség Program rendszerére. A „ Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója” díj, elismerés azoknak jár, akik egyaránt folyamatos és kiváló teljesítményt nyújtanak az iskolai tanulmányaikban, valamint sportban elért eredményeikkel is az élvonalban vannak. Mintát és példát adva ezzel diáktársaiknak, hogy lehet egyszerre mindkettőben kitűnni.

Az államtitkár asszony a test és szellem közös pallérozásának fontosságát kiemelve a díjazottaknak elmondta: “a sport révén a szorgalom, kitartás, sportszerűség olyan kincsek, amelyek hatásait a későbbiekben is érezni fogjátok”, valamint hangsúlyozta, hogy a kormány egyértelműen a tehetséggondozás és segítség pártján áll.

Czunyiné dr. Bertalan Judit hozzátette, hogy jelen fiatalok példaként állíthatók társaik elé, bizonyítva, hogy lehet egyszerre kiváló sporteredményeket és jó tanulmányi teljesítményt felmutatni.

Dr. Simicskó István fontos feladatnak és nagy felelősségnek nevezte a tehetségekre, a jövő nemzedékére való odafigyelést.

“A tehetséget nem szabad elkótyavetyélni, élni kell vele” – hívta fel a figyelmet az államtitkár, és példaként állította a kitüntetettek elé Platónt és Isaac Newtont, akik “óriási szellemi teljesítményük mellett kiváló sportolók” is voltak. Dr. Simicskó István kiemelte, hogy a “sport egyetemes érték, olyan nyelv, amit mindenhol egyformán megértenek”.
Az államtitkár arról is szólt, akkor jár jó úton egy társadalom, ha annak tagjai egyre inkább képesek odafigyelni embertársaikra, tehetségeikre. Ha pedig azon belül egyre többen sportolnak, úgy remélhető, hogy az emberi viszonyokban is általánosabbá válik a fair play szelleme.

A “Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója 2014” pályázat díjazottjainak listája erre a linkre kattintva érhető el.

 

(forrás: MTI / EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: (+36-1) 273-3570 fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: ingyenesen hívható telefonszám: (+36-80) 402-402 (H-P: 8h-16h) fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK