Elérhető a Magyar Diáksport Szövetség által készített T.E.S.I. 2020 stratégia

TESI STRAT

Miután nemrégiben a Kormány 1376/2016. (VII. 21.) Korm. határozatával elfogadta a T.E.S.I. 2020 – Testnevelés az Egészségfejlesztésben Stratégiai Intézkedések című stratégiát, a mai napon a www.kormany.gov.hu oldalról, és természetesen a Magyar Diáksport Szövetség (a továbbiakban: MDSZ) oldaláról is letölthetővé vált a tervezési és fejlesztési célokat szolgáló dokumentum.

A fizikai aktivitás, rendszeres sportolás és testmozgás a fizikai és szellemi frissesség megőrzésének, a túlsúly és elhízás elleni küzdelemnek, valamint az azzal járó állapotok megelőzésének egyik leghatékonyabb módja. Éppen ezért a mindennapos testnevelés minőségi fejlesztése mára megkerülhetetlen kérdéssé vált – többek közt a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt eredményei alapján is. Ehhez a központi költségvetési támogatások és a gyarapodó tudástőke céljára allokált európai uniós támogatások eszközül szolgálnak.

A mozgáshiány okozta egészségügyi problémák, megbetegedések, betegszabadságok és korai halálozási arány a gyorsan idősödő Európában jelentős közvetlen és közvetett költségeket jelentnek az európai gazdaságokra, beleértve a magyar államháztartást is. Az egészséges életmódra nevelés és a rendszeres fizikai aktivitásra ösztönzés tehát közös gazdasági érdekünk is. Az egészségtudatosság elterjesztését, az egészséges életvezetés szükségességének tudatosítását a legfiatalabb korosztályoknál érdemes elkezdeni, ennek pedig egyik legfontosabb színterét az iskola adja.

A minőségi testnevelés megvalósítása érdekében a Kormány még 2013-ban kérte fel az MDSZ-t, hogy tárja fel és mutassa be a testnevelés jelenlegi hazai helyzetét, tegyen javaslatot a következő periódus oktatást és képzést érintő jogalkotási feladataira, valamint a szakmódszertani, az emberi erőforrás, az eszköz-, illetve az infrastruktúrát érintő fejlesztésekre. A T.E.S.I. 2020 (Testnevelés az Egészségfejlesztésben Stratégiai Intézkedések) névre keresztelt stratégiát az MDSZ a hazai köznevelés és az Európai Unió 2020-ig szóló intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést biztosítani kívánó stratégiájával, valamint a magyar gazdaság teljesítőképességével összhangban dolgozta ki.

A T.E.S.I. 2020 meghatározza azt a fejlesztési útvonaltervet, mely kialakítja a minőségi testnevelés-oktatás feltételeit az iskolai oktatásban, a közneveléshez kapcsolódó szolgáltatások területén, valamint a képzések, képesítések területén is.

A minőségi testnevelés célja olyan módszertani, tartalmi keret és hatásrendszer biztosítása, melynek eredményeként – a köznevelési szakasz végére – a tanulókban kialakul az egészségtudatos, jövő orientált életvezetési (kulcs)kompetencia.

A stratégia szövege elérhető ITT.

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: (+36-1) 273-3570 fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: ingyenesen hívható telefonszám: (+36-80) 402-402 (H-P: 8h-16h) fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK