Diákolimpia® Eredményességi Díjátadó 2017

TSD_0282

Összesen 5 millió forintot osztott szét a Magyar Diáksport Szövetség a diákolimpikonok pártfogóinak: 15 iskolát, 20 testnevelő tanárt és 3 rendezőt jutalmazott a Diákolimpia® elmúlt tanévének országos döntőin elért kimagasló eredményeiért és tevékenységéért. Az elismeréseket a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Balogh Gábor, az MDSZ elnöke mellett a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Sárfalvi Péter adta át.

A 2015/2016. tanévi Diákolimpián® nyújtott teljesítményükért tüntetett ki a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) általános és középiskolákat, testnevelő tanárokat, valamint közreműködőket.  A díjakat Balogh Gábor egykori diákolimpikon, az MDSZ elnöke és az EMMI frissen kinevezett helyettes államtitkára, Sárfalvi Péter osztotta ki az MTA Kodály termében. Az MDSZ 6 korcsoportban meghirdetett 13 saját rendezésű versenyén és a további 34 − licencia alapján − megrendezett versenyben mintegy 270 ezer diák indult, közülük 15 ezren jutottak el az országos döntőkig és közel 1800-an szereztek első helyezést. A legtöbb nevező az atlétika sportágban mérette meg magát.

A 2016-os év egyik legnagyobb eredménye, hogy létrehoztunk egy olyan finanszírozási keretet, amelynek segítségével már minden tankerület diákjai elutazhatnak a versenyekre. A jövőre tekintve elmondható, hogy a 30 éve működő diákolimpiai rendszer kiemelt rendezvénye lesz a 30. jubileumi Diákolimpia®, amelyre Debrecenben kerül majd sor június 21. és 26. között, és amelyre szeretettel várunk mindenkit.” – mondta el köszöntő beszédében Balogh Gábor.

Az eseményen megyénként egy-egy testnevelő tanár kapott elismerést, akik az adott tanévben kiemelkedő eredményt értek el versenyzőikkel. Az iskolák eredményességi versenyében a legsikeresebb három általános és középiskola, valamint 200 fő alatti tanulólétszámú kisiskola kapott jutalmat. Díjazták továbbá azokat az iskolákat, amelyek a legtöbbet tették az egészséges életmód népszerűsítéséért, jutalmat kaptak a legjobb rendezők, és a fair play díjak is átadásra kerültek a sportszerűségben példamutató iskoláknak, pedagógusoknak.

Az MDSZ a Diákolimpia® kilencvenes évektől megszervezett eredményességi díjátadóját a 2013/2014. tanév óta bonyolítja le ebben a formában és azóta osztja ki díjait a fenti kategóriákban, a fair play díj azonban már a 2002/2003. tanév óta minden évben gazdára talál. A Diákolimpia® országos döntőinek 1-3. helyezettjei a NOB által elismert sportágakban a felsőoktatási felvételik során 10 többletponttal gazdagodnak.

Az ünnepségen készült képek erre a linkre kattintva érhetőek el.

A díjazottak névsora erre a linkre kattintva érhető el.

 

 

 

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK