Ősszel újabb 7 eseményre várja a gyermekeket „A Sport Legyen a Tied!” program

29160947723_691c1aed00_z

A Program keretein belül 2016 tavaszán már 13 megyei esemény került megrendezésre nagyvárosok sportcsarnokaiban. A Sport Legyen a Tied! program eddig tapasztalt népszerűségét felismerve és az elért eredményeknek köszönhetően az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága idén ősszel is folytatja a rendezvénysorozatot. Az idén már 11 000 gyermek ismerkedhetett meg a rendezvényeken megjelenő sportágakkal és azok képviselőivel.

Az őszi eseménysorozat első állomása Nyíregyháza volt, ahol a helyszínt a megújult Continental Aréna biztosította. A nyíregyházi szezonnyitó azonban még csak a kezdet, hiszen szintén ősszel kerül sor az iskolai bemutató eseményekre és az eszközcsomag átadásokra is. A Program egyik célja ugyanis, hogy az iskolák sporteszköz állományának fejlesztésével támogassa a diákok rendszeres iskolai testmozgását. Ennek érdekében körülbelül 1000 iskola kap eszközcsomagot a 2016/2017. tanév őszi félévében.

A nyíregyházi rendezvényen a város képviseletében dr. Kovács Ferenc polgármester köszöntötte a résztvevőket, aki felhívta a diákok figyelmét, hogy a sport a kitartásra, a küzdelemre és az életre nevel, amelyhez a város minden feltételt igyekszik megteremteni. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy számára külön öröm az, hogy szülővárosába látogathatott el a Program keretein belül. Megnyitó beszédében a rendszeres sportolásra buzdította a lelátókon ülőket, hiszen a sport által szoros barátságok köttethetnek, valamint a mozgás jelentősen fejleszti a koncentrációs képességet, amit a kisiskolások a tanulás során is kamatoztathatnak. Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke rámutatott a Program egyik kiemelt céljára, miszerint minden gyermek találja meg azt a sportágat, amiben tehetséges, és amelyben örömét leli, így kellő elszántsággal akár olimpiai bajnok is lehet, ahogyan azzá vált nemrég sok magyar büszkeségünk a nyári riói olimpiai játékokon. Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnöke, egyúttal a megyei diáksport és szabadidő egyesület elnöke elmondta, hogy az egyesület és Nyíregyháza városa együttműködési megállapodást köt annak érdekében, hogy a sportot közös erővel támogassák.

A nyíregyházi rendezvényen összesen 15 sportág képviseltette magát, a kiemelt bemutatót Sitku Ernő – 149x-es magyar válogatott kosárlabdázó, 4-szeres magyar bajnok, 1997-ben az év magyar kosárlabdázója – vezetésével a Nyíregyházi Sportcentrum kosárlabda szakosztályának csapata tartotta.

Az ingyenesen látogatható megyei eseménysorozat következő állomása 2016. szeptember 20-án Salgótarján lesz, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

A nyíregyházi eseményen készült képek erre a linkre kattintva érhetőek el.

A programról bővebben itt

 

 

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: (+36-1) 273-3570 fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: ingyenesen hívható telefonszám: (+36-80) 402-402 (H-P: 8h-16h) fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK