Ifjú birkózók megmérettetése zajlott Pesterzsébeten

Február 23-24-én került megrendezésre a 2018/2019. tanévi Grundbirkózás Diákolimpia® Országos Döntője. A kétnapos versenyen az I., és II. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért.

Az országos döntő a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ), a Budapesti Diáksport Szövetség és az ESMTK Birkózó Szakosztály közös szervezésében került megrendezésre. Az általános iskolások számára meghirdetett Grundbirkózás Diákolimpia® bajnokságba összesen 132 csapat nevezett, s végül közülük került ki az országos döntő 10-10 legjobb csapata. Az országos döntőben az I. és II. korcsoport fiú és leánycsapatok versenyeztek a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért. Az országos döntő mérkőzéseinek helyszíne a pesterzsébeti Kruj Iván Sportcsarnok volt.

A hétvégi rendezvényen részt vett Szabados Ákos – Pesterzsébet polgármestere, Losonczi Ottó az ESMTK Birkózó Szakosztály elnöke, Varga András – a Budapesti Diáksport Szövetség elnöke és dr. Erdős Dániel – a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezetője is. A Diákolimpia® versenyek fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök, védnökei közt pedig megtalálható volt többek között dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár és Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke is.

A hétvégi rendezvénynek otthont adó Pesterzsébet az utóbbi években hatalmas fejlődésen ment keresztül és alakult át, egy élhető dél-budapesti színes kertvárosi környezetté, ahol egyre fontosabbá válik a mozgás szeretete. A százéves közösségi múlttal rendelkező XX. kerületben számos kulturális és sportesemény kínál lendületes és aktív kikapcsolódást mind a helyieknek, mind az odalátogatóknak egyaránt. Itt található a nagy múltra visszatekintő Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Kör, melynek birkózó szakosztálya 1915-ben alakult, s ahol olyan kiváló szakemberektől lehet tanulni, mint Kruj Iván mesteredző, Losonczi Ottó, a szakosztály elnöke, aki annak idején maga is versenyzett a Ferencváros színeiben.

A hétvégi Diákolimpia® I., és II. korcsoportos Grundbirkózás Országos Döntő fantasztikus hangulatban telt, a verseny legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, nagy felbontásban pedig letölthetőek a Flickr albumból.

A mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon érhetőek el.

A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg a korcsoportok érmeit:

Leány csapatverseny

I. korcsoport

aranyérem Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc
ezüstérem Tófeji Kincskereső Általános Iskola, Tófej
bronzérem Budapest XXI. kerületi Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola, Budapest
Leány csapatverseny
II. korcsoport
aranyérem Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc
 ezüstérem Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola, Kazincbarcika
bronzérem Dél-Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola, Szigetvár

Fiú csapatverseny

I. korcsoport

aranyérem Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
ezüstérem Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola „A”, Miskolc
bronzérem Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola „B”, Miskolc

Fiú csapatverseny

II. korcsoport

aranyérem Budapest XX. Kerületi Gyulai István Általános Iskola, Budapest
ezüstérem Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola „A”, Miskolc
bronzérem Tófeji Kincskereső Általános Iskola, Tófej

 

 

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: (+36-1) 273-3570 fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: ingyenesen hívható telefonszám: (+36-80) 402-402 (H-P: 8h-16h) fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK