NAGY SIKERŰ REGIONÁLIS KONFERENCIASOROZATOT ZÁRT A MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

A Magyar Diáksport Szövetség 2018. november és 2019. január között országos konferenciasorozatot szervezett, melynek keretein belül a NETFIT®-tel kapcsolatos fejlesztések és a Magyar Diáksport Szövetség legújabb ingyenes, akkreditált pedagógus-továbbképzései kerültek bemutatásra.

A konferenciasorozatról

Január 24-én, Pécsett zárult az Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 2018 novemberében útnak indított, hét regionális állomásból (Eger, Debrecen, Budapest, Győr, Szeged, Székesfehérvár, Pécs) álló, ingyenes konferenciasorozata, mely országos szinten 780 fő részvételével zajlott.

Az MDSZ számára elsődleges, hogy a gyermekek, tanulók egészségfejlesztésével és egészségnevelésével foglalkozó szakemberekkel rendszeresen érdemi egyeztetéseket, konzultációkat folytasson le, hiszen hosszú távú és hatásos eredményeket csak összefogás révén érhetők el. Az MDSZ szakemberei előadásainkban – többek közt –felvázolták a testnevelést tanító pedagógusok, a gyógytestnevelő tanárok, a gyógypedagógusok, valamint az iskola-egészségügyi ellátásban részt vevő védőnők együttműködésének potenciális lehetőségeit a NETFIT® kapcsán. Bemutatták továbbá annak a közel kétéves kutatási folyamatnak az eredményeit is, melynek köszönhetően a 2018/2019. tanév januárjában kezdődő mérési időszaktól – várhatóan hamarosan már jogszabályi háttér birtokában – a sajátos nevelési igényű és a gyógytestnevelés-foglalkozásra utalt tanulók fittségi mérése is megvalósulhat az egyéni szükségletekhez illeszkedően.

A konferenciák résztvevői az MDSZ hamarosan induló ingyenes, akkreditált pedagógus-továbbképzési programjairól is tájékoztatást kaptak, melyek ezúttal az alapvető motivációs elméleteket és azok gyakorlati vonatkozásait, a fittségoktatást, a tanulásértékelést, valamint a korszerű mozgástanulási és mozgástanítási elméleteket dolgozzák fel az iskolai testnevelés, testmozgás kapcsán. Az előadásokat követően lehetőség nyílt a szakmai konzultációra is.

A konferencia az EFOP 3.2.8-16-2016-00001 jelű, T.E.S.I. 2.0. – Beavatkozások a minőségi (inkluzív) testnevelés oktatás és képzés megvalósítása érdekében című kiemelt projekt keretén belül valósult meg.

Az előadások anyagai az alábbi linkekre kattintva érhetőek el:

A NETFIT® egészségközpontú tesztrendszer felhasználásnak pedagógiai alapjai

Az iskolai védőnői hálózattal történő együttműködés lehetőségei a NETFIT® mérésekben

A NETFIT® adaptálása gyógytestnevelésre utalt és sajátos nevelési igényű tanulókra, módszertani javaslatok

Az adaptált NETFIT-hez továbbfejlesztett informatikai rendszer bemutatása

Az MDSZ kiemelt projektjében megvalósuló ingyenes, akkreditált pedagógus-továbbképzések szakmai tartalmának bemutatása (pozitív motivációs környezet, fittségoktatás, mozgástanítás, értékelés)

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK