Elhunyt Rácz László (1965 – 2021)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú betegséget követően elhunyt Rácz László, a Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola testnevelő tanára, a Hatvan és Körzete Diáksport Bizottság vezetője.

Laci az életét a sportnak szentelte, precizitása, munka- és emberszeretete, sport iránti elkötelezettsége mindenki számára példaértékű volt. A ő ötlete alapján és irányításával jött létre a Kodály nevével fémjelzett, minden évben kiválóan megszervezett atlétikai verseny, ahol növendékei számos szép sikert értek el.

A hatvani atlétika sportéletének nélkülözhetetlen személye volt, 2014-ben „Heves Megye Diáksportjáért” kitüntetést vehetett át. Tanítványaival rengeteg országos sportsikert ér el, örömet okozva ezzel kollégáinak, diákjainak. A tanári oklevél megszerzése után egyetlen munkahelye volt, 32 évig tanított a Kodályban.

DSB vezetőként több mint 6 évig szervezte Hatvan és körzetének Diákolimpia® versenyeit. Szakértelme, szakmai elhivatottsága miatt nagy tisztelet övezte a testnevelő tanárok körében is.

Tevékenységét életének utolsó szakaszában is szívügyének tekintette, betegsége előrehaladtával is lelkiismeretesen és fáradhatatlanul dolgozott a sportban, a sportért.

Mindig, minden időpontban számíthattak rá kollégái. A sport volt az élete, a munkája, a hobbija, mindennapjainak öröme.

A Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület és a Magyar Diáksport Szövetség részvétét fejezi ki a családnak és a barátoknak.

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: (+36-1) 273-3570 fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: ingyenesen hívható telefonszám: (+36-80) 402-402 (H-P: 8h-16h) fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK