13 kisiskola 124 tanulója nyaralhatott Balatonon az MDSZ táborában

2015-08-19 14.43.24

A mozgásé volt a főszerep az MDSZ által rendezett táborban, melynek tematikus programjai a T.E.S.I.  projekt szakmai elemeire épültek. Mint azt korábbi hírünkben írtuk, az ország különböző pontjainak kisiskoláiból közel 130 diák érkezett kísérőikkel, akik 6 napot tölthettek ingyenesen Zánkán az Erzsébet program keretében, az MDSZ támogatásával. A tábor célja volt az is, hogy a kötött, tematikus programok mellett meg legyen a Balaton parti táborozás élménye is. A tábor szakmai vezetőinek sikerült a foglalkozások során a lehető legtöbb résztvevő tanulót bevonni a játékokba, feladatokba. Ezek az aktivitások együttműködést és intenzív kommunikációt igényeltek a gyerekektől, ami rendkívül jó hatással volt a tábor pozitív hangulatára. Mind a gyerekek, mind pedig az őket kísérő testnevelők elismerően nyilatkoztak a táborról és a programokról, ahol a sport és fizikai aktivitás mellett többek között közös papírrepülő reptetés, valamint iskolánként egy-egy rövid bemutatkozó előadás is szerepelt. Ezen kívül a résztvevők nem mindennapi élménnyel gazdagodhattak, ugyanis Balogh Gábor MDSZ elnök,  – korábbi öttusázó világbajnok – társaságában Nagy László, Bajnokok Ligája győztes kézilabdazó, a válogatott csapatkapitánya látogatta meg a gyereket, és közönségtalálkozó keretében válaszoltak a feltett kérdésekre. A kötetlen, vidám hangulatú élménybeszámolók után természetesen nem maradhatott el az autogram osztás és a közös fotózkodás sem. A búcsúesten pedig a tábor folyamán használt sporteszközök és labdák tombola sorsolás keretében új gazdára leltek a táborozó diákok körében.

A táborban készült képek erre a linkre kattintva érhetőek el.

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK