Középiskolásoknak tartott előadást Faragó Tamás

Az MDSZ és a HMSE együttműködése

A Magyar Diáksport Szövetség és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének együttműködése nyomán a magyar sport egyik kiemelkedő alakja, az 1976-os montreali olimpián a vízilabdacsapat tagjaként aranyérmet szerző, az egyesület tagja, Faragó Tamás tartott kötetlen előadást, hogy ezzel is segítse a rendszeres sportolás népszerűsítését. Az esemény helyszínéül szolgáló Trefort Ágoston Kéttannyelvű Szakközépiskola ebédlője teljesen megtelt, a jelenlévő diákok és tanárok élvezettel hallgatták a legendás, „halhatatlan” sportoló történeteit. Az előadás elején megtekinthették Faragó Tamás vízilabda oktatófilmjének egy részletét, majd az olimpiai aranyérem is körbejárt a teremben. Igazi példaképhez méltóan beszélt a sportról és kiemelte a tanulás fontosságát is. A program végén az elhangzottakkal kapcsolatban Vízy András moderátor által feltett kérdésekre lehetett válaszolni, aki pedig ezt helyesen tette, ajándékot kapott, így a meghívott vendég kiosztott többek között egy Faragó Tamás és Kárpáti György által dedikált vízilabda. Ezután jöhettek a közös fotók és az autogram osztás.

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK