Nagy sikerrel ért véget a HIPE 2014

Jövőre újra találkozunk Budapesten

Két napig Budapest volt a testnevelés világának fővárosa. A Magyar Diáksport Szövetség első alkalommal rendezte meg hagyományteremtő szándékkal a HIPE 2014 nemzetközi konferenciát a minőségi testnevelésről.
A konferencia két napján több száz résztvevő a helyszínen, az internetes élő közvetítésnek köszönhetően pedig világszerte bárki meghallgathatta a szakmai előadásokat és kerekasztal beszélgetéseket. Az MDSZ meghívására a rendezvényre 15 országból, Európából és a tengerentúlról is érkeztek neves szakértők. Olyan magas rangú szervezetek képviseltették magukat, mint az Európai Bizottság, az Európai Testnevelési Szövetség (EUPEA), a Nemzetközi Testnevelési Szövetség (FIEP), az Európai Sport és Kulturális Egyesület (ISCA) és a WHO. Legnagyobb létszámban a Magyar Diáksport Szövetséggel a NETFIT® (Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt) rendszer kidolgozásában közösen részt vevő texasi Cooper Intézet vezetői és szakértői érkeztek a konferenciára, köztük az Intézet alapító névadó-elnöke, Dr. Kenneth H. Cooper.
Dr. Cooper, aki a gyermekkori elhízás és a fizikai inaktivitás veszélyeiről és annak megelőzéséről tartott előadást, 83 esztendősen saját példáján keresztül is bizonyítja, hogy az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás közvetlen hatással van az élet minőségére és annak tartamára.
A konferencia első napján a minőségi testnevelés hazai és nemzetközi perspektíváit ismerhette meg a szakmai közönség: a minőségi testnevelés oktatása és képzése, illetve a testneveléssel kapcsolatos projektek európai uniós támogatása volt a témája az előadásoknak és az izgalmas kerekasztal beszélgetéseknek.
A második napon az idei tanévtől a közoktatási intézményekben egységesen használandó NETFIT® (Nemzeti Egységes Fittségi Teszt) rendszerének tudományos hátterébe, a rendszer alapjául szolgáló egészségsztenderdekkel kapcsolatos kutatások részleteibe kaphatott betekintést a közönség a Cooper Intézet tudományos munkatársainak jóvoltából. Ezt követően pedig egy kerekasztal beszélgetésen vitatták meg a résztvevők a NETFIT® nemzetközi felhasználásával kapcsolatos lehetőségeket.
A konferencia zárásaként a Magyar Diáksport Szövetség által megvalósított TESI elnevezésű kiemelt projekt egy másik, szintén egyedülálló fejlesztését ismerhették meg az érdeklődők. A rendezvényen bemutatott TE IS program az önkéntesség, a testmozgás és a társadalmi befogadás területén kínál iskolai módszertani elemeket, amelynek a gyermekek fejlődéséhez, kompetenciáik fejlesztéshez, személyiségük kibontakoztatásához kapcsolódnak.
A konferencia résztvevői az esemény zárásakor megállapodhattak abban, hogy a felnövekvő generációk egészségmegőrzéséhez a minőségi testnevelés és a rendszeres testmozgás az út. Ennek megvalósításához újabb eszmecserék, újabb találkozások szükségesek. A HIPE itt nem ért véget – találkozunk jövőre újra Budapesten!

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: (+36-1) 273-3570 fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: ingyenesen hívható telefonszám: (+36-80) 402-402 (H-P: 8h-16h) fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK