„Pur les jeunes, par les jeunes” – a francia diáksport az MDSZ szakmai látogatásának középpontjában

A Magyar Diáksport Szövetség négy szakértője 2026. március 10-13. között szakmai látogatáson vett részt a Francia Iskolasport Szövetségnél (Union Nationale du Sport Scolare, UNSS). A látogatás célja volt, hogy megismerjük az UNSS tevékenységeit, szabadidősportot, egészséges életmódot népszerűsítő programjait, potenciálisan adaptálható jó gyakorlatokat ismerhessünk meg.

A szakmai látogatásnak köszönhetően betekintést nyerhettünk a diáksport francia megközelítésébe: a „pur les jeunes, par les jeunes” (fiatalokért a fiatalok által). A UNSS fiatal önkéntességi programja révén kiemelt szerepet töltenek be a diáksport élet szervezésébe bevont fiatalok, akik maguk választhatnak, hogy milyen szerepkörökben szeretnének részt venni (fiatal szervező, játékvezető, edző, riporter, elsősegélynyújtási ismereteket átadó stb.). Elsőkézből tapasztalhattuk meg a programot működésben: a Bernay-ban megtekintett La Lycéenne #ActiceGirls -kifejezetten lányoknak szóló- sportfesztivált teljes egészében a fiatal önkéntesek szervezték és bonyolították le – a UNSS helyi képviselői és tanáraik csupán háttértámogatást biztosították számukra. Elmondható tehát, hogy egy 1200 fő részvevővel rendelkező sportfesztivál megszervezését a fiatalok alulról szerveződve, maguk bonyolították le. A sport általi tanulás, a sport általi nevelés szemléletmód a UNSS valamennyi programját áthatja. A verseny- és egyéb sportprogramjaik során elsősorban nem az egyéni, hanem az iskolai csapatban elért eredményekre helyezik a hangsúlyt. A sportprogramokat számos edukációs tartalommal egészítik ki (pl. egészségtudatosság, fenntarthatóság).

Emellett a fogadó szervezetnek köszönhetően találkozhattunk a Délégation interministérielle aux grands évènements sportifs” (Minisztériumközi delegáció a nagy sporteseményekért) képviselőjével is: az egyeztetés során képet kaphattunk összetett feladataikról (pl az Olimpia lebonyolítása), mely újabb nézőponttal gazdagította szakmai látogatásunkat.

A személyes találkozás elősegítette, hogy megismerhessük a Francia Diáksport Napját, egyúttal a francia fogadó szervezettel megismertessük az Európai Diáksport Napja kezdeményezést. Ennek eredményeként megkezdődött az ESSD-be bekapcsolódásuk lehetőségének feltérképezése, ami kiemelt célja volt a látogatásnak.

A találkozó egyúttal lehetőséget teremtett a szervezetek közötti együttműködés megalapozásra.

A megszerzett tapasztalatokat az MDSZ kiemelt programjainak fejlesztésében – különösen a Diákolimpia®, az Aktív Iskola program, valamint az Európai Diáksport Napja (ESSD) kezdeményezés megvalósításában – fogjuk hasznosítani.

A tanulmányút az Erasmus+ Program Sport területen dolgozó szakemberek mobilitása (KA182-SPO) keretében valósult meg.

erasmusplusz #unss #essd2026

ELÉRHETŐSÉG

MDSZ logo
telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): +36-1 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK