Nem áprilisi tréfa: nem egy, hanem két Erasmus + projektet valósíthat meg a Magyar Diáksport Szövetség!

erasmus +

Azután, hogy az Európai Bizottság 2014 decemberében arról értesítette a Magyar Diáksport Szövetséget, hogy támogatást nyert el az Erasmus+ „Együttműködési partnerségek” pályázati program keretében benyújtott SHA P.E. című projektjavaslatára, a mai napon érkezett a hír, hogy az unió a 2015 szeptemberében első alkalommal megrendezésre kerülő Sport Európai Hetéhez kapcsolódó kiírás keretében benyújtott újabb MDSZ pályázatot is az egyik legjobbnak ítélte.

Míg a SHA P.E. célja, hogy összehasonlítsa az iskolai testnevelés tagállami szabályozóit (képesítési keretrendszereit, alaptanterveit) egyes európai uniós tagállamokban, és konkrét intézkedésekre tegyen javaslatot az egészségközpontú testnevelés fejlesztése érdekében, a legújabb projekt egy magyar jó gyakorlat európai elterjesztését szorgalmazza. Azután, hogy az International Sport and Culture Association (ISCA) már tavaly az egyik legjobb gyakorlatnak választotta a Magyar Diáksport Napját Move Transfer Programjában, az MDSZ most az Európai Diáksport Nap megszervezésére kapott lehetőséget.

A SHA P.E. projekt keretében az MDSZ  a görög oktatásért (is) felelős minisztériummal, Európa egyik legnagyobb iskolai sporttal foglalkozó szervezetével, a holland CBO-val, a Kaunasi Műszaki Egyetemmel és a frankfurti Johann Wolfgang von Goethe Egyetem Sportegészségügyi Intézetével alkot konzorciumot. A projektben vállalt feladatokat a partnerek már most márciusban elkezdték megvalósítani, és hamarosan – 2015. április 22-23-án –   sor kerül az első workshopra is Budapesten.

Az Európai Diáksport Nap projektben az MDSZ ötletének megvalósításához a már említett ISCA, a brit Youth Sport Trust, a lengyel Fundacja V4SPORT, a bolgár BG Be Active és a Testnevelő Tanárok Európai Szövetsége, az EUPEA csatlakozott partnerként. A projekt keretében a partnerek létrehoznak egy szakmai programjavaslatokat tartalmazó kézikönyvet, mely segédletként szolgál inkluzív, szabadidős jellegű diáksport-események rendezéséhez. Az Európai Diáksport Napot a Sport Európai Hetéhez kapcsolódó rendezvényként három országban tesztelik, de további országok is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez. A jó gyakorlatok beépítése után a segédlet szabadon felhasználhatóvá válik az érdeklődők számára, akik ilyen jellegű események szervezését vállalják.

Az MDSZ az ERASMUS+ program eddig megjelent sportcélú felhívásaira minden alkalommal pályázott, és mindannyiszor egyedüli magyar szervezetként sikerült bekerülnie a nyertesek szűk körébe, előbb 408, most pedig 78 európai pályázó közül.

 

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: (+36-1) 273-3570 fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: ingyenesen hívható telefonszám: (+36-80) 402-402 (H-P: 8h-16h) fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK