„Sport for all” kongresszus – Varsó

Varsó_budynek_1-1024x679

2015. szeptember 17-én került megrendezésre a „Sport for all” (Sport mindenkinek) kongresszus a lengyel fővárosban. Az esemény célja az volt, hogy jó gyakorlatokat osszon meg a résztvevő civil és állami szervezetekkel, oktatási intézményekkel. A Magyar Diáksport Szövetség nevében Pikó Zsuzsanna a T.E.S.I.®, TE IS®, NETFIT® és az ERASMUS programok tapasztalatairól beszélt. Az egynapos rendezvényen mintegy 150 fő vett részt. Az előadások a valamennyi korosztály számára elérhető sportolási lehetőségekről, a sport és egészség viszonyáról, a sport általi társadalmi tőke kovácsolásáról, valamint az egyes szektorok sporton keresztüli összekapcsolódásáról szóltak. A magyar példa mellett bemutatkozott több lengyel program, például az idősek aktivitását célzó „Idősek az Orlik játszóterein” program, a légzési nehézséggel küzdők számára kifejlesztett aktivitások program, a brit „Get Healthy, Get Active” (Légy egészséges, légy aktív) program valamint Birminghamből a „BeActive” program, amely a sporttevékenységek általi közösségépítést célozza meg. Emellett Szlovákia és Svédország is képviseltette magát egy-egy civil és állami kezdeményezéssel. Az esemény szervezésében közreműködött a Varsói Egyetem és a Testnevelési Kultúra Fejlesztéséért Alapítvány.

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK