AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA MAGYAR KEZDEMÉNYEZÉSRE A KULCSKOMPETENCIA CÉLOK KÖZÉ EMELTE AZ EGÉSZSÉGTUDATOS, JÖVŐORIENTÁLT ÉLETVEZETÉST

Az élethosszig tartó tanulás azaz a lifelong learning sokak számára ismerősen csengő kifejezés, de talán a legtöbbünk számára nehezen kézzelfogható fogalom. A koncepció lényege az, hogy egyéni, közösségi és gazdasági fejlődésünk, versenyképességünk és növekedésünk záloga, ha egy egész életen át fejlesztjük készségeinket, ismereteinket, attitűdünket.

Az előzek miatt az egész életen át tartó tanulás régóta központi téma az oktatás- tanulástudományban, de ma már más ágazatokra is nagy hatással bír, mint amilyen a sport, az egészségügy, vagy éppen az idősügy.

Az Európai Unió a 2000-es évek elején zászlajára tűzte a foglalkoztatás javítását és a tudásalapú gazdaság megteremtését, és ennek eredményeként jelent meg 2006-ban az Európai Parlament és a Tanács ajánlása, a kulcskompetencia-referenciakeret, amely először foglalta össze azt, hogy milyen kompetenciák járulnak hozzá e célok eléréshez.

Az EU törekvése, hogy támogassa a tagállamokat abban, hogy az oktatási és képzési alrendszerekben (ideértve a közoktatást, a szakképzést, a felsőoktatást és a felnőttképzést is) mindannyian el tudjuk sajátítani a munkavállaláshoz, a munkaerőpiacon maradáshoz, az egyéni életútjaik kiteljesítéséhez szükséges ismereteket, készségeket, attitűdöket, és azokat önállóan, hatékonyan fejleszteni is tudjuk.

A referenciakeret − megjelenése óta − a magyar oktatási és képzési rendszerre is nagy hatást gyakorol, nem véletlen, hogy az abban megjelölt kulcskompetencia-területeket a 2007-es és a 2012-es Nemzeti Alaptanterv is szinte változtatás nélkül átvette.

Az idősödő Európában ugyanakkor a születéskor várható élettartam 2060-ra 2010-hez képest − a férfiak esetében további 7,9 évvel, a nők esetében pedig 6,5 évvel növekedhet az Európai Bizottság prognózisa szerint. A 60 éven felüliek száma minden évben kb. 2 millióval növekszik, ezzel szemben az aktív munkaképes korúak (20–59 éves) száma az elkövetkező évtizedekben minden évben csökkenni fog. A nyugdíjak az állami kiadások egyre nagyobb részét, jelenleg átlagosan a GDP több mint 10 %-át teszik majd ki, amely 2060-ban az EU egész területén 12,5 %-ra emelkedhet.

Az előzőek alapján belátható, hogy a munkavállaláshoz, és leginkább a munkaerőpiacon való ottmaradáshoz a következő generációnak már nem lesz elegendő csupán jól kommunikálnia az anyanyelvén, vagy idegen nyelveket beszélnie, de nem jelent garanciát önmagában erre az sem, ha például a természettudományos, matematikai, vagy éppen a digitális kompetenciák birtokában lesz, mert a fő kihívást a munkában eltöltött idő meghosszabbítása jelenti majd.

A referenciakeret 2017-2018 fordulóján megvalósult felülvizsgálata során éppen ezért Magyaroroszág következetesen képviselte, hogy az egészségtudatos, jövő-orientált életvezetéshez kapcsolódó kompetenciák markánsan jelenjenek meg az ajánlásban, és jelezte, hogy a rendszeres fizikai aktivitás komoly kitörési pont lehet.

Ehhez komoly szakmai, szakpolitikai muníciót jelentett az, hogy a Magyar Diáksport Szövetség egyik ERASMUS+ projektjében − 5 nemzetközi partnerével közösen − 2016-ra kidolgozta kulcskompetencia javaslatát, és projektet az Európai Bizottság is „sikertörténet” minősítéssel honorálta.

A 2016-os T.E.S.I. 2020 kormányzati stratégiának megfelelően így a referenciakeret most lezárult felülvizsgálatakor a hivatalos magyar javaslatban is megjelent a szándék az egészséges életvitellel összefüggő kulcskompetencia-elemek hangsúlyos megjelenítésére. Ennek eredményeképpen idén májusban az elfogadott, felülvizsgált ajánlásban  a korábbi szociális és állampolgári kompetenciák  helyett és mellett komolyabb hangsúlyt kapnak a személyhez kötődő és személyközi kompetenciák, és a dokumentumban több helyen is megjelenik az egészségtudatos, jövőorientált életvezetés, mint kompetencia-összetevő, mely az MDSZ reményei szerint hatást gyakorol majd az új Nemzeti alaptantervre is, ahol az MDSZ mint az EFOP-3.2.8 projekt gazdája ad javaslatot a testnevelés és sport műveltségi terület tartalmaira.

További információ:

http://data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-8299-2018-INIT/en/pdf

https://www.mdsz.hu/en/shape/

https://www.mdsz.hu/hirek-hu/mdsz-hu-hu/2017/08/14/ujabb-sikeres-nemzetkozi-palyazatok-es-elismeresek/

 

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK