DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA® Gyakorló fordulók

DSC2408

Gyakorló, felkészítő fordulók 2014. október 21-től

A Magyar Diáksport Szövetség (a továbbiakban MDSZ) és a Magyar Olimpiai Akadémia (a továbbiakban MOA) együttműködésében a középiskolások 16., míg az alapfokú köznevelési intézmények a 13. tanévet kezdik a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® vetélkedő sorozatban.

A Magyar Diáksport Szövetség szándéka, hogy a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® versenyfordulóira előkészítő, gyakorló játékhetekkel és feladatanyagokkal segíti az intézményekben tanuló diákok felkészülését.

A gyakorló játékheteken való részvétel további elkötelezettséggel természetesen nem jár, de szeretnénk, ha kedvet és a megadott témakörökből tudást szereznének a tanulók.

Az MDSZ honlapján (www.diakolimpia.hu) az elektronikus nevezési rendszerben nevezni kell, majd a nevezést követő egy órán belül belépési kód érkezik az iskola e-mail címére, mellyel a játékfelületre tudnak belépni (http://diakolimpia.p92.hu).

A négy gyakorló játékhét alatt az adott játékhéten kedd – szerda – csütörtök 13.00 – 19.00 óra között lehet játszani, de a három játéknap alatt csak egyszer lehet a kóddal belépni, és megoldani az adott forduló feladatait. A feladatok időkorláttal kerülnek meghirdetésre, ami után az adott feladat megoldási felülete lezár.

Kérjük, figyelmesen olvassák el a feladatok kitöltési útmutatóját!

A Magyar Diáksport Szövetség és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének együttműködése nyomán a magyar sport kiemelkedő alakjai látogathatnak el a gyakorló fordulókban szereplő, és a sorsolás szeszélye folytán szerencsés intézményekhez, melynek részleteiről az MDSZ honlapján folyamatosan közlünk beszámolókat.

Bízva együttműködésükben és aktív részvételükben, ezennel szívből ajánljuk a 2014/2015. tanévi Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® vetélkedőrendszerét.

Magyar Diáksport Szövetség országos központ

A gyakorló fordulók időpontjai, feladatai – KATT erre a linkre

A Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® versenykiírása – KATT erre a linkre

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: (+36-1) 273-3570 fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: ingyenesen hívható telefonszám: (+36-80) 402-402 (H-P: 8h-16h) fax: (+36-1) 273-3599 e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK