Áprilisban is felfüggesztve marad a Diákolimpia®

A Magyar Diáksport Szövetség április 30-ig meghosszabbította a Diákolimpia® versenyek felfüggesztését. A pontos közlemény ezen a linken érhető el.


A felfüggesztés hatálya alól továbbra is kivételt képeznek azon Diákolimpia® versenyek melyek az alábbi feltételek mindegyikének megfelelnek:
a. szabadtéren, nem nevelési, oktatási intézmény területén kerülnek megrendezésre, valamint
b. nem kontakt sportágnak minősülő (test-testtel és a test valamilyen mozgó tárggyal – labdával – nem érintkezik) sportágban kerülnek megrendezésre.


Ezen sportágak köréről a Magyar Diáksport Szövetség előzetesen dönt.
A felfüggesztés ideje alatt a Magyar Diáksport Szövetség rendezésében megvalósított Diákolimpia® versenyek a versenyrendszer valamennyi (körzeti, megyei, valamint országos) szintjén nem kerülnek megrendezésre.

A döntés továbbra is kiterjed a Mező Ferenc – Szellemi Diákolimpia® országos elődöntőire, döntőire is.


A járványügyi helyzettel kapcsolatos fejlemények és információk folyamatos feldolgozása mentén a versenykiírással kapcsolatos további intézkedésekről a Magyar Diáksport Szövetség a fenti határidőt követően ad tájékoztatást.

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK