Dr. Marcos Onofre

az EUPEA (Európai Testnevelési Szövetség) alelnöke

Minőségi testnevelés: Az EUPEA tapasztalata az Európai Testnevelési Obszervatórium felépítéséről

november 17., 15h00-15h30

Az előadásban az EUPEA aktív partneri tevékenységéből szerzett tapasztalatainak szemszögéből mutatjuk be a európai testnevelés minőségével kapcsolatos információk akkumulálására és szisztematikus elemzésére létrehozott digitális platformot. Az Európai Bizottság által finanszírozott Erasmus Plus program keretein belül megvalósuló projektet 2018 óta fejlesztjük, mostanra pedig végső fázisához ért. A partnerségben számos ország testnevelő tanári társasága, felsőoktatási- és kutatóintézete vesz részt. Ez az előadás a platform tartalmára (a minőségi testnevelés dimenziói és mutatói), az információk összegyűjtésére és elemzésére szolgáló rendszerre (eszközökre) összpontosít. Bemutatjuk a pilot tanulmány legjelentősebb eredményeit is. Ezen kívül elemezni fogjuk a projekt megvalósításához vállalt partnerséget is. Társszerzők: João Costa, Dora Carolo és Claude Scheuer.

Életrajz:

Lisszabonban (Portugália) született 1962-ben.

1986: alapképzés testnevelésben (ISEF / Lisszaboni Egyetem).

1991: mesterképzés, testnevelési módszertan (Humán Kinetikai Kar / Lisszaboni Egyetem).

2000: PhD az oktatástudományban, az oktatási környezet elemzésének és szervezésének specialitása (Humán Kinetikai Kar / Lisszaboni Egyetem).

2001 és 2010 között a Humán Kinetika Kar / Lisszaboni Egyetem adjunktusa.

2001 óta a Master Education Sciences Pedagógiai Felügyelet szakterületének koordinátora (Humán Kinetikai Kar / Lisszaboni Egyetem).

2007 és 2014 között a Portugál Testnevelési Társaság (SPEF) elnöke.

2006 és 2010 között Dél-Európa országainak képviselője az Európai Testnevelési Szövetség igazgatóságában.

2010 óta az Európai Testnevelési Szövetség alelnöke.

2010 óta docens (Humán Kinetikai Kar / Lisszaboni Egyetem).

2011 óta az AIESEP Igazgatási Bizottságának tagja – a Association International Ecóles Superiores de Education Physique.

2008 óta a testnevelés oktatási mesterképzés koordinátora (Humán Kinetikai Kar / Lisszaboni Egyetem).

2010 óta a Humán Kinetikai Kar / Lisszaboni Egyetem tudományos testületének tagja.

2018 óta az Oktatási, Társadalom- és Bölcsészettudományi Tanszék vezetője (Humán Kinetikai Kar / Lisszaboni Egyetem).

2012 óta az Oktatási, Társadalom- és Bölcsészettudományi Tanszék (Humán Kinetikai Kar / Lisszaboni Egyetem) Pedagógiai Laboratóriumának koordinátora.

2012 óta az Oktatástudományi Doktori Iskola oktatói oktatásának koordinátora (Humán Kinetikai Kar / Lisszaboni Egyetem).

2014 óta a Lisszaboni Egyetem Oktatási és Képzési Intézetének kutatási egységének kutatója.

2019 óta a Lisszaboni Egyetem Oktatási és Képzési Intézetének kutatási egységének vezetője

2010-14 között a SPEF (Portugál Testnevelési Társaság) Közlöny igazgatója (National an Scientific Journal for PE and PETE).

A Pedagógia, Oktatás és Testnevelés területén a Nemzeti és Nemzetközi Folyóiratok Testületének tagja

Számos publikációja jelent meg folyóiratokban és könyvekben.

Tudományos rendezvényeken tartott előadásai két fő kutatási területre fókuszálnak: a testnevelés oktatásának minősége és a testnevelő tanárok tanulmánya és kutatása és szakmai fejlődése.

Több mint 60 diplomamunka témavezetője az oktatástudomány, az európai testnevelés, a testnevelés, a gyermekfejlesztés, a gyógypedagógia, a tanítás megfigyelése és az oktatási kapcsolatok területén.

9 neveléstudományi doktori értekezés témavezetője (ebből 8-at a Portugál Tudományos Alapítvány ösztöndíja támogatott), a testnevelő tanárképzés és a testnevelés területén.

Több mint 90 nyilvános mesterdiploma védési bizottság, és 15 doktori biztosság tagja neveléstudományok, sporttudományok és testnevelés területén a Humán Kinetika Kar / Lisszaboni Egyetemen és más egyetemeken.

A PE és a PETE országos és nemzetközi kongresszusának szervező és tudományos bizottságainak tagja.

Az Oktatási Minisztérium tanácsadója a testnevelés és az iskolai sportprogramok reformjával kapcsolatban, valamint szakértője a testnevelő tanár szakra történő felvételi vizsgák esetében.

Meghívott szakértő a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakértői találkozóin a portugál nemzeti tanterv és a tanár értékelés témájában.

Koordinátor vagy partner hat nemzetközi kutatási projektben, melyekből három az Erasmus + Sport program keretein belül valósul meg.