Köszöntő

balogh-gabor

Tisztelt Vendégünk!

A Magyar Diáksport Szövetség 2014 és 2016 után immár harmadik alkalommal szervezi meg a HIPE nemzetközi konferenciát. A téma ezúttal is a minőségi testnevelés és testmozgás, amely évről évre egyre aktuálisabb nemcsak számunkra, akik ezen a területen dolgozunk hosszú évek óta, de egyre inkább a széles közvélemény számára is. Már ezeken a területeken is megjelenik a digitalizáció, számos innovatív megoldás, technológiai fejlesztés, játék- és élményközpontú módszer közül választhatunk.  Az aktualitást bizonyítja, hogy Magyarországon a közelmúltban soha nem látott érdeklődéssel zajló online diskurzus futott végig a lakosság iskolai testneveléssel és a testnevelőkkel kapcsolatos negatív élményei kapcsán.

Az egészségfejlesztő testmozgásról és a minőségi testnevelésről ezért nemcsak szakmai, vagy szakpolitikai szinten tartjuk fontosnak a tudásmegosztást és az egyeztetést, hanem az intézményvezetők, a testnevelést tanító pedagógusok és a szülők szintjén is. Mindannyian napról-napra szembesülünk az inaktivitás, az ülő életmód okozta egészségi problémákkal, negatív következményekkel. Rosszabb esetben a saját bőrünkön is érezzük, jobb esetben pedig elég, ha a vonatkozó statisztikai adatokra tekintünk, mint amilyen a legfrissebb Eurobarométer felmérés, amelynek eredményei szerint az európai uniós állampolgárok 46%-a, míg a magyarok 53%-a soha nem sportol, vagy végez testedzést. Az egészségtudatos, testmozgásban gazdag, jövőorientált gondolkodáson nyugvó életvezetési kompetenciák kialakítása, így az ezzel összefüggő ismeretek, készségek, attitűdök fejlesztése tehát különösen fontos a gyermekek tekintetében, hiszen náluk még van lehetőségünk az egészséges és fizikailag aktív életviteli szokásokat és egy jó fittségi állapotot megalapozni.

Meggyőződésem, hogy a testnevelés és testmozgás területén dolgozó szakemberek túlnyomó többsége képes felnőni ehhez a felelősséghez, és bízom benne, hogy a konferencia előadásai, beszélgetései, problémafelvetései inspirációt és motivációt jelentenek majd Önöknek, hogy hatékonyan és hittel végezhessék e nagyszabású feladatot az iskolákban, vagy más közösségekben.

alairas_BaloghGabor

Balogh Gábor
elnök
Magyar Diáksport Szövetség