PANNA TOUR – BUDAPESTEN A HŐSÖK TERÉN ZAJLOTT AZ UTCAI FUTBALL

A Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (International Sport and Culture Association – ISCA) által útjára indított NowWeMOVE kampány keretében Magyarországra látogatott a European Panna Tour.

A panna egy világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendő utcai futball játék, amely bárki által űzhető, és amely a futball egy speciális technikai eleme, amikor egyik játékos a másik lába között gurítja át a labdát, futballnyelven szólva „kötényt ad”.

A magyarországi esemény Budapesten a Hősök terén került megrendezésre a Magyar Diáksport Szövetség szervezésében, a túrán résztvevő 4 dán profi panna játékosból álló csapat vendégszereplésével. Budapest a European Panna Tour nyolcadik, utolsó állomása volt, amely Koppenhágában indult útjára májusban, és mintegy 3000 km megtételével – Ljubljana, Zágráb, Skopje, Thesszaloniki, Plovdiv és Pitesti után – érkezett a magyar fővárosba.

A rendezvényen részt vett Szász Kitti, világ- és Európa-bajnok freestyle focista, valamint Sándor György és Feczesin Róbert, a bajnok Videoton FC válogatott labdarúgói, akik szintén megcsillogtathatták „panna” tudásukat.  A játékba bekapcsolódtak az idei tanévi Telekom Labdarúgó Diákolimpia® középiskolás korosztályban győztes fiú (Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola) és lány (Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium) csapatának tagjai.

A NowWeMOVE Európa legnagyobb, sportot és fizikai aktivitást népszerűsítő kampánya, amelyet az ISCA indított útjára 2012-ben, és amely összehozza a különböző szektorokat a fizikai inaktivitás elleni küzdelemben. A kampány nagyszabású víziója, hogy „2020-ra 100 millióval több európai polgár sportoljon vagy mozogjon”. Cél, hogy az európai emberekben tudatosuljon a sport és a fizikai aktivitás fontossága.

A kampányhoz a Magyar Diáksport Szövetség is csatlakozott, segítve ezzel az egészségfejlesztő testmozgás hazai népszerűsítését.

A European Panna Tour az ISCA NowWeMOVE kampányának részeként valósul meg, támogatva az Európai Sporthét – #BeActive kezdeményezést.

Háttér:

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 1987-ben alakult civil szervezet, mely a köznevelésben – alap- és középfokú iskolai oktatást folytató nevelési-oktatási intézményekben – a diáksport dimenziói mentén tevékenységet kifejtő pedagógusok és szervezetek országos érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete. Az MDSZ ma az ország egyik legnagyobb ifjúsági szervezete, amely egyszerre valósít meg köznevelési, sport- valamint a szabadidő hasznos eltöltését célzó – egészségfejlesztési – feladatokat.

Sajtókapcsolat:

sajto@mdsz.hu

06 (1) 273 35 76

 

 

 

  • Egyéb hírek

    Elkezdődött a NETFIT® mérési időszak az iskolákban

    |

    Az iskolákban a tanév rendjéről szóló rendeletnek megfelelően hétfőn elkezdődött az aktuális fittségmérési időszak, amelynek eredményei alapján pontos képet kapnak majd a pedagógusok, a szülők és a döntéshozók a diákok fittségi állapotáról. A NETFIT® mérés az 5-12. osztályos tanulók bevonásával zajlik, azonban mivel a középfokú oktatási intézményekben jelenleg tantermen kívüli, digitális munkarend van érvényben, így […]

    FEBRUÁR 10-IG MEGHOSSZABBÍTJUK A DIÁKOLIMPIA VERSENYEK FELFÜGGESZTÉSÉT

    |

        A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Országos Központja összhangban a védelmi intézkedésekről szóló Kormányrendeletben foglaltakkal a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban a mai napon az alábbi döntést hozta: (1) a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszerének 2020. november 11-től kezdődő – és eredetileg 2020. december 11-ig tartó – felfüggesztése 2021. február 10-ig meghosszabbításra kerül. A felfüggesztés […]

    Sportösztöndíj programot hirdet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

    |

    Az idei tanévben érettségiző és kiemelkedő sportteljesítménnyel rendelkező tanulóknak ajánljuk az alábbi felhívást: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem pályázatot ír ki a 2021. évi felsőoktatási felvételi eljárásban az Egyetem államilag támogatott, az államtudományi képzési területhez tartozó, nappali és levelezős munkarendű alapképzésére, olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló felvételi jelentkezők számára. A sportösztöndíjat elnyerő sportolók sikeres érettségi vizsga, valamint a […]

    Január 11-ig meghosszabbítjuk a Diákolimpia versenyek felfüggesztését

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Országos Központja összhangban a védelmi intézkedésekről szóló Kormányrendeletben foglaltakkal a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban a mai napon az alábbi döntést hozta: A 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszerének 2020. november 11-től kezdődő – és eredetileg 2020. december 11-ig tartó  –felfüggesztése 2021. január 11-ig meghosszabbításra kerül. A felfüggesztés időtartama alatt a Magyar […]

    Újabb négy évre Balogh Gábor az NDHSZ elnöke

    |

    Megtartotta esedékes tisztújító küldöttgyűlését a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) – amelynek az MDSZ is alapító tagszervezete és 2017. óta működik a sportról szóló törvény által létrehozott négy sportköztestület egyikeként. A döntéshozók egyhangú szavazással újraválasztották tisztségében a szervezetet az elmúlt négy évben elnökként irányító Balogh Gábort, szövetségünk elnökét. A köztestület alelnökévé a küldöttek […]

    Minden mozgás számít! – A mozgásszegény életmód és az elégtelen fizikai aktivitás veszélyeire hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO)

    |

    A WHO új, globális fizikai aktivitás ajánlása a testmozgás egészségre gyakorolt hatásainak és a mozgásszegény életmód káros hatásainak legújabb kutatásain alapul. Az új irányelvek kihangsúlyozzák az aktivitás fontosságát minden élethelyzetben lévő ember számára, és felhívják a figyelmet, hogy a mozgásnak bármilyen formája – például a lépcsőzés és a házimunka is – jelentőséggel bír.  Kiemelt fontossággal […]

    Megtarthatók köztéren a testnevelés órák

    |

    Az elmúlt hetek járványügyi korlátozó intézkedései alapján a Magyar Diáksport Szövetség levélben kért állásfoglalást az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságától, hogy a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben foglalt korlátozások tükrében van-e lehetőség a testnevelésórák megtartására az iskola területén kívül, az iskolához közel eső közterületen, parkban vagy szabadtéri sportpályán. Örömmel tudatjuk, hogy a Minisztérium képviseletében […]

    Több mint 500-an követték a HIPE 2020 és CEREPS+ nemzetközi, minőségi testnevelés témájú online konferenciánkat

    |

    Immár negyedik alkalommal rendeztük meg a minőségi testnevelésre fókuszáló, nemzetközi konferenciánkat, ezúttal a CEREPS, azaz az Európai Testnevelési és Sport Kutatási Tanács nemzetközi szervezettel összefogva. Fő célunk volt, hogy a konferencia ezúttal a tudomány, a módszertan és a gyakorlat hármas egységében reagáljon a legaktuálisabb kérdésekre, kihívásokra. A rendezvényt az idei évben rendhagyó módon kellett lebonyolítanunk: […]

    Meghosszabbításra került a Szellemi Diákolimpia® gyakorló fordulójának kitöltési határideje

    |

    A Szellemi Diákolimpia® 0. gyakorló fordulójának kitöltési határideje december 04-ére módosult. Az éles fordulókkal ellentétben a gyakorló feladatsorok megválaszolására csaknem egy hónap áll minden csapat rendelkezésére. Az itt szerzett pontszámok nem számítanak bele a végeredménybe, így a nevezőknek mindenképpen érdemes az olimpiatörténeti tudásukat tesztelniük. A nevezés az alábbi oldalon lehetséges: https://nevezes.diakolimpia.hu/

    Közlemény A 2020/2021. tanévi Diákolimpia® felfüggesztéséről és egyes sportági versenykiírásaiban meghatározott lebonyolítási és nevezési határidők törléséről

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnökségének 4/2020 (III.11.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján az MDSZ Országos Központja összhangban a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendeletben foglaltakkal, valamint a 2020. október 2-án kiadott közleményével, a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban az alábbi döntést hozta: (1) a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszere […]