PROJEKTEK

Futó projektek
Lezárult projektek
Egyéb projektek
A teljeskörű egészségfejlesztés, a lelki egészség előmozdítását és a függőségek visszaszorítását célzó iskolai programok

A Belügyminisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága kiemelten fontosnak tartja a Teljeskörű Iskolai Egészségfejlesztés előmozdítását, az egészséges életmód megteremtését, beleértve a mindennapos testnevelést és a mozgást is. Ennek érdekében a köznevelési szakterülettel közösen kidolgozta „A teljeskörű egészségfejlesztés, a lelki egészség előmozdítását és a függőségek visszaszorítását célzó iskolai programok” című programot (a továbbiakban I. Program), amelynek a megvalósítására a Magyar Diáksport Szövetséget kérte fel, melynek támogatási időszaka 2022. június 30-ig tartott. Az I. Program szakmai tartalmának jelentőségére tekintettel a Belügyminisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága az I. Program folytatásának megvalósítására (továbbiakban: II. Program) továbbra is a Magyar Diáksport Szövetséget bízta meg. A projekt időtartama 2021. november 1. – 2023. június 30.
A projekt 3 alprogramból áll, amelyek keretében a gyermekek és a velük foglalkozó pedagógusok lelki egészség-fejlesztésének támogatásán keresztül, továbbá a pedagógusok módszertani ismereteinek bővítése által, és a köznevelési intézmények részére szervezett programokkal (prevenciós egészségfejlesztő mozgás- és egyéb programok) kíván hozzájárulni az iskolai agresszió és lemorzsolódás csökkentéséhez, a függőségek megelőzéséhez.

Alprogramok:

  1. A Teljeskörű Iskolai Egészségfejlesztés (TIE) támogatása prevenciós programok megvalósításával
  2. „Van kihez fordulnod!” pilot program
  3. Mozgásos programok

1. alprogram: A Teljeskörű Iskolai Egészségfejlesztés támogatása prevenciós programok megvalósításával

A Teljeskörű Iskolai Egészségfejlesztés (TIE) támogatása prevenciós programok megvalósításával
Az alprogram közvetlenül a gyermekek elérését célozza meg, tekintettel arra, hogy a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet alapján a nevelési-oktatási intézmény mindennapos működésében kiemelt figyelmet kell fordítani a teljes körű egészségfejlesztéssel összefüggő feladatokra, ezen belül a testi és lelki egészség fejlesztésére, a viselkedési függőségek, a szenvedélybetegségekhez vezető szerek fogyasztásának megelőzésére, valamint a bántalmazás és iskolai erőszak megelőzésére.
Az alprogram keretében különböző egészségfejlesztő, prevenciós programok valósulnak meg a nevelési-, oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményekben, figyelembe véve az adott intézmény helyi igényeit és szükségleteit.

2. alprogram – „Van kihez fordulnod!” pilot program

A  „Van kihez fordulnod!” alprogram célja a köznevelési intézményekben dolgozók mentálhigiénés támogatása, az alprogram megoldást kíván nyújtani az iskolán belüli konfliktus, erőszak megelőzésére, ezen cselekmények következményeinek feldolgozására, továbbá a pedagógusokat érő lelki terhek feldolgozásának támogatására.

A „Van kihez fordulnod!” alprogrammal kapcsolatban a www.vkf.hu oldalon lehet tájékozódni.

Tudástár fenntartása

A regisztráció nélkül is elérhető Tudástárban az iskolai erőszak és agresszió témakörében került összegyűjtésre széles körű ismeretanyag. A szakmai cikkeken és egyéb elméleti ismeretanyagon kívül jó gyakorlatok, játékgyűjtemények, óravázlatok és a tanulóknak szóló videók is találhatók, melyek segítségével nemcsak a pedagógusok ismeretei gyarapíthatók, hanem különféle eszközöket is biztosít a bántalmazás témakörének különböző életkorú gyermekekkel történő feldolgozásához.

Pedagógusokat támogató hálózat működtetése

A pedagógusok munkájuk során kerülhetnek olyan szituációba, amikor nem érzik magukat kompetensnek, esetleg eléggé felkészültnek egy magatartási problémával összefüggő krízishelyzet megoldására, egy iskolán belüli konfliktus, erőszakos megnyilvánulás (bullying) pedagógiai kezelésére. Ezen esetek kezelésében nyújthat segítséget intézményeknek egy olyan – pszichológusokból, mentálhigiéniás szakemberekből, gyógypedagógusokból álló – szakmai csoport felállítása és működtetése pilot jelleggel a projekt ideje alatt, amely egységesen kialakított protokoll alapján módszertani támogatást biztosít a nehéz pedagógiai, magatartásbeli szituációk megfelelő kezeléséhez a segítséget igénybe vevő pedagógusok részére. A segítségnyújtás a szakmai teamek által online anonim módon, illetve személyes kapcsolat formájában is történhet az alábbi megoldásokkal: online formában érkező problémák kezelése, személyes konzultációk, helyszíni, irányított segítségnyújtás, szupervízió. A szakmai csoport munkáját, az iskolai meg- és felkeresések koordinálását, a pedagógusok megfelelő szakemberhez való irányítását szupervizorok segítik.

3. alprogram – Mozgásos programok

Az alprogram során az MDSZ mozgás alapú diáksport fesztiválokat, eseményeket valósít meg. Az eseményeken résztvevő diákok kontrollált környezetben próbálhatnak ki különböző sportokat (pl: játékos sportverseny, akadályfutás, csapatsportok, frizbi, teq-sportágak), ismerkedhetnek meg újszerű sportágakkal, mozgásformákkal vagy a korosztálynak megfelelő mozgáskészségeket fejlesztő sportjátékokkal, aktivitásokkal.

Sport #WithoutWaste – SWW

Az Európai Unió ERASMUS+ programja támogatásával megvalósuló Sport #WithoutWaste (SWW, Hulladékmentes Sport) projekt egy multidiszciplináris együttműködési partnerség, amelynek célja a Hulladékmentes Sport mozgalmának elindítása 6 ország – Bulgária, Magyország, Románia, Szerbia, Albánia és Törökország – területén, egy-egy partnerszervezet közreműködésével. A projekt a bolgár koordinátor, a BG BE Active egyesület Bulgáriában már bevált #Hulladékmentes programjára épül, és a projekt arra törekszik, hogy a programot a partnerországokban a grassoots sport területén kipróbálják, adaptálják és kiértékeljék. Cél továbbá a résztvevő szervezetek és helyi hálózataik útján hulladékmentes ötletek kidolgozása és terjesztése más tömegsport szervezetek és oktatási intézmények részére.

A megvalósítás elsődlegesen a „placemaking” módszertan és a taktikai urbanisztikai megközelítés alkalmazására, tudásmegosztására, valamint a hulladékmentességet népszerűsítő és bemutató események koordinálásához szükséges helyi kapacitás kialakítására, helyi szervezők bevonására épül. Emellett – az események megszervezésének tapasztalataira is figyelemmel – a hulladékkeletkezés megelőzését szolgáló és fenntartható jó gyakorlatokat magában foglaló ajánlások is kidolgozásra kerülnek a grassroots sportesemények szervezéséhez, hulladékmentesség elveinek és gyakorlatának népszerűsítéséhez kapcsolódóan.

A projekt megvalósítását és hosszútávú fenntarthatóságát további két partnerszervezet – az International Sport and Culture Association (ISCA) és a zöld gyakorlatokat támogató projektek fejlesztésében jártas norvég Nabolagshager – szakmai tapasztalatokkal segíti.

Program: ERASMUS-SPORT-2021-SCP

Projekt azonosító: 101050588 (SWW)
Koordinátor: BG Be Active Association (Bulgária)
Partnerek: Magyar Diáksport Szövetség (Magyarország), ISCA (Dánia), Nabolagshager (Norvégia), AJSPT Suceava (Románia), Sport for All Serbia (Szerbia), Envercevko (Törökország), FSHSSH (Albánia)

Támogató: Európai Bizottság
Időtartam: 2022. június 1. – 2024. május 31.
Weboldalhttps://sportwithoutwaste.org/

Nyilatkozat:

„A Sport #WithoutWaste (SWW) projektet az Európai Unió finanszírozza A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az EACEA véleményét. Sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem tehető felelőssé értük.”

European School Sport Day – Joy in Sport and Physical Activity (ESSD2023)

Az Európai Diáksport Napja® (a továbbiakban: ESSD) egy páneurópai kezdeményezés, amelynek fő célja a sport és az egészségfejlesztő testmozgás nemzetközi szintű népszerűsítése, és a lehető legtöbb gyermek és fiatal, iskola és szervezet bevonása a sportprogramokba. Az ESSD célja, hogy évente egy-egy kiemelt téma mentén segítse a közösségépítést és a társadalmi befogadást. A programot 2015 óta évente szervezzük meg, folyamatosan növelve a résztvevő országok és diákok számát, 2022-ben 41 ország közel 2,5 millió diákját értük el.  Az ESSD2023 fókusztémája a mozgás örömét igyekszik kiemelni, ezzel ösztönözve a gyermekeket a sportos, aktív életmódra.  

2023-ban a kiemelt fókusztéma és az azt támogató aktivitások egy eszköztárban kerülnek bemutatásra, amely az iskoláknak releváns módszertani és gyakorlati információkat nyújt arról, hogyan szervezhetik meg saját rendezvényeiket, és hogyan találhatnak új, örömteli, szórakoztató módokat az aktivitásra. A projekt átfogó módon valósítja meg az EU oktatási és sportpolitikájában foglalt célkitűzéseket, összekapcsolva az iránymutatásokban meghatározott szakpolitikai területeket: a sportot, az egészségügyet és az oktatást. Hozzájárul az egész életen át tartó magatartásminták kialakulásához a fizikai aktivitással kapcsolatban. A kiemelt rendezvények szervezésével és ösztönzésével az ESSD célja, hogy az európai fiatalokat összekapcsolja a testmozgás segítségével, és e hatalmas közönség megszólításával a fizikailag aktív tanulók közösségét alakítsa ki Európa-szerte.

Program: ERASMUS-SPORT-2022-SNCESE

Projekt azonosító: 101090102 (ESDD2023)
Koordinátor: Magyar Diáksport Szövetség (Magyarország)
Partnerek: International Sport and Culture Association (ISCA, Dánia), European Physical Education Association (EUPEA, Luxemburg), BG Be Active Association (BGBA, Bulgária), Deporte Para La Educacion Y La Salud (DES, Spanyolország), Fundacja V4 Sport (V4 Sport, Lengyelország)

Támogató: Európai Bizottság
Időtartam: 2023. január 1. – 2023. december 31.
Weboldalhttps://essd.eu/

Nyilatkozat:

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

MOVEX – Mozgásban az iskolai sport szakértők – szakmai látogatások Írországban, Dániában és Svédországban grassroots filozófiát képviselő sportszervezeteknél 

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) számos innovatív, a gyermekek rendszeres testmozgásra ösztönzéséhez, egészségesebb életmódjához hozzájáruló program hosszú távú megvalósításán és folyamatos fejlesztésén dolgozik, így pl az Aktív Iskola program, az Európai Diáksport Napja (ESSD) és a diáksport-versenyrendszer megújítása.  

Felismerve az egymástól tanulás, az országhatárokon átívelő együttműködések kialakításának fontosságát a projekt keretében három, a maga területén nagy hagyományokkal rendelkező szervezet és egyes kiemelt programjainak megismerésére, jó gyakorlatok cseréjére és szakmai egyeztetések lefolytatására kerül sor.  

Három mobilitás célországa és fogadó szervezetek:  

(1) Írország – Dublin – Mayo Education Centre – Az ír aktív iskola program megismerése.  

(2) Dánia – Koppenhága – ISCA – Az ISCA nemzetközi hálózatfejlesztési és működtetési tapasztalatainak, programjainak megismerése, ESSD fejlesztési lehetőségeinek. 

(3) Svédország – Stockholm – Riksidrottsförbundet – a svéd diák és iskolai sport rendszer megismerése.  

Mindhárom szakmai látogatás célja az MDSZ egy-egy kiemelt szakmai területéhez (Aktív Iskola program, ESSD, diáksportmegújítás) kapcsolódóan a grassroots, mint sportszakmai szemlélet mélyebb megismerése a gyakorlatban. Kiemelten fontos, hogy megismerjük azokat a módszereket és ötleteket, amelyek segítik a grassroots filozófia befogadó szemléletű fejlesztését a gyerekek, pedagógusok és szülők körében egyaránt.  

A szakmai látogatások ugyanakkor nemcsak az MDSZ programjainak továbbfejlesztéséhez, hanem munkatársai szakmai ismeretei elmélyítéséhez, készségei fejlesztéséhez, munkájuk magasabb szintű, hatékonyabb és kreatívabb elvégzéséhez is hozzájárul különösen az egészséges életmódra nevelés és grassroots sport területén. 

Program: 2023 — KA182-SPO – Sport területen dolgozó szakemberek mobilitása 

Projektazonosító: 2023-1-HU01-KA182-SPO-000134033 

Kedvezményezett: Magyar Diáksport Szövetség 

Fogadó szervezetek: International Sport and Culture Association (ISCA, Dánia), Mayo Education 

Centre – Active School Flag (Íroszág); Riksidrottsförbundet / Swedish Sports Confederation (Svédország) 

Támogató: Európai Bizottság 

Időtartam: 2023. augusztus 1. – 2024. július 31. 

Nyilatkozat: 

„Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő információk és állítások a szerző(k) álláspontját képviselik, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy a(z) Tempus Közalapítvány hivatalos véleményét. Sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem vonható felelősségre miattuk.” 

European School Sport Day – Education through Movement (ESSD2024)

European School Sport Day – Mozgás általi tanulás   

Az Európai Diáksport Napja (a továbbiakban: ESSD) egy páneurópai kezdeményezés, amelynek fő célja a sport és az egészségfejlesztő testmozgás nemzetközi szintű népszerűsítése, valamint a lehető legtöbb gyermek és fiatal, iskola és szervezet sportprogramokba történő bevonása. Az ESSD célja továbbá a közösségépítés és a társadalmi befogadás előmozdítása évente különböző kiemelt témák feldolgozásával. A programot 2015 óta évente szervezzük meg, folyamatosan növelve a részt vevő országok és diákok számát. 2023-ban 41 ország közel 2,6 millió diákja csatlakozott az eseményhez. Tavaly több, mint 11 ezer iskola szervezett helyi diáksportfesztivált. Az ESSD az Európai Sporthét #BeActive kampányának egyik legnagyobb eseménye, amelyet 2015 óta minden évben szeptember utolsó péntekén rendeznek meg. Idén szeptember 27-én ünnepeljük az ESSD tizedik évfordulóját.

Meggyőződésünk, hogy a fiatalok egészséges életmód iránti hosszú távú elköteleződésének erősítése az „élményközpontú” testmozgást hangsúlyozó kötetlen lehetőségek és a mozgás mindennapi életükbe való integrálásán alapul.

Az ESSD 2024 „mozgás általi tanulás” fókusztémája kibővíti az ESSD elsődleges célkitűzéseit azzal, hogy az osztálytermekben és a tanórák között végzett aktivitások által – amelyek bizonyítottan számos pozitív hatással vannak a tanulásra és az egészségre – alternatív lehetőséget kínál a fizikai aktivitás ösztönzésére. Hiszünk abban, hogy az oktatás és a testmozgás összekapcsolása aktívabb és egészségesebb életmódra, pozitív attitűdök és viselkedési minták kialakítására ösztönzi a gyerekeket. Az ESSD lehetőséget biztosít arra, hogy a sport erejét kihasználva érdemi hatást érjünk el.

Az „mozgás általi tanulás” megközelítés alapja a fizikai aktivitás és a kognitív fejlődés között fennálló pozitív kapcsolat. A tanulás alapja a minket körülvevő fizikai világ mozgáson keresztül történő megtapasztalása. A mozgás tanulási folyamatba történő integrálása túlmutat a hagyományos osztálytermi kereteken, ezáltal újszerű oktatási tapasztalatot biztosít.

A mozgás elősegíti az elköteleződést, több érzékszervet stimulál, és javítja a memóriát. Amikor a gyerekek aktívan bevonják a testüket a tanulási folyamatba táncos mozgások vagy egyéb testgyakorlatok révén, közvetlenebb kapcsolatba kerülnek a tananyaggal. A mozgáson keresztül történő oktatás ráadásul kedvező környezetet teremt a különböző tanulási stílusú tanulók számára. Azáltal, hogy a tanárok a mozgást beépítik a tanórákba, lehetővé teszik a gyermekek számára, hogy fizikai bemutatókon, demonstrációkon és gyakorlati tapasztalatokon keresztül értsék meg az összetett gondolatokat. Ez az inkluzív megközelítés figyelembe veszi és értékeli a fiatalok eltérő információfelvételi és -feldolgozási módjait.

2024-ben egy új eszköztárat készítünk, amely az iskolák számára releváns módszertani és gyakorlati információkat nyújt majd arról, hogyan lehet a fizikai aktivitást a tanév során a mindennapi tanórai rutinba beépíteni. Az eszköztár be fogja mutatni az év kiemelt témáját, továbbá ötleteket, ajánlásokat kínál annak megvalósításhoz, beépítéséhez.

Az ESSD átfogóan valósítja meg az EU oktatási és sportpolitikáiban foglalt célkitűzéseket, összekapcsolva az iránymutatásokban meghatározott szakpolitikai területeket: a sportot, az egészségügyet és az oktatást. Hozzájárul az egész életen át tartó, testmozgással kapcsolatos viselkedésminták kialakításához. A kiemelt események megszervezésével és lebonyolításával az ESSD célja, hogy a testmozgás révén összekapcsolja az európai fiatalokat és fizikailag aktív tanulók közösségét alakítsa ki Európa-szerte.

Gyertek és csatlakozzatok hozzánk! A regisztráció hamarosan megnyílik a https://www.essd.eu/register oldalon.

Program: ERASMUS-SPORT-2023

Téma: ERASMUS-SPORT-2023-SNCESE – Not-for-profit European sport events

Beavatkozás típusa: ERASMUS-LS

Projekt azonosító: 101134021 (ESDD2024))
Koordinátor: Magyar Diáksport Szövetség (Magyarország)
Partnerek: International Sport and Culture Association (ISCA, Dánia), European Physical Education Association (EUPEA, Luxemburg), BG Be Active Association (BGBA, Bulgária), Deporte Para La Educacion Y La Salud (DES, Spanyolország), Fundacja V4 Sport (V4 Sport, Lengyelország)

Támogató: Európai Bizottság
Időtartam: 2024. január 1. – 2024. december 31.
Weboldalhttps://essd.eu

Nyilatkozat:

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.


Moving Schools Challenger

A Deporte para la Educacion y la Salud (DES) szakemberei három évvel ezelőtt egy iskolai környezetben megvalósítható, változatos és sokszínű, rendszeres testmozgást és egészséges életmódot népszerűsítő programot indított útjára Spanyolországban. A tapasztalatok alapján nem csak a részt vevő iskolák tanulói váltak fizikailag aktívabbá, hanem a szülők és tanárok aktivitási szintjének mértéke is jelentősen növekedett.

2022-ben a helyi koncepcióból projektjavaslat lett, amelyet az Európai Bizottság az ERASMUS+ program keretein belül támogatásban részesített Moving Schools Challenger projekt (továbbiakban „MSC”) néven.

Az MSC projekt célja egy olyan, az egész tanévre kiterjedő páneurópai kezdeményezés, melynek során a havonta változó tematikát felölelő kihívások teljesítésével ösztönözze a tanulókat, hogy elkötelezettebbé váljanak az egészséges életmóddal kapcsolatos, egész életen át tartó magatartásminták kialakítása terén, így egy fizikailag aktívabb tanulói közösség kialakítását célozza meg. A program a tanulók, iskolák közötti versengés helyett az együttes erővel elért eredményekre, a kihívások teljesítésével gyűjtött egészségkilométerek együttes növelésére helyezi a hangsúlyt, egyúttal bátorítva a részt vevő iskolákat egymás megismerésére, partnerségek kialakítására. A program szakmai és kommunikációs támogatást biztosít a részt vevő iskolák számára a kihívások teljesítésééhez, valamint a sikeres teljesítésért havonta elismerésben részesíti azokat. A Magyar Diáksport Szövetség együttműködő partnerként vesz részt a projektben 2023 szeptembere óta. A program az MDSZ közreműködésével az alábbi 10 magyarországi iskolában kerül kipróbálásra a 2023/2024. tanévben.  

  • Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Gyakorló Általános iskola, Gimnázium és Szakgimnázium (Kaposvár) 
  • Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola (Eger) 
  • Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium (Mezőberény) 
  • Csaholci Általános Iskola (Csaholc) 
  • Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola (Miskolc) 
  • Celldömölki Városi Általános Iskola (Celldömölk) 
  • PTE II Gyakorló Deák Ferenc Általános Iskola (Pécs) 
  • Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium (Zalaegerszeg) 
  • Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium (Csongrád) 
  • Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskola (Sümeg) 

Program: ERASMUS-SPORT-2022-SCP

Időtartam: 2023. január 1. – 2025. december 31.

Típus: Együttműködési partnerség

Projekt azonosító: 101090063
Koordinátor: Deporte Para La Educacion Y La Salud (DES) – Spanyolország
Partnerek[KM1] : The Youth Sport Uk Charitable Trust (YSTI, Egyesült Királyság), European Physical Education Association Asbl (EUPEA, Luxemburg), International Sport And Culture Association (ISCA, Dánia), L Orma Ssd Arl (Olaszország), Association Bg Be Active Association (BGBA, Bulgária), Fundacja V4 Sport (V4Sport, Lengyelország)

Együttműködő partner: Magyar Diáksport Szövetség (Magyarország)
Weboldal: https://www.movingschools.eu/

Támogató: Európai Bizottság

Nyilatkozat:

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.


European School Sport Day – 2015

In order to achieve the innovative objective of the project, the partners perform a common development activity. The partner organizations identify and summarize the already existing knowledge, good practice and know-how related to the organization of sport events through workshops. Using this experiences, they elaborate a 3-year action plan including the conceptual framework needed during the implementation of such events. The strategic principles are developed in conformity with innovative aspects, taking into account the priority principles.

In order to achieve the objectives indicated in the 3-year action plan and to organize the ESSDs in an effective way the partners will create a toolbox, the elements necessary for the implementation of the ESSDs (professional content and operational requirements) The project defines two roles: the partner organizations perform coordination and supporting tasks as well, as several external institutions and participants are expected to adhere to the event series. These participants contribute only to the implementation of the Program.

The participants use the elements of the toolbox to organize their event according to their possibilities and conditions still following the objectives of the 3-year action plan and with the support of the project partners. The partner institutions deliver a report according to a pre-defined template. The experience summarised in the reports is then discussed and included in the 3-year action plan and the toolbox; consequently, these assets ensure the organic development and the sustainability of the project.
The partners finalize the text of the 3-year action plan and the content of the toolbox with consensus, bearing in mind the principles of sustainability and dissemination of knowledge.

During the preparation we pronouncedly searched partners who accept the same guiding principles and think it’s necessary to move forward in this area.

Project website:
https://www.essd.eu/

Shaping the principles and development areas for health-oriented physical education – SHA P.E.

The main purpose of our project has been to propose a framework that supported the implementation of the health enhancing physical activity in schools on European level. The first steps intended to analyze the regulatory practice of the participating countries, through the examination and comparing of the following questions:

  • Is the philosophy of the health-enhancing physical activity involved in the core curriculum contents (core curricula, frame curricula) in the participating states / EU member states; – If yes, in what form? – Is this approach tangible in all learning contexts (formal, informal, non-formal)?
  • How quality-focused is the evaluation process of the learning outcomes in case of the P.E. class?

The purpose of our project has been the analyzation of core curricula and the national qualification frameworks of the relevant states in order to propose a European-level framework that supports the concept of quality physical education and aims the development of the principles and intervention areas of the health oriented physical education and health enhancing physical activity. The project results have been formed as recommendations, titled as European framework on quality physical education (hereinafter: EFQPE) and Health-Conscious,Future-Oriented Life Management Key Competence (HCFOLM).

The project proposal strengthened the evidence base for policy-making and also promoted the dialogue with relevant European stakeholders, therefore contributed to the goals set in the Council Recommendation of 2013 on promoting health-enhancing physical activity across sectors. The proposal targeted promoting awareness of the importance of health-enhancing physical activity, through increased participation, and equal access to sport for all. Our project promoted the increase of capacity and professionalism when working at EU/international level, the improving of management competences, internationalization strategies, and cooperation with partners from other countries.



Enlargement of European School Sport Day – 2016

The European School Sport Day (ESSD) is inspired by the Hungarian School Sport Day, an event which has been organized by the Hungarian School Sport Federation (HSSF) for the last 10 years. It is a day dedicated to promote physical activity, to try out new ways of physical activities and sports, and of course to empower the „belonging to the school” experience for every participant. During the first ESSD in 2015, around 1.000 events were organized in Hungary, Bulgaria and Poland with more than 300.000 participants. This scale-up and extension of the Program has been implemented with the financial support of the European Union in the frame of the Erasmus + Program (hereinafter: “ESSD 1”, agreement number: 2015-1147/001-001). ESSD 1 not only involved other countries to join this unique initiative as a pilot but also developed the basic documents that ensure the sustainability and enlargement of ESSD: a toolkit and an action plan were prepared and published by the members of the consortium that was now ready to use for all organizations and schools interested in joining ESSD. The Enlargement of ESSD provided a magnificent opportunity to expand the international presence and popularity of the ESSD. With the link of multiple new partner countries we were also able to extend the added value and goals of ESSD on many levels. The project has been implemented successfully in line with the set objectives, planned activities and budget: Recruiting was one of the key elements of the project. As we had very limited time before school year end we had to make all efforts to be able to start selecting organizations that would like to be ESSD organisers as we called them later: national coordinators. Although this task was planned to end until the end of June, HSSF decided to allow new countries to join later on as well. This was a very well made decision as finally we could involve 20 countries, some of them joining just two weeks prior the event (e.g. Spain, Cyprus, Latvia, Portugal). This was a massive work for the management to prepare and support the event Organizing of these last minute joined countries but HSSF was pleased to welcome them on board. HSSF aimed to ensure an international website of the project where online registration and reporting is available and the joined countries and their schools can find the Toolkit, as a ready to use document for Organizing ESSD. We focused on the idea that each country shall be able to reach the website in one of its official languages (for instance we had English but we did not have Maltese, or Irish). After the events and the reporting period we collected all feedbacks in terms of content, design, functions and during the evaluation phase the project team prepared the suggested second version of the website that already took all feedbacks into consideration. A two days training was organized on 30 June-01 July in Budapest. We had a preparatory meeting with our former consortium members of BG BE Active and Youth Sport Trust on 29 June after their arrival in Budapest. We had altogether 18 participants, representing our partner organizations such as (ISCA, EUPEA, Youth Sport Trust and BGBE Active) and candidates for national coordinators of ESSD who were attending the meeting as delegated either by ISCA or by EUPEA as a result of the recruitment until that time. After the training all coordinators started the promotion and preparation of the event at national level and in the meantime, some further countries joined as well. European School Sport Day has been organized altogether in 20 European countries with the participation of 1,5 million children exceeding our expectations by all means. The official date was 30 September, but two countries had their events on a different day (France on 14 September and Latvia on 28 September). We are very proud of these results and would like to further widen the number of countries involved and the scale of the events organized in the future.

Project website:
https://www.essd.eu/

Active School Communities – ASC

The Active School Communities (ASC) project assisted the strengthening of the links between community sport organizations and school and established an innovative consortium that has the potential to influence how sport and physical activity initiatives are delivered in school and community-wide settings across Europe, so there are more young people getting active and enjoying the benefits of physical activity. Over the two-year ASC project more than 20 different experts from research institutions, the education sector and non-profit organizations in 10 European countries have worked to equip community sport organizations with an adaptable toolkit which they can use to collaborate more effectively with schools on physical activity initiatives. Research and evaluation of best practices in Europe established a set of criteria for Active School Communities, also taking into account examples of less successful initiatives that the community sport organizations could learn from. The learning points from collected examples and practical experience from a cross-sector group of experts underpinned the development of a toolkit and further resources, such as the ASC Policy recommendations. An Active Schools Communities (ASC) toolkit was designed to structure more productive conversations between schools and sports clubs that ultimately lead to a larger and better trained physical activity workforce, more active young people inside and outside school and a healthier, happier, and more cohesive community. The ASC toolkit was piloted and tested across the seven implementing countries. About 40 different local sport organizations became engaged in the ASC project activities and reached out for partnerships with almost 50 schools (more than 70% were primary schools). More than 4,000 children participated in over 200 single ASC course units, ranged each from 45 up to 180 minutes per week. The collaboration between the project partners and implementing partners from the assisting community sport organizations and their advocacy efforts facilitated more effective integration of the local community organizations, the primary schools and policy-makers to encourage more children across Europe to be engaged in health-enhancing physical activity (HEPA). One of the key messages passed through the ASC project activities was that providing physical education both inside (as an integral part of the curriculum or as an extracurricular school sport) or outside of schools is critical in helping young people to learn and develop life skills. The project objectives outlined below highlight the elements of the project that contributed to addressing the EU’s ambitions to enhance collaboration between education and grassroots sport sector.

Activity Square Europe – A European Information and Innovation Hub on Sport- and School Sector Cooperation – ASE

The Activity Square Europe Project established measures to motivate and empower sport organizations at different levels to become active partners for schools, in order to positively impact the levels of Health Enhancing Physical Activity of school aged children in Europe. Co-funded by the Erasmus+ Program of the European Union the project facilitated professional exchange between existing initiatives in the EU Member States, in order to strengthen the connection between national initiatives at the European level with the intention of strengthening current or future initiatives at the national level. The consortium was comprised of sector leaders in the development of School-Sport cooperation and included 13 organizations from 10 EU Member States; Fit Sport Austria(AT), ASKÖ – Committee for Sport and Physical Culture(AT),ASVÖ General Sports Federation Austria(AT),Sportunion(AT),Finnish Sports Confederation(FI),Swedish Sports Confederation(SE),Hungarian School Sport Federation(HU),Slagelse Municipality(DK),Slovenian Sport Office(SI) Youth Sport Trust(UK),Regional Sports Confederation for the Saarland(DE),HANZE University of Applied Sciences Groningen(NL),Foundation of Flemish School Sport(BE). The project was very successful in connecting and facilitating exchange between major stakeholders in the European eco-system of School and Sport sector cooperation. This exchange wasn’t only limited to this group with 3 annual forums providing a platform to bring the concepts discussed and tools developed to the national context. Furthermore, exchange was stimulated by On-Site visits which allowed the partners to see for themselves how initiatives and Programs are implemented in other member states whilst also learning about the wider contextual issues which influence activities in other countries. This allowed not only for a better understanding of the situation in other member states but also for the partners to reflect on their own Programs and to apply examples of good practice. In addition, an online platform was developed to sustain the momentum created by the network and expand the breadth of perspectives on the topics raised through the project with the aim of building a long lasting community. Part of the strategy to extend the network included the development of a European Sport and School Sector Cooperation Award and an Ideas Competition, which simultaneously promoted innovative approaches and acted as a contact point for stakeholders into the project and network. These measures were underpinned by the development of applicable tools, notably the creation of a Benchmarking Tool which provides quality markers for Program developers in the field of School-Sport collaboration. This is seen as a key aspect of the sustainability measures with the tool being updated in the future to reflect the changing nature of the structural, economic and societal contexts and also the contributions of a widened network. Furthermore the project also operated at a practical level, implementing and testing a number of ‘Pilot Projects’ which took ideas developed or established in one partner country and tested them in the context of other partner countries. This was a very successful aspect of the project with one of the initiatives – ‘Mini-Coaches’ a peer to peer education Program – now being rolled out in Austria. This process was successful in highlighting and reinforcing the opportunity for partners from differing member states to collaborate across borders. In summary, the project has established a highly competent and committed network, connected both by a shared vision on how to influence a key issue facing the European community in childhood inactivity, and also infrastructural tools and processes developed through the Work Program. The partnership plan not only to continue their collaboration but to expand their activities in the future, in order to ensure that the legacy of the project is fulfilled.



European School Sport Day 2018 – Flagship Event

The European School Sport Day® (ESSD) was inspired by the Hungarian School Sport Day, an event which has been organized by the Hungarian School Sport Federation (HSSF) for the last 13 years. It is a day dedicated to promoting physical activity and to empower the “belonging to the school” experience for every participant. During the first ESSD in 2015, around 1,000 events were organized in Hungary, Bulgaria, and Poland together with more than 300,000 participants, with funding through Erasmus+ (project title: ’European School Sport Day’, agreement number: 2015-1147/001-001). ESSD 2015 not only involved other countries to join this unique initiative as a pilot but also developed the basic documents that ensure the sustainability and enlargement of ESSD: the first toolkit and an action plan have been prepared and published by the members of the consortium that were ready to be used for all organizations and schools interested in joining ESSD the year after. In 2016, the ’Enlargement of ESSD’ project became a success story: it expanded to a total of 20 countries, and reached 1.5 million students, again with the funding of Erasmus+ (agreement number: 2016-1007/001-001). ESSD 2016 provided a magnificent opportunity to expand the international presence and popularity of the ESSD. With the involvement of multiple new partner countries, we were also able to extend the added value and goals of ESSD on many levels. In 2017, we linked ESSD officially to the European Week of Sport and the #BeActive campaign. The event expanded to a total of 26 countries, reached 2 million students and became the biggest sport event of EWoS. In 2018, the ‘ESSD – Flagship event’ project targeted to involve as many European countries as possible. We have implemented ESSD as a flagship event of EWoS and succeeded to reach 29 European countries and nearly 2.5 million participants. In addition, ESSD piloted beyond Europe in four countries of two other continents in 2018. This scale-up and extension of the Program in 2018 were only possible with the financial support of the European Union in the frame of the Erasmus+ Program. We are very pleased with these results and would like to further increase the scale of events organized in Europe and beyond in the future. The project has been implemented successfully in line with the set objectives, planned activities, and budget. The main accomplishments were:

  • Production of new ESSD Communication handbook and Style guide.
  • Authoring of new ESSD Sponsorship handbook.
  • Defining Key Performance Indicators (KPI-s) for national ESSD coordinating organizations with three communication levels to choose from.
  • Organizing three international project meetings (kick-off meeting, London, 11 January; ESSD Seminar, Budapest, 11-13 April; closing and evaluation meeting, Budapest, 16-17 October 2018).
  • Revamping the essd.eu international website, developing the IT database of the school data so that every coordinator can access and process their own national data. Providing continuous help-desk support during the registration and reporting period.
  • Providing financial support to 18 national ESSD coordinating organizations who were delegated either by ISCA or by EUPEA as a result of recruitment, to enhance their communication campaign. In return of the funding, the national organizations were obliged to undertake one of the three communication levels set in the KPIs.
  • 17 EU member states have organized ESSD flagship events (one or more per country) that were reported in national media. In several countries, the main events concentrated on a central thematic topic, i.e. grassroots sport.

Project website:
https://www.essd.eu/

European School Sport Day 2019 – Together for Healthy Lifestyle

The European School Sport Day® (ESSD) was inspired by the Hungarian School Sport Day, an event which has been organized by the Hungarian School Sport Federation (HSSF) for the last 14 years. It is a day dedicated to promoting physical activity and to empower the “belonging to the school” experience for every participant. During the first ESSD in 2015, around 1,000 events were organized in Hungary, Bulgaria, and Poland together with more than 300,000 participants, with funding through Erasmus+ (project title: ’European School Sport Day’, agreement no: 2015-1147/001-001). ESSD 2015 not only involved other countries to join this unique initiative as a pilot but also developed the basic documents that ensure the sustainability and enlargement of ESSD: the first toolkit and an action plan. In 2016, the ’Enlargement of ESSD’ project became a success story: it expanded to a total of 20 countries, and reached 1.5 million students, again with the funding of Erasmus+ (agreement no: 2016-1007/001-001). ESSD 2016 provided a magnificent opportunity to expand the international presence and popularity of the ESSD. With the involvement of multiple new partner countries, we were also able to extend the added value and goals of ESSD on many levels. In 2017, we linked ESSD officially to the European Week of Sport and the #BeActive campaign. The event expanded to a total of 26 countries, reached 2 million students and became the biggest sport event of EWoS. In 2018, the ‘ESSD – Flagship event’ project (agreement no: 2017 – 2335/001-001) targeted to involve as many European countries as possible. We have implemented ESSD as a flagship event of EWoS and succeeded to reach 29 European countries and nearly 2.5 million participants. In addition, ESSD was piloted beyond Europe in four countries of two other continents in 2018. This scale-up and extension of the Program in 2018 were only possible with the financial support of the European Union in the frame of the Erasmus+ Program. We were very pleased with the results and kept on the work to further increase the scale of events organized in Europe and beyond in 2019. This year the project reached 3 million participants in over 9000 schools, in 44 countries, in 4 continents. The project has been implemented successfully in line with the set objectives, planned activities, and budget. The main accomplishments were:

  • Production of Healthy Nutrition Toolkit for national coordinators and participating schools- Production of updated ESSD Communication handbook.
  • Authoring a new PR handout for coordinators – Organizing three international project meetings (kick-off meeting, Vienna, 10-11 January; ESSD Seminar, Budapest, 27-29 March; closing and evaluation meeting, Budapest, 15 October 2019). – Participation on EWoS Related events – key players’ seminar, opening and closing- Revamping the essd.eu international website. Providing continuous help-desk support during the registration and reporting period.
  • Providing financial support to 26 national ESSD coordinating organizations who were delegated either by ISCA or by EUPEA as a result of recruitment, to enhance their communication campaign. In return of the funding, the national organizations were obliged to undertake one of the three communication levels set in the KPI-s;
  • 27 EU member states have organized ESSD flagship events (one or more per country) that were reported in national media. In several countries, the main events concentrated on the central thematic topic, i.e. healthy lifestlye – promoting fruit and vegetable consumption and hydratation.

Program countries
• EU members 27
• non-EU members 4
Partner countries
• Western-Balkans 2
• Eastern Partnership 4
• Other partner countries
• Latin America2
• ACP region 1
• Other industrialised countries 4

Project website:
https://www.essd.eu/

European School Sport Day 2020 – Sport for self-esteem

The European School Sport Day® (ESSD) is a pan-European initiative with the main objectives to promote sport and health enhancing physical activity at international level and involve as many children and young people, schools and organizations in physical activity programs as possible. ESSD also aims to break down cultural barriers and contribute to social inclusion. ESSD has been first organized in 2015 with the support of Erasmus Plus Program. In 2016, organized with the continued support of the Erasmus Plus Program, the inclusive sport event had 1.5 million participants in 20 countries. In 2017, Hungarian School Sport Federation has engaged 2 million participants in 26 European countries and ESSD became the biggest event of European Week of Sport. In 2018, ESSD was organized as a Flagship Event of European Week of Sport in 29 European countries. By extending its main objectives, ESSD 2020 especially will be aimed at exploring the relation between sport and media. By this, ESSD wants to reflect on and will place emphasis on the the fact that (social) media has an ever growing importance in the life of our children. This trend implicates obvious risks concerning the physical activity levels of the youngsters, but, with appropriate measures and methodology, the use of social media can contribute to the propmotion of healthy lifestyle and the mental health of the individual. The Toolkit developed earlier by partnering organizations provides schools and pupils relevant methodological and practical information on how they can organise their own physical activity programs. Thus, ESSD is fostering volunteering in sport and more particularly in school sport. The project implements the objectives included in the EU policies on education and sport in a holistic way, interlinking the policy areas defined in the Guidelines: sport, health and education. Besides, through the establishment of flagship events, ESSD aims to connect European youth through school sport.

Project website:
https://www.essd.eu/

European Physical Activity Label for Schools -EUPALS

The European Physical Activity Label for Schools (EU-PALS) project was aimed at establishing a European physical activity label – the Moving Schools Award – that has been developed to promote the importance of high-quality provision of inclusive physical activity, physical education and sport for all young people and to recognize excellence. It has been established as a direct response to the EU’s objective of motivating all member states to emphasize the importance of quality physical education and provide the opportunity for all students to be active during and beyond the school day.This pan-European Award, the Moving Schools Award, provides a unified tool for all the EU countries and establish a network of national coordinators and schools who are dedicated in the field of physical activity promotion and have the capability to intervene on school and national level. This European network under one label is inspiring schools and children around the continent to be more active and move in the same direction towards eradicating inequalities in access to adequate physical activity. This is about taking schools on a journey and linking them and helping them to collaborate.The project conceptualized the base of existing evaluation systems applied in some of the European countries and aimed to explore the diversity of such systems on a scientific basis finding a common ground without being overly general. The scientific methods of the analysis and meta-analysis as basis of development were innovative in the dimension of EU Sport aiming at developing a holistic approach to help schools tackle general physical inactivity and provide up to date knowledge and aspects on what they can do for improvement. The most important innovative aspect of the project was though that by making the different settings of the European countries comparable, the development created a common evaluation system, the “lingua franca” of physical activity in the continent.The Moving Schools Award is an online self-assessment tool that has been developed to help schools identify areas for development in three different dimensions and involves indicators from three neighboring fields:

  1. physical education in schools (seen as an educational course and part of the curriculum), from the quality P.E. perspective;
  2. extracurricular physical activity (all physical activity settings in schools; active learning, active recesses, active transportation, active learning, learning through/with/in movement, etc.);
  3. school sport (competitive and non-competitive intra- and/or extramural sport events).
    The Award aims to unite schools across all 28 member states and beyond in one movement to promote and recognize the importance of providing high quality physical activity, physical education and school sport for all their students. The award encourages schools to perform self-assessment, look for ways to comply, seek assistance, and therefore internalize the value system of the sport-minded schools.Schools that are dedicated to tackle physical inactivity will be motivated to have their efforts recognized during the evaluation in the award system, which will hopefully result in improving and developing quality and quantity of school sport, physical education and extracurricular physical activity programs.The objective of the project is reached through the increased participation of pupils in all three dimensions from all the participating schools in Europe.

Project website:
http://physicalactivitylabel.com


European School Sport Day 2021 – From school space to MOVEment space

A projekt célja az Európai Diáksport Napja lebonyolítása 2021-ben, fókuszában a „MOVEment spaces” tematikával. Movement Spaces tematika: iskolai terek, létesítmények mozgásra alkalmas terekké alakítása. Előtérben: kreatív megoldások kialakítása a fiatalok bevonásával.

Részletesebb angol nyelvű projektleírás itt.

European Physical Education Observatory -EUPEO

Az MDSZ részt vesz az Európai Testnevelés Oktatási Obszervatórium (EuPEO) konzorciumában, melynek vezetője a Lisszaboni Egyetem. Az EuPEO projekt célja az EuPEO weboldal kifejlesztésével a korábbi testnevelési, HEPA és közegészségügyi-közoktatási szektorbeli megfigyelési és értékelési tapasztalatok átalakítása egy átfogó, de használható nyomonkövetési rendszerré, külső megfigyelés kézikönyvévé (MEA), valamint a minőségi testnevelés és diáksport belső önmegfigyelését előkészíteni és elvégezni képes eszközzé (TIM). Részletesebb angol nyelvű projektleírás itt.


The European Network for the Support of Development of Systems for Monitoring Physical Fitness of Children and Adolescents – FITBACK

A projekt célja egy többnyelvű, tudományos alapokon nyugvó, online platform kifejlesztése, amely visszajelzést ad a gyermekek és ifjúság fizikai fittségének állapotáról. A projekt kiemelt törekvése, hogy áthidalja az európai politikai ajánlások és a jelenlegi helyzet közötti hézagokat, illetve erősítse az egyes szektorok (oktatásügy, egészségügy, sport) közötti kooperációt. A projektben létrehozott rendszer helyi, regionális, nemzeti és európai szinten lehetővé teszi a populációs trendek alakulásának, a nemzeti politikai direktívák, beavatkozások hatásainak nyomon követését, illetve jövőbeli trendek vizsgálatát. Részletesebb angol nyelvű projektleírás itt.

Healthy and physically active schools in Europe -HEPAS

A projekt célja az iskolás korú fiatalok, gyermekek fizikai aktivitásának és egészséges életmódra nevelésének iskolai környezetben történő elősegítése, támogatása 4 kiemelt és vizsgálandó dimenzió feltérképezésén keresztül:

  1. testnevelés (óra és tanterv),
  2. fizikai aktivitás (más tanórai vagy tanterven kívüli fizikai aktivitás),
  3. iskolai sport (versenyszerű és amatőr sportesemények az iskolában vagy iskolák között),
  4. egészséges életmód (bármely kezdeményezés, amely azt előmozdítja).

Részletesebb angol nyelvű projektleírás itt.

European School Sport Day 2022 – Going green in sport

A projekt célja az Európai Diáksport Napja lebonyolítása 2022-ben, fókuszában a “Going green in sport”, azaz „Irány a zöld!” tematikával. További cél, hogy Európa-szerte minél nagyobb számban vegyenek részt az iskolák a szeptember utolsó péntekén zajló sportnapon, ezzel közvetítve a testmozgás fontosságát a gyerekek felé, egyben felhívja a figyelmet a környezetvédelem, a fenntarthatóság fontosságára is. Részletesebb angol nyelvű projektleírás itt.

Egyéb projektek
A Sport Legyen a Tied – 2015, 2016

A Nemzeti Sportfejlesztés program keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságának kezdeményezésére és finanszírozásával, a Magyar Diáksport Szövetség koordinálásával és egyes kiemelt sportágak és látvány-csapatsportok országos sportági szakszövetségei közreműködésével 2015-ben és 2016-ban sportágakat bemutató, népszerűsítő események valósultak meg országosan. A kezdeményezés fő célja volt, hogy minél több tanuló ismerhesse meg az érintett sportágakat, valamint a lakóhelye közelében működő sportegyesületeket és ezáltal bővüljön ezen sportágak utánpótlás-bázisa, melyhez hozzájárul az is, hogy az országos sportági szakszövetségek térítésmentesen helyeznek ki sportág-specifikus eszközöket a programban résztvevő nevelési-oktatási intézmények (iskolák) számára, elősegítve ezzel a mindennapos testnevelés céljainak megvalósulását is. A gyerekek mindennapos sportolását és versenysportba kerülési lehetőségét támogató 2 éves eseménysorozat keretein belül mintegy 150 ezer gyermek ismerkedhetett meg 1500 sportegyesülettel, és több mint 2500 iskola kapott értékes sporteszköz csomagot.

Európai Diáksport Napja 2015–2020

A Magyar Diáksport Szövetség 2007 óta rendezi meg a Magyar Diáksport Napját, amely 2015 óta nemzetközi programmá bővült Európai Diáksport Napja néven. Ez idő alatt ma már több mint 40 országban kétmillió gyermek részvételével zajlanak a sportprogramok minden év szeptemberének utolsó péntekén. A diáksportnapi kezdeményezés célja, hogy a tematikus napra regisztráló iskolákban legalább két órát sportoljanak, mozogjanak a gyerekek, a helyi adottságokhoz, hagyományokhoz illeszkedően. 2018 óta a sportolás fontosságán túl minden évben 1-1 fókusztémával is gazdagítjuk a programokat: 2018-ban a grassroots sport jelentőségét, 2019-ben a vízivás és a zöldség-gyümölcsfogyasztás, 2020-ban pedig a lelki egészség fontosságát hangsúlyoztuk a sportnap megvalósítása során. A Magyar Diáksport Szövetség minden évben kiemelt programokon keresztül igyekszik a sportnap fontosságát hangsúlyozni, így a fővárosban, illetve 1-2 további hazai településen is kiemelt programokat szervez, ahol élsportolók segítségével és gazdag programkínálattal népszerűsíti a testmozgást. Ennek eredményeképpen Magyarországon évente 1300 iskola közel félmillió résztvevővel csatlakozik be az Európai Diáksport Napja programjaiba. A résztvevő iskolákat minden évben sportszercsomagokkal jutalmazzuk, a kiemelt színvonalú programokért pedig értékes díjakat adunk át az intézményeknek. Eredményeink alapján az Országgyűlés 2017-ben (a Magyar Sport Napja, a Magyar Parasport Napja és a Magyar Siketsport Napja mellett) minden év szeptemberének utolsó péntekét a Magyar Diáksport Napjává nyilvánította (30/2017. (XII. 13.) OGY határozat). A 2020/2021. tanév rendjéről szóló EMMI rendeletben pedig immár hivatalosan is témanapként jelent meg a Magyar Diáksport Napja. A projekt megvalósításához az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Egészségügyért Felelős Államtitkárságán keresztül kiemelt támogatást nyújtott 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban egyaránt.

Link a project weboldalára:
http://www.essd.eu/

Pólónyár – 2017

A Magyar Vízilabda Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség tulajdonában lévő Grassroots Sport Nkft. a Póló Nyár 2017. program keretében egy olyan rendezvénysorozatot valósított meg, amely elsősorban a vízilabda sportág népszerűsítését, igazolt versenyzői számának növelését célozta meg.
A program keretein belül 34 egyesület rendezett napközis vízilabda tábort heti turnusokban az ország minden régiójában, több mint 2000 gyermek részvételével. A táborok a nyári tanítási szünetben, uszodákban vagy strandokon kerültek megszervezésre, elsősorban általános iskolás gyermekek részére. A szakmai felügyelet mellett megvalósuló program a Magyar Vízilabda Szövetség égisze alatt működő egyesületek hagyományos nyári táboraira épült, támogatva ezzel azok szélesebb körű megismerését, a sportág iránti kötődés megalapozását. Ennek érdekében a programban való részvétel a gyermekek számára ingyenes volt.

Grassroots exchange and mobility – empowering youth sport professionals – GEM

A GEM projekt célja a mobilitás és a tapasztalatcsere segítségével olyan egyéni kompetenciák és szervezeti kapcsolati hálózatok fejlesztése, amelyek képesek előmozdítani, ösztönözni a sportban való részvételt és a kölcsönös kapcsolatok kialakítását, jövőbeni együttműködést 5 nyugat-balkáni és 5 európai országból származó partner szervezetek között.

A projekt fókuszában a grassroots sport áll, ezen belül pedig a jógyakorlatok, tapasztalatok cseréje a testnevelés, iskolai sport, iskolai fizikai aktivitás és önkéntesség területén.

Program: EAC/S07/2020 – Preparatory Action – Exchanges and mobility in sport
Projekt azonosító: EAC-2020-0610
Projekt koordinátor: Magyar Diáksport Szövetség
Támogató: Európai Bizottság
Időtartam: 2021 január 1 – 2022 december 31.
Weboldal: https://gem.move-transfer.com/
Facebook: https://www.facebook.com/Grassroots-Exchange-and-Mobilty-in-Sport-106259165421978

Részletesebb angol nyelvű projektleírás itt.

Visegrad Fund – We move, We share

The project proposal aimed at supporting the scientific exchange and research activity between the Visegrad countries (V4) in the field of health-enhancing physical activity (HEPA) based on the existing experiences of the coordinator and the 3 partner institutions through workshops, a forum and the progressive input from individual experts. The project proposal aimed at giving basic analysis of the public education systems and thus to contribute to the establishment of a monitoring framework.

Throughout the one-year period of the project a common ground on Quality Physical Education was elaborated. The workshops focused on the following key areas in the four countries:

  • National Qualification Framework (NQF);
  • Public Education System (PES);
  • Lifelong Learning Key Competences (LLL);
  • Core Curricula particularly in the field of Physical Education (CC).

The project was managed and coordinated by HSSF. The 3 partner institutions contributed to the development of the professional content, participating actively in the 3 planned workshops, explain the relevant documents in English, took part in the organization of the European Physical Education Association (EUPEA) forum meeting in October, 2015.

Tools of the project implementation were:

  • Mutual thinking and planning;
  • Sharing of research results;
  • Sharing the relevant documents with the participating organizations and other key actors of sport science and education systems;
  • Sharing of experiences in the frame of 3 workshops and in the EUPEA forum meeting;
  • Creation of a common vision;
  • Drafting National Recommendations for all the participating countries
A teljeskörű egészségfejlesztés, a lelki egészség előmozdítását és a függőségek visszaszorítását célzó iskolai programok

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága kiemelten fontosnak tartja a Teljeskörű Iskolai Egészségfejlesztés előmozdítását, az egészséges életmód megteremtését, beleértve a mindennapos testnevelést és a mozgást is. Ennek érdekében a köznevelési szakterülettel közösen kidolgozta „A teljeskörű egészségfejlesztés, a lelki egészség előmozdítását és a függőségek visszaszorítását célzó iskolai programok” című projektet, amelynek a megvalósítására a Magyar Diáksport Szövetséget kérte fel. A projekt 4 alprogramból áll, amelyek keretében a gyermekek és a velük foglalkozó pedagógusok lelki egészség-fejlesztésének támogatásán keresztül, továbbá a pedagógusok módszertani ismereteinek bővítése által, és a köznevelési intézmények részére szervezett programokkal (prevenciós egészségfejlesztő mozgás- és egyéb programok) kíván hozzájárulni az iskolai agresszió és lemorzsolódás csökkentéséhez, a függőségek megelőzéséhez. A projekt időtartama 2020. november 1. – 2022. június 30.

Alprogramok:

  1. Mentálhigiénés Alapképzés Pedagógusoknak (MAP)
  2. „Van kihez fordulnod!” pilot program
  3. A Teljeskörű Iskolai Egészségfejlesztés (TIE) támogatása prevenciós programok megvalósításával
  4. Mozgásos programok

1. alprogram: Mentálhigiénés Alapképzés Pedagógusoknak (MAP)

Célja: pedagógusok módszertani ismereteinek, problémamegoldó stratégiáinak bővítése egy 30 órás akkreditált pedagógus-továbbképzésen keresztül.

A továbbképzés célja a pedagógusok mentálhigiénés szemléletmódjának megalapozása, amely által fejlődnek a problémakezeléshez szükséges személyes és hivatásbéli készségeik és képességeik, illetve nyitottá válnak:

  • a pedagógiai problémák mentálhigiénés kezelésére, megoldására
  • személyközpontú kommunikáció alkalmazására
  • a gyermekek lelki egészségfejlődésének támogatása érdekében szakmai együttműködésre.

A továbbképzés alatt elsajátított eszközkészlettel a pedagógusok hatékonyabban el tudják kerülni a tettlegességig fajuló konfliktusokat, és/vagy a már kialakult konfliktus helyzetek megfelelő kezelésére is felkészültté válnak. A program során legalább 400 pedagógus továbbképzése valósul meg.

Jelentkezés feltételei:

  • Végzettség: egyetem/főiskola
  • Szak: bármely szak
  • Megelőző szakmai gyakorlat: legalább két év pedagógus pályán eltöltött gyakorlat.

A továbbképzés záró ellenőrzése során a résztvevők 8000-12000 leütéses, meghatározott témában elkészített házi dolgozattal zárják a képzést.

Képzés bemutatása

A jelentkezési lehetőségekről és további szóbeli információval az MDSZ regionális irodái szolgálnak, amelyeknek elérhetőségei ezen az oldalon láthatók: www.mdsz.hu/szovetsegunk – Munkatársaink – Regionális irodák.

A 2021-2022. évi MAP képzések értékelő kérdőíveinek összegzése

 

2. alprogram – „Van kihez fordulnod!” pilot program

A  „Van kihez fordulnod!” alprogram célja a köznevelési intézményekben dolgozók mentálhigiénés támogatása, az alprogram megoldást kíván nyújtani az iskolán belüli konfliktus, erőszak megelőzésére, ezen cselekmények következményeinek feldolgozására, továbbá a pedagógusokat érő lelki terhek feldolgozásának támogatására.

A „Van kihez fordulnod!” alprogrammal kapcsolatban a www.vkf.hu oldalon lehet tájékozódni.

Tudástár létrehozása

Az MDSZ egy olyan online felület hoz létre, amelyen az EMMI által javasolt és validált, az iskolai konfliktusokkal és az iskolai erőszakkal (bullying), továbbá ezek kezelésével kapcsolatos jó gyakorlatokat, módszertani ajánlásokat és szakmai, tudományos anyagokat rendszerezve teszi közzé.

Pedagógusokat támogató hálózat kialakítása

A pedagógusok munkájuk során kerülhetnek olyan szituációba, amikor nem érzik magukat kompetensnek, esetleg eléggé felkészültnek egy magatartási problémával összefüggő krízishelyzet megoldására, egy iskolán belüli konfliktus, erőszakos megnyilvánulás (bullying) pedagógiai kezelésére. Ezen esetek kezelésében nyújthat segítséget intézményeknek egy olyan – pszichológusokból, mentálhigiéniás szakemberekből, gyógypedagógusokból álló – szakmai csoport felállítása és működtetése pilot jelleggel a projekt ideje alatt, amely egységesen kialakított protokoll alapján módszertani támogatást biztosít a nehéz pedagógiai, magatartásbeli szituációk megfelelő kezeléséhez a segítséget igénybe vevő pedagógusok részére. A segítségnyújtás a szakmai teamek által online anonim módon, illetve személyes kapcsolat formájában is történhet az alábbi megoldásokkal: telefonos tanácsadás, online formában érkező problémák kezelése, személyes konzultációk, helyszíni, irányított segítségnyújtás, szupervízió. A szakmai csoport munkáját, az iskolai meg- és felkeresések koordinálását, a pedagógusok megfelelő szakemberhez való irányítását szupervizorok segítik.

3. alprogram – A Teljeskörű Iskolai Egészségfejlesztés támogatása prevenciós programok megvalósításával

Közvetlenül a gyermekek egészségmagatartását befolyásoló program, amelynek célja – a TIE keretein belül – a testi és lelki egészség fejlesztése, a viselkedési függőségek, a szenvedélybetegségekhez vezető szerek alkalmazásának, valamint a bántalmazás és iskolai erőszak megelőzése. Az alprogram keretében a szakmai ajánlással rendelkező civil szervezetek különböző egészségfejlesztő, prevenciós programok (pl. drogprevenció, családi életre nevelés, dohányzásprevenció, függőségek kialakulásának megelőzése stb.) valósult meg az intézményekben (általános iskola, gimnázium, köznevelési szakgimnázium, szakiskola, készségfejlesztő iskola, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény, kollégium), figyelembe véve az adott intézmény diákjainak igényeit és szükségleteit. A programra átmenetileg – a 20/2021-es rendelet jelenlegi módosítása miatt – jelentkezni nem lehet.

4. alprogram – Mozgásos programok

Az alprogram során az MDSZ mozgás alapú diáksport fesztiválokat, eseményeket valósít meg. Az eseményeken résztvevő diákok kontrollált környezetben próbálhatnak ki különböző sportokat (pl: játékos sportverseny, akadályfutás, csapatsportok, frizbi, teq-sportágak, parkour, streetworkout, streetball-B33), ismerkedhetnek meg újszerű sportágakkal, mozgásformákkal vagy a korosztálynak megfelelő mozgáskészségeket fejlesztő sportjátékokkal, aktivitásokkal.

TÁMOP-3.1.13-12-2013-0001

TÁMOP-3.1.13-12-2013-0001 azonosító számú „A testnevelés új stratégiájának és fizikai állapot új mérési rendszerének kialakítása és az önkéntes részvétel ösztönzése a komplex iskolai testmozgásprogramok szervezésében” c. – közismertebb nevén T.E.S.I. (Testnevelés az Egészségfejlesztésben Stratégiai Intézkedések) – kiemelt projekt

  • A  projektben az MDSZ kidolgozta a NETFIT®-et (Nemzeti Egységi Tanulói Fittségi Teszt), amely a 2014/2015. tanévtől – a tanulók egészségközpontú fittségi állapotának felmérése céljából – bevezetésre került minden olyan iskolában, ahol testnevelés oktatás folyik.
    • Ehhez 30 órás, ingyenes, akkreditált pedagógus-továbbképzés keretében közel 8000 testnevelést tanító pedagógus számára tette lehetőve a módszertan elsajátítását.
    • Az MDSZ a mérésekhez szükséges eszközcsomagot valamennyi NETFIT® mérésben érintett (összesen 3834) iskola számára ingyenesen biztosította.
    • A NETFIT® fittségmérést támogató online informatikai rendszer segítségével azóta évente több mint 600 000 tanuló fittségmérési eredményeit rögzítik a felméréseket végző testnevelő pedagógusok.

További információk a NETFIT®-ről ITT.

  • A projektben az MDSZ kidolgozta továbbá az iskolai, nem formális  tanulási környezetben zajló, önkéntes alapon szerveződő testmozgásprogramok szervezésével összefüggő koncepciót, programot és annak módszertanát, a TE IS-t (Testmozgás az Iskolában), melynek gyakorlati megvalósítása érdekében szintén 30 órás, ingyenes, akkreditált képzések keretében több mint 400 szakembert képzett ki.

A TE IS program módszertani kiadványa ITT.

  • A projektben ezen felül elkészült 17 szakmai, elsősorban testnevelést tanító pedagógusoknak szóló kiadvány – mint amilyen a TESIM® Testnevelés Módszertani Könyvek sorozat – melyeket az MDSZ szintén ingyenesen bocsátott rendelkezésre, és juttatott el 3870 iskolai feladat-ellátási helyre, valamint az összes pedagógusképző felsőoktatási intézménybe.

A kiadványok ingyenesen letölthetőek az MDSZ webshopjából.

  • Az MDSZ – szintén a projekt keretében – megrendezte első, nemzetközi részvétellel zajló HIPE elnevezésű konferenciáját a minőségi testnevelésről, illetve 6 nagyvárosban tartott a témáról regionális konferenciasorozatot.

A HIPE 2014 konferencia weboldala ITT érhető el.

  • A projekt záróakkordjaként az MDSZ elindította a projektben kidolgozott TESI 2020 stratégia egyeztetését, melyet később a Kormány a 1376/2016. (VII. 21.) Korm. határozatával el is fogadott.

A TESI 2020 stratégia ITT érhető el.

European Mile

A European Mile kezdeményezést az ISCA (Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség) koordinálja a NowWeMOVE kampány részeként. A European Mile keretében arra invitáljuk az iskolákat, hogy a gyerekekkel a Move Week kezdetétől (május 31.) a tanév végéig (június 15.) tegyék meg az 1 mérföldes távot valamilyen formában: futva, bicajon, görkorin, kocogva, sprintelve, vagy bárhogyan, és posztoljanak erről a #FindYourMile hashtaggel. Részletes angol nyelvű projektleírás itt.

Az iskolai vívásoktatás megalapozása 2021-2022 között (első ütem)

NTP-E-21-0003

A projekt megvalósítója: Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ)
A projekt fizikai befejezésének dátuma: 2022. június 30.
A megvalósítás költsége: 15 000 000 Ft

A projekt célkitűzése

A vívás Magyarország legsikeresebb olimpiai sportága. Ezért az MDSZ szeretné, ha minél több gyermek már az általános iskolában az alsó tagozaton, testnevelés órák, a mindennapos testnevelés keretein belül megismerkedhetne ezzel a sportággal is. Ennek megfelelően a projekt első ütemének kitűzött célja volt a vívás alapjainak tanításához szükséges oktatási anyag megismertetése általános iskolás tanítókkal, testnevelő tanárokkal, a sportág megjelenésének céljából a mindennapos testnevelés, vagy akár a délutáni két sportköri foglalkozások részeként Budapesten.

Elért eredmények

A projekt első ütemének megvalósítása során folyamatosan együttműködtünk az Újbudai Bocskai István Általános Iskolával, ahol évek óta sikeres a vívás oktatás, illetve a Vasas Sportklubbal is.

A vívás-oktatás alapjait átadtuk olyan lelkes pedagógusoknak, akik szívesen bővítik tudásukat a testnevelés és sport területén. Egy olyan sportág fundamentumaival ismertettük meg a tanítókat és a testnevelőket, amely nem csak fizikálisan, a mozgáskultúra fejlesztésében, de mentálisan is igénybe veszi a fiatalokat. A testnevelés órákon játékos formában, eszközigény nélkül, vagy minimális – játék formátumú – eszközigénnyel taníthatók meg a vívás alap mozdulatai, így a fejlesztés mellett a tanulók számára izgalmas és érdekes is lehet egy-egy foglalkozás.

  1. Tananyagok, oktatási segédanyagok:

 „A vívás oktatásának módszertani alapjai az iskolában” című 30 órás pedagógus-továbbképzési program az Oktatási Hivatal Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testületnél (PAT) került akkreditálásra 43/8/2022 akkreditációs számon 2022. első negyedévében.

Tekintettel arra, hogy az MDSZ kontakt / online kontakt képzés formájában kívánta a továbbképzési programot felépíteni, az online tartalomra vonatkozó diasorokat, segédleteket, videókat ennek mentén fejlesztette ki, ennek kidolgozásához az MDSZ külső partnereket vett igénybe, akiknek feladata a sportági, sportszakmai tartalmak felépítése és kidolgozása, elkészítése volt.

  • Továbbképzések

A projektben a budapesti iskolákat és pedagógusait céloztuk meg a képzések megtartásával.

Célcsoport: budapesti általános iskolákban, elsősorban az alsó tagozaton (1-4. évfolyam) dolgozó testnevelés és sport tantárgyat oktató tanítók, testnevelők.

Képzések helyszíne: Vasas Pasarét Sportcentrum, Kovács Pál vívócsarnok (1026 Budapest II. kerület, Pasaréti út 11-13.)

Képzés formája: Akkreditált 30 órás pedagógus továbbképzés kontakt / online kontakt.

Megvalósítás: A Vasas Pasarét Sportcentrum, Kovács Pál vívócsarnokában (1026 Budapest II. kerület, Pasaréti út 11-13.) 10 képzési alkalom valósult meg a 2022. 03. 11 – 2022. 06. 19. közötti időszakban.

A megvalósított képzési alkalmak során 68 fő résztvevő pedagógus vett részt, összesen 64 db tanúsítványt osztottunk ki.

A résztvevő pedagógusok a képzés sikeres elvégzésével 30 kreditpontot szereztek, valamint részvételhez kötötten kaptak egy darab emlék pólót és egy darab találatjelző hanggal rendelkező műanyag párbajtőrt, melyet a későbbiekben az iskolai keretek között tartott foglalkozásukon tudnak felhasználni.

  • Iskolai sportprogramok, fesztiválok

A képzési program lebonyolítása során azon intézmények számára, amelyekből a legmagasabb számban érkeztek a továbbképzésre résztvevők, multisport jellegű, alapvető mozgáskészségek fejlesztésére fókuszáló, tehetségfelfedezést célzó, az iskolai vívásoktatási program elemeit hangsúlyosan alkalmazó sportfesztiválokat valósítottunk meg 6 alkalommal, a képzésen részt vett pedagógusok és diákok bevonásával.

A megrendezett sportprogramok, fesztiválok időpontjai és helyszínei:

2022.05.05Újbudai Bocskai István Általános Iskola (1113 Budapest, Bocskai út 47-49.)
2022.05.11ELTE Radnóti Miklós (1146 Budapest, Cházár András u. 10.)
2022.05.23Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (1048 Budapest, Hajló u. 2-8.)
2022.05.25Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (2143 Kistarcsa, Ifjúság tér 3.)
2022.05.26Pasaréti Szabó Lőrinc Általános Iskola (1026 Budapest, Fenyves utca 1.)
2022.05.30Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (2310 Szigetszentmiklós, Szebeni u. 81.)

Kapcsolat: Magyar Diáksport Szövetség
Projekt szakmai megvalósításának székhelye és postacíme: 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Telefonszám: (+36-1) 273-3570
E-mail elérhetőség:mdszok@mdsz.hu


EFOP-3.2.8-16-2016-00001

T.E.S.I.-2.0 – BEAVATKOZÁSOK A MINŐSÉGI (INKLUZÍV) TESTNEVELÉS OKTATÁS ÉS KÉPZÉS MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN

A kiemelt projekt megvalósítója: Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ)
A kiemelt projekt fizikai befejezésének dátuma: 2021. május 31.
A megvalósítás költsége: 1 398 714 097 Ft
A támogatás mértéke: 100 %

A Projekt tartalmának bemutatása:

A projekt fő célja a mindennapos iskolai testnevelés folyamatos minőségi alapokon nyugvó fejlesztése a köznevelés területének szabályozási, tartalmi és szakmódszertani típusú megújításával, a szakértők és szolgáltatók felkészítésével a minőségi testnevelés-oktatás támogatására és nyomon követésére, valamint a testnevelés tanítására jogosító képzések és képesítések megújításával Magyarország egész területén. A projekt hozzájárul ahhoz, hogy egy egész életen való tanulás szellemiségének megfelelően támogassa a tanulók kulcskompetenciáinak, különösen a szociális kompetenciák, azon belül az egészséges életvezetéssel összefüggő ismeretek, készségek, képességek, attitűdök, autonómia és felelősségvállalási elemek fejlesztését. Cél, hogy a jelenleg az iskolarendszerben tanuló diákok az egészségtudatos, jövőorientált életvezetési kompetencia birtokába jussanak, és minél több tanuló viselkedésébe épüljön be az élethosszig tartó rendszeres testmozgás, sportolás igénye.


A kiemelt projekt részcéljai:

  1. részcél: A minőségi testnevelés oktatási keretrendszer kidolgozása
  • Az iskolai testnevelés oktatására jogosító képesítési szintek azonosítása,
  • A kapcsolódó képesítési és kimeneti követelmények meghatározása a Magyar Képesítési Keretrendszer (MKKR) alapján;
  • Ajánlások megfogalmazása az egészségtudatos, jövőorientált életvezetés minit potenciális kulcskompetencia-terület összetevőire és tartalmára;
  • A minőségi testnevelés tartalmi megvalósítását támogató monitoring rendszer létrehozása.

2. részcél: A minőségi testnevelés-oktatás feltételeinek kialakítása a köznevelés rendszerében

  • Közreműködés a Nat testi és lelki egészségre nevelés fejlesztési területének, valamint a testnevelés és sport műveltségi területének felülvizsgálatában és a minőségi testnevelés oktatás keretrendszerével, illetve az MKKR-rel való összehangolásában;
  • A Nat-hoz és kerettantervekhez kapcsolódó módszertani fejlesztések megvalósítása: e-szakkönyvek, oktatási segédanyagok fejlesztése;
  • A tanulásban akadályozott, vagy valamely fogyatékossággal élő tanulók egészségközpontú fizikai fittségét mérő tesztrendszer kidolgozása a NETFIT rendszer bázisán.;
  • A testnevelés tantárgyhoz kapcsolódó tanulási eredmények fizikai fittségen kívüli összetevőit nyomon követő mérési és visszacsatolási rendszer kidolgozása az iskolai testnevelésben.

3. részcél: A minőségi testnevelés-oktatás feltételeinek kialakítása a közneveléshez kapcsolódó szolgáltatások területén

  • A szakemberek testnevelés- és sport műveltségi terület-specifikus, online támogatása a közneveléshez kapcsolódó szolgáltatások területén;
  • Testnevelés és sport műveltségterületi pedagógus-továbbképzési programok akkreditálása;
  • Akkreditált pedagógus-továbbképzések lebonyolítása a tanítók és a testnevelő tanárok folyamatos szakmai fejlődésének érdekében;
  • A NETFIT eredmények hasznosítási körének bővítése;
  • A minőségi testnevelés szempontjai szerinti tantárgygondozó szaktanácsadás, pedagógiai-szakmai ellenőrzés és pedagógus minősítés szakmai támogatása. Közreműködés egyes pedagógiai-szakmai szolgáltatások eszközeinek és módszereinek műveltségterület-specifikus továbbfejlesztésében, így különösen a tantárgygondozó szaktanácsadók felkészítésében a minőségi testnevelés támogatására;
  • Közreműködés a köznevelési szakértők felkészítésében az érintett pedagógusok, az intézményvezetők és az intézmények minőségi testnevelés szempontjainak megfelelő ellenőrzésére és értékelésére.

4. részcél: A minőségi testnevelés-oktatás feltételeinek kialakítása a képzések, képesítések területén. Egységes szempontrendszer kidolgozása az érintett pedagógusjelöltek pedagóguskompetenciáinak folyamatos, egymásra épülő fejlesztése és ellenőrzése érdekében, a képzésbe való belépéstől a képzés befejezéséig. A minőségi pedagógus-jelöltek pedagógus pályára orientálását biztosító szempontsor kidolgozása a testnevelés és sport műveltségterületi oktatásra jogosító pedagógusképzések pályaalkalmassági vizsgálati rendszer fejlesztése érdekében (pilot). A pilotok alapján ajánlások megfogalmazása a tanító és tanárképzést érintő KKK-k felülvizsgálatához.

A projekt célcsoportja:

Az iskolai testnevelés tanítására, valamint iskolai sportfoglalkozások vezetésére jogosított gyakorló szakemberek, így különösen a pedagógusok (tanítók, testnevelő tanárok, gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanárok) köznevelési intézmények és finanszírozási, szervezési szempontokat figyelembe véve az intézményfenntartók.

A projekt elvárt eredményei:

A projekt lényegi eredménye, hogy megvalósulnak a T.E.S.I.2020 Stratégia ezen projekthez dedikált intézkedései, melynek során a Testnevelés és sport műveltségi terület által érintett oktatási és képzési rendszerekben, a korábban azonosításra került, a minőségi oktatáshoz és képzéshez elengedhetetlen feltételek kapcsán megtörténnek a célzott tevékenységek.

Kapcsolat: Magyar Diáksport Szövetség
Projekt szakmai megvalósításának székhelye és postacíme: 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Telefonszám: (+36-1) 273-3570
E-mail elérhetőség:mdszok@mdsz.hu

A projekt keretében megvalósult termékek:

1. A NETFIT® adaptálása sajátos nevelési igényű tanulókra

Cél: MINDEN gyermek részvételének biztosítása az éves NETFIT® méréseken.

Kik a sajátos nevelési igényű gyermekek?

Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.

Az adaptációs folyamat lépései:

  • Aktuális nehézségek feltárása, módszertani javaslatok összegyűjtése sajátos nevelési igényű gyermekeket tanító testnevelő tanárokkal felvett interjúk alapján.
  • Releváns hazai és nemzetközi szakirodalom feltárása.
  • Kutatás, sajátos nevelési igényű gyermekek fittségi állapotának, az alternatív tesztek érvényességének, megbízhatóságának és alkalmazhatóságának vizsgálata.

Eredmények:

  • Az adaptációs folyamat tudományos hátterének publikálása tanulmánykötet formájában: Szakirodalmi áttekintés a sajátos nevelési igényű tanulók fittségi vizsgálatairól
  • Tudományos háttér alapján a NETFIT® adaptálása sajátos nevelési igényű gyermekekre
  • A megújult új tesztrendszer jellemzői:
    • Alternatív tesztek beépítése a tesztrendszerbe
    • Ajánlott és opcionális tesztek egyénre szabott választhatóságának lehetősége
    • Megújult sztenderdek
    • Eredmények értékelésének különböző alternatívái
    • MINDEN gyermek részvételének biztosítása
  • NETFIT® kézikönyv bővített, 2. kiadásának elkészítése, mely a sajátos nevelési igényű és a gyógytestnevelés foglalkozásra utalt tanulók fittségmérésével kapcsolatos ajánlásokat is magában foglalja: Kézikönyv a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT®) alkalmazásához – Második bővített kiadás
  • Oktatóvideók az alternatív tesztekről és a NETFIT alaptesztjeinek adaptált végrehajtási lehetőségeiről: oktatóvideók
  • „Együtt az egészségért!” – A NETFIT® fejlesztési irányainak bemutatása védőnőknek
    • 7 város: Eger, Debrecen, Budapest, Pécs, Székesfehérvár, Győr, Szeged
    • 780 résztvevő

Kapcsolódó cikkek:

Nagy sikerű regionális konferenciasorozatot zárt a Magyar Diáksport Szövetség

Áttörés a sajátos nevelési igényű gyermekek fittségmérésében

Mérföldkőhöz érkezett a Magyar Diáksport Szövetség „TESI 2.0 – Beavatkozások a minőségi testnevelés oktatás és képzés megvalósítása érdekében” című programja

Országos konferencia sorozat indul pedagógusoknak és iskolaegészségügyi szereplőknek a NETFIT® fejlesztési irányainak bemutatásáról

Elkészültek a NETFIT® sajátos nevelés igényű gyermekekre adaptált fejlesztéséhez kapcsolódó oktatóvideók

Új megoldás a sajátos nevelési igényű gyermekek egészségtudatosabb, fittebb életéért
Workshop a NETFIT® sajátos nevelési igényű gyermekekre történő adaptációjának bemutatásáról

Kapcsolódó fotóalbumok:

SNI NETFIT workshop, Budapest, 2018
Képzés

2. Szakmódszertani kiadványok, oktatófilmek

• 8 szakmódszertani könyv
• 2 e-book
• 5 módszertani oktatófilm

Kiadványok, e-bookok elérhetősége
Módszertani oktatófilmek elérhetősége

3. www.tesim.hu Egyedülálló online módszertani tudástár testnevelésben és diáksportban dolgozó pedagógusok részére

Komplex tudásközpont folyamatosan bővülő tartalommal, az alábbi tematikák mentén:

  • Továbbképzések: 30 órás időtartam, ingyenes, PAT által akkreditált
  • Tanmenettervező: csoportra bontott, éves tanmenetek, személyre szabott tematikus tervek, választható tanulási kimenetek
  • Értékelési módszerek: 18 szempont szerinti értékelés, jól alkalmazható módszerek a testnevelés értékeléséhez
  • Fesztiválszervezés: a diáksportfesztiválok bemutatása, a fesztiválszervezés módszertana
  • Videók: több mint 120 videó, játékok, játékos feladatok bemutatása
  • Módszertani ajánlások: az MDSZ kiadványainak tematikus rendszerezése, 17 különböző szempont szerint kereshető
  • Játék- és feladatbank: Óvodaitól az érettségiző korosztályig, több mint 500 játék és feladat, 16 különböző szempont szerint kereshető
  • Óraötletek: komplett óravázlatok, motiváló testnevelésóra tartalmak, újszerű mozgásformák
4. Szakmai konferenciák, workshopok
  • „Szakmai támogatás a testnevelés és sport területén a köznevelésben” című szakmai szemináriumsorozat testnevelés minősítő szakértők és tantárgygondozó szaktanácsadók részére

A road show keretében 7 városban (Szombathely, Szolnok, Budapest, Veszprém, Miskolc, Szeged, Pécs) mutattuk be az MDSZ 2013–2019 közötti időszak jelentősebb szakmai fejlesztéseit, továbbképzési tartalmait. Célunk elsősorban a köznevelésben dolgozó minősítő szakértők és tantárgygondozó szaktanácsadók munkájának támogatása volt a T.E.S.I. 2020 stratégiának megfelelően. A motiváció, a mozgástanítás, a differenciálás és a tanulásértékelés területén alkalmazható hatékony oktatásmódszertani elvek gyakorlati megvalósítási lehetőségeivel kapcsolatos ismeretbővítés szintén a workshopok napirendjén szerepelt. A hét eseményen összesen mintegy 600 fő vett részt, legnagyobb arányban minősítő szakértők és tantárgygondozó szaktanácsadók, de diáksport vezetők, egyetemi oktatók és intézményvezetők is jelen voltak a szakmai fórumokon.

Kapcsolódó cikkek:

Lezajlottak az MDSZ és az Oktatási Hivatal közös testnevelés és sport témájú szakmai szemináriumai
Testnevelés és sport témájú workshop sorozat indul országszerte a Magyar Diáksport Szövetség és az Oktatási Hivatal együttműködésében

Kapcsolódó fotóalbumok:

Pécsi workshop
Szegedi workshop
Miskolci workshop
Veszprémi workshop
Budapesti workshop
Szolnoki workshop
Szombathelyi workshop

  • HIPE (Hungarian International Conference on Physical Education) konferenciák a minőségi testnevelésről, nemzetközi résztvevőkkel és előadókkal

2020-ban immár negyedik alkalommal (az EFOP 328 projekt keretében harmadik alkalommal) rendeztük meg a minőségi testnevelésre fókuszáló, nemzetközi konferenciánkat. Az események fő célja a minőségi testnevelés aktuális tudományos eredményeinek ismertetése, a legújabb módszertani és gyakorlati alkalmazások bemutatása. 2014-ben, 2016-ban és 2018-ban hagyományos lebonyolítási formában, 2020-ban rendhagyó módon, a COVID-19 pandémiás helyzetben meghozott intézkedések következtében online térben zajlottak az előadások.

A három eseményen összesen 1000 résztvevőt köszönthettünk, az előadásokat összesen 33, szakterületük nemzetközileg is elismert képviselői, illetve az MDSZ munkatársai tartottak. Az érdeklődők a minőségi testnevelés módszertan különböző perspektíváira rávilágító előadásai mellett jógyakorlatokkal is megismerkedhettek, illetve több átfogó kutatás eredményéről is tájékozódhattak.

Részletes programok, előadások az események weboldalain találhatók:

Kapcsolódó cikkek:
HIPE 2020 – Megújult keretek között szerveztünk nemzetközi konferenciát a minőségi testnevelésről
Hivatalosan is elstartolt a DO60 mozgalom a HIPE 2018 nemzetközi testnevelés konferencián

Kapcsolódó fotóalbum: HIPE 2018

5. Pedagógusoknak szóló 30 órás, ingyenes, PAT által akkreditált továbbképzések

  • „A pozitív motivációs környezet kialakítása és a mozgástanítás korszerű megközelítése az iskolai testnevelésben: elmélettől a gyakorlatig”

A továbbképzés célja, hogy a résztvevők ismerjék meg a pozitív motivációs környezet kialakításához elengedhetetlen elméleti alapokat és a gyakorlati megvalósítást támogató környezeti elemeket, a mozgástanulás és mozgástanítás korszerű megközelítésének (nemlineáris pedagógia) oktatási céljait, fejlesztési feladatait, elméleti és módszertani alapjait. A résztvevők a továbbképzés végére váljanak képessé olyan újszerű oktatási módszerek alkalmazására, amelyek segítségével tanulóik motivált tanulási környezetben vehetnek részt a foglalkozásokon, és váljanak képessé a 6-18 éves tanulók életkori és fejlődési jellemzőihez igazodó, differenciált foglalkoztatási formák, élményszerű és változatos tanulásszervezési eljárások felhasználásával sikerorientált testnevelési órák megtartására, lebonyolítására.

A 100 továbbképzési alkalom során 1446 résztvevő pedagógus sajátította el az elméleti és gyakorlati tudást.  

Kapcsolódó fotóalbum: Képzők képzése

  • „A tervezés és tanulásértékelés új megoldásai a minőségi iskolai testnevelésben”

A továbbképzés célja:

  • A résztvevők megismerjék a tanulási folyamat tervezésének és értékelésének elméleti alapjait, és egy lehetséges módszertani modelljét a minőségi iskolai testnevelés érdekében.
  • A résztvevők megtanulják a NETFIT fittségmérési rendszer alkalmazását a fittségoktatás folyamatának figyelembevételével.
  • A résztvevők a továbbképzés végére váljanak képessé egy reflektív szemléletű, elektronikus testnevelési tanmenet elkészítésére, amely integrálja a feltáró, a formatív és a szummatív értékelés korszerű módszereit.
  • Továbbá váljanak képessé egy fittségoktatási folyamat megvalósítására.

A továbbképzés végére a résztvevő:

  • ismerje a reflektív tanulástervezés alapelveit az iskolai testnevelésben
  • ismerjen egy, a tervezést segítő elektronikus felületet, amellyel képessé válik egy éves tanmenet elkészítésére
  • váljon képessé egy fittségoktatási folyamat megtervezésére
  • váljon nyitottá a formatív és szummatív értékelés módszerekkel összefüggő innovatív fejlesztési ötletek megvalósítására!

    A 40 képzési alkalom során 776 résztvevő pedagógus sajátította el a fenti tudást.

Kapcsolódó fotóalbum: Képzők képzése

Kapcsolódó cikk: Online pedagógus továbbképzéseket indít a Magyar Diáksport Szövetség

További kapcsolódó cikkek:

Új, ingyenes akkreditált pedagógus továbbképzést indítunk: „A pozitív motivációs környezet kialakítása és a mozgástanítás korszerű megközelítése az iskolai testnevelésben – elmélettől a gyakorlatig”
Lakossági fórum az MDSZ-nél
Indul a TESI 2.0 program
Az MDSZ Európában is kulcsszereplő a mozgás népszerűsítésében

EFOP-3.2.10-16-2016-00001

TEHETSÉGGONDOZÁS SPORT ÁLTAL

A kiemelt projekt megvalósítója: Magyar Diáksport Szövetség
A kiemelt projekt megvalósítási ideje: 2016. szeptember 2. – 2022. március 31.
A megvalósítás költsége: 2 460 000 000 Ft
Támogatás mértéke: 100%

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program a „minőségi oktatáshoz, neveléshez és képzéshez való hozzáférés biztosítása” c. intézkedés keretében a képzési színvonal minőségének javítását tűzi ki célul a pedagógusok szakmai fejlesztése által. Az Operatív Program célkitűzéséhez illeszkedve a kiemelt projekt célja: A hazai sportszövetségekkel együttműködve olyan továbbképzéseket dolgozunk ki és tartunk a köznevelésben résztvevő pedagógusok számára felzárkóztatás, tehetséggondozás területén, melyek a teljes körű iskolai egészségfejlesztéssel kapcsolatos szemléletet erősítik, a pedagógiai kreativitást helyezik előtérbe, valamint hozzájárulnak a pedagógusok módszertani kultúrájának fejlesztéséhez. Ezt kiegészítve az ország minden régiójában diáksport fesztiválokat szervezünk erősítve a tehetségnevelés és integrált oktatás szemléletét, valamint pilot program keretében 6 iskolában segítünk a hálózati tudásmegosztás kiterjesztésével bevonni a magán, -és közszféra intézményeit, ill. a diákönkénteseket az iskolai sport minőségének javításába.

Az alábbi főbb tevékenységek valósulnak meg a projekt során:

  • A projektben 6 sportági szakszövetséggel együttműködve labdarúgás, kézilabda, röplabda, judo, floorball és karate sportágakban továbbképzési módszertanok fejlesztését valósítjuk meg a köznevelési rendszerben – különösen a testnevelés és sport műveltségi területen – tevékenységet kifejtő pedagógusok számára, akik továbbképzéseinken a nemzetközi és európai trendekhez igazodó, élmény- és játékközpontú, kontrollált versenyhelyzeteket tartalmazó, mozgásműveltséget szélesítő tartalmakat sajátíthatnak el.
  • 6 eltérő adottságú iskolában pilot programot indítunk, ahol az ágazatközi megközelítés segítségével olyan helyi közösségeket kívánunk építeni, amelyek tagjai aktívan tesznek azért, hogy a gyerekek rendszeresen sportoljanak és az iskolai, -és iskolán kívüli sport fizikai körülményei, valamint szakmai minősége javuljon. Cél, hogy az iskola vonzáskörzetében található intézmények, vállalkozások bevonásával olyan klaszterek jöjjenek létre, melyek a projekt fizikai befejezését követően is tovább működnek és így a kormányzat e modell mentén programokat dolgozhasson ki, illetve alapjául szolgálhasson egy hazai minősítési rendszernek is.
  • Az iskolai tanév őszi és tavaszi félévében összesen 7 alkalommal diáksportfesztiválokat szervezünk a projekt végéig az ország kevésbé fejlett régióiban. A résztvevő pedagógusok bepillanthatnak a nemzetközileg egyre népszerűbb, ún. grassroots szellemiségben megrendezett, kontrollált versenyhelyzeteket tartalmazó, játékos és élményszerű sportprogramok lebonyolítási, sportszervezési gyakorlatába. A fesztiválok célja, hogy szélesítve a pedagógusok didaktikai, módszertani repertoárját a mindennapos testnevelésben megjelenhessen a tehetségfelismerés és képesség-kibontakoztatás, a felzárkóztatás, az integráció, a befogadás és az önkéntesség.
  • A projektben kidolgozásra kerül egy olyan teljesítményorientált, készségközpontú fittségi állapotot mérő rendszer, mely az iskolai sport mérési-értékelési eszközeként kifejezetten a sportban tehetséges tanulók kiválasztását és fejlesztését segíti. A teljesítményközpontú fittségi platform (XFIT) akár az iskolai testnevelésben, akár az iskolai sportfoglalkozásokon alkalmazható lesz.

A projekt beavatkozásai a konvergencia régiókra irányulnak.

A projekt eredményeként:

  • 8700 fő pedagógus végzi el továbbképzéseinket;
  • a pilot programba bevont hat iskolával kötött együttműködési megállapodás keretében a projekt sporteszközökkel járul hozzá az iskolai testnevelés minőségének javításához. A program eredményeként az iskolák legalább további hat együttműködési megállapodást kötnek, mely az iskolákban tanuló összes, 1500 diákot érinti;
  • a projektben kidolgozott és megrendezett grassroots szellemiségű diáksport fesztiválokon 350 iskola vesz részt.

Kapcsolat: Magyar Diáksport Szövetség

Projekt szakmai megvalósításának székhelye: 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.

Postacím: u.a.

Telefonszám: (+36-1) 273-3570

e-mail elérhetőség: mdszok@mdsz.hu

A projekt keretében megvalósult termékek:

  1. DO60 Diáksportfesztiválok:

Az MDSZ 2018 – 2020 között valósítja meg az ún. grassroots szellemiségre, azaz élményorientált és játékközpontú szervezési és tartalmi metodikára épülő mozgásos programsorozatát. Ennek keretébentöbb mint 200 iskola több mint 4000 tanulója részvételével valósítottunk meg fesztiválokat. Az 1–4. évfolyamos gyermekek számára felépített fesztiváljaink egyik jellemzője, hogy egy időben egyszerre több helyszínen kínáltak sokoldalú mozgástanulási, és kontrollált versenyzési lehetőséget. Az első és második évfolyamos tanulók ügyességfejlesztő játékokban vettek részt, a harmadikos és negyedikes gyerekek játékainak tematikája pedig multisport szemléletű volt. Szakmai tanulmányok bizonyítják, hogy a multisport, azaz minél több sportág alapjainak kipróbálása, minél több technikai és akár taktikai elem megismerése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekekből aktív, sportban gazdag életet élő, így egészséges felnőtt váljon. Emellett szövetségünk azt vallja, hogy a testmozgás élményszerűségére fókuszáló, társas- és játékközpontú események – különösen az alsó korcsoportokban – hatékonyabban szolgálhatják a tehetséggondozás bázisának szélesítését is a sportban.

Videó a fesztiválokról

Kapcsolódó cikkek:

Legyen mindenki győztes – forradalmi változások zajlanak a gyermeksportban
Folytatódnak a DO60 Diáksportfesztiválok
Szabadtéren folytatódtak a DO60 Diáksportfesztiválok

Kapcsolódó fotóalbumok:

Balatonfüred, Kiskőrös, Kisvárda, Eger, Hajdúszoboszló, Mezőberény, Miskolc, Martonvásár, Nagykanizsa, Kozármisleny, Nagybajom, Beled, Pápa, Mór

2. Sportági szemléletű pedagógus továbbképzések:

A projekt során hat sportágban (labdarúgás, kézilabda, röplabda, judo, floorball, karate) szervezünk ingyenes, 30 órás, akkreditált pedagógus-továbbképzéseket, amelyek segítségével a testnevelő tanárok és a tanítók színesebbé, a gyermekek számára is vonzóbbá és változatosabbá tehetik a mindennapos testnevelési gyakorlatukat.

A mindennapos iskolai testnevelés bevezetésével a pedagógusoknak több időt kell hatékony, változatos és a gyerekek figyelmét lekötő mozgásformákkal kitölteni, így célszerű bővíteni a játékok, mozgásos tevékenységformák körét. Ehhez nélkülözhetetlen a pedagógusok ismereteinek bővítése is. A továbbképzések során az MDSZ trénerei átfogóan bemutatják az adott sportág életkorspecifikus mozgásanyagát, amelyek segítségével a pedagógusok új, játék- és élményközpontúgyakorlatokkal tehetik színesebbé, szórakoztatóbbá tanóráikat.  A továbbképzések során tanultak azonnal, könnyen beilleszthetők a mindennapi gyakorlatba.

Kapcsolódó videók:

Judo, Röplabda, Grassroots labdarúgás, szivacskézilabda

Kapcsolódó fotóalbumok:

Floorball, Karate, DO60, Balatonfüred, Röplabda, Judo

Kapcsolódó cikkek:

Online pedagógus továbbképzéseket indít a Magyar Diáksport Szövetség
Elkezdődik az iskolai karate oktatás az MDSZ közreműködésével
Sulifloorball – floorbal az iskolában
Sikeresen zárultak a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség grassroots labdarúgás témájú pedagógus-továbbképzései
Folytatódnak az ingyenes pedagógus-továbbképzések
2018-ban is folytatódnak a pedagógus-továbbképzéseink
Folytatódnak a Magyar Diáksport Szövetség ingyenes pedagógus-továbbképzései
Szivacskézilabda továbbképzések
Folytatódnak a Magyar Diáksport Szövetség ingyenes pedagógus-továbbképzései
Újabb ingyenes pedagógus továbbképzéseket indít az MDSZ
Kézilabda az iskolában – tovább bővül a program
Grassroots labdarúgás és szivacskézilabdázás továbbképzések 2017-ben
Januárban kibővített helyszínekkel folytatódnak az MDSZ nagy sikerű pedagógus-továbbképzései

3. A „Klaszter” iskolafejlesztő program

A program keretében szakembereink 6 különböző régióban, különböző típusú, fenntartású és eltérő nagyságú településeken található iskolákban próbálták ki, hogyan lehet rendszeres testmozgásra inspiráló környezetet teremteni az oktatási intézményekben.

A programban három fő cél mentén valósultak meg beavatkozások az érintett iskolákban:

  • Az iskolai testnevelés oktatásmódszertanának minőségfejlesztése, amely keretein belül a résztvevő pedagógusok folyamatos szakmai támogatása történt meg. Az új módszerek tanórákba építése mellett megtanulhatták az iskolai sportkörökben is alkalmazható diáksportfesztiválok szervezésének alapjait. További beavatkozásként említhető a kereszttantervi tartalmak mozgásos tevékenységekben történő feldolgozása, így különösen a testmozgás beépítése közismereti tanórai foglalkozásokba.  
  • Az önkéntesség ösztönzése a diáksport területén, amely során a tanulók által kialakított önkéntes csoport képessé váltintézményi szintű sport- és mozgásprogramokat szervezni és megvalósítani. Az önkénteseket mentoráló pedagógusok pedig elsajátították azokat a módszereket, amelyek segítségével megfelelő eszközöket és támogató környezetet biztosíthatnak a feladatra vállalkozó tanulók számára.
  • Helyi szintű klaszterek kialakítása, azaz az iskolák, és iskolákon kívüli szereplők közötti kooperáció ösztönzése, amely az érintett településeken kézzelfogható együttműködések, megállapodások formájában segíti a tanuló tanórai és azon kívüli keretek között zajló testmozgást és mindennapos testnevelést

A programban az alábbi intézmények vettek részt: Pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskola – Pusztaszabolcs (Közép-dunántúli régió), Kovács Mihály Általános Iskola – Abádszalók (Észak-alföldi régió), Kölcsey Ferenc Gimnázium – Körmend (Nyugat-dunántúli régió), Máltai Óvoda és Általános Iskola – Tarnabod (Észak-magyarországi régió), Pécsi SZC Komlói Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma – Komló (Dél-dunántúli régió), Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda – Kiskunhalas (Dél-alföldi régió).

Film a programról

Kapcsolódó fotóalbumok:

Abádszalók 2018, Abádszalók 2017, Komló 2018, Komló 2017, Körmend 2018, Körmend 2017, Kiskunhalas 2018, Kiskunhalas 2017, Pusztaszabolcs 2018, Pusztaszabolcs 2017, Tarnabod 2018, Tarnabod 2017

Kapcsolódó cikkek:

Hogyan teremtsünk mozgásra inspiráló iskolai környezetet? – Lezárult a Magyar Diáksport Szövetség kísérleti programja a gyerekek mozgásgazdag iskolai környezetének megteremtéséért
Program indul a fiatalok mozgásgazdag életmódjáért

4. X-fit

Mi az XFIT?

Az XFIT a készségközpontú fittségi összetevők mérésére, azok változásának nyomon követésére és többszempontú (naptári és morfológiai életkor alapján történő) értékelésére kifejlesztett önkéntes fittségi tesztrendszer. Célja a tehetségfelismerés és tehetségfejlesztés támogatása az iskolai testnevelésben és diáksportban. Mindezt a tanulók biológia fejlettségi szintjéhez alkalmazkodó értékelési rendszer biztosítja, melyet online informatikai rendszer támogat.

Az XFIT tesztrendszer azon szemléletmód átadását támogatja, melynek fókuszában a fejlesztési lehetőségek minden gyermek számára történő biztosítása és a rendszeres teljesítménymonitorozás áll, a lehető legtöbb tehetséges gyermek megtalálása érdekében.

Mire alkalmas az XFIT?

  • Megmutatja, hogy
    • egy adott gyermek az azonos naptári életkorú, illetve az azonos biológiai életkorú társaihoz viszonyítva milyen teljesítményre képes;
    • milyen a gyermek fejlettségi állapota és becsüli a PHV bekövetkezésének időpontját, mely befolyásolja a fejlesztés lehetőségeit, a felkészítés során alkalmazott módszereket;
    • milyen a gyermekek teljesítménye a biológiai fejlettségük (morfológiai életkor és PHV) tükrében;
    • az azonos naptári életkorú, illetve az azonos biológiai életkorú társaihoz viszonyítva, mely készségközpontú tesztekben teljesít a felső 10 %-ban;
    • mely fittségi területen/területeken kiemelkedő a gyermek, ezáltal segítséget nyújthat a gyermek sportágválasztásához, orientálhatja azt;
    • a fittségi tesztekben nyújtott teljesítmény és biológiai fejlődése, a fejlődés üteme hosszú távon miként alakul;
  • Megteremti az alapot a későbbi sportági kiválasztó programok alkalmazásához.
  • •Csökkenti azon gyermekek számát, akik potenciálisan tehetségesek, a kiválasztó programok hiányosságaiból adódóan azonban idejekorán lemondanak róluk és kiszelektálódnak a sportból.
  • Támogatja a komplex szemléletmód elterjedését, melynek fókuszában a fejlesztési lehetőségek minden gyermek számára történő biztosítása és a rendszeres teljesítménymonitorozás áll, a lehető legtöbb tehetséges gyermek megtalálása érdekében.

kézikönyv, oktatóvideó, informatikai háttér

Videó

ELÉRHETŐSÉG

telefonszám: +36309638103 (H-P: 8h-17h) e-mail: mdszok@mdsz.hu 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Ügyfélszolgálat: telefonszám (normál díjas): (+36-1) 296-2577 (H-P: 8h-14h) e-mail: ugyfelszolgalat@mdsz.hu

PARTNEREINK