Több mint 500-an követték a HIPE 2020 és CEREPS+ nemzetközi, minőségi testnevelés témájú online konferenciánkat

Immár negyedik alkalommal rendeztük meg a minőségi testnevelésre fókuszáló, nemzetközi konferenciánkat, ezúttal a CEREPS, azaz az Európai Testnevelési és Sport Kutatási Tanács nemzetközi szervezettel összefogva. Fő célunk volt, hogy a konferencia ezúttal a tudomány, a módszertan és a gyakorlat hármas egységében reagáljon a legaktuálisabb kérdésekre, kihívásokra. A rendezvényt az idei évben rendhagyó módon kellett lebonyolítanunk: a COVID-19 pandémiás helyzetben meghozott intézkedések következtében nem volt alkalmunk a hagyományos konferencia megrendezésére, ezért online térben zajlottak az előadások.

A megváltozott körülmények ellenére mégis komoly érdeklődés mellett zajlott az esemény: a két nap alatt több mint 500-an követték előadásainkat, melyeket szakterületük nemzetközileg is elismert képviselői, illetve az MDSZ munkatársai tartottak a minőségi testnevelés legújabb kutatásairól, ismereteiről. Az érdeklődők a minőségi testnevelés módszertan különböző perspektíváira rávilágító előadásai mellett jógyakorlatokkal is megismerkedhettek, illetve több átfogó kutatás eredményéről is tájékozódhattak.

Az első napon egy ünnepélyes bejelentésre is sor került: a Magyar Diáksport Szövetség lett az Európai Testnevelési Obszervatórium (EuPEO) hivatalos magyarországi partnerszervezete.

A 14 hazai és nemzetközi előadó a következő témákban volt hallható:

  • Minőségi testnevelés a CEREPS perspektívájából (Dr. Claude Scheuer – CEREPS/Európai Testnevelési és Sport Kutatási Tanács)
  • Egy modell – hogyan segítsük a testnevelő tanárokat ahhoz, hogy az egészséges és aktív életmódra ösztönzés előmozdítóivá váljanak az iskolákban? (Prof. Marc Cloes – AIESEP/Nemzetközi Felsőoktatási Testnevelési Egyesület)
  • A minőségi testnevelés kiemelt indikátorai/jellemzői szlovák, horvát és cseh középiskolások véleménye alapján (Dr. Dario Novak – FIEP/Nemzetközi Testnevelési Szövetség)
  • A testnevelésnek, testmozgásnak és a sportnak az ENSZ fenntartható fejlődési céljaihoz való hozzájárulásának figyelemmel kísérése (Michael Armstrong – Commonwealth/Nemzetközösség)
  • Minőségi Testnevelés az Egészségügyi Világszervezet, a WHO perspektívájából (Prof. Fiona Bull – WHO/Egészségügyi Világszervezet)
  • Az UNESCO minőségi testnevelési irányelveinek kísérleti bevezetése a Fidzsi-szigeteken, Mexikóban, Dél-Afrikában és Zambiában – Tanuláságok és tapasztalatok (Alexander Schischlick – UNESCO/az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete)
  • Tovább a minőségi testnevelés megvalósítása érdekében 2016-2020 – a stratégia és eredményei (Dr. Molnár László, Dr. Csányi Tamás – MDSZ)
  • A testnevelés minősége: Az EUPEA tapasztalatai az Európai Testnevelési Obszervatórium (EuPEO) létrehozása kapcsán (Dr. Marcos Onofre – EUPEA/Testnevelő Tanárok Európai Egyesülete/EuPEO)
  • A testnevelés oktatásának aktuális trendjei (Prof. Erin Gerlach – Potsdami Egyetem)
  • Csak a mozgás öröméért, vagy csak a kalória felhasználásáért? Testmozgáson alapuló játékok, kognitív funkciók és az iskolai teljesítmény (Prof. Catarina Pesce – Római Egyetem “Foro Italico”)
  • Különbségek tanulása, avagy az ismétlés miért akadályozza a hatékony tanulást? (Prof. Wolfgang Schöllhorn – Johannes Gutenberg Egyetem, Mainz)
  • A különbségek tanulása elméletének gyakorlata (Dr. Csányi Tamás – MDSZ)

Ezúton is köszönjük az érdeklődést mindazoknak, akik velünk tartottak a konferencia két napján!

A konferencia előadásai, illetve az Innovációs sarok videói elérhetők a rendezvény weboldalán!

  • Egyéb hírek

    Újabb négy évre Balogh Gábor az NDHSZ elnöke

    |

    Megtartotta esedékes tisztújító küldöttgyűlését a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) – amelynek az MDSZ is alapító tagszervezete és 2017. óta működik a sportról szóló törvény által létrehozott négy sportköztestület egyikeként. A döntéshozók egyhangú szavazással újraválasztották tisztségében a szervezetet az elmúlt négy évben elnökként irányító Balogh Gábort, szövetségünk elnökét. A köztestület alelnökévé a küldöttek […]

    Minden mozgás számít! – A mozgásszegény életmód és az elégtelen fizikai aktivitás veszélyeire hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO)

    |

    A WHO új, globális fizikai aktivitás ajánlása a testmozgás egészségre gyakorolt hatásainak és a mozgásszegény életmód káros hatásainak legújabb kutatásain alapul. Az új irányelvek kihangsúlyozzák az aktivitás fontosságát minden élethelyzetben lévő ember számára, és felhívják a figyelmet, hogy a mozgásnak bármilyen formája – például a lépcsőzés és a házimunka is – jelentőséggel bír.  Kiemelt fontossággal […]

    Megtarthatók köztéren a testnevelés órák

    |

    Az elmúlt hetek járványügyi korlátozó intézkedései alapján a Magyar Diáksport Szövetség levélben kért állásfoglalást az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságától, hogy a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben foglalt korlátozások tükrében van-e lehetőség a testnevelésórák megtartására az iskola területén kívül, az iskolához közel eső közterületen, parkban vagy szabadtéri sportpályán. Örömmel tudatjuk, hogy a Minisztérium képviseletében […]

    Több mint 500-an követték a HIPE 2020 és CEREPS+ nemzetközi, minőségi testnevelés témájú online konferenciánkat

    |

    Immár negyedik alkalommal rendeztük meg a minőségi testnevelésre fókuszáló, nemzetközi konferenciánkat, ezúttal a CEREPS, azaz az Európai Testnevelési és Sport Kutatási Tanács nemzetközi szervezettel összefogva. Fő célunk volt, hogy a konferencia ezúttal a tudomány, a módszertan és a gyakorlat hármas egységében reagáljon a legaktuálisabb kérdésekre, kihívásokra. A rendezvényt az idei évben rendhagyó módon kellett lebonyolítanunk: […]

    Meghosszabbításra került a Szellemi Diákolimpia® gyakorló fordulójának kitöltési határideje

    |

    A Szellemi Diákolimpia® 0. gyakorló fordulójának kitöltési határideje december 04-ére módosult. Az éles fordulókkal ellentétben a gyakorló feladatsorok megválaszolására csaknem egy hónap áll minden csapat rendelkezésére. Az itt szerzett pontszámok nem számítanak bele a végeredménybe, így a nevezőknek mindenképpen érdemes az olimpiatörténeti tudásukat tesztelniük. A nevezés az alábbi oldalon lehetséges: https://nevezes.diakolimpia.hu/

    Közlemény A 2020/2021. tanévi Diákolimpia® felfüggesztéséről és egyes sportági versenykiírásaiban meghatározott lebonyolítási és nevezési határidők törléséről

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnökségének 4/2020 (III.11.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján az MDSZ Országos Központja összhangban a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendeletben foglaltakkal, valamint a 2020. október 2-án kiadott közleményével, a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban az alábbi döntést hozta: (1) a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszere […]

    Kinek ismerős a bűvös 177-es szám?

    |

    Ha tanítványaitok kapásból rávágják, hogy ez bizony az eddig megszerzett magyar olimpiai aranyérmek számát jelenti, akkor nektek is itt a helyetek és érdemes indulnotok a Szellemi Diákolimpián! Ezt a nemzetközi szinten is igen előkelőnek számító 177 aranyérmet 302 sportolónk szállította, közülük Hosszú Katinkával kapcsolatban biztosan kaphattok majd kérdést, aki lenyűgöző teljesítményével és verhetetlen hozzáállásával méltón […]

    HIPE 2020 – megújult keretek között szervezünk nemzetközi konferenciát a minőségi testnevelésről

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség 2014, 2016 és 2018 után immár negyedik alkalommal szervezi meg HIPE nemzetközi konferenciát Budapesten, melynek fókuszában ismét a minőségi testnevelés és a rendszeres, egészségfejlesztő testmozgás áll, ezúttal különleges apropóból. Az előadások során az alábbi kérdésekre igyekszünk választ adni: Hogyan adhatunk instant, azonnali, testmozgáson nyugvó megoldásokat az oktatási intézmények, a pedagógusok és […]

    B33 Diákolimpia: Nevezés lezárult, hamarosan kezdődnek a megyei tornák

    |

    Lezárult a nevezés a B33 Diákolimpiára. A 613 iskolai csapatból álló mezőny hamarosan megkezdi versenyeket. A megyei selejtezők előkészítése már zajlik. A tornák helyszíneiről és időpontjairól az elmúlt évekhez hasonlóan a megyei szervezetek képviselői keresik meg az iskolákat. A versenyek lebonyolítása nem változik, de a részvételi szabályok módosulnak a COVID-19 járványügyi helyzet és az MKOSZ […]

    Bonyhádi és kiskunfélegyházi iskolák lettek a hétvégi Diákolimpia® országos döntő legeredményesebb csapatai

    |

    Több mint fél év után végre újra Diákolimpia® országos döntőt rendezhettünk: a hétvégén Székesfehérváron kissé zord időjárás kíséretében zajlott az MVM Atlétika – Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Diákolimpia® Országos Döntő. Az eseményen a III-IV. és az V-VI. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A […]