Nemzetközi pályázati siker

A Magyar Diáksport Szövetség sikeresen pályázott a 2020-as évre kiírt nemzetközi „Mobilitási és csereprogramok a sport területén” pályázati felhívásra.

 Az Európai Unió által kiírt „Mobilitási és csereprogramok a sport területén” pályázat átfogó célja, hogy lehetőséget nyújtson a sporttal foglalkozó szervezetek munkatársainak tanulási célú mobilitás programokban való részvételre, és ezzel új, külföldön megszerzett képességekre, képesítésekre és készségekre tegyenek szert. A tanulási célú mobilitás olyan humántőke-beruházásnak tekinthető, amellyel növelhető a sporttal foglalkozó szervezetek kapacitása.

Az MDSZ számára fontos volt, hogy részt vegyen ebben a felhívásban, hiszen a sport nagyszerű eszköz arra, hogy különböző nemzetek polgárai találkozzanak és személyes kapcsolatokat építsenek ki egymással. Az Unión belül, illetve annak határain kívül helyi szinten megvalósuló együttműködések, partnerségek és csereprogramok pozitív társadalmi változásokat eredményezhetnek. A Magyar Diáksport Szövetség a nyugat-balkáni- és az EU-s országok közötti tudásáramlást igyekszik specifikus célok mentén a megvalósítani. Elsőként a mobilitásban és a tudásátadásban résztvevő sportszakember kompetenciájának a fejlesztése a cél. Emellett új partneri hálózatok kialakítása és megerősítése, valamint hosszútávú partneri kapcsolatok és az együttműködés lehetőségének biztosításán van a fókusz.  Magyarország és a nyugat-balkáni országok közös kulturális és történelmi hátterére alapozva az MDSZ törekszik arra, hogy a projektben részt vevő európai uniós országok és a nyugat-balkáni régió között közvetítő szerepet töltsön be a már bevált jógyakorlatok megosztásában, disszeminálásában. A bilaterális tudástár megosztás és a kompetenciafejlesztés a sport területén három dimenzióban valós meg:

  1. Az oktatási és sport szektor viszonyrendszerében – az iskolai- és diáksport helyzete;
  2. A grassroots sport alapjaiban – testnevelésórán, diáksportban és iskolai fizikai aktivitásban;
  3. Tanulói önkéntesség a diáksportban és az iskolai aktivitásban.

Az Európai Bizottság felelős szervezete által írt értékelésből kiderül, hogy a Magyar Diáksport Szövetség pályázata teljes relevanciában áll az Európai Unió sporttal kapcsolatos politikai irányvonalaival. Így a közel maximális, több mint 190 ezer euró értékű támogatási összeget sikeresen nyerte el az MDSZ.

  • Egyéb hírek

    Mozgáslehetőség és online sportkihívások diákoknak – indul a Diákolimpia GameTime2!

    |

    Az iskoláskorú gyerekek aktivizálására újra elindítja online játékát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ). A nyolc sportágban, egyenként tizenkét kihívással induló Diákolimpia GameTime2 a felfüggesztett diáksportversenyeket, közte a Diákolimpiát igyekszik pótolni a résztvevő sportolók és pedagógusok számára. A kihívásokat ezúttal is kiváló élsportolók mutatják be, többek között Dzsudzsák Balázs, Hanga Ádám, Baji Balázs, Ligetvári Patrik, Kovacsics […]

    Elkezdődött a NETFIT® mérési időszak az iskolákban

    |

    Az iskolákban a tanév rendjéről szóló rendeletnek megfelelően hétfőn elkezdődött az aktuális fittségmérési időszak, amelynek eredményei alapján pontos képet kapnak majd a pedagógusok, a szülők és a döntéshozók a diákok fittségi állapotáról. A NETFIT® mérés az 5-12. osztályos tanulók bevonásával zajlik, azonban mivel a középfokú oktatási intézményekben jelenleg tantermen kívüli, digitális munkarend van érvényben, így […]

    FEBRUÁR 10-IG MEGHOSSZABBÍTJUK A DIÁKOLIMPIA VERSENYEK FELFÜGGESZTÉSÉT

    |

        A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Országos Központja összhangban a védelmi intézkedésekről szóló Kormányrendeletben foglaltakkal a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban a mai napon az alábbi döntést hozta: (1) a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszerének 2020. november 11-től kezdődő – és eredetileg 2020. december 11-ig tartó – felfüggesztése 2021. február 10-ig meghosszabbításra kerül. A felfüggesztés […]

    Sportösztöndíj programot hirdet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

    |

    Az idei tanévben érettségiző és kiemelkedő sportteljesítménnyel rendelkező tanulóknak ajánljuk az alábbi felhívást: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem pályázatot ír ki a 2021. évi felsőoktatási felvételi eljárásban az Egyetem államilag támogatott, az államtudományi képzési területhez tartozó, nappali és levelezős munkarendű alapképzésére, olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló felvételi jelentkezők számára. A sportösztöndíjat elnyerő sportolók sikeres érettségi vizsga, valamint a […]

    Január 11-ig meghosszabbítjuk a Diákolimpia versenyek felfüggesztését

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Országos Központja összhangban a védelmi intézkedésekről szóló Kormányrendeletben foglaltakkal a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban a mai napon az alábbi döntést hozta: A 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszerének 2020. november 11-től kezdődő – és eredetileg 2020. december 11-ig tartó  –felfüggesztése 2021. január 11-ig meghosszabbításra kerül. A felfüggesztés időtartama alatt a Magyar […]

    Újabb négy évre Balogh Gábor az NDHSZ elnöke

    |

    Megtartotta esedékes tisztújító küldöttgyűlését a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) – amelynek az MDSZ is alapító tagszervezete és 2017. óta működik a sportról szóló törvény által létrehozott négy sportköztestület egyikeként. A döntéshozók egyhangú szavazással újraválasztották tisztségében a szervezetet az elmúlt négy évben elnökként irányító Balogh Gábort, szövetségünk elnökét. A köztestület alelnökévé a küldöttek […]

    Minden mozgás számít! – A mozgásszegény életmód és az elégtelen fizikai aktivitás veszélyeire hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO)

    |

    A WHO új, globális fizikai aktivitás ajánlása a testmozgás egészségre gyakorolt hatásainak és a mozgásszegény életmód káros hatásainak legújabb kutatásain alapul. Az új irányelvek kihangsúlyozzák az aktivitás fontosságát minden élethelyzetben lévő ember számára, és felhívják a figyelmet, hogy a mozgásnak bármilyen formája – például a lépcsőzés és a házimunka is – jelentőséggel bír.  Kiemelt fontossággal […]

    Megtarthatók köztéren a testnevelés órák

    |

    Az elmúlt hetek járványügyi korlátozó intézkedései alapján a Magyar Diáksport Szövetség levélben kért állásfoglalást az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságától, hogy a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben foglalt korlátozások tükrében van-e lehetőség a testnevelésórák megtartására az iskola területén kívül, az iskolához közel eső közterületen, parkban vagy szabadtéri sportpályán. Örömmel tudatjuk, hogy a Minisztérium képviseletében […]

    Több mint 500-an követték a HIPE 2020 és CEREPS+ nemzetközi, minőségi testnevelés témájú online konferenciánkat

    |

    Immár negyedik alkalommal rendeztük meg a minőségi testnevelésre fókuszáló, nemzetközi konferenciánkat, ezúttal a CEREPS, azaz az Európai Testnevelési és Sport Kutatási Tanács nemzetközi szervezettel összefogva. Fő célunk volt, hogy a konferencia ezúttal a tudomány, a módszertan és a gyakorlat hármas egységében reagáljon a legaktuálisabb kérdésekre, kihívásokra. A rendezvényt az idei évben rendhagyó módon kellett lebonyolítanunk: […]

    Meghosszabbításra került a Szellemi Diákolimpia® gyakorló fordulójának kitöltési határideje

    |

    A Szellemi Diákolimpia® 0. gyakorló fordulójának kitöltési határideje december 04-ére módosult. Az éles fordulókkal ellentétben a gyakorló feladatsorok megválaszolására csaknem egy hónap áll minden csapat rendelkezésére. Az itt szerzett pontszámok nem számítanak bele a végeredménybe, így a nevezőknek mindenképpen érdemes az olimpiatörténeti tudásukat tesztelniük. A nevezés az alábbi oldalon lehetséges: https://nevezes.diakolimpia.hu/