Több millió diák sportolt egyszerre – ismét rekordot döntöttünk az Európai Diáksport Napján

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 27-én rendezte meg az Európai Diáksport Napját, amely hazánkban idén 1300 iskolát és 450 ezer gyereket mozgatott meg. Az Európai Sporthét eseménysorozat részeként zajló sportnap Európában összesen már harminckilenc országban zajlott, közel 3 millió iskolás részvételével.

Az MDSZ ebben az évben szeptember 27-én rendezte meg az Európai Diáksport Napja (European School Sport Day®−ESSD®) magyarországi programjait. Az Európai Diáksport Napja magyar kezdeményezésből nőtte ki magát nemzetközi eseménnyé. Először 2015-ben Bulgária és Lengyelország csatlakozott a mozgalomhoz, 2016-ban pedig már 20 európai ország mintegy 1,5 millió diákja vett részt a saját iskolájában diáksportnapi programokon. A részvételi rekord azóta is minden évben megdől, 2018-ban hazánkban 1200 iskola és 400 000 gyermek mozgott együtt az Európai Diáksport Napján, idén pedig 1300 iskolában közel 450 ezer iskolás vett részt. Az idei nemzetközi rekord 39 ország, összesen 3 millió résztvevővel. Európán túl Chile, Kolumbia, Hongkong és Macao vette át az ESSD® hagyományát.

A diáksportnapi kezdeményezés célja, hogy a tematikus napra regisztráló iskolákban legalább két órát sportoljanak, mozogjanak a gyerekek, a helyi adottságokhoz, hagyományokhoz illeszkedően. Az egyetlen ajánlott programelem az Európai Diáksport Napján minden esztendőben az adott évnek megfelelő futótáv teljesítése, amely így idén 2019 méter lefutása volt. Idén a sportolás örömén túl az egészséges táplálkozás, ezen belül a vízivás és zöldség-gyümölcsfogyasztás fontossága is a sportnap fókusztémája. Ennek fényében zajlott a BVSC pályán például a salátakészítő, a vízdöntögető, vagy gyümölcsszedő játék is.

„A Magyar Diáksport Szövetség büszke arra, hogy olyan programot indított el, amely 14 év alatt ilyen népszerűvé vált ország-, Európa- és világszerte egyaránt. Szeretnénk, ha minden gyerekhez eljutna a sportolás öröme és amit a sport által megtanulhat. Jómagam is a sportnak köszönhetem sikereimet, öttusázóként a sportpályán tanultam meg beosztani az időmet, célokat felállítani, kitartóan dolgozni és feldolgozni a kudarcokat.”– mondta el Balogh Gábor, a diáksportnapi kezdeményezést elindító MDSZ elnöke a fővárosi kiemelt eseményen.

A BVSC pályán megrendezett sportnapon dr. Varga Judit igazságügyi miniszter így fogalmazott: „Az eredményes oktatáshoz egészség kell, amelynek legjobb köszörűköve a sport. Büszke vagyok arra, hogy ennek a kiváló magyar kezdeményezésnek a védnöke lehetek.”

„A sport hihetetlen muníciót ad az egész életünkhöz” – fogalmazott Prof. Dr. Horváth Ildikó, egészségügyért felelős államtitkár. Kiemelte, hogy az Európai Diáksport Napja már 39 országban öregbíti Magyarország hírnevét. „Egy olyan csodálatos dolog zajlik, amely jobb egészséget ígér mindenkinek úgy, hogy mindezt élménnyel, örömmel teszi.”- tette hozzá.

„A rendezvényen részt vevő diákok példaképek, akik továbbviszik környezetükbe a sport, a mozgásban gazdag életmód fontosságát.”– emelte ki dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár.

A kiemelt fővárosi rendezvényen részt vett továbbá dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, Schmitt Pál, az esemény fővédnöke és Hassay Zsófia VI. kerületi polgármester is.

Magyarországon idén három kiemelt helyszíne volt az Európai Diáksport Napjának: Eger, Kisvárda és Budapest. A budapesti iskolások Szentgyörgyi Rómeó, többszörös Európa-, és világbajnok aerobikossal melegíthettek be a sportprogramok előtt. A fővárosi rendezvény arca idén a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Fodor Rajmund volt. „Nagyon élveztem ezt a délelőttöt, nekem is jó kis átmozgató edzés volt. De a legjobb élmény mégis az, amikor látom a sok száz gyereket, ahogy belefeledkeznek a mozgásba, örömöt jelent számukra a sport. Remélem, ennek hatására többször húznak majd sportcipőt.” – nyilatkozta a népszerű vízilabdázó. Az egri eseményen Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozóval találkozhattak a gyerekek, Kisvárdára pedig Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó látogatott el.
A szervező Magyar Diáksport Szövetség az Európai Diáksport Napja keretében tavaly indította el díjazási rendszerét, amelynek keretében minden évben kiemelten díjazza a legszínesebb programokat megvalósító és a legtöbb diákot mozgósító iskolákat, és azokat az intézményfenntartókat, települési és területi önkormányzatokat, megyei diáksport szervezeteket és a diáksport hálózati tagokat is, akik a legtöbbet teszik a diáksportnap hagyományainak ápolásáért és népszerűsítéséért. Idén a 2018-as év szervezői aktivitásai és eredményei alapján kerülnek odaítélésre az elismerések, amelynek keretében a díjazottak értékes sportszerutalványokat kapnak. Az MDSZ-nek idén arra is lehetősége nyílt, hogy sportszerutalvánnyal jutalmazza az első 1200 iskolát is, akik beküldik beszámolójukat a diáksport napjukról.

Az idei díjazottak:

Legaktívabb iskolák kategória:

1. Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola – 110.000,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány
2. Pécsi Meszesi Általános Iskola – 82.500,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány
3. Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola – 55.000,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány

Legaktívabb fenntartók kategória

1. Kisvárdai Tankerületi Központ – 100.000,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány
2. Pécsi Tankerületi Központ – 100.000,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány
3. Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye – 100.000,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány

Legaktívabb települések kategória:

1. Baktalórántháza Város Önkormányzata – 50.000,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány
2. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata – 50.000,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány
3. Jánoshalma Város Önkormányzata – 50.000,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány

Legaktívabb megye kategória:

Veszprém megye – emlékplakett
Veszprém Megyei Diáksport Egyesület – 25.000,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány
Matolcsi István – 25.000,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány
Németh Tibor – 25.000,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány
Ács Attila – 25.000,- Ft értékű ROSCO sportszerutalvány

  • Egyéb hírek

    Bonyhádi és kiskunfélegyházi iskolák lettek a hétvégi Diákolimpia® országos döntő legeredményesebb csapatai

    |

    Több mint fél év után végre újra Diákolimpia® országos döntőt rendezhettünk: a hétvégén Székesfehérváron kissé zord időjárás kíséretében zajlott az MVM Atlétika – Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Diákolimpia® Országos Döntő. Az eseményen a III-IV. és az V-VI. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A […]

    Több mint fél év után országos döntő a Diákolimpián!

    |

    MVM Atlétika-Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Diákolimpia® Országos Döntő Utoljára 2020. március elején tudtuk országos döntőn vendégül látni az ország legjobb sportolóit, és ezt követően a járványügyi helyzet miatt több sportágban sajnos már nem tudtunk Diákolimpia országos Bajnokot hirdetni. A hosszú kihagyást követően ezen a hétvégén Székesfehérváron erre újból lesz lehetőségünk, hiszen a Magyar Diáksport Szövetség […]

    Változások a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® lebonyolítási határidőkben

    |

    Az MDSZ Országos Központja – a Diákolimpia Bizottság javaslatával egyetértve – a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban az alábbi döntést hozta: Összhangban a Kormány járványügyi készültségi időszakban alkalmazott védelmi intézkedéseivel, az új koronavírus terjedésének megfékezése érdekében, és biztosítva annak lehetőségét, hogy a 2020/2021. tanévben meghirdetett valamennyi Diákolimpia® verseny a későbbiek során megrendezésre kerülhessen, az alábbi […]

    „Aqua Challenge” vízivás kihívás októberben

    |

    A megfelelő minőségű és mennyiségű folyadékfogyasztás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet októberi közösségi média kampányával az OGYÉI (Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet) az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága támogatásával. A kampány keretében az a Merőkanál.hu – Élj könnyebben! Facebook oldalon minden nap praktikus tanácsokat és hasznos, hiteles információkat tesznek közzé a vízfogyasztással kapcsolatban. Emellett minden hetén […]

    Az elhivatott testnevelőknek köszönhetően résztvevői csúcsot döntött a Magyar Diáksport Nap

    |

    Közel félmillió gyermek sportolt a múlt pénteki diáksport napon, és több mint négyszáz iskola rendezett előtte szabadtéri sportfoglalkozást az Open Streets Day alkalmából Soha nem látott akadályok nehezítették idén az Európai Diáksport Napja (European School Sport Day – ESSD) megrendezését, azonban az elhivatott, lelkes testnevelőknek és intézményvezetőknek köszönhetően közel 1400 iskola ünnepelte meg a jeles […]

    A diáksportért végzett kiemelkedő munkáért adott át elismeréseket idén is küldöttgyűlésén az MDSZ

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség ma tartotta küldöttgyűlését, amelyen a hagyományoknak megfelelően elismerte azon diáksport vezetők, diáksportot segítők munkáját, akik az elmúlt évek során segítették a szövetség szerteágazó tevékenységét, hozzájárultak a diákolimpiai rendezvények zökkenőmentes lebonyolításához, sikereket értek el tanítványaikkal. Idén az alábbi kollégák vehették át a kitüntetést Balogh Gábor elnöktől és Tóth Zoltán alelnöktől: Szablya Zita […]

    A szabadtéri testmozgás az egyik legjobb immunerősítő – Az iskolák országszerte köztéri sportolással ünnepelték az Open Streets Day eseményt

    |

    A szabadtéri sport előnyeinek hangsúlyozásával hirdette meg az  MDSZ az Open Streets Day eseményt országszerte az iskoláknak. A jeles napon vagy a közeli napokban iskolák százai szerveztek köztéri sportfoglalkozásokat a gyerekeknek, kiemelve a sport immunerősítő hatását. Az MDSZ központi eseményét a Városliget új sportparkjában rendezte meg. Az International Sport and Culture Association (ISCA) 2019-ben első […]

    Díjaztuk a 2019. évi ESSD legaktívabb szervezőit

    |

    Az MDSZ kiemelt díjazási rendszert honosított meg az Európai Diáksport Napja alkalmából, minden évben külön jutalomban részesíti azokat az iskolákat, megyei és települési önkormányzatokat, továbbá azokat az intézményfenntartókat és megyei diáksport szervezeteket, akik a legtöbbet teszik a diáksportnap népszerűsítéséért és hagyományainak ápolásáért. Ennek értelmében idén a 2019. évi diáksport nap eredményes megszervezéséért az alábbi intézmények, […]

    Átadták a Magyar Sport Napja alkalmából odaítélt miniszteri elismeréseket és díjakat

    |

    Az ünnepségre eredetileg május 6-án került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az eseményt. Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter ünnepi beszédében kiemelte, hogy a mostani díjazottak is bekerültek a magyar sport nagyjai közé, mert tovább viszik a gazdag hazai sporthagyományokat. “Bármennyire is furcsán hangzik, önök a mostani ifjúság példaképei, és nagy a szerepük abban, […]

    Idén testnevelés órai keretek között ünnepeljük az Európai Diáksport Napját

    |

    A vírusfertőzés elleni védekezésben kiemelt szerepet kap az immunrendszer-erősítő testmozgás A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) kezdeményezésére indított Európai Diáksport Napját (ESSD) idén szeptember 25-én ünnepeljük. A COVID-19 miatti járványügyi készültség időszakában az MDSZ azt javasolja, hogy az iskolák a testnevelés órák keretei között szervezzék meg a diáksportnapi programokat. A jelenlegi tanév rendjében először jelent meg […]