2 HÓNAP ALATT 573 PÁR SPORTCIPŐ GYŰLT ÖSSZE AZ „EGY CIPŐBEN JÁRUNK” PROGRAM KERETÉBEN

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) az idei Európai Diáksport Napján indította el az „Egy cipőben járunk” névre keresztelt társadalmi felelősségvállalási programját. A kezdeményezés lényege egy sportcipő-gyűjtési aktivitás, amely a nehéz körülmények között élő gyermekek, tanulók mindennapos testmozgását, sportolását segíti. A mindössze 2 hónapon át tartó gyűjtés eredményeképpen 573 pár sportcipő gyűlt össze, melyeket összesen 21 iskola tanulói közt osztanak szét decemberben országszerte. A kiemelt átadóünnepség a Nógrád megyei, Ecsegi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában zajlott december 10-én, melyen részt vett Rákóczi Ferenc rádiós műsorvezető, és a Nemcsák Károly vezette Magyar Színészválogatott is. 

Az MDSZ országosan összesen 573 pár sportcipőt gyűjtött össze az idén indított, mintegy két hónapig tartó kampánya keretében. Az akciót olyan közéleti személyiségek, valamint egykori és jelenlegi élsportolók részvételével indította útnak a szövetség, mint Gergely István, Baji Balázs, Kiss Gergő, Kovács Katalin, Szabó Tünde, Stohl András, Nemcsák Károly és Gerendai Károly. Az összegyűjtött sportcipőket az MDSZ országos hálózata segítségével juttatja el minden megyében egy-egy iskolának. „Nagyon örülünk, hogy már első évben, a program indulásakor ilyen mennyiségű adomány gyűlt össze. Ezúton is szeretném megköszönni a felajánlásokat minden ismert és civil adományozónak, továbbá a cégeknek és szervezeteknek, akik nem egy esetben akár 30-50 párral is hozzájárultak a gyűjtéshez!” – mondta el Balogh Gábor MDSZ elnök, a program elindítója. Az adományozók teljes listája megtalálható a program honlapján, a www.egycipoben.hu oldalon.

A gyűjtés keretében az MDSZ az adományozókat arra kérte, hogy a cipőfűzőkre kötve lehetőleg egy személyes, motiváló üzenetet is fogalmazzanak meg, melyek útravalóul szolgálhatnak azoknak a gyerekeknek, akikhez a cipők végül eljutnak, és a testnevelés órákon és a sportköri foglalkozásokon használják majd a lábbeliket. A sportcipők kiosztását a gyerekek között az iskolák pedagógusai végzik, ez biztosíthatja, hogy azok a motivációs üzenetekkel a legjobb helyre kerüljenek, és minél tovább szolgálják a diákok mindennapos testmozgását. Az Ecsegi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában december 10-én zajlott az átadóünnepség, a cipőadományokat az MDSZ-szel Rákóczi Ferenc és a Nemcsák Károly vezette Magyar Színészválogatott vitte el a gyerekeknek. A közelmúltban életmódváltáson átesett rádiós műsorvezető a mozgás és egészséges életmód fontosságáról beszélgetett a nógrádi gyerekekkel, majd sor került egy közös játékra is, a Magyar Színészválogatott pedig közös focira hívta az iskolásokat. „Ha majd nagyok lesztek, gondoljatok rá, hogy egyszer Ti is kaptatok egy sportcipőt!” – ez volt Rákóczi Feri üzenete a helyi gyerekeknek, Nemcsák Károly pedig az alábbi üzenetet fogalmazta meg számukra: „Nem lehet mindig győzni, de mindig jön egy újabb verseny, amit meg lehet nyerni.”

Az iskolák kiválasztásánál több szempontot is figyelembe vett az MDSZ, így többek között a 2017/2018. tanévi NETFIT® mérési időszakában rögzített eredményeket, azaz az Intézményi Fittségi Indexet, továbbá azt, hogy az adott intézmény valamilyen okból hátrányos helyzetű (kedvezményezett) településen, vagy járásban található-e a vonatkozó jogszabályok szerint. Végül, a döntés során az iskolák diáksport területén mutatott aktivitását is mérlegelték, azaz hogy bekapcsolódnak-e, illetve milyen intenzitással a Diákolimpia®, vagy éppen az Európai Diáksport Napja programjaiba. Az adományozott iskolák listája szintén megtalálható a program weboldalán.

  • Egyéb hírek

    Sikeresen megvalósított projekt

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség sikerrel pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretein belül 2019. júliusban meghirdetett “a hazai nagy hagyományú országos szervezésű tanulmányi és sport versenyek támogatására” című pályázati felhívásra. Az NTP-TMV-M-19-A-0001 azonosító számú, a Diákolimpia® tehetséggondozó és versenyrendszerének támogatása 2019/2020 című program biztosított fedezetet a […]

    Nemzetközi fórum a TE IS projekt számára

    |

    A sport általi nevelést népszerűsítő európia projektben kerül bemutatásra többek között a TE IS programunk, mint kiválasztott jógyakorlat. A throughsport.eu oldal célja, hogy tartalmával segítse azokat sport oktatókat, testnevelőtanárokat, edzőket és ifjúságsegítő szakembereket, akik a sportot és testnevelést eszközként is kívánják alkalmazni a fiatalok, a gyermekek és a fiatal felnőttek közösségi készségeinek és demokratikus állampolgári […]

    A WHO jógyakorlatként emelte ki az MDSZ karantén időszak alatti kampányát

    |

    Az Egészségügyi Világszervezet nemzetközi összesítésében Magyarországról kiemelte, és jógyakorlatként mutatta be az MDSZ közösségi médiában folytatott kampányát. A „Mozogj Otthon” kampány elsődleges célja az volt, hogy a WHO által az iskolás korosztálynak ajánlott napi 60 perc közepes-erős intenzitású testmozgást ebben a helyzetben is ösztönözzük. Ehhez az MDSZ élsportolókat, közéleti személyiségeket, influenszereket, testnevelőket, edzőket és egyetemi […]

    Nemzetközi felmérést indít az MDSZ

    |

    Hogyan változott a gyermekek fizikai aktivitása a járvány és a korlátozó intézkedések hatására? Többet mozog az a gyermek, akinek van kertje vagy kutyája? Számít a napirend a mozgás és a sport tekintetében akkor, amikor az iskola zárva tart? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a nemzetközi felmérés, ami május 15 és 31. […]

    Startol a Diákolimpia GameTime – A félbeszakadt Diákolimpia® szezonban online játékot indít az MDSZ

    |

    Otthon is elvégezhető kihívások formájában, Diákolimpia GameTime néven indított játékos felhívása keretében kívánja a tanévben félbeszakadt versenysorozatát népszerűsíteni a szervező Magyar Diáksport Szövetség. A nyolc sportágban ma rajtoló öthetes program összesen 72 kihívást tartalmaz, amelyet a sportágak kiválóságai mutatnak be a gyerekeknek, többek között Baji Balázs, Böczögő Dorina, Lékai Máté és Háfra Noémi. A projekt […]

    Kitüntetések a Magyar Sport Napja alkalmából

    |

    A Magyar Sport Napja alkalmából minden évben hivatalos ünnepségen tüntetik ki a magyar sportért aktívan tevékenykedő szakembereket, ilyen eseményre a járványhelyzet miatt ezúttal nem volt lehetőség, de a díjakat odaítélték. A kiemelkedő edzői tevékenység és a jelentős nevelő-oktató munka, valamint életmű elismerésére edzők, továbbá a kiemelkedő teljesítményt elérő sportolókat felkészítő sportszakemberek részére adományozható Bay Béla-díjban […]

    Mozgásélmény szenioroknak

    |

    Talán soha ennyire nem volt fontos a rendszeres testmozgás, mint most. A Magyar Diáksport Szövetséghez (MDSZ) hasonlóan a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) is elkötelezett a mozgás mellett, ezért most az időseknek is szeretné megkönnyíteni a bezártságot, s egyben napi rutint biztosítani a masport.hu oldalon adott időpontban elérhető ingyenes, kifejezetten a szenior korcsoport számára készített tornájával. […]

    Online pedagógus-továbbképzéseket indít a Magyar Diáksport Szövetség

    |

    A világjárvány okozta helyzetre reagálva a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) digitális felületen elvégezhető továbbképzéseket indít pedagógusok számára. A távoktatási formában megvalósuló kétféle ingyenes továbbképzésre, amelyeket egyedi ütemben két hét alatt lehet elvégezni, már elindult a jelentkezés. Az MDSZ 2020. március 17-én függesztette fel a pedagógus-továbbképzési programjait, mert a járvány miatt indokolttá váló korlátozások miatt átmenetileg […]

    Nyílt levél a Diákolimpia® versenyzőihez és felkészítőikhez

    |

    Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Testnevelők, Tisztelt Intézményvezetők! Kedves Szülők!   Alig egy hónap telt el a koronavírus járványhelyzet kritikussá válása óta, és ezen rövid idő alatt a járvány mindannyiunk életét felforgatta. Az idei Húsvét nem olyan volt, mint amit megszoktunk, és a hétköznapjaink is, a megannyi tennivaló ellenére, furcsa, fásult ürességben telnek. Sok minden hiányzik most […]

    KÖZLEMÉNY a 2019/2020. tanévi Diákolimpia® versenysorozat félbeszakadásáról

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnökségének 4/2020 (III.11.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján az MDSZ vezetése a Diákolimpia® 2019/2020. tanévi versenysorozatát – tekintettel a kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló 95/2020. (IV. 9.) Korm. rendeletben foglaltakra is – 2020. március 11. napjával befejezettnek nyilvánítja. A döntés értelmében a 2019/2020. tanévi Diákolimpia® keretében meghirdetett, a Magyar Diáksport Szövetség […]