Immár a NETFIT-tel mérnek az iskolákban – új, országos rendszer a gyerekek egészségéért

Budapest, 2014. november 3. – Immár hivatalosan is a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által kifejlesztett NETFIT-tel mérik a tanulók fittségét az iskolákban. Az új rendszerrel kapcsolatban közel 7.100 pedagógus vett részt az MDSZ ingyenes képzésein.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a NETFIT® (Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt) program bevezetése Magyarországon. A Magyar Közlöny 2014. október 27-én tette közzé a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet módosítását, amely nevesíti a NETFIT-et, mint a tanulók fizikai fittségi mérésének rendszerét, valamint szabályozza annak tartalmi kereteit. Ennek köszönhetően most már minden érintett iskolában a  NETFIT® rendszer segítségével mérik fel a testnevelők a diákok fittségi állapotát a 2015. január 5. és május 27. közé eső mérési időszakban.

A Magyar Diáksport Szövetség által kidolgozott NETFIT® az országban első alkalommal és élenjáró módon dedikáltan egészségközpontú, és egységes formában kínál komplex, tudományosan megalapozott megoldást a tanulói fittségi állapotmérésre. A most bevezetendő pedagógiai eszköz alkalmazásának célja az egészséghez szükséges fittségi állapot elérése, megőrzése, javítása (fejlesztése), a tanulók fizikai aktivitási szintjének növelésén keresztül. A NETFIT® elsősorban diagnosztikai jelleggel méri és követi nyomon a tanulók fizikai fittségét a köznevelési intézmények részére rendelkezésére bocsátott útmutató alapján.

A NETFIT® nem felkészületlenül éri az iskolákat, hiszen a Magyar Diáksport Szövetség az új fittségi teszt alkalmazását és más módszertani újdonságokat bemutatandó egy harminc órás, akkreditált, ingyenes képzést biztosított 7100 pedagógus számára. Az ehhez tartozó eszközcsomagot már 3600 intézmény kapta kézhez, szintén ingyenesen.

Fontos eleme a kidolgozott és most bevezetendő tesztrendszernek a Cooper Intézettel közösen kifejlesztett szoftver. Az eredmények rögzítése, egyéni kiértékelése és maga a visszajelzés ténye a jövőbeni fejlődés záloga, hisz kiderül, hogy az egészséges, a fejlesztésre szoruló vagy a fokozottan fejlesztésre szoruló fittségi zónába tartozik-e a gyermek. Az egyéni kiértékelésében javaslatokat teszünk arra, hogyan javíthatók vagy fenntarthatók a tanulók aktivitási és fittségi szintjének-állapotának mérési eredményei. Most először valósul meg, hogy egységes hálózatba forrasztható a pedagógusok, a szülők és a gyerekek érdeke, hisz az adatokhoz e három célcsoport is könnyen és gyorsan hozzáférhet. A rendszer ezáltal alkalmas a személyre szabott, pozitív megerősítésre és attitűdformálásra is.

A NETFIT® fittségmérési rendszer négy különböző fittségi profilt különböztet meg, amelyekről bővebben itt olvashat: http://www.mdsz.hu/netfit/fittsegi-profilok-es-tesztek/.

A NETFIT® segítségével ráirányíthatjuk mind a tanulók, mind a szülők figyelmét a rendszeres testmozgás és a sport kiemelkedő szerepére az egészség fejlesztése és megőrzése érdekében.

 

Háttér:

Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 1987-ben alakult társadalmi szervezet, mely a közoktatásban – alap- és középfokú oktatási intézményekben – működő diáksport szervezetek országos érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete. Az MDSZ ma az ország legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági szervezete, amely egyszerre valósít meg közoktatási és egyetemes sportérdekeket, valamint a szabadidő hasznos eltöltését célzó feladatokat.

 

Sajtókapcsolat: Magyar Diáksport Szövetség   Kommunikációs Osztály   06 1 273-35-76   sajto@mdsz.hu

  • Egyéb hírek

    Elkezdődött a NETFIT® mérési időszak az iskolákban

    |

    Az iskolákban a tanév rendjéről szóló rendeletnek megfelelően hétfőn elkezdődött az aktuális fittségmérési időszak, amelynek eredményei alapján pontos képet kapnak majd a pedagógusok, a szülők és a döntéshozók a diákok fittségi állapotáról. A NETFIT® mérés az 5-12. osztályos tanulók bevonásával zajlik, azonban mivel a középfokú oktatási intézményekben jelenleg tantermen kívüli, digitális munkarend van érvényben, így […]

    FEBRUÁR 10-IG MEGHOSSZABBÍTJUK A DIÁKOLIMPIA VERSENYEK FELFÜGGESZTÉSÉT

    |

        A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Országos Központja összhangban a védelmi intézkedésekről szóló Kormányrendeletben foglaltakkal a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban a mai napon az alábbi döntést hozta: (1) a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszerének 2020. november 11-től kezdődő – és eredetileg 2020. december 11-ig tartó – felfüggesztése 2021. február 10-ig meghosszabbításra kerül. A felfüggesztés […]

    Sportösztöndíj programot hirdet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

    |

    Az idei tanévben érettségiző és kiemelkedő sportteljesítménnyel rendelkező tanulóknak ajánljuk az alábbi felhívást: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem pályázatot ír ki a 2021. évi felsőoktatási felvételi eljárásban az Egyetem államilag támogatott, az államtudományi képzési területhez tartozó, nappali és levelezős munkarendű alapképzésére, olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló felvételi jelentkezők számára. A sportösztöndíjat elnyerő sportolók sikeres érettségi vizsga, valamint a […]

    Január 11-ig meghosszabbítjuk a Diákolimpia versenyek felfüggesztését

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Országos Központja összhangban a védelmi intézkedésekről szóló Kormányrendeletben foglaltakkal a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban a mai napon az alábbi döntést hozta: A 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszerének 2020. november 11-től kezdődő – és eredetileg 2020. december 11-ig tartó  –felfüggesztése 2021. január 11-ig meghosszabbításra kerül. A felfüggesztés időtartama alatt a Magyar […]

    Újabb négy évre Balogh Gábor az NDHSZ elnöke

    |

    Megtartotta esedékes tisztújító küldöttgyűlését a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) – amelynek az MDSZ is alapító tagszervezete és 2017. óta működik a sportról szóló törvény által létrehozott négy sportköztestület egyikeként. A döntéshozók egyhangú szavazással újraválasztották tisztségében a szervezetet az elmúlt négy évben elnökként irányító Balogh Gábort, szövetségünk elnökét. A köztestület alelnökévé a küldöttek […]

    Minden mozgás számít! – A mozgásszegény életmód és az elégtelen fizikai aktivitás veszélyeire hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO)

    |

    A WHO új, globális fizikai aktivitás ajánlása a testmozgás egészségre gyakorolt hatásainak és a mozgásszegény életmód káros hatásainak legújabb kutatásain alapul. Az új irányelvek kihangsúlyozzák az aktivitás fontosságát minden élethelyzetben lévő ember számára, és felhívják a figyelmet, hogy a mozgásnak bármilyen formája – például a lépcsőzés és a házimunka is – jelentőséggel bír.  Kiemelt fontossággal […]

    Megtarthatók köztéren a testnevelés órák

    |

    Az elmúlt hetek járványügyi korlátozó intézkedései alapján a Magyar Diáksport Szövetség levélben kért állásfoglalást az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságától, hogy a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben foglalt korlátozások tükrében van-e lehetőség a testnevelésórák megtartására az iskola területén kívül, az iskolához közel eső közterületen, parkban vagy szabadtéri sportpályán. Örömmel tudatjuk, hogy a Minisztérium képviseletében […]

    Több mint 500-an követték a HIPE 2020 és CEREPS+ nemzetközi, minőségi testnevelés témájú online konferenciánkat

    |

    Immár negyedik alkalommal rendeztük meg a minőségi testnevelésre fókuszáló, nemzetközi konferenciánkat, ezúttal a CEREPS, azaz az Európai Testnevelési és Sport Kutatási Tanács nemzetközi szervezettel összefogva. Fő célunk volt, hogy a konferencia ezúttal a tudomány, a módszertan és a gyakorlat hármas egységében reagáljon a legaktuálisabb kérdésekre, kihívásokra. A rendezvényt az idei évben rendhagyó módon kellett lebonyolítanunk: […]

    Meghosszabbításra került a Szellemi Diákolimpia® gyakorló fordulójának kitöltési határideje

    |

    A Szellemi Diákolimpia® 0. gyakorló fordulójának kitöltési határideje december 04-ére módosult. Az éles fordulókkal ellentétben a gyakorló feladatsorok megválaszolására csaknem egy hónap áll minden csapat rendelkezésére. Az itt szerzett pontszámok nem számítanak bele a végeredménybe, így a nevezőknek mindenképpen érdemes az olimpiatörténeti tudásukat tesztelniük. A nevezés az alábbi oldalon lehetséges: https://nevezes.diakolimpia.hu/

    Közlemény A 2020/2021. tanévi Diákolimpia® felfüggesztéséről és egyes sportági versenykiírásaiban meghatározott lebonyolítási és nevezési határidők törléséről

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnökségének 4/2020 (III.11.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján az MDSZ Országos Központja összhangban a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendeletben foglaltakkal, valamint a 2020. október 2-án kiadott közleményével, a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban az alábbi döntést hozta: (1) a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszere […]