Kinek ismerős a bűvös 177-es szám?

Ha tanítványaitok kapásból rávágják, hogy ez bizony az eddig megszerzett magyar olimpiai aranyérmek számát jelenti, akkor nektek is itt a helyetek és érdemes indulnotok a Szellemi Diákolimpián!

Ezt a nemzetközi szinten is igen előkelőnek számító 177 aranyérmet 302 sportolónk szállította, közülük Hosszú Katinkával kapcsolatban biztosan kaphattok majd kérdést, aki lenyűgöző teljesítményével és verhetetlen hozzáállásával méltón kiérdemelte az „Iron Lady” nevet. Rajta kívül még megannyi úszóbajnokunk és az öttusa büszkeségeink kapják idén a főszerepet a vetélkedőn. Ha érdekelnek az olimpiai mozgalmak, jelképek, jelmondatok, akkor van számotokra egy további jó hírünk, hiszen ezekkel a témákkal is találkozhattok a fordulók alatt.

A mai naptól már elstartolt a 0. forduló, amelyben mindenki kedve szerint kipróbálhatja magát, hiszen itt még nincs semmilyen tét. Az itt szerzett eredmények nem számítanak bele az éles internetes versenybe, ezért mindenkinek érdemes megmérettetnie magát, hogy mennyire jól ismeri az igazi bajnokainkat.

Amiatt pedig ne aggódjatok, ha esetleg rosszul válaszoltok egy kérdésre, mivel azt senki nem ellenőrzi vagy látja rajtatok kívül, úgyhogy nincs vesztenivalótok, itt csak nyerhettek és biztosan tanultok valami érdekeset.

 

Nevezzetek még ma, amelyet itt tudtok megtenni: https://sso.mdsz.hu/cas/login

 

Gyerünk, itt az idő, hogy megmutassátok, Ti nemcsak kiválóan sportoltok, hanem remekül ismeritek az olimpiákat és a bajnok sportolóinkat is! Hajrá, mi Nektek szurkolunk! 😊

  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • MVM

    SZPONZOR

    Szponzor
  • Szellemi diákolimpia

    Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Játékfelület
  • Covid

    Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Játékfelület
  • Országos Diákolimpia

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Nemzeti Tehetség Program

    Nemzeti Tehetség Program
  • Partnerek hu

    Partnerek

    Partnerek
  • Egyéb hírek

    Elkezdődött a NETFIT® mérési időszak az iskolákban

    |

    Az iskolákban a tanév rendjéről szóló rendeletnek megfelelően hétfőn elkezdődött az aktuális fittségmérési időszak, amelynek eredményei alapján pontos képet kapnak majd a pedagógusok, a szülők és a döntéshozók a diákok fittségi állapotáról. A NETFIT® mérés az 5-12. osztályos tanulók bevonásával zajlik, azonban mivel a középfokú oktatási intézményekben jelenleg tantermen kívüli, digitális munkarend van érvényben, így […]

    FEBRUÁR 10-IG MEGHOSSZABBÍTJUK A DIÁKOLIMPIA VERSENYEK FELFÜGGESZTÉSÉT

    |

        A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Országos Központja összhangban a védelmi intézkedésekről szóló Kormányrendeletben foglaltakkal a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban a mai napon az alábbi döntést hozta: (1) a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszerének 2020. november 11-től kezdődő – és eredetileg 2020. december 11-ig tartó – felfüggesztése 2021. február 10-ig meghosszabbításra kerül. A felfüggesztés […]

    Sportösztöndíj programot hirdet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

    |

    Az idei tanévben érettségiző és kiemelkedő sportteljesítménnyel rendelkező tanulóknak ajánljuk az alábbi felhívást: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem pályázatot ír ki a 2021. évi felsőoktatási felvételi eljárásban az Egyetem államilag támogatott, az államtudományi képzési területhez tartozó, nappali és levelezős munkarendű alapképzésére, olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló felvételi jelentkezők számára. A sportösztöndíjat elnyerő sportolók sikeres érettségi vizsga, valamint a […]

    Január 11-ig meghosszabbítjuk a Diákolimpia versenyek felfüggesztését

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Országos Központja összhangban a védelmi intézkedésekről szóló Kormányrendeletben foglaltakkal a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban a mai napon az alábbi döntést hozta: A 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszerének 2020. november 11-től kezdődő – és eredetileg 2020. december 11-ig tartó  –felfüggesztése 2021. január 11-ig meghosszabbításra kerül. A felfüggesztés időtartama alatt a Magyar […]

    Újabb négy évre Balogh Gábor az NDHSZ elnöke

    |

    Megtartotta esedékes tisztújító küldöttgyűlését a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) – amelynek az MDSZ is alapító tagszervezete és 2017. óta működik a sportról szóló törvény által létrehozott négy sportköztestület egyikeként. A döntéshozók egyhangú szavazással újraválasztották tisztségében a szervezetet az elmúlt négy évben elnökként irányító Balogh Gábort, szövetségünk elnökét. A köztestület alelnökévé a küldöttek […]

    Minden mozgás számít! – A mozgásszegény életmód és az elégtelen fizikai aktivitás veszélyeire hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO)

    |

    A WHO új, globális fizikai aktivitás ajánlása a testmozgás egészségre gyakorolt hatásainak és a mozgásszegény életmód káros hatásainak legújabb kutatásain alapul. Az új irányelvek kihangsúlyozzák az aktivitás fontosságát minden élethelyzetben lévő ember számára, és felhívják a figyelmet, hogy a mozgásnak bármilyen formája – például a lépcsőzés és a házimunka is – jelentőséggel bír.  Kiemelt fontossággal […]

    Megtarthatók köztéren a testnevelés órák

    |

    Az elmúlt hetek járványügyi korlátozó intézkedései alapján a Magyar Diáksport Szövetség levélben kért állásfoglalást az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságától, hogy a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben foglalt korlátozások tükrében van-e lehetőség a testnevelésórák megtartására az iskola területén kívül, az iskolához közel eső közterületen, parkban vagy szabadtéri sportpályán. Örömmel tudatjuk, hogy a Minisztérium képviseletében […]

    Több mint 500-an követték a HIPE 2020 és CEREPS+ nemzetközi, minőségi testnevelés témájú online konferenciánkat

    |

    Immár negyedik alkalommal rendeztük meg a minőségi testnevelésre fókuszáló, nemzetközi konferenciánkat, ezúttal a CEREPS, azaz az Európai Testnevelési és Sport Kutatási Tanács nemzetközi szervezettel összefogva. Fő célunk volt, hogy a konferencia ezúttal a tudomány, a módszertan és a gyakorlat hármas egységében reagáljon a legaktuálisabb kérdésekre, kihívásokra. A rendezvényt az idei évben rendhagyó módon kellett lebonyolítanunk: […]

    Meghosszabbításra került a Szellemi Diákolimpia® gyakorló fordulójának kitöltési határideje

    |

    A Szellemi Diákolimpia® 0. gyakorló fordulójának kitöltési határideje december 04-ére módosult. Az éles fordulókkal ellentétben a gyakorló feladatsorok megválaszolására csaknem egy hónap áll minden csapat rendelkezésére. Az itt szerzett pontszámok nem számítanak bele a végeredménybe, így a nevezőknek mindenképpen érdemes az olimpiatörténeti tudásukat tesztelniük. A nevezés az alábbi oldalon lehetséges: https://nevezes.diakolimpia.hu/

    Közlemény A 2020/2021. tanévi Diákolimpia® felfüggesztéséről és egyes sportági versenykiírásaiban meghatározott lebonyolítási és nevezési határidők törléséről

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnökségének 4/2020 (III.11.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján az MDSZ Országos Központja összhangban a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendeletben foglaltakkal, valamint a 2020. október 2-án kiadott közleményével, a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban az alábbi döntést hozta: (1) a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszere […]