Futsal Diákolimpia® V-VI. kcs. Országos Döntő beharangozó

A 2019/2020. tanév Futsal Diákolimpia® Országos Döntője február 7-9. között kerül megrendezésre Pécsett.  Az eseményen az V-VI. korcsoport versenyzői csapatban mérik össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet.

A rendezvény házigazdái: a Magyar Diáksport Szövetség és a Baranya Megyei Diáksport Tanács

Esemény időpontja: 2020. 02. 07. 19 óra

Helyszín: Gandhi Gimnázium Sportcsarnoka, Pécs Dobó I. utca

A megnyitó ünnepségen részt vesz és beszédet mond:

  • Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere
  • Máté János, PSN Zrt. vezérigazgató
  • Dr Erdős Dániel, MDSZ ügyvezető igazgató

 Az országos döntőn résztvevő csapatok: 12 fiú csapat

Különlegesség: Az eddigi tanévek során mindig 20 csapat – a 20 megyei győztes – jutott az országos döntőbe. Az idei versenykiírás alapján a megyei döntők győztesei és 2. helyezettjei, országos elődöntői csoportokba kerülnek, amelyek győztesei az országos döntőbe jutnak.

Országos elődöntők: Az országos elődöntői csoportokba jelentkezhet a 19 megyei/budapesti 1. helyezett és a megyei/budapesti 2. helyezettek.

Országos döntő: Az országos elődöntőkről felkerült 11 csapat, valamint az országos döntőt rendező megye bajnokcsapata mindösszesen 12 csapat

Az országos döntőn résztvevő versenyzők, felkészítők: 120 fiú versenyző, 24 felkészítő 

Helyszínek:

Gandhi Gimnázium Sportcsarnoka (7629 Pécs. Dobó I. u. 93.)

Lauber Dezső Városi Sportcsarnok (7623 Pécs, Veress E. u. 10.)

Érdekességek:

  • Új bajnokot avatunk, mert a tavalyi győztes nem került be a legjobb 12 közé
  • Pécsett az idei tanévben még 2 nagy Diákolimpia® Országos Döntő lesz: aGrundbirkózó Diákolimpia® február 15-16-án, majd a tanév végén 2020. június 16-19. között a Kis Iskolák Sportversenye – A sportoló nemzedékért Diákolimpia®
  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • MVM

    SZPONZOR

    Szponzor
  • Szellemi diákolimpia

    Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Játékfelület
  • Covid

    Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Játékfelület
  • Országos Diákolimpia

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Nemzeti Tehetség Program

    Nemzeti Tehetség Program
  • Partnerek hu

    Partnerek

    Partnerek
  • Egyéb hírek

    Elkezdődött a NETFIT® mérési időszak az iskolákban

    |

    Az iskolákban a tanév rendjéről szóló rendeletnek megfelelően hétfőn elkezdődött az aktuális fittségmérési időszak, amelynek eredményei alapján pontos képet kapnak majd a pedagógusok, a szülők és a döntéshozók a diákok fittségi állapotáról. A NETFIT® mérés az 5-12. osztályos tanulók bevonásával zajlik, azonban mivel a középfokú oktatási intézményekben jelenleg tantermen kívüli, digitális munkarend van érvényben, így […]

    FEBRUÁR 10-IG MEGHOSSZABBÍTJUK A DIÁKOLIMPIA VERSENYEK FELFÜGGESZTÉSÉT

    |

        A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Országos Központja összhangban a védelmi intézkedésekről szóló Kormányrendeletben foglaltakkal a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban a mai napon az alábbi döntést hozta: (1) a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszerének 2020. november 11-től kezdődő – és eredetileg 2020. december 11-ig tartó – felfüggesztése 2021. február 10-ig meghosszabbításra kerül. A felfüggesztés […]

    Sportösztöndíj programot hirdet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

    |

    Az idei tanévben érettségiző és kiemelkedő sportteljesítménnyel rendelkező tanulóknak ajánljuk az alábbi felhívást: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem pályázatot ír ki a 2021. évi felsőoktatási felvételi eljárásban az Egyetem államilag támogatott, az államtudományi képzési területhez tartozó, nappali és levelezős munkarendű alapképzésére, olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló felvételi jelentkezők számára. A sportösztöndíjat elnyerő sportolók sikeres érettségi vizsga, valamint a […]

    Január 11-ig meghosszabbítjuk a Diákolimpia versenyek felfüggesztését

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Országos Központja összhangban a védelmi intézkedésekről szóló Kormányrendeletben foglaltakkal a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban a mai napon az alábbi döntést hozta: A 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszerének 2020. november 11-től kezdődő – és eredetileg 2020. december 11-ig tartó  –felfüggesztése 2021. január 11-ig meghosszabbításra kerül. A felfüggesztés időtartama alatt a Magyar […]

    Újabb négy évre Balogh Gábor az NDHSZ elnöke

    |

    Megtartotta esedékes tisztújító küldöttgyűlését a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) – amelynek az MDSZ is alapító tagszervezete és 2017. óta működik a sportról szóló törvény által létrehozott négy sportköztestület egyikeként. A döntéshozók egyhangú szavazással újraválasztották tisztségében a szervezetet az elmúlt négy évben elnökként irányító Balogh Gábort, szövetségünk elnökét. A köztestület alelnökévé a küldöttek […]

    Minden mozgás számít! – A mozgásszegény életmód és az elégtelen fizikai aktivitás veszélyeire hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO)

    |

    A WHO új, globális fizikai aktivitás ajánlása a testmozgás egészségre gyakorolt hatásainak és a mozgásszegény életmód káros hatásainak legújabb kutatásain alapul. Az új irányelvek kihangsúlyozzák az aktivitás fontosságát minden élethelyzetben lévő ember számára, és felhívják a figyelmet, hogy a mozgásnak bármilyen formája – például a lépcsőzés és a házimunka is – jelentőséggel bír.  Kiemelt fontossággal […]

    Megtarthatók köztéren a testnevelés órák

    |

    Az elmúlt hetek járványügyi korlátozó intézkedései alapján a Magyar Diáksport Szövetség levélben kért állásfoglalást az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságától, hogy a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletben foglalt korlátozások tükrében van-e lehetőség a testnevelésórák megtartására az iskola területén kívül, az iskolához közel eső közterületen, parkban vagy szabadtéri sportpályán. Örömmel tudatjuk, hogy a Minisztérium képviseletében […]

    Több mint 500-an követték a HIPE 2020 és CEREPS+ nemzetközi, minőségi testnevelés témájú online konferenciánkat

    |

    Immár negyedik alkalommal rendeztük meg a minőségi testnevelésre fókuszáló, nemzetközi konferenciánkat, ezúttal a CEREPS, azaz az Európai Testnevelési és Sport Kutatási Tanács nemzetközi szervezettel összefogva. Fő célunk volt, hogy a konferencia ezúttal a tudomány, a módszertan és a gyakorlat hármas egységében reagáljon a legaktuálisabb kérdésekre, kihívásokra. A rendezvényt az idei évben rendhagyó módon kellett lebonyolítanunk: […]

    Meghosszabbításra került a Szellemi Diákolimpia® gyakorló fordulójának kitöltési határideje

    |

    A Szellemi Diákolimpia® 0. gyakorló fordulójának kitöltési határideje december 04-ére módosult. Az éles fordulókkal ellentétben a gyakorló feladatsorok megválaszolására csaknem egy hónap áll minden csapat rendelkezésére. Az itt szerzett pontszámok nem számítanak bele a végeredménybe, így a nevezőknek mindenképpen érdemes az olimpiatörténeti tudásukat tesztelniük. A nevezés az alábbi oldalon lehetséges: https://nevezes.diakolimpia.hu/

    Közlemény A 2020/2021. tanévi Diákolimpia® felfüggesztéséről és egyes sportági versenykiírásaiban meghatározott lebonyolítási és nevezési határidők törléséről

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnökségének 4/2020 (III.11.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján az MDSZ Országos Központja összhangban a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendeletben foglaltakkal, valamint a 2020. október 2-án kiadott közleményével, a Diákolimpia® 2020/2021. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban az alábbi döntést hozta: (1) a 2020/2021. tanévi Diákolimpia® versenyrendszere […]