V-VI. korcsoportos Röplabda Diákolimpia® Országos Döntő – beharangozó

A 2018/2019. tanévi Röplabda Diákolimpia® Országos Döntő 2019. február 7-10-én kerül megrendezésre Békéscsabán. Az eseményen az V-VI. korcsoport (középiskolások) versenyzői mérik össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet.

A rendezvény házigazdái a Magyar Diáksport Szövetség és a Békés Megyei Diáksport Egyesület.

az esemény kezdési időpontja: 2019. február 7. 16h30

Helyszín: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ, Agóra terem

A megnyitó ünnepségen részt vesz és beszédet mond:

Szarvas Péter – Békéscsaba MJV polgármestere

dr. Erdős Dániel – Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója

A versenyek helyszíne: Békéscsaba, Gál Ferenc Főiskola Sportcsarnoka és a Vásárhelyi Pál Szakgimnázium tornaterme.

Az eredményhirdetések 2019. 02. 10. 17.30-kor a Gál Ferenc Főiskola Sportcsarnokban zajlanak.

• Az országos döntőbe nemenként a legjobb 8 csapat jut be.
• Országosan 151 intézmény nevezett, fiúknál 87, leányoknál 117 csapat versenyzett.
• A Békéscsabai Röplabda Egyesület támogatásának köszönhetően a döntőn résztvevő tanulók csütörtökön megtekinthetik a Swietelsky-BRSE- Saint Raphael Var Vb női CEV kupa negyedöntőt, szombaton pedig a Swietelsky-BRSE-Jászberény VT női Extra Liga mérkőzését.

• A fiúk mezőnyében címvédő a Dunaújvárosi SZC Hild József Szakgimnáziuma

• Érdekesség, hogy 2 csapat képviseli Bács-Kiskun megyét, 2 csapat Fejér megyét, 2 csapat Hajdú-Bihar megyét, és 2 csapat Somogy megyét.

• A lányok mezőnyében idén is résztvevő a tavalyi döntős és bajnok nyíregyházi Vasvári- és a hazai közönség előtt revansra készülő békéscsabai Andrássy Gyula gimnázium.

A verseny eredményeit és fotóit folyamatosan töltjük fel a Diákolimpia® facebook oldalára!

Elindult a webshopunk, ahol megvásárolhatóak a Diákolimpia® termékeink!

  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Szellemi diákolimpia

    Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Játékfelület
  • Országos Diákolimpia

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Nemzeti Tehetség Program

    Nemzeti Tehetség Program
  • Partnerek hu

    Partnerek

    Partnerek
  • Egyéb hírek

    A diáksportért végzett kiemelkedő munkáért adott át elismeréseket idén is küldöttgyűlésén az MDSZ

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség ma tartotta küldöttgyűlését, amelyen a hagyományoknak megfelelően elismerte azon diáksport vezetők, diáksportot segítők munkáját, akik az elmúlt évek során segítették a szövetség szerteágazó tevékenységét, hozzájárultak a diákolimpiai rendezvények zökkenőmentes lebonyolításához, sikereket értek el tanítványaikkal. Idén az alábbi kollégák vehették át a kitüntetést Balogh Gábor elnöktől és Tóth Zoltán alelnöktől: Szablya Zita […]

    A szabadtéri testmozgás az egyik legjobb immunerősítő – Az iskolák országszerte köztéri sportolással ünnepelték az Open Streets Day eseményt

    |

    A szabadtéri sport előnyeinek hangsúlyozásával hirdette meg az  MDSZ az Open Streets Day eseményt országszerte az iskoláknak. A jeles napon vagy a közeli napokban iskolák százai szerveztek köztéri sportfoglalkozásokat a gyerekeknek, kiemelve a sport immunerősítő hatását. Az MDSZ központi eseményét a Városliget új sportparkjában rendezte meg. Az International Sport and Culture Association (ISCA) 2019-ben első […]

    Díjaztuk a 2019. évi ESSD legaktívabb szervezőit

    |

    Az MDSZ kiemelt díjazási rendszert honosított meg az Európai Diáksport Napja alkalmából, minden évben külön jutalomban részesíti azokat az iskolákat, megyei és települési önkormányzatokat, továbbá azokat az intézményfenntartókat és megyei diáksport szervezeteket, akik a legtöbbet teszik a diáksportnap népszerűsítéséért és hagyományainak ápolásáért. Ennek értelmében idén a 2019. évi diáksport nap eredményes megszervezéséért az alábbi intézmények, […]

    Átadták a Magyar Sport Napja alkalmából odaítélt miniszteri elismeréseket és díjakat

    |

    Az ünnepségre eredetileg május 6-án került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az eseményt. Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter ünnepi beszédében kiemelte, hogy a mostani díjazottak is bekerültek a magyar sport nagyjai közé, mert tovább viszik a gazdag hazai sporthagyományokat. “Bármennyire is furcsán hangzik, önök a mostani ifjúság példaképei, és nagy a szerepük abban, […]

    Idén testnevelés órai keretek között ünnepeljük az Európai Diáksport Napját

    |

    A vírusfertőzés elleni védekezésben kiemelt szerepet kap az immunrendszer-erősítő testmozgás A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) kezdeményezésére indított Európai Diáksport Napját (ESSD) idén szeptember 25-én ünnepeljük. A COVID-19 miatti járványügyi készültség időszakában az MDSZ azt javasolja, hogy az iskolák a testnevelés órák keretei között szervezzék meg a diáksportnapi programokat. A jelenlegi tanév rendjében először jelent meg […]

    Nemzetközi pályázati siker

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség sikeresen pályázott a 2020-as évre kiírt nemzetközi „Mobilitási és csereprogramok a sport területén” pályázati felhívásra.  Az Európai Unió által kiírt „Mobilitási és csereprogramok a sport területén” pályázat átfogó célja, hogy lehetőséget nyújtson a sporttal foglalkozó szervezetek munkatársainak tanulási célú mobilitás programokban való részvételre, és ezzel új, külföldön megszerzett képességekre, képesítésekre és […]

    Élő webinárium az iskolai testnevelésről és diáksportról a COVID-19 járványügyi készültség időszakában

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség online webináriumot szervez testnevelő tanároknak, tanítóknak és diáksportban dolgozó szakembereknek, hogy segítséget nyújtson az új tanév iskolai testnevelést és diáksportot érintő kihívásainak megoldásában. Csatlakozz élő konzultációnkhoz, ha szívesen tájékozódnál arról, hogy testnevelésben és diáksportban dolgozó szakemberként mit tehetünk a járvány fékezése érdekében, például: Milyen elveket érdemes figyelembe venni az oktatás infrastruktúrájának […]

    A Magyar Diáksport Szövetség iránymutatásai és ajánlásai a rendezvények megvalósítására a COVID-19 pandémiával összefüggő járványügyi készültség időszakában

    |

    Jelen dokumentum célja, hogy a COVID-19 járványügyi készültség időszakában iránymutatásokat és ajánlásokat fogalmazzon meg a Diákolimpia® rendezvények vonatkozásában, folyamatosan figyelembe véve az aktuális kormányzati népegészségügyi rendelkezéseket és ajánlásokat, segítve ezzel a szervezőket és résztvevőket a biztonságos lebonyolításban. Jelen dokumentum hatálya kiterjed a 2020/2021. tanévben megrendezésre kerülő valamennyi Diákolimpia® rendezvényre (körzeti, megyei és országos szinten egyaránt […]

    A Magyar Diáksport Szövetség állásfoglalása és iránymutatásai az iskolai testnevelés és diáksport megvalósítására a COVID-19 pandémiával összefüggő járványügyi készültség időszakában

    |

    Előzmény Az új koronavírus (SARS-CoV-2) terjedését megelőző intézkedések részeként a nemzeti köznevelési rendszer 2020. március 16-tól a tanév végéig tantermen kívüli, digitális oktatási munkarendben látta el feladatát. Ebben az időszakban az iskolai testnevelés és a diáksport megvalósítása eddig soha nem látott kihívásokba és akadályokba ütközött, hiszen a műveltségi, tanulási területen zajló oktatást egyik napról a […]

    A rendszeres sportolás az egyik legjobb immunerősítő, mégis keveset mozogtak a gyerekek az új típusú koronavírus járvány tavaszi hulláma alatt

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség a járványügyi készültség időszakában segítséget nyújtó iránymutatásokat dolgozott ki az iskolai testnevelés és diáksport területén. Sajnos igen alacsony arányban végeztek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásának megfelelő, legalább napi 60 perc testmozgást az iskoláskorú gyermekek a tavasszal bevezetett kijárási korlátozások alatt.  A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által vezetett európai felmérés szerint a […]