Kiélezett verseny a döntőbe kerülésért

Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® III-IV. korcsoportos Országos Elődöntők

Dombóvár és Eger látta vendégül 2014. március 16-án a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia® III-IV. korcsoportos rszágos elődöntőjére érkező iskolacsapatokat, melyek számára az országos döntőbe kerülés volt a tét.

A lebonyolítás szerint mindkét elődöntő első és második helyezettje, összesen négy gárda, automatikusan az országos döntő résztvevőjének számított, míg a további négy csapat pontszám alapján vívta ki magának a jogot, hogy az ország legjobb nyolc együttese között tudhassa magát.

Dombóváron, a Belvárosi Általános Iskola aulájában 5 megye 11 iskolacsapatának tagjait és felkészítőit Földesi Gyula, a Tolna Megyei Diáksport Tanács titkára köszöntötte, majd ezt követően bemutatta a zsűri tagjait: Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok vívót, dr. Jakabházyné Mező Máriát, a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) főtitkárát, Dr. Szikora Katalint, a MOA Tanács tagját, Ruip Lászlót, nyugdíjas testnevelőt, Poór Józsefet, a paksi Deák Ferenc Általános Iskola testnevelőjét, és a játékvezető Győr Bélát, a MOA Tanács tagját.

A köszöntőt és a bemutatást követően Kaszás Zoltán, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ dombóvári tankerületének igazgatója megnyitotta az országos elődöntőt.

A csapatok ötletes prezentációi megadták az alaphangot az egyébként mindvégig jó hangulatú versengéshez. Az országos elődöntőt megnyerő Őcsény minden fordulóban meggyőző teljesítményt nyújtott, csakúgy, mint a második helyen végző Zamárdi. A Tolna megyeiek másik csapata, a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium a harmadik helyen végzett.

Az egri elődöntő helyszínével való egyeztetés során dőlt el, hogy ők, illetve a negyedik helyezett pécsi Budai-Városkapu csapata is a március 23-ai, budapesti országos döntő résztvevői lettek.

Köszönet illeti a dombóvári házigazdákat – élükön Dr. Szenyéri Zoltánnal –, akik mindent elkövettek azért, hogy a csapatok ideális körülmények között mérjék össze tudásukat.
A szerzők jóvoltából (Kis János, Pápai Lajos) valamennyi résztvevő átvehette a „Tolna megye olimpikonjai” című könyvet.

Az eredményhirdetés után közkívánatra közös fotózás következett Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok vívóval, aki örömmel tett eleget a felkérésnek.

Egerben, a Heves Megyei Diák-, és Szabadidősport Egyesület az Agria TISZK épületében biztosított minden feltételt a verseny zavartalan lebonyolításához. A csapatok prezentációit, mely a megyében, településen található olimpiai emlékhelyek bemutatását tartalmazta, három kivetítőn követhették figyelemmel a jelenlévők.

Bíró Csaba, a Heves Megyei Diák-, és Szabadidősport Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, és kívánt sok sikert a vetélkedőhöz. A zsűri elnökeként Martinek János olimpiai bajnok öttusázó, míg a zsűri tagjaiként Dr. Bíró Melinda tanszékvezető főiskolai docens, továbbá Gávai Nancy, Lengyel Diána, Bágyi Balázs főiskolai hallgatók működtek közre. A játékot Dr. Szabó Lajos, a MOA Tanács tagja vezette.

A verseny végig soros küzdelmeket hozott. A biztos továbbjutást jelentő I-II. helyet a fővárosból érkezett Zuglói Hajós Alfréd Általános Iskola és a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium csapata szerezte meg. A teremben nagy izgalommal várták a csapatok a dombóvári elődöntő eredményét, hiszen az országos döntőbe a pontszámok alapján további csapatok is bejuthattak. Végül a Nógrád megyéből érkezett Rétsági Általános Iskola, valamint Pest megye reprezentánsa, a monori József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola csapata örülhetett a továbbjutásnak.

A Szellemi Diákolimpia® III-IV. kcs. ED végeredményei erről a linkről pdf-ben letölthetőek.

Az elődöntőn készült képek erre a linkre kattintva érhetőek el.

  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Szellemi diákolimpia

    Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Játékfelület
  • Országos Diákolimpia

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Nemzeti Tehetség Program

    Nemzeti Tehetség Program
  • Partnerek hu

    Partnerek

    Partnerek
  • Egyéb hírek

    Nemzetközi fórum a TE IS projekt számára

    |

    A sport általi nevelést népszerűsítő európia projektben kerül bemutatásra többek között a TE IS programunk, mint kiválasztott jógyakorlat. A throughsport.eu oldal célja, hogy tartalmával segítse azokat sport oktatókat, testnevelőtanárokat, edzőket és ifjúságsegítő szakembereket, akik a sportot és testnevelést eszközként is kívánják alkalmazni a fiatalok, a gyermekek és a fiatal felnőttek közösségi készségeinek és demokratikus állampolgári […]

    A WHO jógyakorlatként emelte ki az MDSZ karantén időszak alatti kampányát

    |

    Az Egészségügyi Világszervezet nemzetközi összesítésében Magyarországról kiemelte, és jógyakorlatként mutatta be az MDSZ közösségi médiában folytatott kampányát. A „Mozogj Otthon” kampány elsődleges célja az volt, hogy a WHO által az iskolás korosztálynak ajánlott napi 60 perc közepes-erős intenzitású testmozgást ebben a helyzetben is ösztönözzük. Ehhez az MDSZ élsportolókat, közéleti személyiségeket, influenszereket, testnevelőket, edzőket és egyetemi […]

    Nemzetközi felmérést indít az MDSZ

    |

    Hogyan változott a gyermekek fizikai aktivitása a járvány és a korlátozó intézkedések hatására? Többet mozog az a gyermek, akinek van kertje vagy kutyája? Számít a napirend a mozgás és a sport tekintetében akkor, amikor az iskola zárva tart? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a nemzetközi felmérés, ami május 15 és 31. […]

    Startol a Diákolimpia GameTime – A félbeszakadt Diákolimpia® szezonban online játékot indít az MDSZ

    |

    Otthon is elvégezhető kihívások formájában, Diákolimpia GameTime néven indított játékos felhívása keretében kívánja a tanévben félbeszakadt versenysorozatát népszerűsíteni a szervező Magyar Diáksport Szövetség. A nyolc sportágban ma rajtoló öthetes program összesen 72 kihívást tartalmaz, amelyet a sportágak kiválóságai mutatnak be a gyerekeknek, többek között Baji Balázs, Böczögő Dorina, Lékai Máté és Háfra Noémi. A projekt […]

    Kitüntetések a Magyar Sport Napja alkalmából

    |

    A Magyar Sport Napja alkalmából minden évben hivatalos ünnepségen tüntetik ki a magyar sportért aktívan tevékenykedő szakembereket, ilyen eseményre a járványhelyzet miatt ezúttal nem volt lehetőség, de a díjakat odaítélték. A kiemelkedő edzői tevékenység és a jelentős nevelő-oktató munka, valamint életmű elismerésére edzők, továbbá a kiemelkedő teljesítményt elérő sportolókat felkészítő sportszakemberek részére adományozható Bay Béla-díjban […]

    Mozgásélmény szenioroknak

    |

    Talán soha ennyire nem volt fontos a rendszeres testmozgás, mint most. A Magyar Diáksport Szövetséghez (MDSZ) hasonlóan a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) is elkötelezett a mozgás mellett, ezért most az időseknek is szeretné megkönnyíteni a bezártságot, s egyben napi rutint biztosítani a masport.hu oldalon adott időpontban elérhető ingyenes, kifejezetten a szenior korcsoport számára készített tornájával. […]

    Online pedagógus-továbbképzéseket indít a Magyar Diáksport Szövetség

    |

    A világjárvány okozta helyzetre reagálva a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) digitális felületen elvégezhető továbbképzéseket indít pedagógusok számára. A távoktatási formában megvalósuló kétféle ingyenes továbbképzésre, amelyeket egyedi ütemben két hét alatt lehet elvégezni, már elindult a jelentkezés. Az MDSZ 2020. március 17-én függesztette fel a pedagógus-továbbképzési programjait, mert a járvány miatt indokolttá váló korlátozások miatt átmenetileg […]

    Nyílt levél a Diákolimpia® versenyzőihez és felkészítőikhez

    |

    Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Testnevelők, Tisztelt Intézményvezetők! Kedves Szülők!   Alig egy hónap telt el a koronavírus járványhelyzet kritikussá válása óta, és ezen rövid idő alatt a járvány mindannyiunk életét felforgatta. Az idei Húsvét nem olyan volt, mint amit megszoktunk, és a hétköznapjaink is, a megannyi tennivaló ellenére, furcsa, fásult ürességben telnek. Sok minden hiányzik most […]

    KÖZLEMÉNY a 2019/2020. tanévi Diákolimpia® versenysorozat félbeszakadásáról

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnökségének 4/2020 (III.11.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján az MDSZ vezetése a Diákolimpia® 2019/2020. tanévi versenysorozatát – tekintettel a kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló 95/2020. (IV. 9.) Korm. rendeletben foglaltakra is – 2020. március 11. napjával befejezettnek nyilvánítja. A döntés értelmében a 2019/2020. tanévi Diákolimpia® keretében meghirdetett, a Magyar Diáksport Szövetség […]

    DO60 – #mozogjotthon #moveathome – Napi online mozgáskampányt indított a Magyar Diáksport Szövetség

    |

    Élsportolókat, közéleti személyiségeket, influenszereket, testnevelőket, edzőket és egyetemi hallgatókat fog össze a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) április elején induló kampánya, amely a koronavírus által okozott extrém helyzetre igyekszik hatékonyan reagálni. A program részeként az MDSZ saját közösségi médiacsatornáin napi rendszerességű edzéseket, otthoni környezetben végzett sportolással kapcsolatos ötleteket és inspiráló videókat, posztokat tesz közzé, amellyel motiválni […]