T.E.S.I. – MINDENKI TESTNEVELÉSE

Magyarországon a 2012-ben hatályba lépett köznevelési törvény értelmében a 2012/2013-as tanévtől – felmenő rendszerben, az 1., 5. és 9. évfolyamoktól kezdődően – az Országgyűlés bevezette a mindennapos testnevelést. Ez azt jelenti, hogy 2015. szeptembertől a magyar iskolarendszer döntő részének minden évfolyamán, minden gyermek számára, minden nap, kötelezően meg kell szervezni a testnevelésórákat. 2013. szeptemberétől új Nemzeti Alaptanterv (NAT) szabályozza az iskolai testnevelés tartalmát is. Az új tantervi filozófia hangsúlyosabban kezeli az egészségcélokat, részletesebben és fókuszáltabban szabályozza, valamint határozza meg a kognitív ismeretanyagot, az emocionális és szociális fejlesztést lehetővé tevő feladatokat.

Komoly kihívást jelent tehát a magyar testnevelés számára, hogy a jelentősen megnövekedett óraszám (további heti 2-3 óra) által – ezzel párhuzamosan pedig komoly kihívásokat jelentő infrastrukturális környezetben – kimutathatóan pozitív hatást tudjon gyakorolni. A mennyiségi növekedés mellé tehát olyan program felépítése vált szükségessé, amely támogatja mind az új NAT implementációját, és ezáltal képes tartalmasan megtölteni a rendelkezésre álló óraszámot.

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) ezt a lehetőséget felismerve hívta életre a TESI (Testnevelés az Egészségfejlesztésben Stratégiai Intézkedések) elnevezésű projektet, amely az Európai Szociális Alap és a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg.

A projekt három fontos beavatkozást tartalmaz az iskolai testnevelést érintő területeken. 1. Az iskolai testnevelés 2020-ig szóló stratégiájának kidolgozása 2. Gyakorlati-módszertani támogatás a pedagógusok számára – nyomtatott és audiovizuális kiadványok formájában – a minőségi testnevelés megvalósítása érdekében 3. Az új, nemzeti egységes tanulói fittségi teszt (NETFIT) kifejlesztése.

  • A testnevelés stratégia 2020 egy olyan tervezési dokumentum, amely stratégiai célokat fogalmaz meg, és azok mentén határozza meg azokat az intézkedéseket és beavatkozási pontokat, amelyek többek között infrastrukturális, humánerőforrás, szakmai képesítési és tantervi szempontból járulnak hozzá a minőségi testnevelés képzéséhez és oktatáshoz szükséges feltételek kialakításához.
  • A gyakorlati-módszertani támogatás keretén belül az MDSZ 7 könyvet és 6 oktatófilmet készít, amely gyakorlati segítséget nyújt az új tanterv alkalmazásában. Az oktatóanyagok elkészítésekor olyan területekre koncentráltunk, amelyek a tradicionális magyar pedagógusképzési és -továbbképzési rendszerben eddig kevéssé voltak hangsúlyosak, megváltozott tartalommal vagy kontextusban érhetők tetten, vagy egészen újszerűek. Ilyennek tekinthetők például a tanulóközpontú oktatási stratégiák, a taktikaorientált játékoktatási modell, a stresszkontrol és relaxáció, a táncoktatás, a jóga, az egészségnevelési segédanyagok, vagy éppen az általános ügyességfejlesztés.
  • Végül, de nem utolsó sorban szükséges volt egy egészségközpontú fizikai fittségi tesztrendszer kialakítása, amely
  • egyrészt hosszú távon megoldja a magyar testnevelési szakma azon igényét, miszerint egységes szempontok alapján, egységes módszerrel történjen a tanulók egészségközpontú fizikai fittségének értékelése;
  • másrészt alkalmas a mindennapos testnevelés hatékonyságának fittségi szempontú mérésére, nyomon követésére.

Az új tesztbattéria a NETFIT® (Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt) elnevezést kapta, amelyet a nemzetközi hírnevű Cooper Intézettel közösen, egy kutatás-fejlesztési projekt keretében fejlesztettünk ki. A NETFIT négy fittségi profil köré épített egészségsztenderdek segítségével értékeli a tanulók fittségi állapotát (testösszetétel és tápláltsági profil, aerob fittségi profil, vázizomzat fittségi profil, hajlékonysági profil), továbbá egy innovatív szoftver támogatásával segíti az adatok kezelését, így a személyes pedagógiai visszajelentő rendszer működését. A fittségi értékelés hatékony gyakorlati megvalósítása érdekében az MDSZ egyrészt 6800 pedagógusnak kínál ingyenes továbbképzési lehetőséget, másrészt ingyenes mérési eszközcsomagot bocsátott minden magyarországi iskola rendelkezésére.

A projekt hosszú távú eredményeképpen azt várjuk, hogy

  • az iskolai testnevelés hatásrendszerét társadalmi szinten is sikerül mélyebben megismertetni,
  • redukálni tudjuk a korábbi évtizedekben a testneveléshez kapcsolt negatív asszociációkat, ezáltal pedig
  • javulni fog a testnevelés képzés és oktatás minősége és megbecsültsége, amely pozitívan hat vissza a felnövekvő generációk egészségtudatosabb életvezetésére.