A legsportosabb iskolákat díjazta a Magyar Diáksport Szövetség

A legsportosabb iskolákat díjazta a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) január 20-án, a Magyar Tudományos Akadémia épületében. Az MDSZ azon intézmények képviselőinek adott át jutalmakat, amelyek az elmúlt évadban a legsikeresebben szerepeltek a Diákolimpián. 

A tavalyi tanév Diákolimpiai versenyein kiemelkedően szereplő intézmények képviselőinek testnevelésben, felkészítésben végzett munkáját a Magyar Diáksport Szövetség és a sportért felelős állami vezetők oklevelek és emlékplakettek ünnepélyes átadásával ismerték el.

Kiss Norbert, az EMMI sportért felelős helyettes államtitkára az esemény megnyitóján elmondta:

„…magam sem felejtem el azt a testnevelőt, aki nem várt tőlem semmit, ő tudta, hogy mire van szükségem és nemcsak nekem, hanem az összes rábízott gyereknek. Neki köszönhetően szeretem a mai napig is a sportot.”

Sipos Imre, az EMMI köznevelésért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében elhangzott:

„…nálunk az oktatás nem verseny, de a mindennapos sportolás természetesen magában hordozza a pozitív versengést. Erre az egyik legjobb lehetőség a Diákolimpia®”

A KLIK elnöke Hanesz József a jövőre nézve is biztató gondolatokat osztott meg a jelenlévőkkel.

„Az MDSZ erős szövetségesünk és folytatni is szeretnénk ezt a jó kapcsolatot. Ha tudásunk összeadódik az biztosan új sikereket generál majd.”

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke is hisz a sikeres folytatásban:

„…az itt felszólaló állami vezetőkkel szinte már többet találkozom, mint a családtagjaimmal, mivel mindannyiunk szívügye a diákok sportja. Emiatt lehetünk sikeresek most és a jövőben is.”

Az MDSZ elnöke továbbá elmondta, hogy az elmúlt tanévben már 27. alkalommal rendezett Diákolimpián 18 sportágban, 280 000 diák vett részt. 13 000 gyermek szerepelt az 56 országos döntőben, melyeket 20 városban, 200 versenyszámban rendeztek meg. Összesen 1400 aranyérem került kiosztásra, 2500 iskola részvételével zajlottak a küzdelmek, melyekben 8000 testnevelő tanár készítette fel tanítványait.

A köszöntők után következett a jutalmakat átadása az érintett iskolák vezetői és pedagógusai részére.

A jutalmazottak névsora és az eseményen készült fotók az alábbi linkre kattintva érhetőek el:

Katt ide!

 

Háttér:

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 1987-ben alakult civil szervezet, mely a köznevelésben – alap- és középfokú iskolai oktatást folytató nevelési-oktatási intézményekben – a diáksport dimenziói mentén tevékenységet kifejtő pedagógusok és szervezetek országos érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete. Az MDSZ ma az ország egyik legnagyobb ifjúsági szervezete, amely egyszerre valósít meg köznevelési, sport- valamint a szabadidő hasznos eltöltését célzó – egészségfejlesztési – feladatokat.

Sajtókapcsolat:

sajto@mdsz.hu

06 (1) 273 35 76

  • Egyéb hírek

    Felfedezettjeink pályázat 2020 – Matehetsz

    |

    A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT), „Felfedezettjeink” néven, az idei évben is pályázatot hirdet kimagasló teljesítményt elérő tanulók jutalmazására. Az NTT részére pályázatokat kizárólag a hazai és határon túli tehetségpontok, tehetségsegítő tanácsok és a Matehetsz tagszervezetei nyújthatnak be. A Matehetsz tagszervezeteként a Magyar Diáksport Szövetség is pályázhat a sport területén eredményes tanulók bemutatásával. A Felfedezettjeink felhívással […]

    Hogyan teremtsünk mozgásra inspiráló iskolai környezetet? – Lezárult a Magyar Diáksport Szövetség kísérleti programja a gyerekek mozgásgazdag iskolai környezetének megteremtéséért

    |

    Két éves kutató, felmérő, tervező, majd tesztelési fázist követően lezárult a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) ún. „klaszter” programja, amelynek keretében a szakemberek 6 különböző régióban, különböző típusú, fenntartású és eltérő nagyságú településeken található iskolákban próbálták ki, hogyan lehet rendszeres testmozgásra inspiráló környezetet teremteni az oktatási intézményekben. A programban három fő cél mentén valósultak meg beavatkozások […]

    Testnevelés és sport témájú workshop sorozat indul országszerte a Magyar Diáksport Szövetség és az Oktatási Hivatal együttműködésében

    |

    A „SZAKMAI TÁMOGATÁS A TESTNEVELÉS ÉS A SPORT TERÜLETÉN A KÖZNEVELÉSBEN” című szakmai workshopokra a testnevelés oktatásának és a diáksport szervezésének szakmai támogatásában közreműködő szaktanácsadókat, továbbá a pedagógus előmeneteli rendszerben minősítőként, illetőleg az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés keretében tanfelügyelőként közreműködő köznevelési szakértőket várjuk. Az ország valamennyi régióját érintő programsorozat célja, hogy a résztvevők számára lehetőséget biztosítsunk […]

    A diáksport lenne az egyik legnagyobb nyertese az atlétikai világbajnokság hazai rendezésének

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség elnöke, Balogh Gábor is kiáll a 2023-as atlétikai világbajnokság hazai megrendezése mellett. A Baji Balázs VB-bronzérmes gátfutó által indított közösségi kampányhoz már több mint húszezren csatlakoztak, köztük klasszis sportolók, közéleti személyiségek, a Nemzet Sportolói és több sportág hazai szövetsége egyaránt. „A hazai atlétika VB megrendezését egyrészt mint egykori élsportoló támogatom, hiszen […]

    Századik születésnapján köszöntötték a gránitdiplomás testnevelőtanárnőt Balatonfüreden

    |

      Századik születésnapján köszöntötték és a város elismerő diplomájával ajándékozták meg balatonfüredi otthonában dr. Kerekes Istvánné nyugdíjas testnevelőtanárnőt, aki 1943-ban végzett hallgatóként nemrégiben vehette át a Testnevelési Egyetem gránitdiplomáját. „Szavakban nehezen fejezhető ki az a szívemet melengető boldogság, ami könnyeket csal a szemembe, és mosolyt az arcomra. Hálát adok a sorsnak, hogy a századik születésnapomat […]

    Közlemény – Torna “A” kategória

    |

    KÖZLEMÉNY A 2019/2020. tanévi Torna Diákolimpia® „A” kategória versenykiírásának módosításáról   A Torna Diákolimpia® „A” kategória versenykiírásának 6. Versenyszámok, gyakorlatanyag pont II. és III-IV. korcsoportos leány csapatversenyre vonatkozó része alábbiak szerint módosul:   Hatályos szöveg: „II. korcsoportban: leányoknak: ugrás (előírt gyakorlat) – gerenda (előírt gyakorlat) – talaj (szabadon választott gyakorlatok kötelező elemekkel) III-IV. korcsoportban: leányoknak: […]

    Közlemény – Grundbirkózás

    |

    KÖZLEMÉNY   A 2019/2020. tanévi Grundbirkózás Diákolimpia® nevezési határidejének módosításáról   A Grundbirkózás Diákolimpia® nevezési határideje – valamennyi nemben és korcsoportban – 2019. november 8-ra módosul.   Budapest, 2019. október 28.   MDSZ Országos Központ

    Mindent eldöntő másodpercek a célért a Duatlon Diákolimpia® Országos Döntőjén

    |

    A 2019/2020. tanévi Duatlon Diákolimpia® Országos Döntője 2019. október 26-án került megrendezésre Marcaliban. A küzdelem a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért zajlott az „A” és a „B” kategóriás egyéni versenyzők és csapatok versenyzői között. A verseny a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Magyar Triatlon Szövetség szervezésében került megrendezésre. A megyei és budapesti „viadalok” hiányában a […]

    Duatlon Diákolimpia® Országos Döntő – Beharangozó

    |

    Az idei évben is Marcali városa ad otthon az október 26-án megrendezésre kerülő Duatlon Diákolimpia Országos Döntőnek. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Balatoni Úszóiskola és Szabadidő Sport Egyesület, valamint, a Marcali Úszó- és Szabadidő Sport Egyesület közösen szervezi. Az előző évekhez képest idén kétszer nagyobb résztvevői létszámra számítunk. • A versenyiroda címe: […]

    Röplabda Diákolimpia® V-VI. korcsoport „B” kategória országos döntő

    |

    KÖZLEMÉNY   A 2019/2020. tanévi Röplabda Diákolimpia® V-VI. korcsoport „B” kategória országos döntő időpontjának és az országos döntő lebonyolításának módosításáról.   A Röplabda Diákolimpia® V-VI. korcsoport „B” kategória országos döntő ideje 2020. április 17-19-re (péntek-vasárnap) módosult. A Röplabda Diákolimpia® V-VI. korcsoport „B” kategória országos döntő csoportbeosztása – A sportági versenykiírás 7. Versenyek lebonyolítása pontban foglaltak […]