Kedves Kollegák! Tisztelt Sportbarátaim!
A 2009/2010. tanévi diáksport program indítása alkalmából tisztelettel köszöntök minden, a diákok testi neveléséért, rendszeres testedzéséért, versenyeztetéséért tevő kollegát, nevelőtestületet, iskolavezetőt, szülőt, tevé-kenységünket segítő partnert.
Munkánk során az előző tanévben is arra törekedtünk, hogy állandó értékeink megóvása mellett a fejlődés lehetőségét is biztosítsuk.
A diákolimpiák népszerűsége nem csökkent, programunk maradéktalanul megvalósult, a versenyek zömében élményt adó megyei és országos döntők keretében.
A tavalyi tanévben is nőtt az érdeklődés az amatőr versenyek és a kisiskolák foglalkoztatása iránt. Sikertörténetnek tekinthetjük a diákszabadidő-sport keretében lebonyolított, az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkársága támogatásával megvalósult kistérségi- és diákturisztikai programokat is.
A mögöttünk lévő tanévben erősödött érdekérvényesítő tevékenységünk, kapcsolatrendszerünk. Hatékony összefogást szerveztünk meg a kötött diáksport célú normatíva visszaállításáért. A Nemzeti Sporttanács, sőt az illetékes parlamenti bizottság is többször napirendjére tűzte önállóan a diáksport kérdését. A Magyar Olimpiai Bizottsággal új együttműködési megállapodást kötöttünk, s örömmel vettük, hogy a MOB anyagilag is támogatja tevékenységünket.
Némi előrelépés történt az Oktatási és Kulturális Minisztériummal való kapcsolatunkban is, hiszen megvalósulni látszik az OKM-ÖM-MDSz megállapodás újrakötése, valamint országos szakmai ellenőrzés keretében (október 1-november 30. között) vizsgálni fogják a tanórán kívüli foglalkozásként szervezett iskolai sportkörök, sportfoglalkozások működését.
Továbbra is "harcolnunk" kell azonban többek között a diákolimpiai eredmények beszámításáért a felvételi plusz pontokba, vagy a diákolimpiák tanulmányi versenyként való elismeréséért.
Kedves Kollégák!
Munkánk volt bőven az előző tanévben is - melyek eredményes ellátásáért ezúton is köszönetet mondok -, de lesz a 2009/2010. tanévben is. Programunkat e tanévben is a megszokott hármas - diákolimpiák, diák-szabadidősport és nemzetközi - tevékenységrendszerben hirdetjük meg.
Széleskörű felmérés és támogatottság alapján 2009. szeptember 18-ára meghirdetjük a Magyar Diáksport Nap-ját. Kérjük a nevelőtestületeket, testnevelő, igazgató kollégákat, hogy ezen a napon tanítás nélküli munkanap keretében az iskolában és a körzetükben sportprogramokat szervezzenek a tanulók számára. Ezen a napon Magyarország összes iskolájában sportoljon minden diák! Keretprogram ajánlásokat honlapunkon a tanévkezdésig közzétesszük.
Kedves Sportbarátaim!
Versenyrendszerünket, jövő évi programjainkat örömmel ajánlom mindenkinek. Folyamatos, eredményes felkészülést, alkotó munkát és sikeres versenyszereplést kívánok a diáksportmozgalom minden résztvevőjének.
Budapest, 2009. július 09.
Deák György
elnök
////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
Tisztelt Diák Sportolók, Testnevelő Tanárok!
Tisztelt Olvasó!
Már megszokott dolog a közoktatási intézményekben tanuló fiatalok számára, hogy az új tanévvel nem csak az elme csiszolása veszi kezdetét, hanem a test formálása is, így az ország valamennyi településén megkezdik a felkészülést a diáksport eseményekre is. Bátran és büszkén mondhatjuk el, hogy a tanulók számára rendezett diákolimpiai események hazánkban - a fővárostól a legkisebb településig - mindenhol sportolási lehetőséget és sportélményt nyújtanak az azokon résztvevő diákok számára.
A Magyar Diáksport Szövetség és tagszervezetei által megrendezésre kerülő felmenő rendszerű diákolimpiai versenyek jó lehetőséget biztosítanak a testnevelő tanárok számára a tanítási órákon és azokon kívül elvégzett felkészítés eredményének lemérésére, a diákok számára pedig az egymás közötti megmérettetésre.
A 2009/2010-es tanév versenyrendszerének kialakítása során Szövetségünk kiemelt figyelmet fordított eddigi értékeinek megőrzése mellett, az esélyegyenlőség biztosítására is, ezért több sportágban külön versenyzési lehetőséget kínálunk az egyesületeknél igazolt diákok, valamint igazolással nem rendelkező társaik számára. Az "A" és "B" kategóriás versenyeztetés mellett a hagyományoknak megfelelően a kisiskolák egymás közötti megmérettetése is szerepel versenyprogramunkban.
Bízom abban, hogy a szeptemberben megkezdődő új tanév során a testnevelő tanároknak növekvő számban sikerül bevonni a fiatalokat a rendszeres sporttevékenységbe. Úgy gondolom, hogy a felnövekvő magyar társadalom mozgáscentrikus és egészségtudatos életmódjának kialakításánál a főszerep elsősorban a pedagógusoké kell, hogy legyen, mely folyamatban a testnevelők oldalán sikeresen közreműködhetnek a saját környezetükben eredményeik és életvitelük által példaképpé váló diákolimpiai bajnokok is.
Budapest, 2009. július 07.
Prohászka Zsolt
MDSZ alelnök
////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
A Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság
közötti megállapodást Deák György és Schmitt Pál látta el kézjegyével
