• Random képek

               

TESI

NETFIT® – Lezárultak a mérések, tájékoztató kampányt indított az MDSZ

|

„Tegyünk együtt gyermekeink egészségéért!” címmel sajtótájékoztató keretében vette kezdetét a Magyar Diáksport Szövetség elsősorban a szülőknek szóló médiakampánya. A sajtótájékoztatón először Czunyiné dr.Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) köznevelésért felelős államtitkára köszöntötte a vendégeket és a média munkatársait. Beszédében hangsúlyozta, hogy a tárca minden támogatást megadott a mérési rendszer bevezetéséhez, mert az oktatási kormányzatnak […]

Erasmus+ nyitó workshopot tartott az MDSZ

|

  A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) május 28-án tartotta második Erasmus + projektjének nyitó workshopját. A program célja, hogy az MDSZ és a partnerszervezetek jó gyakorlataira alapozva pilot jelleggel megszervezhessük az első Európai Diáksport Napot és kialakítsuk annak szakmai tartalmát. Ennek érdekében egy interneten elérhető eszköztárat hozunk létre és részletesen leírjuk, elérhetővé és felhasználhatóvá tesszük a […]

Tegyünk együtt gyermekeink egészségéért! – nyílt napot tart az MDSZ

|

A Magyar Diáksport Szövetség 2013. január 1-én útnak indította az „A testnevelés új stratégiájának és a fizikai állapot új mérési rendszerének kialakítása és az önkéntes részvétel ösztönzése a komplex iskolai testmozgásprogramok szervezésében” – T.E.S.I. elnevezésű kiemelt projektjét. A projekt egyik kutatás-fejlesztési feladata az volt, hogy létrehozza a magyar iskolarendszerben egységesen működtethető, egészségközpontú fittségmérési-értékelési rendszert. Az […]

Együttműködési megállapodást kötött az Oktatási Hivatal és az MDSZ

|

  A kölcsönös szakmai segítségnyújtás folyamatos biztosítása érdekében együttműködési megállapodást kötött egymással az Oktatási Hivatal (OH) és a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ). Bővülő feladatainak ellátásához kapcsolódóan az OH kiemelt partnerként tekint az MDSZ-re az iskolai testnevelést érintő fejlesztések megvalósítása során. A megállapodás nyomán az OH többek között a tantárgygondozó szaktanácsadók, valamint az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben […]

Erasmus+ SHA P.E. – megtartottuk a projekt első szakmai találkozóját

|

2015. április 22-23-án tartotta a Magyar Diáksport Szövetség első szakmai műhelyét a 2015. január 1-jén indult ERASMUS+ projektje keretében. A SHA P.E. projekt keretében az MDSZ  a görög oktatásért (is) felelős minisztériummal, Európa egyik legnagyobb iskolai sporttal foglalkozó szervezetével, a holland CBO-val, a Kaunasi Műszaki Egyetemmel és a frankfurti Johann Wolfgang von Goethe Egyetem Sportegészségügyi […]

Fiatal sporttudósokat díjazott a Magyar Diáksport Szövetség

|

A Magyar Diáksport Szövetség kiemelten fontos területnek tartja a mindennapos iskolai testnevelés és sport, a tehetséggondozás és a szabadidős fizikai aktivitás széleskörű népszerűsítését. A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában olyan tudományos diákköri pályamunkákat, témákat díjazott, amelyek szorosan kapcsolódnak az MDSZ küldetéséhez, társadalmi felelősségvállalásához. Ennek fényében az MDSZ kiemelt T.E.S.I. (Testnevelés az Egészségfejlesztésben […]

TE IS – Pool tagok találkozója

|

2015. április 21-én, a budapesti Spinoza Házban zajlott a TE IS Program Módszertanában már önkéntes – írói – szerepet vállaló TE IS Pool tagok találkozója. A Magyar Diáksport Szövetség és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által közösen szervezett Önkéntességi Workshop-on átadtuk a TE IS Pool tagjainak az elkészült módszertani kiadványokat, valamint TE IS trénerek, képzők, mentorok […]

Együttműködési megállapodást kötött az MDSZ és a SIOSZ

|

A Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) Budapesten, a Magyar Sport Házában tartotta meg a VI. SIOSZ Gála díjkiosztó ünnepséget, ahol ünnepélyes formában aláírásra került a SIOSZ és a  Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közötti együttműködési megállapodás. A megállapodás rögzíti, hogy a két szervezet közös célja az iskolai testnevelés és az iskolai sport fejlesztése, illetőleg az, hogy a […]

Az MDSZ delegációja a Nemzetközi Iskolasport Szövetség konventjén

|

2015. március 16. és 20. között Dohában, Katar fővárosában tartotta első alkalommal megrendezett konventjét a Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF). A gyűlésen – amelynek kimondott célja volt az ISF tevékenységének és felépítésének újragondolása – a szervezet tagjainak 51 országból érkező delegációi vettek részt annak érdekében, hogy a szövetség 2030-ig tartó időszakra vonatkozó stratégiáját megalkossák. A számos […]

Előadás Norvégiában a NETFIT-ről

|

2015. március 11-13-a között került megrendezésre Oslóban, Norvégiában a 8. European Youth Heart Study (EYHS) Scientific Simposium (Európában élő fiatalok szív és érrendszeri betegségeinek tanulmányozására szervezett tudományos szimpózium). A szimpózium egy folyamatban lévő tanulmányról ad számot időről időre. Jelenleg a kutatásban Dánia, Norvégia, Észtország, Portugália, Spanyolország, Egyesült Királyság, Izland, Hollandia és Ausztria vesz részt. A […]

Nem áprilisi tréfa: nem egy, hanem két Erasmus + projektet valósíthat meg a Magyar Diáksport Szövetség!

|

Azután, hogy az Európai Bizottság 2014 decemberében arról értesítette a Magyar Diáksport Szövetséget, hogy támogatást nyert el az Erasmus+ „Együttműködési partnerségek” pályázati program keretében benyújtott SHA P.E. című projektjavaslatára, a mai napon érkezett a hír, hogy az unió a 2015 szeptemberében első alkalommal megrendezésre kerülő Sport Európai Hetéhez kapcsolódó kiírás keretében benyújtott újabb MDSZ pályázatot […]

A NETFIT® Spanyolországban

|

  A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére egyeztető tárgyalások zajlottak a múlt héten Madridban. Az előzetes terveknek megfelelően a spanyol oktatásért, kultúráért és sportért felelős minisztérium sportért felelős államtitkárságának szakértőjével, a fizikai aktivitás-kutató orvoscsoport vezetőjével, dr. Fernando Gutierrezzel folytattak megbeszélést az MDSZ munkatársai. A kapcsolatfelvétel célja, hogy az MDSZ és a Cooper Intézet által kidolgozott és […]

  • Új képzések

    Új képzések
  • A TESIről

    A TESIről
  • Social

  • USZT

    USZT
  • Egyéb hírek

    Szabadtéren folytatódtak a DO60 fesztiválok

    |

    Májusban további 4 vidéki helyszínen (négy régióban) került megrendezésre az MDSZ sportrendezvénye, a DO60 Diáksportfesztivál. Május 8-án Martonvásár, május 21-én Miskolc, május 22-én Hajdúszoboszló, május 28-án pedig Mezőberény és körzetük alsó tagozatos diákjai mozoghattak együtt a közösségi és játékközpontú szemléletmód jegyében. A májusi rendezvényeken összesen 72 iskola, 144 pedagógus és 1432 tanuló vett részt. A […]

    Hivatalosan is az MDSZ a NETFIT® rendszer működtetője

    |

    A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2019. július 26. napján hatályba lépő módosítása értelmében immár hivatalosan is a Magyar Diáksport Szövetség a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT®) rendszer működtetője. Ennek keretében az egyes személyes adatok kezelése jogszabályi felhatalmazás alapján történik. Az eddig miniszteri rendelet szintjén szabályozott fittségmérés immár bekerült a köznevelési törvénybe. […]

    Sikeresen megvalósított projekt

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség sikerrel pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretein belül 2018. júniusában meghirdetett “a hazai nagy hagyományú országos szervezésű tanulmányi és sport versenyek támogatására” című pályázati felhívásra. Az NTP-TMV-M-18-0001 azonosító számú, a Diákolimpia® tehetséggondozó és versenyrendszerének támogatása 2018/2019 című program biztosított fedezetet a […]

    Regionális menedzser

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közhasznú civil szervezet, mely az iskolarendszer meghatározó szereplője az iskolai sport és tehetséggondozás területén, hiszen 32 éve hirdeti meg a Diákolimpiát, a diáksport egyelten országos tanulmányi versenyét. Az MDSZ egészségfejlesztést szolgáló iskolai mozgásprogramok tartalmi fejlesztése, szervezése terén is kulcsszereplő: a szervezet az Európai Diáksport Napja (European School Sport Day) hazai […]

    Csapatsportok hétvégéje Gyöngyösön és Egerben

    |

    A IV. korcsoportban kosár-, kézi-, röplabda és labdarúgó csapatok küzdöttek meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért Június 21. és 24. között Eger és Gyöngyös adott otthont a 2018/2019. tanévi IV. korcsoportos Összevont Labdajátékok Diákolimpia® Országos Döntőjének kézilabda, kosárlabda, labdarúgás és röplabda sportágakban. A rendezvény a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Heves Megyei Diák- és Szabadidősport […]

    Kisiskolák versenyeztek Debrecenben

    |

    Atlétikában, labdarúgásban és kézilabdában mérték össze tudásukat a 200 tanuló alatti általános iskolák fiataljai 2019. június 17. és 20. között rendezték meg a 2018/2019. tanévi Kis iskolák sportversenye – A sportoló nemzedékért Diákolimpia® Országos Döntőjét. Az eseményen az I- IV. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai […]

    Harminchat magyar érem született az ISF World Schools Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokságon

    |

    Hét arany, nyolc ezüst és huszonegy bronzéremmel zárták a magyar versenyzők az ISF Combat Games versenyt. Birkózás, judo, karate és taekwondo sportágakban a két versenynapon az alábbi dobogós eredmények születtek: Birkózás szabadfogás: • – 54 kg: Borsos Viktória – aranyérem • – 62 kg: Elekes Enikő – aranyérem • – 42 kg: Fáth Bianka – […]

    Tizennégy érem az ISF World Schools Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokság első versenynapján

    |

    Négy arany, három ezüst és hét bronzéremmel zárták az első versenynapot a magyar versenyzők az ISF Combat Games versenyen. Karate, taekwondo és birkózás sportágakban a mai napon az alábbi dobogós eredmények születtek: Karate: – Kata: Kiss Zsófia – aranyérem – Kumite – 53 kg: Aleksandra Ilankovic – aranyérem (a képen) – Kumite – 55 kg: […]

    Nem napozni mentek a strandra a jövő kézilabdabajnokai

    |

    Bár Salgótarján festői Tó-strandján a kikapcsolódás sem utolsó élmény, a pünkösdi hosszú hétvége nem a lustálkodásról szólt a sportoló diákoknak: a 2018/2019. tanév Strandkézilabda Diákolimpia® Országos Döntője zajlott itt június 8-11. között. Az eseményen a IV. és az V-VI. korcsoportos csapatok mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” […]

    Átadták a Jó tanuló, jó sportoló díjakat

    |

    Több mint 650 fiatal érdemelte ki a Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2018 díjat, közülük mintegy ötvenen hétfőn a Testnevelési Egyetemen (TE) vették át oklevelüket. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkára a kitüntetetteknek, pedagógusaiknak és edzőiknek is gratulálva arról beszélt, hogy a jövő nemzedékének záloga a fiatalság, “ezért a tehetséggondozás az […]