Program indul a fiatalok mozgásban gazdag életmódjáért

Foci-, kézi- és kosárlabdákat, ugrálóköteleket, futballkapukat és pulzusmérő órákat is tartalmaz az a sportszercsomag, amit a Magyar Diáksport Szövetség a kevésbé fejlett régiók 6 iskolájának juttat el decemberben és januárban. Az érintett oktatási intézmények mind részt vesznek az MDSZ Tehetséggondozás sport által EFOP 3.2.10-16-0001 jelű, európai uniós támogatással megvalósuló kiemelt projektjének „Klaszter alprojekt”-jében. Ennek célja, hogy valós tapasztalatok alapján olyan megoldási útmutatót tudjon adni az ország valamennyi alap- és középfokú oktatási intézményének, amely révén összehangolt szakmai együttműködés alakítható ki helyben, és így növelhető a fiatalok sportolási kedve és lehetősége is. A „Klaszter alprojekt”-ben abádszalóki, körmendi, tarnabodi, kiskunhalasi, pusztaszabolcsi és komlói általános- és középiskolák vesznek részt.

A Magyar Diáksport Szövetség az idei tanévben kezdte meg a Tehetséggondozás sport által, EFOP 3.2.10-16-0001 jelű európai uniós projekthez tartozó „Klaszter alprojekt” előkészítését. Ennek során 6 vidéki iskola bevonásával valós képet vázolnak fel az iskolai és az iskolán kívüli sportolási, és az ezekhez kacsolódó szakmai együttműködési lehetőségekről, valamint az infrastrukturális helyzetről. A helyzetértékelésre várhatóan 2018. május-júniusban kerül sor. Jövő év őszétől pedig már annak tesztelése következik, hogy valamennyi érintett – iskola, önkormányzat, önkéntesek, szülők, pedagógusok, sportegyesületek, MDSZ helyi kollégáinak – bevonásával helyi szinten hogyan lehet hatékonyabb együttműködést kialakítani a családok és a sportolási lehetőséget biztosító szervezetek között. A „Klaszter alprojekt” végeredménye egy valós tapasztalatokra épülő ajánláscsomag lesz, amely bemutatja, feltárja az iskola és a helyi, térségi szereplők tudatos együttműködési lehetőségeit annak érdekében, hogy a fiatalok életének még inkább része legyen a rendszeres testmozgás, és a fizikai aktivitásban gazdag közösségi programokon való részvétel. A projekt hozzájárul továbbá az iskolai egészség- és személyiségfejlesztő munka minőségének emeléséhez, végső soron pedig az egészségtudatosabb, aktív életvezetéshez, valamint a hatékonyabb tehetséggondozáshoz is.

Az alprojekt előkészítésén a Magyar Diáksport Szövetség részéről 70 fő vesz részt.  A kiválasztott iskolák között található intézmény kisebb és nagyobb településről egyaránt, továbbá alapítványi, egyházi és állami fenntartású, valamint általános iskola, szakiskola és gimnázium is. A „Klaszter alprojekt” előkészítését és lebonyolítását nagy értékű sportszercsomagok is segítik majd az egyes iskolákban.

  • Egyéb hírek

    B33 Diákolimpia Regionális Döntő időpontok, helyszínek

    |

    Kialakultak a DECATHLON B33 Diákolimpia Régiós Döntőinek helyszínei és időpontjai: DECATHLON B33 DIÁKOLIMPIA RÉGIÓS DÖNTŐK RÉGIÓ MEGYÉK HELYSZÍN IDŐPONT RÉGIÓ I. Győr Moson Sopron megye, Komárom-Esztergom megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye Mosonmagyaróvár, UFM Aréna 2018. február 8. RÉGIÓ II. Baranya megye, Budapest, Fejér megye, Somogy megye, Tolna megye Székesfehérvár, MKOSZ Csarnok 2018. február […]

    Húsz pedagógust és 16 iskolát jutalmazott az MDSZ a Diákolimpia® eredményességi díjátadón

    |

    Pedagógusok, iskolák és egyesületek képviselői vehették át a Magyar Diáksport Szövetség elismerését a Diákolimpia® elmúlt tanévének (2016/2017.) országos döntőin elért kimagasló eredményeikért. Az ünnepélyes rendezvényen részt vett és beszédet mondott Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke. Igen sikeres és eredményes tanévet […]

    Kispályás Floorball Diákolimpia® országos döntő sorsolása

    |

    Kispályás Floorball Diákolimpia® országos döntő sorsolása Hétfőn véget ért az utolsó floorball elődöntő, ezáltal kialakult a 2017/2018. tanév Kispályás Floorball Diákolimpia® országos döntő mezőnye! Az idei évben mindenki nagy várakozással tekintett a floorball versenyek elé, mivel az V., VI korcsoport versenyi külön kerültek lebonyolításra. A legjobb csapatok, akik az elődöntőkön 1-2. helyezéseket értek el, négyfős csoportokba […]

    Parlamenti határozat született a Magyar Diáksport Napjáról

    |

    Az Országgyűlés kedden 177 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el azt az ötpárti határozati javaslatot, amely szeptember utolsó péntekét a Magyar Diáksport Napjává nyilvánítja. A döntés kiterjed további, sporttal kapcsolatos ünnepnapokra is: a Magyar Atlétikai Klub által Budapesten 1875-ben megrendezett első szabadtéri sportverseny évfordulóját, május 6-át a Magyar Sport Napjává, a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubjának […]

    Program indul a fiatalok mozgásban gazdag életmódjáért

    |

    Foci-, kézi- és kosárlabdákat, ugrálóköteleket, futballkapukat és pulzusmérő órákat is tartalmaz az a sportszercsomag, amit a Magyar Diáksport Szövetség a kevésbé fejlett régiók 6 iskolájának juttat el decemberben és januárban. Az érintett oktatási intézmények mind részt vesznek az MDSZ Tehetséggondozás sport által EFOP 3.2.10-16-0001 jelű, európai uniós támogatással megvalósuló kiemelt projektjének „Klaszter alprojekt”-jében. Ennek célja, […]

    Lakossági fórum az MDSZ-nél

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség lakossági fórumot szervez a szervezet által működtett Európai Uniós projektekről:   EFOP-3.2.8-16-2016-00001, T.E.S.I. -2.0 Beavatkozások a minőségi (inkluzív)testnevelés oktatás és képzés megvalósítás érdekében EFOP-3.2.10-16-2016-00001, Tehetséggondozás sport által.   A lakossági fórum helyszíne: Magyar Diáksport Szövetség székháza, 1063 Budapest, Munkácsy Mihály utca 17. Időpont: 2017. december 14. csütörtök 14.00-16.00 óra.

    Közösen a közös ügyért – 2017-ben országszerte több, mint 2200 önkéntes segítette a Magyar Diáksport Szövetség rendezvényeit

    |

    Diákolimpia® országos döntők, Európai Diáksport Napja, ISF Iskolai Úszó VB – csak néhány a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idei kiemelt rendezvényei közül. A nagy lélekszámú események lebonyolításában és megszervezésében nagy segítséget jelentettek az önkéntesek. December 5-én nekik mond köszönetet az MDSZ. 1985-ben nyilvánította december 5-ét az Önkéntesség Nemzetközi Napjává az ENSZ. Az anyagi ellenszolgáltatás nélkül, […]

    Kontroller

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közhasznú civil szervezet, Magyarország legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági civil szervezete. Az MDSZ az iskolarendszer meghatározó szereplője mind az iskolai sport és tehetséggondozás, mind pedig az egészségfejlesztést szolgáló iskolai mozgásprogramok tartalmi fejlesztése, szervezése terén. Az MDSZ piacvezető a testnevelést tanító pedagógusok akkreditált továbbképzésében, az elmúlt években több mint 8000 […]

    Könyvelő

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közhasznú civil szervezet, Magyarország legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági civil szervezete. Az MDSZ az iskolarendszer meghatározó szereplője mind az iskolai sport és tehetséggondozás, mind pedig az egészségfejlesztést szolgáló iskolai mozgásprogramok tartalmi fejlesztése, szervezése terén. Az MDSZ piacvezető a testnevelést tanító pedagógusok akkreditált továbbképzésében, az elmúlt években több mint 8000 […]