Megjelent a 2017/2018. tanévi Diákolimpia® versenykiírása

Örömmel tájékoztatjuk a testnevelőket és diákokat, hogy elkészült és a Magyar Diáksport Szövetség honlapján is elérhető a 2017/2018. tanévi Diákolimpia® versenykiírása. A Diákolimpia® történetének 30., jubileumi tanévét követően idén is az emberi erőforrások miniszterével közösen kerül meghirdetésre a versenysorozat.

A Diákolimpia® versenyprogramjába újra visszakerül a Duatlon és az Atlétika Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság. A Kispályás Floorball versenyek V. és VI. korcsoportja idén külön kerül megrendezésre, míg Úszás sportágban az „A” és „B” kategóriás versenyzők is részt vehetnek a diákolimpiai küzdelmeken. Bízunk benne, hogy az újítások tovább növelik a versenyszámok népszerűségét, és ennek hatására még több fiatal diák kezd el rendszeresen sportolni.

A felső tagozatos és középiskolás tanulók számára motivációt jelenthet, hogy az országos döntőkön elért dobogós helyezéseik továbbra is 10 többletpontot jelentenek a felsőfokú tanulmányokra történő jelentkezések során.

Az idei tanévtől a nevezési rendszer is megújul, egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a Diákolimpia® versenyeire való jelentkezéseket. Felhívjuk a testnevelők szíves figyelmét, hogy a nevezési rendszer használata kötelező, csak az új rendszeren nevező egyéni versenyzők és csapatok vehetnek részt a diákolimpiai versenysorozatban!

Sikeres felkészülést és eredményes szereplést kívánunk minden testnevelőnek és tanulónak!

A 2017/2018. tanév Diákolimpia® versenykiírása

  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Szellemi diákolimpia

  • Jubileumi Diákolimpia

    Jubileumi Diákolimpia
  • Social

  • facebook

  • Nemzeti Tehetség Program

    Nemzeti Tehetség Program
  • Partnerek

    Partnerek

    Partnerek Riska
  • Egyéb hírek

    B33 Diákolimpia Regionális Döntő időpontok, helyszínek

    |

    Kialakultak a DECATHLON B33 Diákolimpia Régiós Döntőinek helyszínei és időpontjai: DECATHLON B33 DIÁKOLIMPIA RÉGIÓS DÖNTŐK RÉGIÓ MEGYÉK HELYSZÍN IDŐPONT RÉGIÓ I. Győr Moson Sopron megye, Komárom-Esztergom megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye Mosonmagyaróvár, UFM Aréna 2018. február 8. RÉGIÓ II. Baranya megye, Budapest, Fejér megye, Somogy megye, Tolna megye Székesfehérvár, MKOSZ Csarnok 2018. február […]

    Húsz pedagógust és 16 iskolát jutalmazott az MDSZ a Diákolimpia® eredményességi díjátadón

    |

    Pedagógusok, iskolák és egyesületek képviselői vehették át a Magyar Diáksport Szövetség elismerését a Diákolimpia® elmúlt tanévének (2016/2017.) országos döntőin elért kimagasló eredményeikért. Az ünnepélyes rendezvényen részt vett és beszédet mondott Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke. Igen sikeres és eredményes tanévet […]

    Kispályás Floorball Diákolimpia® országos döntő sorsolása

    |

    Kispályás Floorball Diákolimpia® országos döntő sorsolása Hétfőn véget ért az utolsó floorball elődöntő, ezáltal kialakult a 2017/2018. tanév Kispályás Floorball Diákolimpia® országos döntő mezőnye! Az idei évben mindenki nagy várakozással tekintett a floorball versenyek elé, mivel az V., VI korcsoport versenyi külön kerültek lebonyolításra. A legjobb csapatok, akik az elődöntőkön 1-2. helyezéseket értek el, négyfős csoportokba […]

    Parlamenti határozat született a Magyar Diáksport Napjáról

    |

    Az Országgyűlés kedden 177 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el azt az ötpárti határozati javaslatot, amely szeptember utolsó péntekét a Magyar Diáksport Napjává nyilvánítja. A döntés kiterjed további, sporttal kapcsolatos ünnepnapokra is: a Magyar Atlétikai Klub által Budapesten 1875-ben megrendezett első szabadtéri sportverseny évfordulóját, május 6-át a Magyar Sport Napjává, a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubjának […]

    Program indul a fiatalok mozgásban gazdag életmódjáért

    |

    Foci-, kézi- és kosárlabdákat, ugrálóköteleket, futballkapukat és pulzusmérő órákat is tartalmaz az a sportszercsomag, amit a Magyar Diáksport Szövetség a kevésbé fejlett régiók 6 iskolájának juttat el decemberben és januárban. Az érintett oktatási intézmények mind részt vesznek az MDSZ Tehetséggondozás sport által EFOP 3.2.10-16-0001 jelű, európai uniós támogatással megvalósuló kiemelt projektjének „Klaszter alprojekt”-jében. Ennek célja, […]

    Lakossági fórum az MDSZ-nél

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség lakossági fórumot szervez a szervezet által működtett Európai Uniós projektekről:   EFOP-3.2.8-16-2016-00001, T.E.S.I. -2.0 Beavatkozások a minőségi (inkluzív)testnevelés oktatás és képzés megvalósítás érdekében EFOP-3.2.10-16-2016-00001, Tehetséggondozás sport által.   A lakossági fórum helyszíne: Magyar Diáksport Szövetség székháza, 1063 Budapest, Munkácsy Mihály utca 17. Időpont: 2017. december 14. csütörtök 14.00-16.00 óra.

    Közösen a közös ügyért – 2017-ben országszerte több, mint 2200 önkéntes segítette a Magyar Diáksport Szövetség rendezvényeit

    |

    Diákolimpia® országos döntők, Európai Diáksport Napja, ISF Iskolai Úszó VB – csak néhány a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idei kiemelt rendezvényei közül. A nagy lélekszámú események lebonyolításában és megszervezésében nagy segítséget jelentettek az önkéntesek. December 5-én nekik mond köszönetet az MDSZ. 1985-ben nyilvánította december 5-ét az Önkéntesség Nemzetközi Napjává az ENSZ. Az anyagi ellenszolgáltatás nélkül, […]

    Kontroller

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közhasznú civil szervezet, Magyarország legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági civil szervezete. Az MDSZ az iskolarendszer meghatározó szereplője mind az iskolai sport és tehetséggondozás, mind pedig az egészségfejlesztést szolgáló iskolai mozgásprogramok tartalmi fejlesztése, szervezése terén. Az MDSZ piacvezető a testnevelést tanító pedagógusok akkreditált továbbképzésében, az elmúlt években több mint 8000 […]

    Könyvelő

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közhasznú civil szervezet, Magyarország legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági civil szervezete. Az MDSZ az iskolarendszer meghatározó szereplője mind az iskolai sport és tehetséggondozás, mind pedig az egészségfejlesztést szolgáló iskolai mozgásprogramok tartalmi fejlesztése, szervezése terén. Az MDSZ piacvezető a testnevelést tanító pedagógusok akkreditált továbbképzésében, az elmúlt években több mint 8000 […]