Ultimate frizbi Diákolimpia®

Második alkalommal került megrendezésre az Ultimate frizbi Diákolimpia®.

A tavalyi évhez hasonlóan a fővárosi Goldball Sporttelep adott otthont a rendezvénynek, ahol öt fős vegyes (lány, fiú) csapatok mérték össze tudásukat az Országos Döntőben.

43 iskola 69 csapattal, közel 700 gyerekkel vett részt a megmérettetésen, négy korcsoportban.

A tavalyi debütálással ellentétben, ezúttal már előzetes erőviszonyokat is lehetett sejteni, s valóban szemmel látható volt azon iskolák/csapatok fejlődése, melyek már az előző tanévben szereztek versenyrutint.

Az idén először megrendezett II. korcsoportos versenyben a gyáli Ady és a nyíregyházi Apáczai kimagasodott a mezőnyből, végül szoros küzdelemben előbbi szerezte meg az első helyezést.

A III. korcsoportban is a Gyáliak diadalmaskodtak, még meggyőzőbb fölénnyel.

A IV. korcsoportban is papírforma szerint alakultak a felsőházi eredmények, a várpalotai Vásárhelyi Tagiskola döntőzött az óbudai Fodros iskola ellen. A két csapat nagyon jól ismeri egymást, mivel a B.U.B.I. versenysorozat állandó rásztvevői (a Gyáliakhoz hasonlóan). A magas színvonal egyértelmű jele volt, hogy a vidéki csapat a zónavédekezésének köszönhetően tudta felülmúlni a Fodrost!

A középiskolás korcsoportban is a legesélyesebbek kerültek a legjobb négy közé. A két debreceni iskola csapatait a két fővárosi győzte le az elődöntőben. A finálét végül a Fazekas nyerte a Németh László Gimnázium ellen. (A négy elődöntős csapatban a 2016. évi U19-es válogatott játékosok is feltűntek, a játék színvonalára itt sem lehetett panasz.)

Külön kiemelendő a Győr-Moson-Sopron megyeiek teljesítménye. Az idei tanévben került sor akkreditált képzésre a Nyugat-duntántúli megyében, melyen részt vett testnevelők közül hárman be is nevezték csapataikat a Döntőre. Nemcsak tisztesen helyt álltak a többségében egyévnyi fórral rendelkező iskolákkal szemben, de mindhárom iskola remek eredményt és nagyon sportszerű játékot produkált. A legkisebbek között a soproni Deák téri iskola csak pár ponttal csúszott le a dobogóról. Míg a IV. korcsoportan a két győri iskola, a Móricz és az Arany is bejutott a legjobb 8 közé!

A Magyar Frizbi Szövetség a tavalyi sikeres szervezés megismétlését követően komoly lépésről döntött: a 2017/2018-as tanévben az Ultimate Diákolimpia verseny regionális fordulókkal fog kezdődni, s az országos döntőbe korcsoportonként és divízónként csak 8-8 csapat jut majd be.

A VI. korcsoportban külön fiú és lány divíziók lesznek, az I. és II. korcsoportban marad a vegyes (lány, fiú) divízió, míg a III. és IV. korcsoportokban mind a vegyes, mind pedig a nemenként divízók meghirdetésre kerülnek majd. Így jövőre összesen 5 korcsoportban 10 divízóban hirdetjük majd ki a Diákolimpia Országos Bajnok címet!

Az idei résztvevőknek gratulálunk, a jövő évre pedig sikeres felkészülést kívánunk Mindenkinek!

Forrás: Magyar Frizbi Szövetség

  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Szellemi diákolimpia

  • Jubileumi Diákolimpia

    Jubileumi Diákolimpia
  • Social

  • facebook

  • Nemzeti Tehetség Program

    Nemzeti Tehetség Program
  • Partnerek

    Partnerek

    Partnerek Riska
  • Egyéb hírek

    Program indul a fiatalok mozgásgazdag életmódjáért

    |

    Foci-, kézi- és kosárlabdákat, ugrálóköteleket, futballkapukat és pulzusmérő órákat is tartalmaz az a sportszercsomag, amit a Magyar Diáksport Szövetség a kevésbé fejlett régiók 6 iskolájának juttat el decemberben és januárban. Az érintett oktatási intézmények mind részt vesznek az MDSZ Tehetséggondozás sport által EFOP 3.2.10-16-0001 jelű, európai uniós támogatással megvalósuló kiemelt projektjének „Klaszter alprojekt”-jében. Ennek célja, […]

    Lakossági fórum az MDSZ-nél

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség lakossági fórumot szervez a szervezet által működtett Európai Uniós projektekről:   EFOP-3.2.8-16-2016-00001, T.E.S.I. -2.0 Beavatkozások a minőségi (inkluzív)testnevelés oktatás és képzés megvalósítás érdekében EFOP-3.2.10-16-2016-00001, Tehetséggondozás sport által.   A lakossági fórum helyszíne: Magyar Diáksport Szövetség székháza, 1063 Budapest, Munkácsy Mihály utca 17. Időpont: 2017. december 14. csütörtök 14.00-16.00 óra.

    Közösen a közös ügyért – 2017-ben országszerte több, mint 2200 önkéntes segítette a Magyar Diáksport Szövetség rendezvényeit

    |

    Diákolimpia® országos döntők, Európai Diáksport Napja, ISF Iskolai Úszó VB – csak néhány a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idei kiemelt rendezvényei közül. A nagy lélekszámú események lebonyolításában és megszervezésében nagy segítséget jelentettek az önkéntesek. December 5-én nekik mond köszönetet az MDSZ. 1985-ben nyilvánította december 5-ét az Önkéntesség Nemzetközi Napjává az ENSZ. Az anyagi ellenszolgáltatás nélkül, […]

    Kontroller

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közhasznú civil szervezet, Magyarország legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági civil szervezete. Az MDSZ az iskolarendszer meghatározó szereplője mind az iskolai sport és tehetséggondozás, mind pedig az egészségfejlesztést szolgáló iskolai mozgásprogramok tartalmi fejlesztése, szervezése terén. Az MDSZ piacvezető a testnevelést tanító pedagógusok akkreditált továbbképzésében, az elmúlt években több mint 8000 […]

    Könyvelő

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közhasznú civil szervezet, Magyarország legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági civil szervezete. Az MDSZ az iskolarendszer meghatározó szereplője mind az iskolai sport és tehetséggondozás, mind pedig az egészségfejlesztést szolgáló iskolai mozgásprogramok tartalmi fejlesztése, szervezése terén. Az MDSZ piacvezető a testnevelést tanító pedagógusok akkreditált továbbképzésében, az elmúlt években több mint 8000 […]

    Röplabda® V-VI. korcsoport Közlemény

    |

    KÖZLEMÉNY A 2017/2018. tanévi Röplabda Diákolimpia® V-VI. korcsoport országos elődöntő versenyek lebonyolítási határidejének módosításáról   A Röplabda Diákolimpia® V-VI korcsport országos elődöntő versenyeit 2018. január 12-ig kell lebonyolítani. A továbbjuttatási és a jegyzőkönyv beküldési határidő 2018. január 13.   Budapest, 2017. december 4. MDSZ Országos Központ

    A TE IS program a #BeInclusive Sport Award legjobbjai között

    |

    Az Európai Bizottság által idén első alkalommal hagyományteremtő céllal alapította meg a #BeInclusive EU Sport Award díjat, mellyel olyan kezdeményezéseket részesítenek elismerésben, amelyek a sportban rejlő eszközökkel tesznek a befogadás szemléletének és gyakorlatának megerősödése érdekében. Idén összesen 279 programmal pályáztak Európa országaiból és közöttük az a megtiszteltetés érte a Magyar Diáksport Szövetséget, hogy a TE […]

    Válaszúton: minden harmadik tizenéves abbahagyja a rendszeres sportolást

    |

    fotó: Szalmás Péter Stressz, a remélt siker elmaradása, korosztályváltás, a tanulás és a sport összeegyeztethetőségének problémája, szülői nyomás, kiégés. Ezek a főbb problémák, ami miatt sok fiatal már a felnőtté válás előtt abbahagyja a rendszeres sportolást. A probléma megoldásához elengedhetetlen a szülők és a szakemberek együttműködése. Az öröm a legjobb motiváció Szakértők évtizedek óta vizsgálják, […]

    Grundbirkózás és Floorball Diákolimpia® Közlemény

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja a Grundbirkózás Diákolimpia® nevezési határidejével,  és a Floorball Diákolimpia® megyei/budapesti döntő rendezési határidejével  kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja:   KÖZLEMÉNY   A 2017/2018. tanévi Floorball Diákolimpia® megyei/budapesti versenyek lebonyolítási, valamint a Grundbirkózás Diákolimpia® nevezési határidejének módosításáról A Floorball Diákolimpia® megyei/budapesti versenyeket 2017. november 23. napjáig kell lebonyolítani. A továbbjuttatási […]

    Újra gyeplabda a diákolimpiai versenysorozatban!

    |

    A gyeplabdának óriási múltja van Magyarországon. Már az első világháború előtt játszották ezt a sportot, majd 1924-ben a nemzetközi szövetség (FIH, International Hockey Federation) 7 alapítója között is ott volt az akkor alakult magyar szövetség. Az 1936-os olimpián részt vett a magyar válogatott is, ahol a 6–9. helyen végzett. A világháború után viszont gyakorlatilag megszüntették […]