Május utolsó hetében került megrendezésre Székesfehérváron a „Diákatlétika Ünnepe”

Május 25 – 31. között Székesfehérváron zajlott a 2018/2019. tanévi Atlétika Diákolimpia® Országos Döntője. Az eseményen, a II, III, IV, V, VI. korcsoport versenyzői csapatban és egyéniben mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A rendezvény a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Fejér Megyei Diáksport Egyesület és az Alba Regia Atlétikai Klub közös szervezésében a „Diákatlétika Ünnepe” rendezvénysorozat keretében került megrendezésre.

Az atlétika – sokszínűsége miatt – kiemelkedően közkedvelt sportágnak számít az iskolások körében. Többpróbában majdnem 3800 csapat vett részt az előversenyeken (alapfokú és megyei versenyeken), az egyéni pályabajnokságokon 23 300 fő, a váltókban 5750 fő szerepelt, valamennyi korcsoportot figyelembe véve. Az Országos Döntőkön több mint 3000 fiatal atléta vette birtokba a székesfehérvári Regionális Atlétikai Központot, hogy több korcsoportban, illetve versenyszámban mérjék össze tudásukat és felkészültségüket, hogy a verseny végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. Több kiemelkedő eredmény született, köztük VI. korcsoportban fiú távolugrásban Pázmándi Dominik Dávid a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium tanulója, 7,58 métert ugrott, mellyel új diákolimpiai csúcsot ért el. Ugyanebben a korcsoportban, de a leányoknál 100 m síkfutásban Takács Boglárka Emese, a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola tanulója, 11,66 másodperces időeredményt ért el. 400 méter síkfutásban Molnár Janka, a Kempelen Farkas Gimnázium tanulója 53,76 másodpercet futott, és ezzel egy 2012 óta fennálló rekordot döntött meg.

A hétvégi rendezvénynek otthont Székesfehérváron nagy múltja van a sport szeretetének. Nem csak az élsport, hanem a diáksport, a testmozgás, az egészséges életmód minden formája nagyon fontos. Rengeteg lehetőség adódik sportolni ebben a városban, a nemrég rendezett Sportmajálison több mint ötven egyesület több ezer ifjú sportolója vonult fel. A székesfehérvári Regionális Atlétikai Központ, az Atlétika Diákolimpia® Országos Döntője mellett, számos nemzetközi versenynek, köztük a Gyulai Memorialnak is kiváló helyszínéül szolgál.

A „Diákatlétika Ünnepe” névre keresztelt, egyhetes rendezvénysorozat fantasztikus hangulatban telt, a hétvégi küzdelmek eredményeit ezen az oldalon tekinthetik meg, korcsoportok szerinti bontásban. (Atlétika Pályabajnokság)

A verseny legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán.

  • Egyéb hírek

    Lezajlottak AZ MDSZ ÉS AZ OKTATÁSI HIVATAL közös TESTNEVELÉS ÉS SPORT TÉMÁJÚ szakmai szemináriumai

    |

    Az EFOP-3.2.8-16-2016-00001 jelű, „T.E.S.I.-2.0-Beavatkozások a minőségi (inkluzív) testnevelés oktatás és képzés megvalósítása érdekében” elnevezésű kiemelt projekt keretében megvalósuló „Szakmai támogatás a testnevelés és sport területén a köznevelésben” című szakmai szemináriumsorozat keretében 7 városban (Szombathely, Szolnok, Budapest, Veszprém, Miskolc, Szeged, Pécs) mutattuk be az MDSZ 2013–2019 közötti időszak jelentősebb szakmai fejlesztéseit, továbbképzési tartalmait. Célunk elsősorban a […]

    Három országos döntővel kezdődik 2020-ban a Diákolimpia®

    |

    Hétvégén három sportág országos döntőjén is megméretik magukat az ország legjobb diákcsapatai. Kosárlabdában az „A” kategóriás csapatok mérik össze tudásukat az V-VI. korcsoportban Debrecenben. Kézilabdában szintén az „A” kategóriás, V-VI. korcsoportosok találkoznak Győrben, Egerben pedig a kispályás floorballosoké lesz a terem. Itt minden korcsoport játszhat majd (I.,II.,III., IV.,V.,VI.) a hétvégén. A Diákolimpia® facebook oldalán mindhárom […]

    Újraválasztotta Balogh Gábort az MDSZ tisztújító küldöttgyűlése

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség küldöttgyűlése egyhangú szavazással újabb négyéves időtartamra Balogh Gábort választotta meg az MDSZ elnökének, valamint tisztségében megújította az MDSZ elnökségének mind a hét további tagját. A küldöttgyűlést elsőként dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte. Beszédében nélkülözhetetlennek és példaértékűnek nevezte az MDSZ munkáját, amelynek segítségével meg tudják szólítani a diákokat. “Annak érdekében, […]

    A világ legidősebb élő olimpiai bajnoka gratulált a Diákolimpia® legeredményesebb pedagógusainak, iskoláinak

    |

    A 2018/2019. tanévi Diákolimpia® országos döntőin elért kimagasló eredményeikért vehettek át díjakat pedagógusok, iskolák és rendező szervezetek képviselői a Magyar Diáksport Szövetség által rendezett ünnepségen. A díjátadó díszvendége a 99 éves, ötszörös olimpiai bajnok tornász Keleti Ágnes volt. A Diákolimpia® versenysorozat az elmúlt tanévben is nagy számú iskolát és versenyzőt mozgatott meg: a versenyekre összesen […]

    Decathlon B33 Diákolimpia®- Megvannak a Régiós Döntők helyszínei és időpontjai!

    |

    RÉGIÓ IDŐPONT HELYSZÍN I. 2020. február 05. Szombathely, Boldog Brenner János Gimnázium II. 2020. február 04. Budapest, Tüskecsarnok III. 2020. február 12. Miskolc, Egyetemi Csarnok IV. 2020. február 11. Budapest, Tüskecsarnok I. Régió: Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye, Zala megye II. Régió: Somogy megye, Baranya megye, Tolna megye, Fejér megye, Budapest III. Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén […]

    Decathlon B33 Diákolimpia®- Régiós döntőbe jutott csapatok

    |

    Megvannak a régiós döntőbe jutott csapatok! Régiós döntőbe jutott csapatok 2019-2020 A régiós döntők helyszínei és időpontjai hamarosan meghirdetésre kerülnek. Figyeljék a hivatalos honlapokat és facebook oldalunkat további információkért. Sok sikert kívánunk a csapatok szerepléséhez! Forrás: Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége

    Az új kézilabda akadémiai rendszert a Magyar Diáksport Szövetség is támogatja 

    |

    A Magyar Kézilabda Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség együttműködési megállapodása szerint az MDSZ fontos szerepet kapott az újonnan felállított kézilabda elitképzési rendszerben. Az MKSZ rendszere hat akkreditált akadémiát, további akadémiai alközpontokat tartalmaz, illetve az MDSZ-szel együttműködésben folytatja a „Kézilabda az iskolában” programot. Ezen program mentén az ország szinte minden iskolájába eljuthat a sportág, és […]

    Elkezdődött a mérési időszak az iskolákban

    |

    Elkezdődött a mérési időszak az iskolákban, így a tanév végére pontos képet kapnak majd a pedagógusok, a szülők és a döntéshozók a diákok fittségi állapotáról, és amennyiben szükséges, a tanulók személyre szabottan kaphatnak útmutatást fizikai és fittségi állapotuk javításának érdekében. A NETFIT® egészségközpontú értékelési rendszer, az egészség szempontjából meghatározó szempontok szerint mér (állóképesség, testösszetétel és tápláltság, vázizomzat […]

    kommunikációs (social media) menedzser

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közhasznú civil szervezet, mely meghatározó szereplő az iskolai testnevelés és sport, valamint az egészségfejlesztő testmozgás területén. Az MDSZ 32 éve hirdeti meg a Diákolimpiát, a diáksport egyelten országos tanulmányi és tehetséggondozó versenyét, de az egészségfejlesztést szolgáló iskolai mozgásprogramok tartalmi fejlesztése, szervezése terén is kulcsszereplő: a szervezet az Európai Diáksport Napja […]

    FLOORBALL – KISPÁLYÁS – ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS

    |

    A múlt héten kialakult a 2019/2020-as tanév Floorball – Kispályás Diákolimpia® országos döntőjének mezőnye. A nyilvános sorsolásra 2019. december 19-én, Budapesten a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központjában került sor. Az országos döntő sorsolását Tóth Imre Floorball Albizottság Elnöke bonyolította le! Floorball OD 1. számú melléklet – Résztvevő csapatok, csoportbeosztás Eger 2019.01.25_26