Idén Debrecenben került megrendezésre az Amatőr Röplabda Diákolimpia® Országos Döntője

Április 11-14. között Debrecenben rendeztük meg a 2018/2019. tanévi Röplabda „B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntőjét. A négynapos versenyen az V-VI. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet.

A torna a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület közös szervezésében jött létre. Erre a versenyszámra összesen 370 csapat nevezett, s végül közülük került ki az országos döntő 20 legjobb leány, illetve fiú csapata. A 12 fős amatőr iskolai csapatok az V-VI. korcsoportban (1999–2003 között születettek) mérkőztek meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért. A verseny egyszerre két helyszínen, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, valamint a Tóth Árpád Gimnázium és Általános Iskola tornacsarnokában zajlott.

A csütörtöki megnyitó ünnepségen részt vett, illetve köszöntőt mondott Dr. Szekeres Antal, Debrecen Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője és Dr. Erdős Dániel, a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója is.

A hétvégi rendezvénynek otthont adó Debrecen a kultúra és a virágok városa, ahol a város vezetése nem csak stratégiai ágazatának, de szívügyének is tekinti a sport és a sportolók támogatását. Az elmúlt másfél évtizedben számtalan infrastrukturális fejlesztésen ment keresztül a hajdú-bihari város, valamint Debrecen évről évre több kiemelt nemzetközi versenynek is otthonául szolgált. Az önkormányzat minden évben sportösztöndíjjal támogatja a legkiválóbb sportolókat, segítve őket a még jobb eredmények elérésében. Nem véletlen tehát, hogy a cívisváros immáron sokadik alkalommal látta vendégül azokat a sportolókat, akik hosszú és fáradtságos küzdelmek után jogot szereztek, hogy részt vegyenek a hazai legrangosabb diáksport verseny döntőjében.

A hétvégi V-VI. korcsoportos Amatőr Röplabda Diákolimpia® Országos Döntőjének legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu/roplabda oldalon.

A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg a korcsoportok érmeit:

Röplabda V-VI. korcsoport „B” kategória Országos Döntő dobogós csapatai
V-VI. korcsoport Lányok Fiúk
I. Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Piarista Gimnázium (Budapest)
II. Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Kecskeméti Katona József Gimnázium
III. Lovassy László Gimnázium (Veszprém) Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Szakgimnázium

Különdíjak (fiúk):

A legjobb támadó: Nemes Botond (Piarista Gimnázium, Budapest)

A legjobb előkészítő: Martos Domonkos (Piarista Gimnázium, Budapest)

A legtechnikásabb játékos: Kapusi Zoltán (Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Szakgimnázium)

A legjobb testnevelő, felkészítő: Szakács Zoltán (Piarista Gimnázium, Budapest)

Különdíjak (lányok):

A legjobb támadó: Vojth  Laura (Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium)

A legjobb előkészítő: Melegh Dóra (Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium)

A legtechnikásabb játékos: Rabi Laura (Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium)

A legjobb testnevelő, felkészítő: Olasz Gyula (Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium)

  • Egyéb hírek

    Kisiskolák versenyeztek Debrecenben

    |

    Atlétikában, labdarúgásban és kézilabdában mérték össze tudásukat a 200 tanuló alatti általános iskolák fiataljai 2019. június 17. és 20. között rendezték meg a 2018/2019. tanévi Kis iskolák sportversenye – A sportoló nemzedékért Diákolimpia® Országos Döntőjét. Az eseményen az I- IV. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai […]

    Harminchat magyar érem született az ISF World Schools Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokságon

    |

    Hét arany, nyolc ezüst és huszonegy bronzéremmel zárták a magyar versenyzők az ISF Combat Games versenyt. Birkózás, judo, karate és taekwondo sportágakban a két versenynapon az alábbi dobogós eredmények születtek: Birkózás szabadfogás: • – 54 kg: Borsos Viktória – aranyérem • – 62 kg: Elekes Enikő – aranyérem • – 42 kg: Fáth Bianka – […]

    Tizennégy érem az ISF World Schools Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokság első versenynapján

    |

    Négy arany, három ezüst és hét bronzéremmel zárták az első versenynapot a magyar versenyzők az ISF Combat Games versenyen. Karate, taekwondo és birkózás sportágakban a mai napon az alábbi dobogós eredmények születtek: Karate: – Kata: Kiss Zsófia – aranyérem – Kumite – 53 kg: Aleksandra Ilankovic – aranyérem (a képen) – Kumite – 55 kg: […]

    Nem napozni mentek a strandra a jövő kézilabdabajnokai

    |

    Bár Salgótarján festői Tó-strandján a kikapcsolódás sem utolsó élmény, a pünkösdi hosszú hétvége nem a lustálkodásról szólt a sportoló diákoknak: a 2018/2019. tanév Strandkézilabda Diákolimpia® Országos Döntője zajlott itt június 8-11. között. Az eseményen a IV. és az V-VI. korcsoportos csapatok mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” […]

    Átadták a Jó tanuló, jó sportoló díjakat

    |

    Több mint 650 fiatal érdemelte ki a Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2018 díjat, közülük mintegy ötvenen hétfőn a Testnevelési Egyetemen (TE) vették át oklevelüket. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkára a kitüntetetteknek, pedagógusaiknak és edzőiknek is gratulálva arról beszélt, hogy a jövő nemzedékének záloga a fiatalság, “ezért a tehetséggondozás az […]

    Megmutatták oroszlánkörmeiket a jövő bajnok labdakergetői

    |

    Közel 1 hónappal a szombathelyi középiskolás Fiú Labdarúgó Diákolimpia® Országos Döntője után, ismét Vas megye székhelye adott otthont a rangos megmérettetésnek: június 7. és 9. között itt zajlottak az I. és a II. korcsoportos Labdarúgó Diákolimpia® Országos Döntői.  A Király Sportlétesítményben és a Haladás Sportkomplexumban rendezett tornán korcsoportonként 20-20 fiú csapat mérte össze tudását, hogy […]

    400 ifjú küzdősportoló érkezik Budapestre az ISF World Schools Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokságra

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség szervezésében június 16–21. között Budapesten kerül megrendezésre az ISF Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokság, amelynek keretében 4 sportágban: birkózásban, judoban, karatéban, valamint taekwondóban versengenek majd a 13–18 éves sportolók. A húsz országból érkező, mintegy négyszáz fiatal versenyző között közel ötven magyar fiatalnak is szurkolhatunk. Az esemény nagykövetei Barka Emese Európa-bajnok birkózó […]

    FitKid Diákolimpia® Országos Döntő

    |

    Cegléd, 2019. június 01. Hosszú szünet után ismét megrendezésre került a FitKid Diákolimpia® Országos Döntő a Magyar Táncsport Szakszövetség  szervezésében a CVSE rendezésével.  Három kategóriában, 9 korcsoportban mérhette össze tudását a 162 versenyző. A selejtezőkön indult 303 fitkid versenyzőből, minden kategóriában és minden korcsoportban a selejtezőkön elért helyezések alapján 6-6 versenyző jutott a döntőbe. Kiváló […]

    Strandkézilabda Diákolimpia® Országos Döntő beharangozó

    |

    A 2018/2019. tanév Strandkézilabda Diákolimpia® Országos Döntője 2019. június 8-11-én kerül megrendezésre Salgótarjánban a Tó-strandon. Az eseményen a IV, V-VI. korcsoportos csapatok mérik össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A rendezvény házigazdái: a Magyar Diáksport Szövetség és a Nógrád Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Esemény (megnyitó) időpontja: […]

    Labdarúgás Diákolimpia® I., II. kcs. Országos Döntő beharangozó

    |

    A 2018/2019. tanév Labdarúgás Diákolimpia® Országos Döntője 2019. június 7-9-én kerül megrendezésre Szombathelyen a Király Sportlétesítményben és a Haladás Sportkomplexumban. Az eseményen az I. és II. korcsoportos fiú csapatok mérik össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A rendezvény házigazdái: a Magyar Diáksport Szövetség és a Vas Megyei […]