Közösen a közös ügyért – 2017-ben országszerte több, mint 2200 önkéntes segítette a Magyar Diáksport Szövetség rendezvényeit

Diákolimpia® országos döntők, Európai Diáksport Napja, ISF Iskolai Úszó VB – csak néhány a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idei kiemelt rendezvényei közül. A nagy lélekszámú események lebonyolításában és megszervezésében nagy segítséget jelentettek az önkéntesek. December 5-én nekik mond köszönetet az MDSZ.

1985-ben nyilvánította december 5-ét az Önkéntesség Nemzetközi Napjává az ENSZ. Az anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szabad akaratból vállalt közérdekű tevékenység presztízse azóta rengeteget nőtt, és nemcsak gazdasági, hanem emberi szempontból is kiemelkedően fontos tényezője a közéletnek. Az önkéntesség révén nemcsak azok jutnak előnyhöz, akik a segítségben részesülnek, a vállalás az önkéntes életére is hatást gyakorol. Egy közösség tagjává válni, mások javát szolgáló ügyhöz csatlakozni fontos lélektani élményt jelent. Aki vállalja, hogy önkéntes tevékenységben vesz részt, az saját szabadidejét szenteli a közösségi célok megvalósítására.

A Magyar Diáksport Szövetség azon dolgozik nap mint nap, hogy programjai, kezdeményezései és rendezvényei révén elmélyítse a sport iránti érdeklődést és szeretetet a fiatalok életében. Azok az önkéntesek, akik 2017-ben az MDSZ eseményein részt vettek, mind ennek a célnak a megvalósítói lettek. Országszerte több mint 2200-an gondolták idén úgy, hogy tenni szeretnének a jövő generációk egészségesebbé tételéért.

„Önkéntes koordinátorként lehetőség nyílik a fiatal önkéntesek életútját követni.” – nyilatkozta Pári Mónika, az MDSZ Társadalmi Befogadás és Önkéntességi Osztály vezetője. „A közös munka során számos pozitív visszajelzést kapunk tőlük, például egyikük a program végéhez közeledve úgy nyilatkozott, hogy minden kezdeti félelme ellenére sokat tanult önkéntesként, például azt, hogy milyen csapatban dolgozni, együttműködni emberekkel, és ezáltal olyan magabiztosságra tett szert, ami által a jövőben kész megvalósítani álmait”.

A mintegy 145 intézményt érintő TE IS (azaz a Testmozgás az Iskolában) program révén a Magyar Diáksport Szövetség az önkéntességet, a testmozgást és a társadalmi befogást fókuszba helyezve kíván segítséget nyújtani az iskoláknak. A gyakorlatorientált iskolai módszertani elemeket tartalmazó kezdeményezés hozzájárul a fiatalok fejlődéséhez, kompetenciáik fejlesztéséhez és személyiségük kibontakozásához. A TE IS program megvalósulását idén legalább 350 önkéntes segítette, és az MDSZ büszke arra is, hogy a kezdeményezést idén ősszel beválasztották az európai #BeInclusive Sport Award-on induló 297 pályázat közül a legjobb 9-be.

Ezen túl idén ünnepelte 30. évfordulóját a Diákolimpia®, az iskolai sport egyetlen országos tanulmányi versenye is. A rendezvénysorozat eseményein mintegy 270 ezer diák vett részt, közülük 15 ezren jutottak az országos döntőkbe. Ezeket a rendezvényeket is számos önkéntes segítette: mintegy 900-an segédkeztek a versenyek lebonyolításában.

Az MDSZ örömére szolgál továbbá, hogy az áprilisi, budapesti ISF (Nemzetközi Iskolasport Szövetség) Iskolai Úszó Világbajnokságán és a szeptember végi Európai Diáksport Napja eseményein is több száz önkéntes vett részt.

  • Egyéb hírek

    Sikeresen zárultak a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség grassroots labdarúgás témájú pedagógus-továbbképzései

    |

      Lezárultak Az alsó tagozatos „grassroots” labdarúgás módszertani és gyakorlati alapjai – alkalmazása az iskolai testnevelésben és A „grassroots” labdarúgás módszertani és gyakorlati alapjai az 5–12. évfolyam iskolai testnevelésében című pedagógus-továbbképzések, amelyeket a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködésben indított 2016 őszén. A 30 órás, ingyenes, akkreditált továbbképzések során a résztvevők megismerték a […]

    Labdarúgás Diákolimpia® közlemény

    |

    KÖZLEMÉNY   A 2018/2019. tanévi I., II. és III. korcsoportos Labdarúgás Diákolimpia® megyei/budapesti versenyek lebonyolítási határidejének módosításáról Az I., II. és III. korcsoportos Labdarúgó Diákolimpia® megyei/budapesti versenyek megrendezésének, valamint a lebonyolítási, a továbbjuttatási és a jegyzőkönyv beküldés határideje 2019. május 12-re módosul. Budapest, 2019. április 17. MDSZ Országos Központ

    Országos Vívó Diákolimpia 2019

    |

    A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) az idei évben 2019. március 29-31. között harmadik alkalommal rendezte meg az Országos Vívó Diákolimpia döntőit az MVSZ iskolai vívás programjával egybekötve, melynek helyszíne a BOK Sportcsarnok volt. Diákolimpia® B A rendezvény március 29-én, pénteken vette kezdetét. Az első napon a Diákolimpia B kategóriájának versenyeit bonyolítottuk, azaz a versenyengedéllyel nem […]

    Nyolc lábtoll-labda diákolimpiai bajnokságot nyertek a szolnoki iskolák

    |

    Mind a nyolc versenyszámot a szolnoki iskolák versenyzői nyerték 2019. április 11-én Kisteleken, az V-VI. korcsoportos tanulók 20. Lábtoll-labda diákolimpiáján. Rekord létszám, 35 iskola 148 tanulója sorakozott fel a Kisteleki Városi Sportcsarnokban, ahol Nagy Sándor, Kistelek polgármestere köszöntötte a résztvevőket, és megnyitójában jó játékot kívánt a már harmadik alkalommal Kistelekre visszatérő lábtoll-labdázóknak. Fehér János, a […]

    Idén Debrecenben került megrendezésre az Amatőr Röplabda Diákolimpia® Országos Döntője

    |

    Április 11-14. között Debrecenben rendeztük meg a 2018/2019. tanévi Röplabda „B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntőjét. A négynapos versenyen az V-VI. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A torna a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület közös szervezésében jött […]

    Hétvégén került megrendezésre a Torna „B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntője

    |

    Április 13-14-én a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban került megrendezésre a 2018/2019. tanév Torna „B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntője. A kétnapos rendezvényen az I., II., III-IV. és V-VI. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A verseny a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Budapesti Diáksport […]

    Torna „B” Diákolimpia® Országos Döntő beharangozó

    |

    A 2018/2019. tanév Torna „B” Diákolimpia® Országos Döntője 2019. április 13-14-én kerül megrendezésre a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.). Az eseményen az I-VI. korcsoport versenyzői csapatban és egyénileg mérik össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A rendezvény házigazdái, a Magyar Diáksport Szövetség és […]

    Idén 22. alkalommal került megrendezésre az Atlétika Mezei Futás Diákolimpia® Országos Döntője

    |

    Április 10-én került megrendezésre a 2018/2019. tanévi Atlétika Mezei Futás Diákolimpia® Országos Döntője, Gödöllőn. Az eseményen a II-VI. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A verseny a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Pest Megyei Diáksport Szövetség közös szervezésében került megrendezésre. A Diákolimpia® legnépszerűbb […]

    Mezei Futó Diákolimpia® Országos Döntő – beharangozó

    |

    Április 10-én az elmúlt évekhez hasonlóan ismét Gödöllőn kerül megrendezésre a Mezei Futóbajnokság Diákolimpia® Országos Döntője, immár 22. alkalommal. Az eseményen a II-VI.  korcsoport versenyzői csapatban és egyénileg mérik össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A rendezvény házigazdái, a Magyar Diáksport Szövetség és a Pest Megyei Diáksport […]

    Pécsett rendeztük meg a Kosárlabda “B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntőjét

    |

    2019. április 04-07. között Pécsett, az ország legjobb amatőr kosárlabdázói mérték össze tudásukat a Kosárlabda “B” kategóriás Diákolimpia® Országos Döntőjében. A négy napos versenyen az V-VI. korcsoport fiataljai küzdöttek meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért. A torna a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ), a Baranya Megyei Diáksport Tanács és a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. közreműködésével jött […]