Győri futsalosok örülhettek az aranyéremnek

A IV. korcsoportos Futsal Diákolimpia® országos döntőjének küzdelmeit rendeztük meg a hétvégén Gyulán. A dobogós helyezéseket győri, felcsúti és debreceni iskolák szerezték meg.

A tornát az MDSZ megbízásából a Békés Megyei Diáksport Egyesület szervezte. Az országos versenyre közel 750 csapat nevezett, a legaktívabbak a Pest (79 csapat), Borsod (73 csapat) és Szabolcs-Szatmár Bereg (59) megyei iskolák voltak. Az országos döntőbe pedig már csak a legjobb 12 csapat került, így összesen 120 fiú vett részt a háromnapos eseményen. A mérkőzéseket a gyulai Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban, és a Göndöcs – Don Bosco Sportcsarnokban rendezték. A versenyre legnagyobb favoritként a többszörös győztes, illetve érmes felcsúti Endresz György Általános Iskola, a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, illetve a kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskola csapatai érkeztek, viszont kiemelkedő Győr-Sopron-Moson és Szabolcs-Szatmár megye jelenléte, akik 2-2 csapattal is bekerültek a legjobb 12 közé.
A mérkőzések rengeteg izgalmat hoztak, pl. a Felcsúti Endresz György Általános Iskola és a Budapesti Gloriett Általános és Sportiskola között büntetőpárbajban dőlt el a döntőbe jutás. Ott a felcsútiak a Győri Labdarúgó Akadémia utánpótlás nevelő iskolájának csapatával szemben maradtak alul, így Győrbe került a kupa.
A hétvégi Futsal Diákolimpia® Országos Döntő legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® facebook oldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.

A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:

I. Győri Fekete István Általános Iskola
II. Endresz György Általános Iskola, Felcsút
III. Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Debrecen

Különdíjasok:

Legjobb mezőnyjátékos: Tóth Alex (Budapesti Gloriett Általános és Sportiskola)
Legjobb kapus: Erdélyi Benedek (Debreceni Szent József Általános Iskola és Gimnázium)
Gólkirályok: Vingler László, Tollár Imre (Győr) és Zsilák Mátyás (Gyula), 7 találattal
Bajnokcsapat testnevelője: Kovács Béla

  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Szellemi diákolimpia

    Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Játékfelület
  • Országos Diákolimpia

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Nemzeti Tehetség Program

    Nemzeti Tehetség Program
  • Partnerek hu

    Partnerek

    Partnerek
  • Egyéb hírek

    DO60 – #mozogjotthon #moveathome – Napi online mozgáskampányt indított a Magyar Diáksport Szövetség

    |

    Élsportolókat, közéleti személyiségeket, influenszereket, testnevelőket, edzőket és egyetemi hallgatókat fog össze a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) április elején induló kampánya, amely a koronavírus által okozott extrém helyzetre igyekszik hatékonyan reagálni. A program részeként az MDSZ saját közösségi médiacsatornáin napi rendszerességű edzéseket, otthoni környezetben végzett sportolással kapcsolatos ötleteket és inspiráló videókat, posztokat tesz közzé, amellyel motiválni […]

    KÖZLEMÉNY a 2019/2020. tanévi NETFIT® mérési időszak félbeszakítása és pedagógus-továbbképzéseink felfüggesztése tárgyában

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) tájékoztatja a testnevelést oktató pedagógusokat, hogy a digitális oktatásra történt átállás miatt kezdeményezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságánál a NETFIT® mérések 2019/2020. tanévben való lebonyolításának törlését. Az államtitkársággal egyetértésben – a járványügyi helyzetre és a 2020. március 16. napjától bevezetett tantermen kívüli digitális munkarendre tekintettel – a jelenlegi […]

    KÖZLEMÉNY – A 2019/2020. tanévi Diákolimpia® versenysorozat felfüggesztéséről

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnökségének 4/2020 (III.11.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján az MDSZ vezetése a Diákolimpia® 2019/2020. tanévi versenyrendszerével kapcsolatban az alábbi döntést hozta: Összhangban a Kormány 2020. március 11-én bejelentett intézkedéseivel, a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében a 2019/2020. tanévi Diákolimpia® versenyrendszere a mai naptól 2020. április 15-ig felfüggesztésre kerül. A felfüggesztés időtartama […]

    Kick-Box Diákolimpia® Országos Döntő

    |

    Békéscsabán, a Városi Sportcsarnokban és a mellette található vívócsarnokban került megrendezésre a Kick-Box Diákolimpia® Országos Döntő, általános és középiskolás korosztály részére. Igen, a rendezők a vívócsarnokot is kibérelték, mert ott zajlott a zenés formagyakorlatok versenye. A Sportcsarnokban pedig hat küzdőtéren csapott össze a 300 versenyző, 476 nevezést leadva. Miután a magyar kick-box utánpótlás az első […]

    Elképesztő hangulatú versenyen Törökbálintra került a Játékos Sportverseny Diákolimpia® aranyérem

    |

    A legkisebb korosztály fantasztikus hangulatú versenye, a 2019/2020. tanévi Játékos Sportverseny Diákolimpia® Országos Döntője zajlott a hétvégén Székesfehérváron. Az alsó tagozatosok változatos feladatokból álló fináléján jó pár iskola évek óta az élvonalban van, szinte minden országos döntőbe bejutnak Törökbálint, Szombathely, Eger iskolái.  A tornát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Fejér Megyei Diáksport Egyesület […]

    Koronavírussal kapcsolatos óvintézkedések a Diákolimpia® versenyeken és a pedagógus-továbbképzéseken

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) az általa – illetve az MDSZ közreműködésével sportági szövetségek által – megrendezett Diákolimpia® megyei és országos döntők, elődöntők és körzeti döntők esetében, valamint az MDSZ által szervezett pedagógus-továbbképzések során, a koronavírus terjedésére tekintettel a versenyek eltörlését vagy elhalasztását jelenleg nem tartja indokoltnak járványügyi szempontból. Ugyanakkor a fennálló fertőzésveszély miatt az MDSZ […]

    Játékos Sportverseny Diákolimpia® Országos Döntő – beharangozó

    |

    A 2019/2020. tanév Játékos Sportverseny Diákolimpia® Országos Döntője 2020. március 7-én kerül megrendezésre a székesfehérvári KÖFÉM sportcsarnokban, mely az NB1-es Alba Fehérvár női kézilabda csapatának az otthona. Az eseményen az I-II. korcsoport versenyzői csapatban mérik össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A rendezvény házigazdái, a Magyar Diáksport […]

    Békéscsabai lányok és dunaújvárosi fiúk vitték haza a profi röplabda Diákolimpia® aranyérmeket

    |

    A legidősebb, középiskolás korosztály fiú- és lánycsapatai mérkőztek meg a 2019/2020. tanévi Röplabda Diákolimpia® Országos Döntőn Kaposváron. A profi élsport előszobájának is tekinthető versenyen a kiemelt röplabdás városok: Békéscsaba, Nyíregyháza, Kaposvár és Balatonfüred csapatai jutottak be a döntőkbe.  A tornát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Somogy Megyei Diáksport Szövetség szervezte a röplabda egyik […]

    Klampár Tibor is szurkolt az asztalitenisz a Diákolimpián

    |

    Ötszáz ifjú asztaliteniszező ütötte a labdát a hétvégén Karcagon a 2019/2020. tanévi Asztalitenisz Diákolimpia® Országos Döntőjén. A négynapos eseményen minden korosztály képviseltette magát, a mérkőzések csapatban és egyéniben is zajlottak a diákolimpiai bajnoki címekért. A pénteki versenynapon a nézők között ült és szurkolt unokájának Klampár Tibor, a sportág kétszeres világbajnoka. A tornát a Magyar Diáksport […]

    Elkezdődik az iskolai karate oktatás az MDSZ közreműködésével

    |

    A tegnapi napon ünnepélyes keretek között írta alá az iskolai karate oktatással kapcsolatos együttműködési megállapodását a Magyar Karate Szövetség (MKSZ), a Testnevelési Egyetem (TE), a Honvédelmi Sportszövetség (HS) és a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ). A négy fél közös célja, hogy a hazai alap- és középfokú oktatási intézményekben minél magasabb színvonalon jelenhessen meg a küzdősport oktatása, […]