Lábtoll-labda Diákolimpia® V-VI. korcsoport országos döntő – Beszámoló

30 iskola 130 versenyzője lépett pályára 2018. április 12-én a Csongrád megyei Kisteleken a Lábtoll-labda Diákolimpia® V-VI. korcsoportos országos döntőjén. A megnyitóra felsorakozott versenyzőket Vágó Tibor főrendező, a Pusztaszeri Ifjúsági és Szabadidősport Egyesület elnöke és Fehér János, a Magyar Lábtoll-labda Szövetség ügyvezető elnöke köszöntötte, majd Darabos Gábor, Kistelek alpolgármestere megnyitotta a versenyt.

A hat pályán zajló versenyen izgalmas és színvonalas mérkőzéseket vívtak a résztvevők. A VI. korcsoportosoktól látványos felnőtt szintű játékot láthattunk.

Legeredményesebben a szolnoki Varga Katalin Gimnázium tanulói szerepeltek. Farkas Lilla, Kenyeres Bernadett, Vachal Krisztina összeállításban nyerték a VI. korcsoport leány csapatot, Vachal Krisztina az V. korcsoport, Farkas Lilla pedig a VI. korcsoport egyéniben végzett az első helyen. Két bajnoki címet nyert a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. A Farkas Balázs, Kanalas Márió, Kanalas Renátó, Sárkány Zsolt, Vonnák Dezső összeállítású VI. korcsoportos csapatuk és a VI. korcsoport egyéniben Kanalas Renátó állhatott a dobogó tetejére.

Egy-egy bajnoki címet nyert a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thury György Szakképző Iskolája (V. korcsoport leány csapat: Könyv Cintia, Rigla Bianka, Orsós Krisztina), a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium (V. korcsoport fiú csapat: Keresztfalvi Krisztián, Kordács Bálint, Kovács Márton, Tarjányi Mózes) és a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola (V. korcsoport fiú egyéni: Simon Márk).

V. korcsoportos eredmények

Fiú csapat (5):

  1. Keresztfalvi Krisztián, Kordács Bálint, Kovács Márton, Tarjányi Mózes (Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok),
  2. Pácsa Zoltán, Tóth Tamás, Túri Zsolt, Varga Dávid (Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája),
  3. Horváth József, Lázár Barna, Simon Márk, Szabó Kornél (Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium Szeged)

Fiú egyéni (25):

  1. Simon Márk (Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium Szeged),
  2. Kovács Márton (Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok),
  3. Kanalas Márió (Szolnoki Műszaki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája) és Babos Roland (Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnázuma)

Leány csapat (6):

  1. Könyv Cintia, Rigla Bianka, Orsós Krisztina (Nagykanizsai SZC Thúry György Szakképző Iskolája),
  2. Kanász Zsófia, Kovács Fanni, Kovács Lili, Németh Edit Vivien (Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa),
  3. Mohácsi Ramóna, Suki Vivien, Tóth Kitti (Szolnoki Műszaki SZC Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász)

Leány egyéni (22):

  1. Vachal Krisztina (Varga Katalin Gimnázium Szolnok),
  2. Németh Barbara (Szolnoki Széchenyi István Gimnázium),
  3. Szaszkó Dorka (Szolnoki Széchenyi István Gimnázium) és Ézsiás Zsófia (Budapesti MSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma)

 VI. korcsoportos eredmények         

Fiú csapat (15):

  1. Farkas Balázs, Kanalas Renátó, Kanalas Márió, Sárkány Zsolt, Vonnák Dezső (Szolnoki Műszaki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája),
  2. Becskereki László, Csépány Erik, Kökény Zoltán (Szolnoki Műszaki SZC Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász),
  3. Dániel Márk, Molnár Dániel, Molnár Gergő (Varga Katalin Gimnázium Szolnok)

Fiú egyéni (27):

  1. Kanalas Renátó (Szolnoki Műszaki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája),
  2. Kökény Zoltán (Szolnoki Műszaki SZC Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász), 3. Farkas Balázs (Szolnoki Műszaki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája) és Molnár Gergő (Varga Katalin Gimnázium Szolnok)

Leány csapat (10):

  1. Farkas Lilla, Kenyeres Bernadett, Vachal Krisztina (Varga Katalin Gimnázium Szolnok),
  2. Lakatos Daniella, Németh Barbara, Szaszkó Dorka (Szolnoki Széchenyi István Gimnázium),
  3. Bognár Tamara, Kovács Brigitta, Kovács Evelin (Szolnoki Műszaki SZC Pálfy-Vízügyi Szakgimnáziuma)

Leány egyéni (16):

  1. Farkas Lilla (Varga Katalin Gimnázium Szolnok),
  2. Túri Noémi (Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma),
  3. Szigedi Hanna (József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakgimnázium Monor) és Ézsiás Fanni (Budapesti Gazdasági SZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma)

Éremtáblázat

Az iskola neve arany ezüst bronz összesen
Varga Katalin Gimnázium Szolnok 3 2 5
Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2 2 4
Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok 1 1 2
Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola Szeged 1 1 2
Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thury György Szakképző Iskolája 1 1
Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa 1 1
Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász 2 1 3
Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 2 1 3
Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 1 1
Szegedi Szakképzési Centrum Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 1 1
Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Szakgimnáziuma 1 1
Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 1 1
Budapesti Gazdasági SZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma 1 1
Budapesti MSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma 1 1
József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakgimnázium Monor 1 1
Összesen 8 8 12 28

Forrás: Magyar Lábtoll-labda Szövetség

  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Szellemi diákolimpia

    Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Játékfelület
  • Országos Diákolimpia

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Nemzeti Tehetség Program

    Nemzeti Tehetség Program
  • Partnerek hu

    Partnerek

    Partnerek Riska always
  • Egyéb hírek

    B33 Kosárlabda DIÁKOLIMPIA®

    |

    A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a Magyar Diáksport Szövetséggel kötött megállapodás alapján idén is megrendezi a B33 Kosárlabda DIÁKOLIMPIA® 2018/19 tanévi versenyeit A versenyre a nevezés: 2018. október 1. – 2018. október 21. között adható le az MDSZ honlapján www.mdsz.hu keresztül. A versenyek lebonyolítását az MKOSZ Megyei (Fővárosi) Szövetségei és a Sport Division Kft. végzi. A […]

    FOLYTATÓDNAK AZ INGYENES PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSEK

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) a 2018/2019. tanévben is folytatja ingyenes pedagógus-továbbképzéseinek megvalósítását. A tréningek az EFOP-3.2.10-16-2016-0001 azonosítószámú ,,Tehetséggondozás sport által” c. kiemelt projekt és az érintett sportági szakszövetségekkel való együttműködések keretében Magyarország kevésbé fejlett régióiban, és egyes esetekben Közép-Magyarországon is zajlanak. A folytatódó szivacskézilabda továbbképzések mellett az MDSZ immár a judo, illetve röplabda sportágakhoz […]

    Futsal és Kézilabda – Közlemény

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség Országos Központja a Futsal Diákolimpia® V-VI. korcsoportos országos döntőjének időpontjának változásával,  és a Kézilabda Diákolimpia® “A” kategória V-VI. korcsoportos döntő időpontjának változásával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja:   KÖZLEMÉNY   A Futsal Diákolimpia® V-VI. korcsoportos országos döntőjének időpontja módosult: 2019. február 15-17. (péntek-vasárnap) között kerül megrendezésre Zalaegerszegen. Az időpont módosítás a […]

    Több millió résztvevőre számítanak a kontinensen az Európai Diáksport Napja rendezvényeken

    |

    Idén is szeptember utolsó péntekén, a hónap 28. napján kerül megrendezésre az Európai Diáksport Napja. A program a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) kezdeményezésére indult 12 éve, 2015 óta pedig Európa más országaiban is megtartják. Az idei évben az MDSZ-nek több kiemelt rendezvénye is lesz a tematikus napon, ahol ismert közéleti személyiségek és vloggerek mellett a […]

    Az Európai Bizottság sikertörténetté választotta a 2016. évi Európai Diáksport Napját

    |

    Az Európai Bizottság (EB) Oktatásügyi, Ifjúságpolitikai, Sportügyi és Kulturális Főigazgatósága által felkért szakértői testület sikertörténetnek minősítette az MDSZ egyik projektjét, a 2016-ban megvalósított „Az Európai Diáksport Nap kiterjesztése” című Erasmus+ projektet. Sikertörténetek azok a már lezárult projektek lehetnek, amelyek kitűnnek hatásuk, a szakpolitikai döntéshozatalhoz való hozzájárulásuk, újszerű eredményeik és/vagy ötletes megközelítésük által, és amelyek mintaként […]

    Diagnózis: iskolakezdési stressz – Hogyan segítsük kisiskolás gyermekünket a kezdeti nehézségek leküzdésében?

    |

    Új arcok, új környezet és új szabályok. Elsősnek lenni nagy élmény, ugyanakkor számos kihívást is magában rejt. A kezdeti, izgalommal és várakozással teli időszakot követően gyakran fordul elő, hogy a kisiskolás fáradtságra, rosszullétre panaszkodik. A fizikai tünetek hátterében sokszor a gyerekeket érő stressz áll. A mozgás és a sport ebben a helyzetben is nagy segítség […]

    Megjelent a 2018/2019. tanévi Diákolimpia® versenykiírása!

    |

    Örömmel tájékoztatjuk a testnevelőket és diákokat, hogy elkészült és a Magyar Diáksport Szövetség honlapján is elérhető a 2018/2019. tanévi Diákolimpia® versenykiírása. Az idei immáron a 32. tanév lesz, amikor ősszel kezdetét veszi a diákolimpiai versenysorozat. Az elmúlt tanév tapasztalatait feldolgozva, sportági szövetségek, illetve szakértők bevonásával alakult ki az új Versenykiírás. A változásokról az alábbi dokumentumban […]

    Sikeresen megvalósított projekt

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség sikerrel pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretein belül 2017. májusában meghirdetett “a hazai nagy hagyományú országos szervezésű tanulmányi és sport versenyek támogatására” című pályázati felhívásra. Az NTP-TMV-M-17-0001 azonosító számú, a Diákolimpia® tehetséggondozó és versenyrendszerének támogatása 2017/2018 című program biztosított fedezetet a […]

    ÚJABB ZENÉS KÖZÖSSÉGI AKTIVITÁS REKORD SZÜLETETT A HAJDÚDOROGI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

    |

    A Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és diákjai szervezésében újabb közösségi zenélés rekord született. Ez alkalommal, 2018. június 4-én hétszázan zenéltek együtt kicsik és nagyok a hétköznapi tárgyakból saját maguk által készített hangszereiken. A rekord története a 2016-os TE IS táborig nyúlik vissza. Ott zajlott ugyanis a táborozókat aktivizáló első […]

    ISF Kosárlabda B33-as Világbajnokság

    |

    Elérkezett az idő, hogy az idei tanévben az utolsó ISF Világbajnokságon is megmérettethesse magát a magyar csapat. 2018. június 23-30. között a legjobb B33-as kosarasok léphetnek pályára Belgrádban. Június első hétvégéjén Kecskeméten kerültek megrendezésre a diákolimpiai döntők, ahonnan a győztesek képviselhetik hazánkat a rangos világeseményen. Itt a lányoknál a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium teljesített a […]